Az Apple blogból kitiltanak mint a f*st

Igaz nem Androidos téma, de érdemes megnézni a másik oldalt is néha, hogy az ember képben legyen, illetve, hogy a Frei Tamás-féle szűklátókörűséget is elkerüljük. Az Apple mostanság szereti forradalminak kikiáltani magát, de egyre cinkesebb, égőbb és maradibb dolgokba bukik bele. Legutóbbi szívásuk az iPad mint igazán featurementes termék volt, amit manapság már fikázni se lehet sehol, mert miért? Mert az Apple előlépett egyfajta tökéletes valamivé, amit igaz, hogy nem igazán lehet használni semmire, de arra tökéletes, ilyen alapon pedig be sem lehet szólni rá. Ahogy, hogy Steve Jobs és az Apple "market" is szépen veti ki magából a nem tetsző dolgokat, a blog.hu Apple hajós Appleblogjában sem lehet már az embernek kifejteni a véleményét az Apple termékeivel kapcsolatban, mert kitiltás jár érte. Úgyhogy feleim vigyázzatok, amellett, hogy az Apple csak és kizárólag és kötelezően megvásárolható, megérinthetetlen és megszólhatatlan is. Ennek fényében mindenkit kérnék, hogy ehhez méltóan írkáljon bárhol az Apple termékekről, különben Isten useless haragja csap le rá (és ha annak is olyan feature-jei vannak, mint az Apple termékeinek általában, akkor nem történik majd semmi, hahahaha), szóval ha logikusan gondolkodunk, akkor az Apple halott. Mert halottról vagy jót, vagy semmit. És, hogy stillszerűen zárjam ezt a kis dühöngőt, legyen itt az Appleblog mottója egy kis user szintű kiegészítéssel:

Az Apple jó. Az Apple szebbé teszi az életed. Az Apple megnyitja a szívcsakrádat. Az Appleblog és Steve Jobs-ék meg befogják a szádat.

Welcome To 1940 or is this Sparta? Whatever. Egyébként madarat tolláról, rendszert usereiről. És igen, mit keresnének az Androidos prolik egy olyan magasztos, übermensch és arisztokrata környéken, mint az Apple házatája? (feature-öket, hahahahaha)


Címkék: dühöngő

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr291940818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GentleSpecter 2010.04.21. 21:04:36

Annyira utálom... De egyszerűen magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Felgyújtanám, ledarálnám, összetörném az összeset.

Mindenhonnan ez a fehér fos folyik.

Köszönöm a szót.

Kiskaresz 2010.04.22. 18:08:13

isten és fícsörjei lol :'D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.04.23. 14:43:53

Nem lenne semmi gond az Apple termékeivel, ha nem állandóan az lenne címlapon mindenhol NAPONTA, hogy az új iBuziság mennyire forradalmasítja az ipart. Tegnap óta vagyok boldog tulajdonosa egy HTC Desire-nek, és előtte sem értettem hogy ez a gép miért nem kap több publicitást, így viszont végképp. Az iPhone egy teszkós bóvli ehhez képest, és ehhez képest az Apple-nak van pofája lényegesen drágábban adni...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.04.23. 14:58:51

@Gery.Greyhound: Hogyismondjam. Nem akarok politizálni, meg ilyen olyan vallásokra, akármikre hivatkozni, de a mai világ szerves részét képezi az a viselkededésforma, miszerint léteznie kell egy olyan jelenségnek ami emberek nagy részének megmondja, hogy mi nem lehet az övé, mit nem fog soha megkapni és mi az amiért áhítoznia kell. Van egy úgynevezett fogyasztói társadalom, ami néha már csak utópisztikus szinten létezik Földünkön. Ennek a társadalomnak lenne a feladata kivetni magából azon termékeket, amik alapvetően nem életképesek. Ezeknek kellene kivetni az Apple-t is magából, de mivel közben az Apple része lett a buta magamutogatásnak, az ehhez tartozó pénzesebb, buta réteg még évekig, sőt évtizedekig el fogja tartani, mert az Apple nem használati eszköz manapság, hanem státusszimbólum. Példa rá a Sales-esünk, aki iPhone-t vett, mert valaki akart lenni az ügyfelek előtt, aztán Acer Liquid-re váltott, mert kellett Neki valami, amit használni is tud.

Szépen jellemzi egyébként az Apple usereket az a velem történt eset, amikor múlt évben a válság miatt és a bércsökkentések miatt a fizetésem olyan szintre esett, hogy az már az alapvető megélhetésemet sem volt képes biztosítani. Ekkor bementem az anyacégem főhadiszállására, hogy beszéljek az ottani főnökömmel aki a béremet is elbírálja. Beléptem Hozzá, épp az iPhone 3GS-én telefonált, előtte egy 24"-os Apple monitor, mellette egy Apple desktop, a kezében meg ott libegett egy McBook Air és amikor mondtam Neki, hogy figyelj XY nekem jövő hónapban nem lesz mit ennem, akkor csak annyit mondott, hogy bocs Tamás, de a cégnek most nincs pénze.

