Samsung 900X3A: Csajozni, azt nem lehet vele

Nálunk járt a Samsung legújabb notebook üdvöskéje a 900X3A típusú, szupervékony notebook, ami nem titkolt szándékkal próbálja lenyomni a "Nemmondjukkianevét" trónjáról annak vékony notebookját. Mivel a LivingAndroid már széttesztelte és jól meg is mondta a magáét róla, mi másféle megközelítésből nézzük meg, mit is tud a Csúcs és honnan jutott el idáig.

"Oszt honnan gyötté' Fiam?"

Az első hordozható számítógép, az IBM 5100 1975 szeptemberében jelent meg, melyet 1981-ben tömeggyártásban az Osborne 1 követett, mikor már kimondott igény volt, a hordozható számítógépekre. Az Osborne 1 igazi monstrum volt, 10,7 kg-os súlyával és 13 centis kijelzőjével jó kondiban tartotta a managereket, bár 4 MHZ-es processzorával még nem igazán tudta túlszárnyalni képességeiket. A hordozható gépek mellett megjelentek a már kihajthatós kijelzővel rendelkező, "igazi" notebookok is. Az első ilyen Ausztráliában jelent meg 1984-ben Dulmont Magnum néven, és 8 MHZ-es processzorával már-már isteni sebességre gyorsította a munkatempót (4,8 kg-os súlyával pedig már lehetővé tette, hogy két utcánál messzebbre is eljusson vele az ember gyalog. Innentől kezdve a fejlődés töretlen volt, egyre gyorsabb processzorral, nagyobb háttértárral és impozánsabb kijelzővel ellátott gépek kerültek a piacra, s bár a hordozhatóság fizikai korlátai mindig is keretek közé szorították a fejlesztőket, az újabb modellekkel sikerült kicsit jobbá tenni, a már akkor is "kiforrottnak" tekinthető notebookokat.

"Kicsi, de legalább vékony"

A méretbeli korlát tehát rányomta a bélyegét a notebookok evolúciójára és kíméletlen keretek közé szorította azt. Ez ékes példája annak, hogy nem mindig az a legjobb, ha valami nagy, bár itt csak a a hordozhatóság oltára az, amin áldozni kell, de azon kegyetlenül. A PC és más csúnya platformok felhasználóinak tábora két csoportra oszlott úgy 15 éve: Az asztali gépek szerelmeseire és a notebookok fanjaira. (Én személy szerint asztali gépes vagyok, a 24 colos monitort, a billentyűzetet és az egeret nem adnám semmilyen notebookon való küzdelemért). A hardcore asztali gép fanok a szoba négy fala közé száműzték ezzel magukat, a notebook geek-ek pedig ellepték a kávézókat és parkokat és ezzel új értelmet adtak a számítógépezés szabadságának. A rohangászáshoz viszont elengedhetetlen a kis méret, így a gyártóknak a teljesítmény mellett erre is folyamatosan figyelniük kellett. Míg 5-6 évvel ezelőtt a piac tele volt 17 colos kijelzővel ellátott notebookkal, manapság nem nagyon van választék belőlük, hiszen a 15,4 colos monitor lett a standard.

"Innentől, idáig"

És a kis bevezető után megérkeztünk napjainkba, mikor is a notebook még mindig életben vannak, gyorsulnak, könnyebbé válnak, kisebb helyet foglalnak és egyre jobban félnek a tabletektől. Bár rettegésre még nincs okuk és fejlődni is van hová (mondjuk beépített projektor), azért vacogni motivációs célzattal már lehet és ha a tabletek kinövik a gyermekbetegségeiket és gyorsabb és kényelmesebb használatot biztosítanak (pl. jelentős szövegbevitel gyorsulás) a notik elkezdhetnek kapaszkodni a szikla szélébe. Kicsit vájkáltam a céges raktárban és az interneten és előszedtem két régi gépet, ami egyszer emberek tízezreinek volt szinte elérhetetlen álma és új üdvöskénk mellé tettem egy Galaxy Tab-ot is:

 

