Samsung Galaxy Ace rootolása és firmware telepítés

2011.07.25. 09:39 pacska

Elöljáróban leszögezném, hogy nekem nincs Samsung Galaxy Ace készülékem, Dávid barátom keresett fel az egyik nap, mivel nem kapta meg a hivatalos frissítést Kies-en keresztül. Törtük a fejünket, hogy miért is lehet ez, végül kibogoztuk a szálakat. A készüléket egy bolthálózattól vásárolta függetlenül és mint kiderült Lengyelországból importálták, ezért lehetett, hogy nem kapta meg a 2.3.3-as frissítést (mivel ott még nem dobták piacra). Végül arra jutottunk pár sör és dumálgatás után, hogy nekiesünk az Ace-nek és rootoljuk, utána pedig mi felpakoljuk rá a létező legfrissebb firmware-t (2.3.4). Az XDA-n találtunk is egy leírást a rootolásról, úgyhogy a következőkben ezt fogom nektek ismertetni.

  

Ami nagyon fontos: csak saját felelősségetekre álljatok neki a rootolásnak, flashelésnek. A rootolás önmagában nem töröl semmiféle adatot a telefonról, csupán superuser jogokat ad, amivel teljes kontrollt szerezhetünk a készülékünk felett. A firmware frissítés már adatvesztéssel jár, tehát érdemes biztonsági mentést készíteni  a dolgainkról (appok, sms, stb.). 

Nézzük tehát szépen pontokra bontva a dolgokat.

A - Amire szükséged lesz a rootoláshoz:
1. egy számítógép, legalább Windows XP SP2 
2. .Net Framework 2.0 vagy frissebb
3. egy Samsung Galaxy Ace (S5830)
4. a készülékhez kapott microUSB kábel
5. Samsung Kies innen
6. Odin 4.38 innen
7. Superoneclick 1.95 innen 
8. egy új firmware amit letölthettek a Samfirmware.com-ról (regisztráció szükséges), ha csak rootolni szeretnétek firmware frissítés nélkül akkor erre nincs szükségetek
9. OPS file innen (ez általában már benne van a firmware-ben, tehát elsődlegesen azt használjátok)
 
B - Rootolás 2.2.1-es oprendszerrel rendelkező készülékeken:
1. kapcsold be a telefonodat
2. a settings/applications/development menü alatt tégy pipát az USB debugging mellé
3. csatlakoztasd a készülékedet a számítógéphez az USB kábellel
4. indítsd el a SuperOneClick-et és kattints a Root gombra 
5. várd meg amíg lefut a folyamat, zárd be a programot és indítsd újra a telefonodat
6. készen is vagy, root ellenőrzéséhez töltsétek le ezt
 
C - Rootolás 2.3.3/2.3.4-es oprendszerrel rendelkező készülékeken:
1. töltsd le ezt a file-t és másold át az SD kártyádra 
2. kapcsold ki a telefont
3. tartsd nyomva a bekapcsológomb+home gombot
4. itt válaszd ki az update from SD card pontot és keresd meg az előbb felmásolt file-t. A navigáció itt nagyon szimpatikus, legalábbis annak biztos aki DOS-on nevelkedett. A hangerő gomb használatos a kurzor fel illetve lefelé mozgatásához, a Home gomb pedig az enterrel egyenértékű.
5. a frissítés után válaszd a reboot pontot és készen is vagy

Fontos még megemlíteni, hogy rootolás után érdemes egy mentés csinálni az appjainkról (pl: Titanium backup), a Mybackup programmal pedig többek között a híváslistánkat, sms-eket, bookmarkokat is le tudjuk menteni, ha szeretnénk. Ezeket az adatokat a készülék az sd kártyán tárolja, tehát nem vesznek el még firmware frissítéskor sem.
 
