HTC Desire HD - befejező rész

2011.02.07. 09:00 readya

Az első cikkben felfedeztük a készüléket, míg a másodikban megnéztük a teljesítményt és az alap rendszert. Következzenek a gyári alkalmazások közül, a gyakran használtak. Mindig azt hallgattam, hogy bezzeg a Sense. Nos igen. A Sense nagyon rendben van, az Androidos telefonok többségét simán lepipálja. De a Galaxy S kemény dió, a Samsung is dolgozott eleget a zászlóshajóján (bár még kellene nekik azért...). A tárcsázónál megint csak ízlés kérdése, hogy kinek melyik tetszik. A HTC-nél azonnal ott vannak a tárcsázó mögött a névjegyek, de le kell csukni a tárcsázót, hogy láthassuk az egészet, ez a Galax S-en másik tabon van (szóval egy katt itt is-ott is), de a HTC-nél van intelligens tárcsázás is. Hogy mit is jelent ez? Ha elkezdünk számokat gépelni, a számok alatt található betűk alapján is keres a készülék. Tehát ha 1-est nyomunk, akkor az A betű a találat, ha utána mondjuk 6-ost, akkor az N betű a második a sorban, tehát pl. ha van Andor nevű ismerősünk, akkor azt feladja találatnak, de az összes többit is, amiben megtalálható egymás után ez a két betű. A Galaxy S-en egy kicsit másképp van ez, ott a telefonszámokra ad találatot, tehát ha begépelem, hogy 062094 akkor minden névjegyet felad, amelyek ezekkel a számokkal kezdődő telefonszámot tartalmaznak. Ebben a HTC jobb. Hiszen a neveket tudjuk, míg a telefonszámokat nem biztos. Az SGS-ben viszont van egy előzmények fül a tárcsázó mellett, amit a HD-n nem találtam. Az előzmények nem a híváslistánk - az külön van - hanem egy valódi előzmény, ahol mutatja, hogy kit hívtunk, kinek küldtünk üzenetet vagy mms-est és így tovább. Szóval a teljes GSM kommunikáció előzménye ott figyel. Én nagyon szeretem. Az üzenetekből egy részt meg is jelenít, tehát az sms appot meg sem kell nyitni ahhoz, hogy ellenőrizni tudjam kinek, mit küldtem. Az SGS javára írható még - kényelmi funkcióként -, hogy a tárcsázóból sms-t is lehet küldeni. Ezen túl még a videótelefonálás gombját láthatjátok a jobb oldali képen, ugye ez a HD-n a front kamera hiánya miatt nincs.

Balra a HD, jobbra az SGS. A kitakaráshoz a paintbrush nevű Mac szoftvert használtam :)

A kapcsolatok menöpont megint csak a szubjektív, megítélésem szerint a Galaxy S-en szebb és jobb is. Itt az SGS-en van kereső funkció, ami a HD-n a tárcsázóban van (az intelligens tárcsázás ugye), egyébként nagy különbség nincs. Más a design (mondtam már, hogy a fehér valahogy nem az én világom?), az egyiken felül, a másikon alul válthatunk a tabok között. Viszont azt mindenképpen a Samsung javára írom, hogy egyrészt van egy görgető sor jobb oldalt, amire kattintva azonnal az adott betűvel kezdődő névjegyekhez lehet ugrani illetve mutatja, hogy hol van tárolva a névjegy (a g betű a gmail szinkront jelenti).

Balra a HD, jobbra az SGS. A kitakarás ismét paintbrush :)

 

SMS oldalon nagy varázslat nincs. A HTC egymás alatt mutatja a beszélgetést, a Samsung pedig egy kis dizájnal feldobta.

Balra a HD, jobbra az SGS. A kitakarás... :)