Az Apple userek már csak ilyenek. Bigottak, magamutogatók, rátartiak, irigyek. És végtelenül buták.
(Ezért a kommentért az Apple blogban valszeg életfogytiglant kaptam volna :D)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.04.23. 15:48:20

@Tomi from Space: Szerintem az Apple felhasználók nagy része nem ilyen. Van egy hangos kisebbség, aki ellenállhatatlan vágyat érez aziránt, hogy egyfolytában bizonygassa - leginkább saját magának - hogy ő a létező legjobb döntést hozta azzal, hogy azt a bizonyos terméket vette meg, de szerintem a legtöbben inkább tájékozatlanok. Azért vesznek iPhone-t, mert azt ismerik, azt látja az Indexen, a tévében, az aktuális celeb kezében, meg mindenhol. Nem tudja hogy más is van, csak az iPhone és a Nokia létezik (amit nem is értek, hogy miért számít még 2010-ben "nagy névnek" a Nokia az iparban, amikor kizárólag teljesen középszerű készülékeket gyárt mostanában) meg a "többiek".

Szóval téjékozódni kéne, ehhez meg az kellene, hogy akik tájékoztatnak, azok objektívan tegyék. Ha az aktuális ostoba celeb véletlenül lehúzza a WC-jén az iPhone-ját, az címlapos hír, viszont bármelyik Androidos HTC legfejlebb akkor kapna egy szalagcímet, ha gyógyítaná a rákot. Igazságtalan.

Egyébként szerintem nem rossz telefon az iPhone, a 3GS már egész használható. Csak van nála jobb.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.04.23. 15:50:39

Az Appleblog amúgy egy vicc. Nekem az ilyen rendkívül informatív bejegyzéseik a kedvenceim:

appleblog.blog.hu/2010/04/23/reggeli_hirek_apple_paradicsom

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.04.23. 16:06:05

Erről beszélek:

iPhone: 356 találat az elmúlt egy évből

index.hu/24ora/?s=iPhone&tol=2009-04-23&ig=2010-04-23&rovat=osszes&szerzo=Szerz%C5%91&cimke=C%C3%ADmk%C3%A9k+keres%C3%A9se

Desire: 5 találat, ebből háromnak ránézésre semmi köze nincs a Desire-höz, a maradék kettőnek pedig csak egy picivel több.

index.hu/24ora/?s=Desire&tol=2009-04-23&ig=2010-04-23&rovat=osszes&szerzo=Szerz%C5%91&cimke=C%C3%ADmk%C3%A9k+keres%C3%A9se

De jól van, a Desire friss cucc, még nem jutott el hozzájuk a híre. Nézzük a gyártókat.

Apple: 417 találat
HTC: 81 találat
Android: 112 találat...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.04.23. 19:11:18

@Gery.Greyhound: Rákerestem a Liquid-re és 8 találatot adott. Abból egy sem az Acer cucca.

Hát igen, sajnos ez van, ki tudja miért. Az Index amúgy meg hozza a szokott, fejlehajtott cenzúrázott média formáját. Egyébként kár, hogy nem látunk a háttérbe. Miért?:

Múltkor beszéltem egy programozó tanonccal. Mondtam Neki, hogy a mostani megrendeléseink Oracle adatbázis környezetet kívánnak meg és én ezt hogy utálom. Mondta, hogy ez van, Nekik meg ezt kell tanulni egyetemen, mert az Oracle támogatja az egyetemet. Pafff. Konkrétan arról szól az iPar hogy cégek megmondják, hogy mit tanítsanak, ezért egy rahedli pénzt fizetnek ki és a felnövő szakembergárda (innentől kezdve csak igás marha inkább) egy valamihez fog érteni, max maradnak az őrült geekek, akik máshoz is fognak. Az Apple szerintem mostanság valami ilyesmit csinál. Rengeteg pénzt tol abba, hogy reprezentálja magát, valószínűleg inkább ez a "titka" mintsem az, hogy valóban akkora az íze, mint a bűze. A HTC meg a többi megelégszik a szájról szájra terjedés hagyományával és hát igen: Ők inkább a fejlesztésekre költik a pénzt...

grgczy 2010.05.10. 03:18:16

@Tomi from Space: pontosan.
amúgy egyetemen mikor meglátják a HTC dia-mat, csak néznek, hogy ez milyen márka. mondom HTC. hát ő arról még nem hallott.. egy gyerek hallott róla, neki is Dia-ja volt:)
amúgy kipróbáltam ezen az androidot.. ha működne ezen a béta izén a wifi meg bt, eskü átváltanék.
jó iphone-t még csak szétmoddolva láttam.. de az is kuka a touchflo-s win meg az androidhoz képest