D - Firmware telepítése:
1. kapcsold ki a telefonodat
2. távolítsd el a SIM illetve az SD kártyát
3. tömörítsd ki a letöltött firmware-t (lásd A/8 pont) valahova, ahol meg is találod 
4. Indítsd el az Odin 4.38-at
5. Odinban tallózd be ezeket a letöltött és kicsomagolt firmware-ből (OPS-OPS, Boot-APBOOT, Phone-MODEM, PDA-CODE, CSC-CSC,  az EFS-t és az One Package empty-t hagyjátok üresen, lásd alant a képet)
 
 
6. Csatlakoztasd a telefonodat a számítógéphez az USB kábellal
7. A képernyő bekapcsol (töltés), itt nyomd le egyszerre és tartsd is lenyomva a bekapcsoló-hangerő le és a home gombokat, egészen addig amíg a készülék be nem lép Download módba, illetve amíg az Odin fel nem ismeri a készülékedet (ezt látni fogod, a bal oldalon az egyik négyzetben megjelenik)
8. Odin-ban kattints a Start gombra és várd meg amíg lefut a folyamat
9. Amennyiben minden rendben ment akkor a telefonod újraindul magától és eljut a kezdőképernyőig, de itt még ne csinálj vele semmit, várd meg amíg az Odin-ban átvált a négyzet kékre és kiírja, hogy PASS
10. Húzd ki a kábelt a telefonból és kapcsold ki azt
11. SIM és SD kártya visszapakol és kapcsold be a készüléket
 
Nem bíztatok senkit a rootolásra, aki eddig elégedett volt a készülékével az ne is álljon neki. Akad viszont pár dolog amiért érdemes meglépnünk ezt, ugyanis bizonyos appok (pl. Titanium backup, Rom manager, stb.) csak rootolt készülékeken fut. Döntsétek el, hogy érdemes-e ezzel vesződnötök, bár az egész folyamat – ha nagyon óvatosan és körültekintően csináljátok - bő fél óra alatt megvan, visszaállítással mindennel együtt.
 
Azt gondolom nem is kell mondanom, hogy Dávid azóta boldogan él együtt a készülékével ami elmondása szerint sokkal gyorsabb és kezesebb lett.
 
Sok sikert mindenkinek, természetesen amire tudok arra válaszolok a kommentekben.

Címkék: root firmware samsung galaxy ace

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr243095398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szattila2 2011.07.25. 10:57:27

Nice!

Lehet hülye kérdés, nem olvastam részletesen még utána, de lehet hamarosan szükségem lesz rá. Szóval ha root+új firmware megvolt tökmindegy milyen telón, akkor az onnantól kártyafüggetlen is?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.25. 11:17:00

@szattila2: nem, az már egy teljesen más kérdés, függő marad.

szattila2 2011.07.25. 11:36:39

@pacska: És ha én azt szeretném, h független legyen?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.25. 11:48:33

@szattila2: itt keresgélj:
forum.xda-developers.com/forumdisplay.php?f=1164

Mivel nem próbáltam ezért nem tudok én sem biztosat mondani.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.07.25. 14:01:55

Köszi a leírást, esetleg még ki lehetne egészíteni azzal, hogy hogyan állítsuk vissza az eredeti állapotot pl. olyan esetre ha szervízbe kell menni, vagy hivatalos ROM-ot szeretnénk telepíteni. Én még nem rootoltam a telefonom, de ha jól gondolom, akkor hivatalos 2.3.3-ról hivatalos 2.2.1-re csak rootolással tudok visszamenni?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.25. 14:04:41

@pantomimes: ha rootolás után készítesz egy nandroid backupot (Rom managerből) a régi rom-ról (mivel a root nem törli a régi romot ugye) akkor azt recoveryből vissza tudod állítani akármikor.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.07.25. 14:07:48

@pacska: ez igaz, csak én már 2.3.3-on vagyok és nem készítettem backupot anno 2.2.1-ről :)

A rootolásnál egyébként 2.2.1-nél van unroot is ha jól tudom, de 2.3.3-nál van ilyen lehetőség?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.25. 14:14:41

@pantomimes: hülye vagyok ám, hiszen a samfirmware.com-on gyári firmware-ek vannak, tehát ha azt visszapakolod akkor gyári állapota lesz a telefonnak (root jogot is vesztesz).

A 2.3.3 unroot-ról itt van infó, az E pontot keresd:
forum.xda-developers.com/showthread.php?t=1034145

readya 2011.07.25. 14:29:02

Annyit tennék hozzá, hogy:
1, ha Odinból rakod fel és samfirmware-ről, akkor elég erősen biztos, hogy nem magyar CSC-vel teszed. Na már most hiába viszed szervizbe a telefont samfirmware-es ROM-al, ha a Product code nem magyar vagy magyar szolgáltatói, ahonnan a számla van. Ezt azért vegyük figyelembe. Ha valaki gyári ROM-ra akar visszaállni, akkor a neten nézzen körül vagy mentse le a ROMját, mielőtt alkot.