Samsung Galaxy Tab 10.1, Samsung 900X3A, Compaq Armada 4130T, HiNote Ultra 2000

A Galaxy Tab azért került ide, mert a szorongató kategória csúcsmodellje, a Compaq gépet azért tettem közéjük, mert ildomosnak találtam, hogy megnézzük, hogy 2003-ban milyen szörnyszülöttekkel rohangáltak még az emberek, a HiNote Ultra 2000 pedig egy 1997-es kiadású notebook és azért került be a csapatba, mert az akkori megjelenési ára, - tessék megkapaszkodni - 1,6 millió forint volt. A Telecomputer 2. évfolyamának 17. száma így írt róla anno (1997 szeptemberében):

A mobil számítástechnikában megjelent a 21. század technológiája - így jelentette be augusztusban a Digital a HiNote Ultra 2000 hordozható számítógépet. Az elegáns formájú gép 36 milliméter vastag - azaz inkább ilyen vékony -, súlya mindössze három kilogramm, 166 MHz-es Intel MMX processzorra épül, 3,2 gigabájtos merevlemez-kapacitást hordoz, 20-szoros sebességű CD-olvasót tartalmaz, amely menet közben cserélhető hajlékonylemez-meghajtóra, s 56 kbps átviteli képességű fax/adat modemmel látták el. 14,1 collos átmérőjű, XGA aktív mátrixos képernyője nagyobb képet ad, mint a szokásos asztali számítógépek 15 collos monitorának hasznos képfelülete, s nem fárasztja a szemet, hiszen felbontása, színhűsége is kitűnő. A Digital Windows NT vagy Windows 95 operációs rendszerrel hozza forgalomba, s touch-padje, azaz érintésérzékeny "matatópad"-ja, valamint kényelmes csuklótámasza kényelmes használatot biztosít tulajdonosának. A géphez multimédia-dokkolóállomás csatlakoztatható, amelyben helyet kapott egy második bővítőhely CD- vagy hajlékonylemez-meghajtóegységnek, 2 CardBus hely kiterjesztett videotámogatással, továbbá egy valóban csúcstechnológiájú hangrendszer.

Ha azt nézzük, hogy a HiNote mennyibe került és milyen teljesítményre volt képes, akkor a Samsung csúcsnotebookja szinte ingyen van és az a kb. 400.000 forint, amit ki kell érte csengetni (van 600.000 forintos variánsa is, akit esetleg a 400K nem mozgatott meg) borravaló ahhoz képest, hogy mit tud. Nem mentem bele, hogy hányszor gyorsabb, mint a '97-es álom (ha valaki nekiesik a kiszámításának azt szívesen várom kommentben :) ). Poén, hogy a merevlemezméret nem nőt drasztikusan, bár a 256 gigás SSD-vel felvértezett változat már egész jó szorzóval bír (ez kerül 600e forintba, a 64 gigás SSD-s verzió 330e forint körül vásárolható meg). Súlyban fele csökkenést sikerült elérni 14 év alatt, ami a teljesítménynövekedés nézve szép eredmény a kijelző minőségében pedig kb. annyi a különbség, mint egy darab kő és egy laboratóriumi körülmények között előállított alumínium ötvözet között. Megkockáztatom, hogy a HiNote kijelzőjétől manapság a tinédzserek 39%-a azon nyomban megvakulnia, 24% pedig tartós látáskárosodást szenvedne. (Egyedül Chuck Norris bírná huzamosabb ideig nézni), a 14 évvel ezelőtti csúcsműanyag burkolat pedig manapság is él, de csak a tusfürdős dobozokon, a 900X3A pedig alumíniumházban pihen, ami igen designos, kellemes és cool, de messziről sajnos nem látszik, úgyhogy ha csajozni akarunk, még mindig jobban járunk egy Swaroswkys pink netbookkal, amit 199 dolcsiért veszünk Ebayről.

 Samsung 900X3A és Digital HiNote Ultra 2000: 400.000 forint Vs. 1.600.000 forint no meg 14 év különbség

