Minek a kábel? - file küldés wifin át

2011.09.08. 13:07 Yarner

Az androidos okostelefonok számomra egyik legszimpatikusabb képessége, hogy minden fakszni nélkül képesek USB-n át csatlakozni a számítógépeimhez, nincsen szükség semmiféle varázslásra ahhoz, hogy fölpakoljam a kütyümre a filmet amit aznap a villamoson nézni szeretnék, leszedegessem a képeimet, vagy elkérjek egy szimpatikus mp3-at az ismerős gépéről, stb stb...

Azonban ez a hihetetlen szabadság is hamar nyűggé válik, ha sokszor akarunk élni vele: az USB-kábel sosincs éppen a kezünk ügyében, ha bedugjuk a telefont, a rövid zsinór miatt nem lehet felvenni a telefont, amikor csörög, és különben is, ki akar kábelekkel szívni a XXI- században?!



Itt jönnek be a képbe a különböző wifi-alapú fileküldési megoldások, amelyekből most itt bemutatnék egy maréknyit. Ezek a módszerek alapvetően az adott hely wifi hálózatán keresztül küldözgetnek adatokat a hálóra csatlakozott eszközök között (azaz például az otthoni PC és kedvenc Androidunk között, akár egy-két szoba távolságból is). Lássuk tehát az appokat!

SwiFTP


 

Ezt a programot használom már jó háromnegyed éve. A legtöbb app-pal ellentétben itt nem böngészőn át, hanem FTP kapcsolaton keresztül lehet kommunikálni a készülékkel, ami kezdetben egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, de utána a leggördülékenyebb, sallangmentes megoldást kínálja. (Mondhatjuk azt, hogy egy kicsivel “haladóbb szintű”  alkalmazás, de ez ne riasszon el senkit!)
Első indításkor a SwiFTP kér egy felhasználói nevet és egy jelszót, ezt kell majd megadni a számítógép FTP kliensében (pl. Filezilla vagy a Total Commander FTP modulja kiváló erre a célra, én személy szerint az utóbbit használom), valamint a “start” gomb megnyomása után megadott hálózati címet. Ha ezt egyszer rögzítettük, onnantól már egy gombnyomással felugorhatunk a PC-ről a telefon könyvtárszerkezetébe (ha ott is éppen aktív a SwiFTP), és szabadon garázdálkodhatunk, tölthetünk fel-le file-okat, törölhetünk ezt-azt. Egy dolgot érdemes még szem előtt tartani: sokak által használt, pk. munkahelyi hálókon előfordulhat, hogy alkalmanként másik portot kap a telefon, ezt olyankor az FTP kliensben is át kell írni.
A SwiFTP képes még az adatainkat egy valódi távoli FTP proxy szerveren is átfolyatni, ezzel bárhonnan elérhetővé válhatnak a dolgaink.

File Expert


 

A népszerű filekezelő többféle drótnélküli adattovábbító megoldásra is képes, a képernyő alján található "share" kapcsolót megnyomva a program felajánlja a webes, FTP-s, valamint Bluetooth -alapú adatküldést.
Ezek egyikét bekapcsolva a FileExpert kiírja az IP-címet valamint a felhasználónevet és jelszót, amit meg kell adnunk a PC-n a csatlakozáshoz. A jelszót a beállítások alatt átállíthatjuk, amit ajánlatos is gyorsan megtenni. Az FTP megoldás a SwiFTP-hez hasonlóan működik, a webes esetében a böngésző címsorába kell beírni a kapott címet, ahol kis gondolkodás után egy “Sajátgép”-jellegű filekezelő jelenik meg. Ugyan a telefon könyvtárain  belül működik a “drag & drop” filemozgatás, a PC irányába már fel-letöltési ablakokat kell nyitogatnunk.




Fontos észben tartani, hogy a kapcsolatot a “share” menü alól külön mozdulattal kell kikapcsolni (“disable”), különben a végtelenségig fut a háttérben, ami főleg a beépített generáljelszó használata esetén különösen sebezhetővé teszi a telefonunkat.

WIFI File Transfer



Egy nagyon kellemes kis program, szintén böngészóben használható felületet nyit meg. A beállítások között megadhatjuk, melyik portot használja a program, megadhatunk egy jelszót a csatlakozáshoz, de akár üresen is hagyhatjuk ezt a mezőt, ha nem akarunk ezzel bajlódni (ez az alapbeállítás is). Az általa kezelt webes felület is egészen kellemes kezelhetőséggel bír, ugyanakkor nem viszi túlzásba a csicsát.