2, na ezt magyaráztam, amikor jöttek az okosok, hogy miért drága a telefon a szolgáltatóknál, meg máshol, mikor a mutyi GSM-ben függetlenül olcsóbb. Ja, és van hozzá mutyi GSM garancia, meg esetleg lengyel ROM, mint jelen esetben vagy valamelyik magyar szolgáltatói ROM felpakolva.
Sőt, az is gyakran előfordul, hogy az új telefont, a kedves mutyi GSM tulajdonos unlockol, lásd az XDA fórumos lehetőséget. Matrica fent marad, telefon bekapcs, sim felold, dobozba vissza és kész.
Csak aztán ne legyen meglepi, ha a bolti garancia érvényesítése hosszú ideig tart, mert esetleg a telefont sem itthon szervizelik.

readya 2011.07.25. 14:30:57

pdafanclub-on érdemes körbenézni. Galaxy S-en azért mondtam, hogy bárki bármit bátran, mert mind a független, mind a Telenor és T-Mobile ROM fent van a neten, a hivatalos, magyar.

Ace-hez előbb keressétek meg, mielőtt nekiestek.

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.25. 14:34:55

@readya: ez a mutyigsm-es dolog teljesen helytálló, kis gsm boltból nem vennék semmit és annyival nem is olcsóbb mint mondjuk egy megbízhatóbb üzlet.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.07.25. 14:48:48

Hűha, a samfirmware-ig eljutottam, regeltem és megnéztem a firmwareket. Még kell egy kis utánajárás, hogy itt pontosan melyik is a telenoros 2.2.1 :)

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.25. 14:52:01

@pantomimes: lehet, hogy telenoros firmet nem is találsz ott, readya jól írta, sajnos nincs minden fent ott sem. Viszont a termékkódot át lehet írni, ha jól tudom magyarországira.

Beecy 2011.07.30. 23:03:23

Sziasztok!

Elolvastam a leírást, itt találtam a legjobb-legérthetőbb leírást!

Sajnos a Rootolás nem sikerült!

"Cannot process request because the process (3472) has exited."
Ezt a hibát írta ki!

Samsung Galaxy Tab-om van, T-mobil függő!
Tudnátok segíteni?
Köszönöm előre is!

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.31. 07:12:31

@Beecy: Szia, ez a leírás Ace telefonokhoz van, ezzel nem tudod rootolni a Tab-ot. Nézz körül az xda-n, ott biztosan találsz root leírást.

Beecy 2011.07.31. 18:11:33

Szia! Mégis sikerült! Ki kellett vennem az SD kártyát, és simán megcsinálta a Rootolást!

K.Ati 2011.09.03. 14:19:28

Sziasztok!

Találkozott már valaki a következő jelenséggel? :

Rom Managerrel szerettem volna készíteni egy mentés a telefonról. Miután rányomtam a Backup-ra villant egyet és fekete lett a képernyő. Azóta nem kapcsol be. Recovery és download módba be tudom rakni (hallom, hogy a laptop felismeri, hogy kapcsolódik hozzá a telefon) de a kijelző ekkor sem jelenik meg semmi. Próbáltam az odinnal is, ő megtalálja, hogy melyik port-on van, de nem lép túl a kapcsolat beállításán. :( Van-e lehetőség ebből az állapotból visszahozni a telefont, vagy szerviz?

plíííz help mí!
Üdv, Attila

Bono92 2011.11.18. 19:54:01

Sziasztok!