  

a Compaq Armada 4130T-vel, ami a 2003-as év szörnyszülöttje

A 900X3A tehát mondhatni a mai notebookok csúcsa, egyfajta a nép kezébe adott technikai reprezentáció, egy státusz, hogy "No srácok, itt tartunk most" és persze lehet, hogy bizonyos szegmenseket képtelen kiszolgálni (a gamereknek a videókártyával lesz bajuk, a zenészeknek a hangkártya fog túl sok zajt leadni, a grafikusok a kicsi kijelző miatt raplizhatnak), de egy átlagos, Rózsadombon nevelkedett fiatalnak, vagy a megtakarítást és a szegénységet csak TV-ből ismerő managernek kiváló választás lesz. Igaz, hogy nem válik lassított felvétellé vele az élet, ha belép a meetingre, nem fog jobban csillogni tőle a fogsora és lehet, hogy nem árt a vásárlás előtt egy héttel teleflyerezni az irodát, hogy mindenki tudja majd, hogy EZ AZ A NOTEBOOK. Arról se feledkezzünk meg, hogy ideje volt, hogy valaki végre notebook fronton is beintsen a Nemmondjukkianevét-nek és a vicces az, hogy a nagy szabadalmi háborúk közepette pont a Samsung tette meg ezt a lépést.

 

A vas egyébként tényleg szép, faragni sem lehetne szebbet, amit tud, azt gyorsan és precízen tudja, a lakásban való rohangálás könnyed vele, elég mindig csak egy kézzel tartani és lehet ide-oda dobálni, a 4 órás akkuidő rendben van és a feltöltése se vett igénybe 1,5 óránál többet. Kíváncsi leszek, hogy milyen eladásokat fog produkálni, főleg, hogy azért annyira nem jó, mint amennyire drága. Persze lehet belőle presztizskérdést csinálni és feltehetően ezért is született, hogy a high-end kategóriának elfoglalja a trónját, amit kétségkívül sikerült is, de a diákhiteleket nem emiatt fogják felvenni a fúk s leányok. Az biztos, hogy így a népszámlálás közelében jól lehet majd statisztikázni az eladási adatai alapján, hogy hányan élnek itthon, a tehetős emberek kategóriában.

A kipróbálásra bocsátott Samsung 900X3A notebookot köszönjük a Samsung-nak.

 

 


Címkék: notebook samsung

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr873262765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.09.30. 09:21:15

Nekem tetszett a cikk, attól függetlenül, hogy nem a tesztalany volt a középpontban. De vajon a Samsung ehhez mit szól? :)
Bár, való igaz, lehet eljárt az idő a számokból álló nyers adatok listázása felett.

meglivorn 2011.09.30. 11:00:16

Volt a kezemben (ismerős kapta tesztelésre) tényleg gyönyörű darab, és a belepakolt vas miatt nem is gyenge. Azt nem mondom, hogy megéri az árát, mert az sem valami normális, de akkoris erősen durva masina.
Vicces volt az Macbook Pro mellette téglának néz ki :D

ericssonfan 2011.09.30. 14:41:51

Egészen pontosan mi köze is van ennek az Androidhoz?

qqri 2011.09.30. 15:00:50

mikor lesz ennek a csodalaptopnak használható (értsd: nem vacak, műanyag) billentyűzete?

Kuruttya 2011.09.30. 15:06:07

@qqri: miért, miből legyen a billentyűzet? Fémből?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.30. 15:23:53

Persze nekem is van még 386-os, mert Portocom laptop-om otthon. Nagy tégla és a trafója és szétolvadt párszor. De kell, mert infra portja csak annak van és a Plam-omhoz az kell. :) Nem is beszélve, hogy az ATMEL mikro kontrollerek legolcsóbb programozási lehetősége a párhuzamos port. Ilyet meg a mai csodák már nem tudnak! :)

873ujr3rk 2011.09.30. 15:59:52

itt sem sikerult megmagyarazni h a nemmondjukkianevetnel miben is jobb...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 16:02:34

@873ujr3rk: Az a baj, hogy Steve Jobsék nem mondják azt, hogy figyelj Tomi itt egy Air, próbáld ki, és azután halandzsázz meg beszélj hülyeségeket. Én meg egy szóval sem mondtam, hogy az jobb, nem is tehetném, hiszen sosem láttam élőben. Nem mintha szeretném...

zsoci 2011.09.30. 16:24:43

Először is a lényeges adatok azért igencsak hiányoznak a cikkből. Ilyen a kijelző mérete, a felbontás és a többi szintén fontos részlet.

Viszont ha tényleg ennyi az ára akkor ez a gép teljesen értelmetlen. Egy Macbook Air : vékonyabb, olcsóbb, kevesebbet biztosan nem tud, viszont tovább megy az aksija. akkor ez mitől olyan jó gép ?