Amit nagyon szeretek a HTC-ben, az az OTA frissítés. Ezt kötelezővé tenném az összes gyártó számára. Nincs PC, nincs külső program, csak megnézem, hogy jött frissítés vagy sem és kész. A Galaxy S 2.2.1-es szoftverében már megjelent az OTA, de eddig még nem jött azon keresztül semmi. Hogy valaha fog-e nem tudom. Ez egyelőre rossz pont a Samsungnak. Ahogyan a frissítések késése is (bár most év végén azért belehúztak). No de nézzük a HTC féle gyönyörűséges megoldást. A képeket a Desire-n készítettem, mivel a HD a legfrisebb verziót birtokolja, a Desire-t pedig 2.1-el kaptam meg. Nos, csodálatos, csak ezt tudom mondani. Ha frissíteni szeretne az ember, csak bele kell menni a telefon névjegye menüpontba, majd a rendszerszoftver frissítések gombot megnyomni. Ekkor rá fog kérdezni - ha nem vagyunk Wi-Fi-n -, hogy tényleg most akarjuk vagy majd inkább széles sávon, nem a mobil internetet terhelve. Ha van frissítés, akkor még egszer rákérdez (3G hálózat esetén), hogy most akarom vagy majd akkor ha Wi-Fi-n leszek. Nos, erre az ember azt feleli, hogy majd Wi-Fi-n. A telefon megköszöni a választ és ezzel le is van zárva egy időre a kérdés. Ám de ha Wi-Fi-re kapcsolódik a készülék, megörténik a csoda. A készülék azonnal szól, hogy hello barátom, volt egy olyan mondásod, hogy akarod frissíteni a telefont. Mit szólnál hozzá, ha ez most történne meg? Igen esetén már indul is a buli. 1-2 restart után pedig friss rendszer van a vason. Ez olyan európai (ahogy már említettem, Mucsi Zoli). Leírom mégegyszer, tegyék ezt kötelezővé az összes gyártó számára. A HTC előtt pedig emelem kalapom.

Ha valaki azt hitte, hogy az előző bekezdés lenne a kedvenc HTC funkcióm, az tévedett. Én ugyanis megrögzött Android fan vagyok és nekem mindig a legfrissebb rendszer kell. Nem érdekel a hivatalos út, felteszem a gyári szerviz szoftverrel vagy ahogy tudom, de nekem mindig friss Androidom van és rootolva. A kedvenc HTC Desire HD funkcióm a fast boot. Bizony ám, ha bekapcsoljuk ezt a funkciót, akkor - amíg az akkut ki nem vesszük vagy le nem merül teljesen a telefon - minden egyes bekapcsolás olyan 2-3 másodperc. A kikapcsolás szintén. Nevezzük sleep funkciónak, mert a laptopokon használt megoldáshoz tudnám ezt hasonlítani. Nem olvastam utána, szóval a technikai oldalát nem ismerem. Kár, hogy még így sem kapcsol be ébreszteni a telefon.

Így néz ki videón (elég impresszív?)

Elérkeztünk a teszt végéhez. Persze, nem csináltam teszt képeket és videókat (google, van elég teszt ahol van), nem mutattam meg a nagyszerű zseblámpa alkalmazást (ami 2 LED-el azért elég komoly fényt csinál, ha maximális fokozatra állítja be az ember) és biztosan kimaradt még sok minden. Talán az akkumulátor idő lehet még kérdéses. Igen, a 3 telefon közül a HD-nek van a legkisebb akksija, bizony ez bírja a legkevesebb ideig és ez egyáltalán nem érthető lépés a HTC-től. Bár a nagyobb akku még nagyobb súlyt eredményezett volna. De ne feledjük el, hogy ezek az okostelefonok egy napot vagy erős használat mellett egy munkanapot bírnak ki. Persze-persze, van akinek 3 napot is elfut egy töltéssel (csak számukra felesleges Androidos telefont venni...). Az is igaz, hogy nem vagyok HTC-n power user, szóval Sense témakörben nyugodtan lehet kommentelni. Én mindig örülök ha újat tanulhatok. Ellenben szándékosan összehasonlítottam a nagyvadat, a Galaxy S-el és bemutattam a Sense alternatíváit. Megmutattam a HTC féle Androidot és az általam ismert előnyeit illetve hátrányait. Írtam az OTA frissítés szépségeiről és megpróbáltam - még ha szubjektív szemüvegen keresztül is - megmutatni, hogy milyen a két jelenlegi zászlóshajó. Az hiszem az SGS-nek még mindig nem kell szégyenkeznie, pedig napokon belül bejelentik az utódját (vagy a nagy testvérét), ami azt hiszem megint nagyot fog szólni (a Galaxy S-ből azért több, mint 10 millió kelt el a világon). Jelenleg azt mondom ízlés kérdése. Az teljesen világos, hogy a Desire régen volt a csúcson és a Galaxy S bármikor, bármilyen szemszögből nézve jobb készülék. Ugyanezt a Desire HD-vel szemben már nem jelenthetem ki egyértelműen. A felület egyéni kérdés, kinek a pap, kinek a papné. A SAMOLED még mindig nagyon jó és a gorilla glass (a Galaxy S kijelzőjét védő "csoda üveg") hihetetlen (lassan 5 hónapja van meg a telefonom, fólia sosem volt rajta és egyetlen karc sem látható...). A Samsung bizony sokkal könnyebb, mint a HTC. Bár sokaknál nem döntő szempont, én a magam részéről emiatt a szóba sem kerülhet készülékek közé soroltam és ha a Galaxy S2 is hasonló monstrum lesz, akkor az sem rúghat nálam labdába. A HTC féle frissítés viszont lenyűgöző. A fast boot minden telefonba kellene. Szintén tetszik, hogy alul van az USB csatlakozó a HD-n. Lehetne még ragozni napokig, de minek?
A HD közel másfélszeres súllyal bír, tehát egy vásárlóréteg azonnal kiesik. Ez pasi telefon és kész. Persze az NDK női úszó válogatottjának biztosan kézre esett volna, de ez még számomra sem egy kezes készülék (pedig nincs kis kezem, ezt régi kosaras társaim meg tudják erősíteni :) ). Egy szónak is száz a vége, a HD egy jó készülék. Egy nagyon jó készülék. Ahogyan a Galaxy S is az (igen, nem bírtam ki). A telefonért köszönet a Telenor-nak. Az ebédért anyukámnak (a legjobb dolog a világon, amikor egy kis hazaival állítanak be a szülők). A zenét a Ska-P zenekarnak. Nélkülük pokol lett volna több, mint 5 órát ülni a gép előtt, hogy elkészülhessen a 3 cikkből álló írás.