Én is segítséget szeretnék kérni Tőletek! Nos, a leírtak alapján rootoltam az Ace-met (igaz, az xda-n olvastam ugyanezt, csak angolul). Mindent úgy csináltam, ahogy le volt írva. Rákerült a telefonra a Superuser, arra rá kellett menni, és frissíteni kellett a su binárist. Frissítette, azt írta ki, hogy megkapta a készülék a root jogot, és sikeres volt a frissítés. De az a baj, hogy mégsincs rootolva a telefon. Leszedtem a Root Check progit, az azt írja h nincs rootolva a készülék, és ezt abban is tapasztalom, hogy ugyanúgy nem elérhető az a gomb az alkalmazás kezelőben, hogy program áthelyezése az SD kártyára. Pedig ez elérhetőnek kéne lennie! Jah, telenoros 2.2.1 van rajta. Mit tegyek most? Segítsetek, légyszíves!

vuha10 2012.01.21. 14:46:06

Nekem is van olyan problémám mint K.Atinak
Az hogy én is a rom managerben voltam amikor lefagyott a telóm....kiszedtem az aksit azóta nem kapcsolódik be
.....
Kérem segítsetek pls......:(:=

vuha10 2012.01.21. 14:46:46

@K.Ati:
Hello kati azóta megoldódott a problémád?

Üdv: egy másik felhasználó

K.Ati 2012.01.21. 17:18:54

@vuha10:
Szia!

Igen megoldódott. Elvittem a szervizbe és alaplapot cseréltek a telefonban :)

Üdv, Attila

vuha10 2012.01.21. 18:01:39

@K.Ati:
És drága volt?
És mennyi időbe került?

Válaszodat előre is köszönöm

K.Ati 2012.01.23. 12:43:03

@vuha10:
Miután még garos volt nem került semmibe - szerencsére- :)

vuha10 2012.01.23. 17:05:46

@K.Ati: AZ JÓ EZEKSZERINT NEM VETTÉK ÉSZRE H KI ROOTOLTAD:)
vagy kicserélték a mobilodat:)

danesz022 2012.02.17. 12:56:18

sziasztok nekem egy olyan problémám adodott a firmware frissitéssel(galaxy ace jelenlegi firmware 2.3.3.)hogy amit letőltőttem a samfirmware.com-rol és kicsomagoltam,az csak egy md5 és dll fálkiterjesztés és nem tudok az odinba mit betallozni a fent leirtak szerint és már 2.napja bajlodok vele.egy olyan lehetőség van egyedül hogy ha a "one package"opciot kipipálom oda a kapott md5 fájlt be tudom tallozni,és az odin fel is imeri.az az egy fájl vajon elég a frissitéshez?légyszi valaki segitsen mert szeretném a 2.3.4-es firmware-t telepiteni a telomra.előre is nagyon kőszőnőm amugy a root-olás az hibátlanul sikerült,nagyon hasznosak az itt található infók.

vuha10 2012.02.18. 15:48:37

Nekem 2.3.5-ös androidom van....mire jó ez a firmware telepítés???
És ha megtenném mire jó lenne ez nekem?

cuki46 2012.04.16. 15:18:37

Ez igen! a galaxy ace m dobhatom el! Nemkapcsol be!! Halott!

livisz 2012.04.28. 13:00:21

Sziasztok! Android 2.3.3-mas oprendszer van a telómon, és rootolni akartam. Kimásoltam a fájlt az SD kártyára, kikapcsoltam, és amikor meg akartam nyomni a home gombot meg a bekapcsolót, bekapcsolt a telefonom. Így nem tudok rootolni. Ha valaki tud segíteni, írjon!

cc2 · http://flashmaniacs.blog.hu/ 2012.04.28. 15:13:03

@livisz: Szerintem home + hang lefele + bekapcsot kell nyomni. Remelem segithettem :)

cc2 · http://flashmaniacs.blog.hu/ 2012.04.28. 15:13:46

@cuki46: Download modebol vissza lehet hozni valoszinuleg. Ha kell help, irj rank.

cc2 · http://flashmaniacs.blog.hu/ 2012.04.28. 15:15:59

@szattila2: Ahhoz le kell generalni egy egyedi fuggetlenito kodot, de ez Samsungoknal necces. Ha van ra 1-2.000 Forintod, akkor kb. 5 perc alatt megvan.

cc2 · http://flashmaniacs.blog.hu/ 2012.04.28. 15:17:39

@K.Ati: Ha van download mode, van lehetoseg is :)

BeluDavid · http://beludavid.blog.hu 2012.07.16. 14:55:44

Heló!
Azzal a zip-pel amit innen letöltök a root-hoz vissza is lehet állítani az unroot-tot, vagy nem ?
Ha igen, akkor tudtok olyan oldalt mondani ahonnan letudok tölteni biztosan jó témákat a telefonra.
Köszi előre is a választ.

bedo 2012.07.28. 14:55:38

Sziasztok!