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.30. 16:30:12

@Tomi from Space: Tekintve hogy az Air a merce (es a Samsung is amelle pozicionalta ezt a kutyut), talan erdemes lenne elslattyogni egy Apple boltba es megnezni eloben.
@Álmos: Igen. Az igenyes abbol van :) (nem tudom h a mac gepek beepitettje milyen)

Kuruttya 2011.09.30. 16:32:46

@szmoker (Homo Trollicus): és mi a jó egy fém billentyűzetben? Meg mutass már egyet, ha arra jársz. Ami macbookot láttam mind műanyagból volt.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 16:34:11

@zsoci: a LivingAndroid ilyen szinten már szétszedte, én ezért sem akartam egy ugyan olyan cikket írni róla, gondoltam inkább egy olvasmányosabb, érdekesebb posztban mutatom be, több, vagy kevesebb sikerrel. Akit a szárazanyag érdekel, úgyis utána néz, de itt egy link, ahol megtalálod a számodra fontos információkat: www.samsung.com/hu/consumer/notebook-netbook/notebook-netbook/thin-and-light/NP900X3A-B01HU/index.idx?pagetype=prd_detail&tab=specification

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 16:35:24

@szmoker (Homo Trollicus): Tekintve, hogy az Apple dollármilliárdokat költ marketingre, és tekintve, hogy Handras egy levélre nem bír válaszolni, inkább otthon maradok és nem csinálok mondjuk semmit. Problem? :>

zsoci 2011.09.30. 16:42:15

@Tomi from Space: Köszi a linket, megnézetem.
Ami pozitív a kijelző matt. Eza legnagyobb gondom az AIR-rel. Viszont nagyon gyenge a felbontása. Egyszerüen nem értem miért kell eröltetni a 16-9-et. A 768 függőleges sor meg nagyon kevés. A microSD olvasót meg nem értem egyszerüen. Az meg minek, miért nem lehet normál SD ?

Csak az árát nem értem. Miért sokkal drágább mint az Air ?

Sunder 2011.09.30. 16:57:26

Nem értem, hogy miért nem adnak ki egy olyan verziót, amire lecserélhetném a meglevő lapost.
Tomi, ha ellenfelet akarsz a Samsungnak, akkor tedd mellé az egyel ezelőtti (nem a legújabb) Sony Vaio Z-t. Picit drágább, nade:
5.5-8 óra valós (nem szintetikus) üzemidő akkuról a 9 cellással
128GB SSD
13" 1600x900! LED kijelző
1GB szolid VGA!
1.5 kilogramm.
Megvilágított bill., RAM, core i5 kábé stimmel, csak ebbe még egy optikai meghajtó is belefért. És talán 5 dekával nehezebb.

Nekem ez van bő 1 éve, lassan cserélni is szeretném, csak az a baj, hogy nincs mire. Még a legdrágább csilivili csodák is vagy integrált VGA-sak, vagy 2 kilo fölött vannak.

Csak már látnék valami utánpótlást a piacon. Addig is inkább a fentit hasonlítanám össze a Samuval, mert ez is Windows-os (nem Apple), és ez van vele kábé egy árkategóriában.

l0lcopter 2011.09.30. 17:50:00

hát ez a cikk petalol,
a galaxytab mint csúcsmodellnél kicsordúlt a könnyem,
a high-end kategórián trónolásnál már csodálkoztam hogy odáig el tudtam olvasni.

macbook air, ipad. gondolom ez a két kifejezés nem mond semmit,
lehet nem egy párhuzamos dimenzióban kéne keresgélni a high-end trónokat, hanem ebben.
ott lesz mindkettő ;)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 17:53:37

@l0lcopter: Ez a világ relatív Fiam, ezért nem lesz Te sose Jedi!

(:D)

SzuperKiraly 2011.09.30. 17:55:32

A szerzőnek fölösleges élőben megnéznie egy Air-t, elég ha egymás mellé teszi a két gép tulajdonságait (árral együtt).

Már biztos spammeltem ezt, de hát ahányszor kell elmondom:
logout.hu/bejegyzes/julwczar/air_2011_az_ultrabook/hsz_1-200.html

l0lcopter 2011.09.30. 17:59:35

@Tomi from Space: hát jó, csak akkor nem tech hanem sci-fi blogot kéne írni, ez így kicsit skizo :)

SzuperKiraly 2011.09.30. 17:59:48

De most őszintén, 600 ezer Ft a 256 GB-os verzió. Ez labdába se rúg az Air mellett.

