Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Budapesti menetrend

Eddig nehéz dolga volt annak aki a budapesti tömegközlekedéshez menetrend alkalmazást akart  készíteni. A BKV honlapján ugyan megtalálható a menetrend, de a legkülönfélébb formátum miatt csaknem lehetetlen volt ezt feldolgozni és rendszeresen frissíteni. A vidéki menetrendekkel sem jobb a helyzet, néhol az egységes formátumú HTML oldalakból könnyű kinyerni az adatokat, máshol képként érhető csak el, így lehetetlen. Ráadásul a jogi nyilatkozat is sokszor tiltja a felhasználását.

Nemrég azonban szerencsére a BKV esetén változott a helyzet, a Google Maps-be bekerült a menetrend és ezzel együtt szabványos GTFS formátumban és megengedő licensszel elérhető vált a menetrend. Ennek a felhasználásával készült a "Budapesti menetrend" nevű Android app. Az alkalmazás kezdőoldalára összeválogathatjuk a kedvenc járatainkat, megállóinkat, de leginkább azokat ahol megadjuk, hogy melyik vonalon, honnan és melyik irányba indul. Így rögtön láthatjuk a következő néhány járat indulási idejét, nem is kell feltétlenül tovább navigálnunk. A kedvencek összeállításához böngészhetünk és kereshetünk az összes járat és megálló listájában. Az adatbázisban több mint 5 000 megálló szerepel, minden egyes fizikai megálló külön. A program az azonos nevűeket összevonja, ez nem feltétlenül helyes minden esetben, de ekkora listát nehéz lenne más szabály alapján rendbe tenni.

 



 

Ha kiválasztottuk, hogy melyik járatra vagyunk kíváncsiak, melyik megállóból és melyik irányba akkor megkapjuk a teljes listát az indulási időpontokkal. Alapesetben aznap az aktuális időponttól kezve, de válaszhatunk más dátumot is. A GTFS formátum előnye, hogy minden egyes járatot külön tárol (ez több mint 23 000 eset), így kezelni tudja a kivételeket, ha egy járat nem áll meg minden megállóban, vagy ha a menetidők pl. napszakonként eltérnek. Ez sajnos azt is jelenti, hogy az adott vonal megállói mellé nem lehet menetidőket írni, mert ez járatonként különbözhet. Az alkalmazásban újdonság a közeli megállók listája. A megállók GPS koordinátája ismert ezért a közelieket könnyen fel lehet sorolni. Ehhez az app a legutóbb ismert pozíciónkat használja vagy a WiFi routerünk helye vagy a legutóbbi GPS használat alapján. Ehhez nem kell a GPS-t bekapcsolni, ha helyes, ha helytelen akkor viszont szerencsés lenne egy ilyen gomb az alkalmazásba. A letölthető GTFS fájl tömörítve is 26 MB, szerencsére ebből sikerült egy 400 kB-os programot csinálni ami már tartalmazza a feldolgozott adatokat, nincs szükség ennek a külön letöltésére. Ez azt is jelenti, hogy a frissítéseket standard módon az Android Market segítségével kapjuk. Maga az app adatbázis nélkül csak 40 kB, így ez a többlet nem szempont.

 

 

A BKK jelenleg gyakran frissíti az adatbázist, javítja a hibákat (helytelen irányok, duplán szereplő időpontok ritkán előfordultak). Az alapfunkciókat az app jól lefedi, de természetesen van még lehetőség a továbbfejlesztésére. Lehetne a Google Maps-et integrálni (ami szerencsére már offline is működöképes), sematikus térképet rajzolni a közeli megállókról, mutatni a megállók távolságát és irányát az aktuális helyzetünkhöz képest, járatok irányát szintén (könnyebb így az irányt azonosítani mint végállomásnév alapján), a kedvencekből is előre lehetne venni az aktuálisan közelieket, vagy akár még az offline útvonaltervezés sem lenne lehetetlen. A fejlesztők várják az észrevételeket és az ötleteket, úgyhogy ha bármi is eszetekbe jut, ne legyetek restek megírni Nekik :).

Az Appot innen tudjátok letölteni:

https://market.android.com/details?id=tinyappworks.bkv


Címkék: bkv alkalmazások magyarm

A bejegyzés trackback címe:

http://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr203165491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

tdk.112 2011.08.19. 19:41:51

market.android.com/details?id=hu.bpmenetrend.activity

Egyébként egy offline Volán-menetrendnek jobban örülnék...