Teljesen kezdőként firmwaret akartam frissíteni galaxy ace-n. Az Odinban az "mibib download..." feliratnál megakadt a frissítés. Leállítottam az odin-t, telót levettem a PC-ről (win7). Azóta nem tudom bekapcsolni a telót, egy kis telefon, sárga háromszög felkiáltó jellel, és egy kis számítógép piktogram-hármas jelenik csak meg. Szóval segítséget szeretnék kérni, mit tegyek (feleségemé a teló, úgyhogy az életemmel játszom...)

bedo 2012.07.28. 16:36:02

Sziasztok!

Közben megoldódott a probléma. Végül is a samfirmware.com-ról letöltöttem a "Drivers"-nél található file-okat. Utána ment a dolog.

d17jani 2012.07.29. 10:42:14

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!
Ki rootoltam a Samsung Galxy Ace telom megjelent a superuser progi,majd felraktam a rom managert. Majd backup-ot akartam csinálni a romrol amikor kirta hogy milyen néven menti majd a romot nyomtam egy oké-t és a teló kikapcsolt azóta men tudom bekapcsolni!
Ha valaki tud segíteni azt megköszönném!

Bodycselli 2012.12.13. 13:09:52

Sziasztok. Engem nem enged a SamMobile regisztrálni, mért van ez?

lacas8282 · http://androidprogramjaim.blog.hu 2012.12.14. 11:10:46

Mert nem működik az oldalon a regisztráció, se FF-ben, se Operában, se Chromeban se pedig Safariban, azért.:)

MArceLL 2013.01.26. 22:36:50

Hali!
Nem tudom megcsinálni ezt a frissítést amit leírtatok.
Elkezdi letölteni a mibib filet vagy mi és órák múlva is ugyanott tart.
Ha lekapcsolom akkor utána be se bootol.

jfh.uw.hu/data/big.png
Ilyenkor ez a kép fogad:
jfh.uw.hu/data/2013-01-26%2021.58.16.jpg

Mit csináljak? Segítsetek pls!

JonC 2013.02.08. 21:45:08

lehet hogy hülye kérdés, de a firmware frissítés mindenképpen kötelező ROM-csere előtt? köszi a választ!

ricsi19 2013.03.31. 17:52:51

sziasztok, én nemtom megcsinálni mert rengeteg file lett törölve a netröl

hzsiga 2013.09.13. 20:06:11

Üdv!

Ha még megvan ez a file akkor feltöltenétek még egyszer vagy h mi volt az?

C - Rootolás 2.3.3/2.3.4-es oprendszerrel rendelkező készülékeken:
1. töltsd le ezt a file-t és másold át az SD kártyádra

Kuru Gábor 2013.11.19. 09:00:20

Üdv.

Nekem van egy Samsung Galaxy Ace-m
Model: GT-S5830i

Nem tudom bekapcsolni a telefont mert folyamatosan csak újraindul.
A samsung felirat bejön aztán újraindul.
Mit tudok tenni? Valószínüleg véletlen le lett törölve róla a szoftver.
Tudnál nekem segíteni?

Wolf1983 2013.12.02. 17:21:38

Üdv!
Most vettem egy Samsung Galaxy ACE3 telefont t-mobilost. Szeretném rootolni, de nem találtam olyan megoldást ami jó lenne. Kipróbáltam már a superoneclick progit is de ott lefagy: deamon started successfully. KB fél órát vártam mielőtt bezártam volna.Volt egy másik: unlockroot pro, az pedig valami root filet nem tudott menteni. Más megoldást is kipróbáltam, odin de megfelelő filet nem találltam. Ha valaki tud egy müködő megoldást megköszönném!

Dávid Herman 2016.04.28. 21:38:30

C - Rootolás 2.3.3/2.3.4-es oprendszerrel rendelkező készülékeken
Nem elérhető az url..valaki el tudná küldeni a fájlt, vagy egy másik letöltő linket?

Google+
süti beállítások módosítása