És azzal még csajozni is lehet (gondolom erre utal a cím).

tibsi 2011.09.30. 18:00:19

Jó lenne már tisztázni, hogy először nem notebookok jelentek meg, hanem laptopok. Utóbbiak több kilós súllyal és 5-8 cm-es vastagsággal rendelkeztek. Külön fogantyújuk volt. A billentyűzetük megegyezett az asztali kivitellel (a billentyűk magassága 1-1,5 cm volt), max. kevesebb fért el belőlük. A notebook teljesen más kategória. De ezt hiába magyarázom már évek óta, senkit sem érdekel.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 18:04:09

@JulWCZar: Szerintem azzal se lehet.

@tibsi: Ebben teljesen igazad van, jogos a felvetés.

SzuperKiraly 2011.09.30. 18:05:09

@Tomi from Space: de hát ott látszik az alumínium, ugye ez a kulcsa.

"...a 900X3A pedig alumíniumházban pihen, ami igen designos, kellemes és cool, de messziről sajnos nem látszik, úgyhogy ha csajozni akarunk..."

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 18:07:25

@JulWCZar: szerinted ha lemennék Dokk bícsre és megmondanám egy csajnak, hogy alumínium házas notim van értené, hogy az mit jelent? :D

www.youtube.com/watch?v=iByfSwHtjL8

SzuperKiraly 2011.09.30. 18:12:02

@Tomi from Space: Téged idéztelek a cikkedből. Mindegy is, ez nem lényeges. Ami lényeges:

Magyar Apple Store:
Fullos MacBook Air 13":
1440x900 kijelző
256 GB SSD
Core i7 1.8 GHz
4 GB RAM

498 ezer forint.

Hát akkor miről beszélünk? Ez gyászos a Samsungra nézve. Ennél olcsóbbnak kell lennie.

Ráadásul az almát kedvedre konfigurálhatod. Meg gravíroztathatsz is rá.

l0lcopter 2011.09.30. 18:12:32

@Tomi from Space: hátpedig én ahány csajnak mutattam mindnek megcsillant a szeme.
és a macbook is tetszett nekik :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 18:16:00

@l0lcopter: Nekem egy exem volt kocka csak, de Ő kiröhögött volna egy Mac-kel :D

bioLarzen 2011.09.30. 18:16:40

@JulWCZar: "Ez labdába se rúg az Air mellett.

És azzal még csajozni is lehet (gondolom erre utal a cím). "

Nem... azzal egészen pontosan fiúzni lehet... ha érted, hogy gondolom ;)

bio

bioLarzen 2011.09.30. 18:17:59

@l0lcopter:
"hátpedig én ahány csajnak mutattam mindnek megcsillant a szeme."

Na látod, itt a baj - hogy te ezzel csajozol... tudod, a lányok általában másra vágynak :P

(Amelyik meg erre, az legyen nyugodtan a tiéd :D)

bio

SzuperKiraly 2011.09.30. 18:18:41

@bioLarzen: A lényeg hogy maradsz egyedül :D

bioLarzen 2011.09.30. 18:20:07

@tibsi: Öööö... akkor a wiki szarul tudja?

"A laptop, also called a notebook, is a personal computer for mobile use."

bio

bioLarzen 2011.09.30. 18:20:41

@JulWCZar: Aha. És ezt a kedvesem is tudja? ;)

bio

bioLarzen 2011.09.30. 18:26:07

(Amúgy, bár nem vagyok cseppet sem szakértő, ez az ár azért tényleg elég gáznak tűnik... Kicsit olyan nekem ez az egész, mintha az elbizakodott - és eképp árazó - htc "beelőzését" a Samsung úgy reagálná le, hogy akkor OK, mostantól mi leszünk az elibzakodottak és mi áraztunk úgy...)

bio

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 18:36:14

@bioLarzen: Igen, súlyos ár ez. Gondoltam összerakok egy atom asztali PC-t ennyiért és megnézzük mi jön ki belőle, de akkor még nagyobb flame lett volna, hogy pl. miért AMD-t rakok bele és nem Intelt. Úristen!

SzuperKiraly 2011.09.30. 18:45:55

@bioLarzen: azt akartam írni nem maradsz egyedül. Mindegy. Te lány vagy vagy wtf?

Na még az árhoz (a Samura nem találtam, úgyhogy a cikket vettem alapnak):
Sok választásuk nincs, mert az SSD és a CPU drága.