Nakhchivan 2011.08.19. 19:53:42

@tdk.112: A másik pedig a market.android.com/details?id=hu.ponte.mobile.smartcity Mindkettő azokból az időkből amikor még nem volt ilyen normális forrás és ezért sok panasz volt a hiányzó adatokra.

nemtomki 2011.08.19. 21:29:04

Az alkalmazás (vagy a BKK adatbázisa?) elég buta állapotban van még. A járatokat nem tudja számsorba rendezni (1 12 14 ... 1A 2 24 28 28A 2A 3 37 4... 69 M1... H5... 100 102... 199 1V 2-24V 200E... 206 20E 21 212), ami igencsak megnehezíti a keresést.

nemtomki 2011.08.19. 21:30:46

A járatok menetiránya változtatható ugyan, de a lista sorrendje ettől nem változik meg, csak a nyilak jelzik, hogy most alulról felfelé kell olvasni ugyanazt a listát.

nemtomki 2011.08.19. 21:33:09

A szentendrei HÉV vonalon külön kezeli a szentendrei és a békásmegyeri vonalat, így a Békásmegyer-Batthyány közötti szakaszra nem adja ki az összes járatot.

TinyAppWorks 2011.08.20. 09:16:32

@nemtomki: A járatokat rendezi, elsődlegesen járműtípus alapján (ide kellene ikon), másodlagosan szövegként (ami tényleg nem jó, így pl. a 12A megelőzi az 5-öst).
A megálló és menetirány választásánál kérdéses, hogy hogyan lenne a leggyorsabb és legközérthetőbb.
A BKK külön kezeli ezeket. Ha két megálló közötti járatokat akarunk felsorolni akkor már az útvonaltervezéshez jutunk ami egyelőre nem volt cél. Most megoldás, ha az adott nevű megállót nézed, ott az összes aktuális indulás megvan.

Yezu 2011.08.20. 12:49:34

Ez azon kívül hogy offline mitől jobb mint a Smart city?

nemtomki 2011.08.20. 13:00:21

@TinyAppWorks: Azt gondolom, fölösleges a járműtípusokat különválasztani, azonos számozással vagy busz, vagy villamos van csak. Az utas meg utazni akar, nem járműtípust keres.

Ocel0t 2011.08.20. 13:32:09

fostaliga, épp ma éjjel szoptam be vele a 914est

bioLarzen 2011.08.21. 22:56:01

@Yezu: Miért kéne, hogy azon kívül jobb legyen?

bio

Mentol frász 2011.08.22. 09:54:48

Régóta használom a BPMenetrend-et, de újabban (cöcc... legalább 1 hónapja) nincs benne a 97E busz menetrendje. Eddig benne volt az is, de most nincs, és hiába jeleztem a fejlesztőknek.

saabi 2011.08.22. 13:56:39

Ismétlődő FC amikor egy megállót kiválasztok.

TinyAppWorks 2011.08.22. 14:16:57

@saabi: 12 órás esetben 2.3 alatt tényleg hibás, következő frissítésnél javítom, de addig is 24 órás formátumnál működőképes.

Mentol frász 2011.08.23. 09:29:19

Megnéztem a twitter, és facebook oldalukat, és jópáran hiányolják a 97E busz menetrendjét, ami régen pedig benne volt...
Sajnos, semmi visszajelzés nincs a fejlesztőktől.

TinyAppWorks 2011.08.23. 10:37:05

@Mentol frász: A megoldás ott is a GTFS forrás használata lesz, de az eltérő adatszerkezet miatt ez az átállás sok munka és indokoltan sok idő.

TinyAppWorks 2011.08.23. 10:55:14

@Mentol frász: Nem tudom, hogy milyen forrásból dolgoznak, de eddig pl. a www.bkv.hu/busz/97e_2.html oldalról lehetett kinyerni az adatokat. Ehhez képest nagy előrelépés a www.bkk.hu/magunkrol/fejlesztoknek oldal, ahol normális formátumban egyben letölthető minden, gyakran frissítik és sokkal több adat van benne (hiszen a menetidők nem mindig ugyanazok, a megállók sem). Csak ehhez a korábban készült appokat alaposan át kell írni.

Mentol frász 2011.08.23. 11:02:49

@TinyAppWorks: ahaaaa! GTFS=General Transit Feed Specification

Mentol frász 2011.08.23. 11:04:29

@TinyAppWorks: amúgy régebben szerepelt ez a menetrend az alkalmazásban, és a busz is, meg a bkv-s menetrend is él, csak az app nem "importálja".

Loyal - www.loyalmunkaruha.hu · http://www.loyalmunkaruha.hu 2011.08.31. 11:02:42

még jó, hogy 1 évben egyszer ülök BKV-ra :D Azt hiszem nem ez lesz a legkedveltebb app-om :D

Google+