Wireless File Transfer Lite




Ennek az appnak két változata létezik, azonban meglepő módon a PRO verzió is ingyenes, viszont ott a wifi fileküldés mellé még egy kellemes kis filekezelőt is kapunk (ami viszont csak a telefonon tárolt dolgokhoz kap elérést, így a két elem sajnos nem találkozik). A böngészóős felület itt is egyszerű, de kellemes, különlegessége az .apk file-ok közvetlen PC-ről történő installálása. Az alkalmazás egyetlen hátránya, hogy sem jelszóval, sem a port megváltoztatásával nem védhetjük az adatainkat, így nem tartozik a legbiztonságosabb megoldások közé.

utóirat: a cikkben természetesen helyet érdemelt volna a Samsung KIES Air alkalmazása is, de érthetetlen módon felszívódott a Samsung Apps-ból. Lehetséges, hogy a koreai cég úgy döntött, hogy csak beépített szoftverként forgalmazza, hiszen pl. a Galaxy S II-t már alapkiszerelésben ezzel szállítják.

UPDATE: chabusch jelezte: a Galaxy S esetében 2.3.3-as szoftverrel megint telepíthetővé válik a Kies Air.


Címkék: wifi alkalmazások összehasonlítás

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr793211341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter Hartwell White 2011.09.08. 14:12:50

Az ftp-s megoldás kielégítőnek látszik, hamarosan próbára is teszem. :)

Kiskaresz 2011.09.08. 14:14:53

Az OnAir wifi toolt is ide lehetett volna venni

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.09.08. 14:21:51

@Kiskaresz: Igen, rengeteg ilyen app van. Mivel a feladatuk elég egyszerű, valószínű, hogy a nagy részük teljesen jól használható. A válogatás elég szubjektív, de igyekeztem adni egy kielégítő választékot.

Ocel0t 2011.09.08. 16:00:31

ha jól tudom, akkor ezeket a kies air is tudja, nem?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.09.08. 16:32:05

@Ocel0t: Igen, de az nagyon kevesek számára hozzáférhető. Most nem is tudtam érdemben tesztelni, nem lehetett feltenni a gépemre. Ha jól emlékszem, nagyon pöpec kis program, de kicsit sok faksznival dolgozik, ezért nem lehet olyan gördülékenyen kezelni, mint egy sima ftp-klienst.

szcsongor 2011.09.08. 16:33:13

+1 lehetőség, hogy MIUI ROM-ot kell a telóra tenni. Az alapból tudja ezt, nem kell külön appot feltelepíteni :)

meglivorn 2011.09.08. 17:23:01

Én a roppant költői elnevezésű FTP Server (market.android.com/details?id=lutey.FTPServer) appot használom :) Kicsi, funkcionális, remek. Azóta nem nyúltam az USB kábelhez.
Az igazi persze az lenne ha hangyni lehetne folyamatosan futni, és akkor a ki/be kapcsolgatással se kellene törődni - frász a lusta fejembe :D - de az akksi miatt inkább hagyom. Bár, egyszer lehet hogy teszek egy próbát, mit eszik.

ElPadre 2011.09.08. 17:30:56

samba file server. van ilyen is. lesz belőle egy share a hálózaton. kényelmes.

Drusantia 2011.09.09. 09:36:49

Én az ES File Explorer-t használom (market.android.com/details?id=com.estrongs.android.pop&feature=search_result).
Sima fájlkezelő sok-sok beállítással, jól néz ki és sokat tud. Van benne ftp kliens, helyi hálón tudsz vele ügyködni wifin át, és pl a dropboxot is kezeli (egy negyedik tab-on ami a screenshotokon nincs rajta).
All-in-one, szerintem a legjobb ebben a kategóriában az appok között.

pi3c3 2011.09.10. 00:23:47

Érdemes még megnézni a remote web desktopot. Jócskán többet tud, mint ezek... Még a copy paste is működik gép és teló között... Webcamera is megy ha rootolt a teló... Érdemes megnézni mit tud még... Névjegyek stb...

nemtomki 2011.09.10. 00:49:22

A Total Commander for Android (1.0 RC1-nél tart, stabil) és a LAN plugin (de van FTP plugin is) szintén kellemes megoldás a wifin való fájlmásolgatásra, a készülékről kezelve.

www.ghisler.ch/board/viewtopic.php?t=30417
ghisler.com/androidplugins/

Google+
süti beállítások módosítása