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.05.12. 11:59:25

@Gery.Greyhound: Tyű, de még hogy lenyomták :)

(A kérdés jogos, az a baj, hogy mostanság igen erős kapacitásproblémával küzdünk, mert PJS államvizsgázik én meg nekiálltam gyúrni, ahh basszus tényleg, ehhez kapcsolódóan van egy jó progi, be is postolom :))) Lényeg a lényeg, hogy csinálnánk, de nincs időnk. Valaki esetleg nem érez kedvet beszállni és írni néha egy-egy postot? :) )

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.05.12. 12:26:06

@Tomi from Space: Én szívesen besegítek alkalmanként. Nyúzom rendesen a Desire-t úgyhogy vannak tapasztalataim, appokat is szívesen tesztelgetek, a blog.hu szerkesztőfelületét is ismerem... Úgyhogy részemről nincs akadálya. Csak valami normálisan (és root nélkül) működő screen capture app kellene, mert azt még nem találtam :(

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.05.12. 12:28:00

@Tomi from Space: Egyébként vicces, ahogy az applefanok próbálják ezt is kimagyarázni: "Nincs benne az iPad és az iPod Touch, meg a zemberek az ájfón 4-re várnak és azért nem vesznek 3G-t..." Persze, nyilván a RIM is ezért esett vissza, az Android pedig azért nő ilyen dinamikusan, mert az applefanok vesznek arra a két hónapra - míg meg nem jelenik a 4G - átmenetileg egy szar androidos telefont, hogy kihúzzák valamivel.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.05.12. 13:23:22

@Gery.Greyhound: Én sem találtam semmi screen capture-ös progit, ami jó lenne és nem kell rootolni hozzá a telefont :\ Általában a netről szoktam screenshotokat vadászni, szerencsére még mindenhez volt eddig, amiről írtam :) Ha mégsem, akkor ott a jó öreg fotómasina :D

Az apple fanokat én igazából nem is értem. Mondjuk azért hozzátenném, hogy sajnos egyelőre sokkal, de sokkal igényesebb (layout) programok vannak iPhone-ra mint Androidra. A különbség ég és föld. Ez jobbára annak tudható be, hogy Androidra jelenleg lelkes amatőrök fejlesztenek, akik mögött még nincsenek designerek, grafikusok, stb. Remélhetőleg idővel összeállnak kisebb csapatok, akik minden tekinteben igényes szoftvereket hagynak maguk után. Én szivesen beszállnék egy ilyenbe, mint grafikus/hangos/sales-es.

Ha van kedved az íráshoz, akkor szívesen fogadunk :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.05.12. 13:59:18

@Tomi from Space: a blog.hu-s e-mail címed el tudod küldeni a tomifromspace@gmail.com-ra? köszönöm :)

mafos 2010.06.23. 22:29:48

Hali! Jó a blog, még nem találkoztam vele, pedig olvasgatom a blog.hu-s blogokat. Van egy dext-em, kőkeménye 11ezer forint volt postával _UK-ból, csak szanára van zúzva az érintő meg az lcd is. ha valaki tud hozzá, az szóljon, használnám már :) Elvileg pár napon belül kiadják hozzá a 2.1-et.

mafos 2010.06.24. 21:05:47

cliq. Így ismerősebb?!
Motorola dext Európában, cliq USA-ban. Milestone kistesója. sokat szindták a szoftver miatt, de bízok benne hogy a 2.1-et jól összerakják alá. LCD-t találtam már hozzá(USA-ból), csak digitizert(touch panel) nem lehet találni sehol. Elvileg lenne ugyanott, de ahol találtam, és van éra is ,ott 'out of stock' a szitu. szóval várok :)

besk 2010.06.25. 22:58:54

Jól elvagytok itt magatokban de az agyatokig nem jut el mondjuk, hogy egy kicsit régebb óta van jelen az Apple mint a HTC, Google, Android és több cucca van mint a 3nak együttvéve. Talán ezért kaptok több találatot a keresőben.

besk 2010.06.25. 23:05:00

"Androidra jelenleg lelkes amatőrök fejlesztenek" xD

Mintha nem lenne lehetősége a Gameloft-nak, EA-nek fejlesztenie. A probléma ott van, hogy NEM éri meg mivel a kedves Google nem tette elérhetővé a fizetős részt és ezekben az országokban még csak fejleszteni sem lehet rá, ami egy kurva nagy vicc. Ha elérhető lenne Magyarországon a Market fizetős része (nyilván több magyar progi lenne) és a HTC is venné a fárattségot, hogy gyorsan megcsinálja a friss rendszereket (Froyo), akkor szemrebbenés nélkül váltanék iPhone-ról Androidra.

Google+
süti beállítások módosítása