Emellett az Air konstrukciója szűk 1 éves, tágabb értelemben meg több :D. Nem zsákbamacskát veszel. És community van. Egy Samsung laptopnak nem lesz, mert még a fentebb említett Sony Z is feledésbe merül egy év alatt (még a Sony részéről is).

És az Apple cuccoknak presztizse van. Nyilván egy jó adag konzumidióta sznobizmus is van benne, de attól még van.

Szóval ha akarsz egy fullos Samut, elmész egy boltba (sok választásod nem lesz mert 600 ezres modellből nem rendelik tele az országot), megveszed, scrollozol 768 pixelen és mindenkinek bemutatókat tartasz hogy milyen fasza is ez a laptop, mint a legrosszabb Apple fan.

Vagy elmész egy hazai Apple resellerhez (vagy hivatalos online boltba) 100 ezer forinttal kevesebbért üdvözölnek a szektában, és az Apple cuccok minden velejáróját megkapod az emberektől egy pillantás után. Ha nagyon zavar, van rá cover.

Biztos hogy jobban jársz.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.09.30. 18:47:26

@JulWCZar: Jah, Bio a legjobb csaj a blogban, a helyedben visszaszívnék mindent, megfésülködnék és írnék Neki valami szépet :D

tibsi 2011.09.30. 18:56:24

@bioLarzen: Hagyjuk már ezt a Wikit! A fele sem igaz! Ha jól rémlik, már 20 éve volt szerencsém egy Data General Walkabout SX típusú laptopon dolgozni. Hol volt akkor még a Wiki? Valószínűleg a szerkesztői akkor még óvodába jártak...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.09.30. 19:03:28

@l0lcopter: ajánlom a következő posztot innen a blogról :-) Ott kiderül, mire tartja az Apple a Galaxy Tabot...

SzuperKiraly 2011.09.30. 19:15:52

@Tomi from Space: nem értettem miért baj a nőjének hogyha tapadnak rá a férfiak.

bioLarzen 2011.09.30. 19:18:07

@Tomi from Space: Én megveszekedett desktop-hívő vagyok, úgyhogy nekem is tuti ez jutna először eszembe, ha valaha elgondolkodnék azon, hogy ennyit adok egy gépért :)

bio

bioLarzen 2011.09.30. 19:19:08

@JulWCZar: "azt akartam írni nem maradsz egyedül. Mindegy. Te lány vagy vagy wtf?"

Vagyis azért írtad rosszul, mert én lány vagyok (amúgy nem vagyok az)? :)

bio

bioLarzen 2011.09.30. 19:21:33

@tibsi: Jaja, pontosan ezért nem szabad elhinni a wiki egyetlen történelmi témájú cikkét sem. Hol voltak ezek még, amikor felfedezték Amerikát, amikor a Római Birodalom virágkorát élte, amikor dinók kergették a háromkaréjos ősbálnákat...

bio

bioLarzen 2011.09.30. 19:22:34

@JulWCZar: Az inkább nekem lenne baj, őt ismerve a humoros oldalát fogná fel :D

bio

Sunder 2011.09.30. 19:47:10

@JulWCZar: egyetértek, ezek koncepcióstól mennek a levesbe.
Főleg, mert nincs piac rá. Részt vettem úgy egy hete a Lenovo Tour előadásain, ők még most fedezgetik fel a megvilágított billentyűzetet. Sonyhoz hasonló flagship nincs. Mert drága.
Elbeszélgettem az amerikai dev menedzserrel, ő sem tudott okosabbat mondani. Apple vagy Sony. Utóbbinak az új Z-jét be sem hozzák az országba (Sony Center szerint), mert nem venné meg senki annyiért, amennyi.
Ezeket a "mindenre jó" high-end cuccokat egy annyira szűk réteg veszi -pláne itthon- hogy arra kár piaci statisztikát írni. :)

Nálunk a kommersz ámde olcsó a menő, a'lá árérzékeny piac. Csoda, hogy a Dell mer kockáztatni az XPS és az Alienware modellek egy részével.

Én már három hónapja lesem az új kütyüket, hogy mire cserélhetném ezt, amin pötyögök, de úgy tűnik, nem lesz alternatíva. Itthon még annyi sem.