Ezt pedig engedjétek meg nekem, ígérem többé nem fordul elő (vegyük úgy, hogy easter egg). Szóval ezt és társait hallgatom miközben a cikkek készülnek.


Címkék: htc desire desire hd readya

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr212640417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darkcomet 2011.02.07. 10:34:57

Na, azért erre a karcolhatatlan SGS kijelzőre ne vegyél mérget. Legalábbis nálam négy hónap használat után épp elég hajszálvékony kis karcolás van rajta, ami igaz, hogy csak sötét kijelzőn fényfelé tartva látszik, de engem azért eléggé idegesít a dolog. Ráadásul f.ngom sincs, hol szedhette őket össze készülék, mivel használaton kívül, egy Bugatti marhabőr tokba csücsül. Szóval javaslom, te is nézd még alaposabban a telefonod. ;-)

readya 2011.02.07. 10:44:57

@Darkcomet: át szoktam nézni, de most külön a kedvedért letöröltem és átnéztem. 0 karc van rajta. :) Az egy dolog, hogy mindent ez sem bír, de nem véletlenül ez az üveg van a Motorola Defy-n is, ami ütés, por és vízálló. Egyébként a legnagyobb szemét a homok. Ha pl. a tok és a telefon közé homok kerül, az meg tudja karcolni. De az szinte bármit :)

Darkcomet 2011.02.07. 11:08:46

@readya: Na, azért nem fogok a falnakmenni ettől a pár darab karcolástól, nem nézegetni vettem a telefont, hanem napi szinten nyúzni, de az előzetes reklámokhoz képest, ami az SGS kijelzőjét illette, nem voltam túl boldog elsőre a tapasztaltaktól.

syck · https://twitter.com/sycko 2011.02.07. 17:20:11

nfc-t jol kihagytad, mint a htc a desire hdbol :]

readya 2011.02.07. 18:23:11

@syck: ki hát. Mivel előbb kerül a kukába a Magyarországon eladott összes HD, mint ezt a funkciót valamire használni lehessen itthon. Ha érted mire gondolok :D

eznemfoglaltnick 2011.02.07. 22:26:10

WinMo-n, Iconsoft Phonex tárcsázója (volt) a legjobb. Ha valaki számában tudtad, hogy van pl. 333, arra is rákeresett a smartdial.

Fast Boot bekapcsoláskor meg figyelmeztet, hogy ha Marketes appokat használsz (márpedig mindenki), akkor nem ajánlják a fastboot-ot valamiért. (vagy én nem értem)

readya 2011.02.07. 22:27:55

@eznemfoglaltnick: Én nem foglalkoztam a figyelmeztetéssel. Meg értelmét sem látom. De mivel a telefont visszaadtam, már nem is tudom megnézni. Mi a figyelmeztetés szövege?

victor quartermaine 2011.02.08. 11:37:30

SGS-en is frankón műx, ha elkezdem beírni a nevet a tárcsázóba, hozza szépen a találatokat.
Egyedül ez ékezetes karaktereknél van gond.

eznemfoglaltnick 2011.02.08. 18:27:00

@readya: Gyors Boot (mellette a pipa vagy nem pipa)
Market alkalmazások használatához kapcsolja ki.
WTF?
Ebből kiindulva nekem normal boot van, gondolom gyorsba nem tölti be a market dolgaitad? Megnézném, hogy mit csinál, de nem érdekel :D:D

readya 2011.02.09. 07:40:14

@eznemfoglaltnick: tökéletesen működött a Market is, meg azok is amiket onnan installáltam. Szóval ez szerintem csak egy figyelmeztetés, amivel nem kell foglalkozni :)

Google+
süti beállítások módosítása