Apple WWDC

2011.06.06. 22:00 readya

Nyugalom. Ez itt még mindig Android blog de mivel sokat hallottam mostanában az iOS új értesítési rendszeréről, amit az iOS 5 kap, gondoltam megnézzük mit mutatott be az Apple a WWDC-n. Illetve egy évben egyszer nekem is lehet flame wart kezdeményezni :)

Nos, ahogy vártam csont nélkül lemásolták az Android értesítési rendszerét. Persze picit túlbonyolítva, olyan almásan. Magyarul felesleges helyet elfoglalva szekciókra van osztva és az értesítések felet látható, hogy melyik alkalmazásból jött. Nem úgy, mint Androidon, ahol bal oldalt a kis ikon jelzi.

Ezzel még nem ért véget a másolás. Ha már ezt a szar Androidot másolják, gondolták megnézik milyen jó ötlet van még odaát, így a Samsungtól is rögtön loptak egyet. :-) Ez pedig a lock screen-en elhelyezett értesítések, amiken ha elhúzza az ember az ujját, akkor megnyílik az alkalmazás. Érdekes lesz ezek után az Apple - Samsung per. Bár az eddig sem állt túl jól az Apple szemszögéből. Esetleg iOS 6-ban jöhet az értesítési sávból a power bar widget (Samsung, HTC, LG) illetve iOS 7-ben az app drawer illetve a widgetek. :-)

A képekért köszönet: Engadget.


· 1 trackback Címkék: apple wwdc readya

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr262962989

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Apple WWDC Összefoglaló 2011 2011.06.07. 11:41:13

Tegnap élő stream hiányában és más elfoglaltságom miatt, csak a késő órákban tudtam visszaolvasni a bemutatón történteket. Kis összefoglaló következik a tegnapi keynoteról. HH, webisztánon nagyon rátapintott a lényegre:  Tegnap például sikerült f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szcsongor 2011.06.06. 22:28:03

Igen, ez most olyan Appleblogos lett :) Ha ez a poszt esetleg Index címlapra kerül, lesz itt pár komment :))

chabusch 2011.06.06. 22:36:45

Na, még mielőtt beindul a flame: ötletet másolni szabad. Mindig is szabad volt, és most is az. Az ötlet nem részesül sem szabadalmi, sem szerzői jogi védelemben, még akkor sem, ha az amcsi szabadalmi hivatal bejegyzi rá a szabadalmat. Nem véletlen, hogy az Apple által indított perek is a nyilvánvaló ötletek szintjét meg nem haladó szabadalmak megsemmisítésével végződnek.

Amit nem szabad másolni: a konkrét megoldást.

readya 2011.06.06. 23:01:00

@chabusch: a fentről lehúzom egy ötlet :)

xstranger 2011.06.07. 01:01:16

@chabusch: ez igy nem igaz, konkretan azt nem lehet masolni amit a birosag ugy talal. Elcseszett rendszer.

Amugymeg:

nyenyenye, masolt az eppl nyenyenye

lemonkeyface (törölt) 2011.06.07. 09:52:21

Nekem az volt a tanulság, hogy semmi olyat nem tudtak berakni a rendszerbe, amit az android ne tudna. Szerintem ilyen még egyszer sem volt!!

Unimatrix03 2011.06.07. 09:56:45

Szerintem meg üdvözöljük, hogy hozzájuk is eljutott valami jó, aztán üssük vágjuk a google-t, hogy csinálja már meg rendesen az oprendszerét, hogy a két magos procin ne akadjon, lehessen vele mindig, minden körülmények között telefonálni, ne kellje állandóan hekkelni, hogy jobb legyen. A fentiek érvényesek a Samsungra is. Persze dolgoznak rajta és ez így van jól, menjen a verseny és meg majd kiválasztom magamnak azt amit tetszik.

Unimatrix03 2011.06.07. 09:57:29

Szégyelem magam, hogy nem tudok leírni pár sort hiba nélkül.

readya 2011.06.07. 10:02:32

@Unimatrix03: Én egy teljes backupot várok a google-től felhőbe.

Meg a Google Music meghívómat :) Amit pedig most tesztelek... Amint írhatok róla, megteszem. Királyságosság! Csak nem mondhatom el egyelőre.

readya 2011.06.07. 11:10:52

@Noname Cowboy: jó, erről írtam :) De nekem egy olyan Google felhő tetszene, ami mindent visz. Ahogyan a gmail-be szinkronizálok. SMS-t is mindent. Ne kelljen külön

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.06.07. 11:11:48

@readya: Olyat én is szeretnék!!! Na az tényleg mindent vinne!

Maxentius 2011.06.07. 11:44:03

Ezt a lockscreen-infót a HTC Sense 3.0 is tudja. :o)

chabusch 2011.06.07. 15:14:37

@xstranger: ha már szakmai vita, kérlek, írd meg, hogy a bíróság milyen anyagi jogi szabályok alapján dönt és a szabadalom érvénytelenségének megállapítása konstitutív vagy deklaratív hatályú ítéletben történik-e.

szcsongor 2011.06.07. 15:30:05

@hfeeri: tényleg, elhangzott most egyáltalán a "twice as amazing" kifejezés a konferencián? :))

szabi113 2011.06.07. 15:37:24

Azért a 25$-os zeneazonosítós stream-elős megoldásuk ezerszer jobbnak hangzik mint a google music.

AZ összes többi android másolás volt.
iMessage. Mivan, feltalálták a Gtalk-ot? Csak náluk előbb volt a videó, és csak később jött a szöveg és a kép. :D

Lemerném fogadni hogy az iOS6-ban majd összeolvasztják, és marha büszkék lesznek magukra.

Csak úgy mint a sok szolgáltatásul Cloud és Cloud mentes ikonjait/programjait. Minek iTunes és iTunes in the Cloud? Miért nem csak egy gomb van az iTunes appba, hogy irány a felhő (sőt, gomb se kéne oda..)?

readya 2011.06.07. 15:55:30

@szabi113: kivéve amikor kiderül, hogy US only, mert csak Apple ID és amcsi credit card jó hozzá. Amúgy tényleg jó :)

szabi113 2011.06.07. 16:00:26

@readya: Ezt most nem érem. Miért, a google muscic nem az? Azt látom hogy te valahogy megoldottad, de alapból az is US only. És ki tudja még meddig....

Handras · http://www.handras.hu 2011.06.07. 21:39:39

Ha korrekt akarsz lenni, akkor ugy kene megirni, hogy ez a fajta ertesites rendszer eloszor iPhone-on jelent meg Cydia-ban, ezt lemasolta a Google, es vegul az Apple felvette azt az embert aki ezt kitalalta (magyar srac egyebkent), es most beleraktak az iOS 5-be. :)

Kobaljov 2011.06.09. 12:41:17

"2011 is the year of the copycats.."

EvilHedgehog 2011.06.11. 00:44:44

@Handras: a cydia-ban mikor került be a lehúzható értesítési sáv? Mert ha jól tudom maga a cydia az 2008 márciusában lett először kiadva és csak a 3g kiadása után indult be igazán, az android 1.0 ami már ezt az értesítési rendszert tartalmazta az pedig 2008 májusában...

ams a kocka 2011.06.14. 16:25:40

@szabi113: nincs külön iTunes és iTunes in the Cloud alkalmazás/ikon, az egész egyben van építve, mint ahogy te felhozod. Gondolom ezért is ez a neve és nem kapott fantázianevet

Google+
süti beállítások módosítása