Sunder 2011.09.30. 19:50:43

Logout-os cikk jó. Lenovo-ban minden földi jó benne van, az ára is OK, csak két kilo fölött van (jóval), és nem megvilágított a billentyűzete, ami nekem az egyik vesszőparipám. Olyan csak az X1-ben van egyelőre, de az meg hiába SSD-s, nem kérhető szolid videókártyával csak integrált "lejáccaazezernyócvanpét" csodával. Sajnos. A Gorilla glass-nak meg az IPS-nek külön respect. :-)

kutyek 2011.09.30. 21:18:21

@Sunder: ez kb. JulWCZar-nak is megy (olvastam már a posztodat, sok mindennel egyetértek, sok mindennel nem).

1. X220 1,3 kg-tól indul (több, mint 2 kg? Jóval? WTF?!)
2. A thinkpadek billentyűzete 1999 óta megvilágított. Felülről. Persze nem olyan látványos, mint alulról, de működik, és jegyzetelni is lehet a fényénél (egy kisebb asztalt megvilágít). Plusz ezt is tudja:
www.youtube.com/watch?v=owdwGzmPZmc
3. Flagship: van egy elég nagy szegmens (hagyományos business notebook vásárlók) amely más szempontokat helyez előtérbe:
- fontosabb a matt kijelző, mint a vertical pixel count
- a láthatóságnál maradva, esetleg jól jönne az IPS kijelző
- fontos a beépített 3G, hogy ne kelljen USB-s cuccokat hurcolni
- fontos a VGA csati, hogy ne kelljen adaptereket hurcolni
- fontos a dokkoló, hogy ne kelljen drótokkal szarakodni
- fontos a security: Full Disk Encryption, key management, ujjlenyomat-olvasó, remote lock/wipe/report stb.
- fontos a kiemelkedő support
Nekik magyarázhatsz a stílusról, designról meg ragyogó színekről, HD kijelzőről, ha valami az egszerű, mindennapos dolgokat nem tudja hibátlanul, az a megoldás eleve elvérzett...
4. Ez külön potot érdemel: full alu ház. Ez nagyon menő mostanság, de részben túlértékelt. Nem vitás, hogy a szutyok consumer műanyag házaknál fényévekkel jobb, ráadásul látványos és komoly minőségérzetet kölcsönöz. Másrészt az alumínium nem túl rugalmas fém, amíg nem moccan, addig faszán véd, de nagyobb behatásnál rugalmatlanul változtatja az alakját (lásd: appleblog.blog.hu/2009/12/29/foldhoz_vagtam_a_macbook_prom). Minimális súly mellett a legellenállóbb megoldás az erős, merev vázszerkezet vmilyen könnyűfém ötvözetből (pl. titán, magnézium), kompozit borítással (szén- v. üvegszál, kevlar, kerámia stb.) Az F1-es kocsiktól az űrrepülőkig ezt használják professzinális célokra.
Persze így kis erőhatásoknál is hajlik valamennyire, de cserébe ilyet is bír:
www.youtube.com/watch?v=jiNmeNV4e-Q
Megnézném, egy Air mit lépne erre :) talán dobhatnátok egy linket, arról nem találtam hasonló videót...

bioLarzen 2011.09.30. 21:23:56

@Sunder: A Lenovo egyik legnagyobb disznósága, hogy a tápkábelének olyan a (gép seggéhez) csatlakozófeje, amilyet sehol nem kapsz - még a csomó Lenovo-épet áruló Oktogon melleti laptop-szaküzletben is csak utánrendelni tudtak (volna), meglehetősen drágán... Az ilyen "egy kábel, 1000 cserélhető fej" típusú szettek 95-ában sincs Lenovo-kompatibilis fej, csak egy-kettőben - jellemzően a drágábbakban...

Köszi, Lenovo.

bio

Sunder 2011.09.30. 21:57:20

@kutyek: a Z Vaio sem alu, hanem karbonszálas kütyü. Ujjlenyomatolvasó pipa, matt képernyő pipa (ezt egyébként a Sony tévékben is nagyon szeretem, nem borotválkozótükör mint pl a Samu).
3G is van.
Két dolog van, amit a Vaio Z ellen fel lehet hozni ennyi használat után:
- merevlemez bővíthetősége minusz. Egyedi 2x64GB SSD van benne RAID-ben. Bővíteni a laptop áráért maximum. Semmmi más nem megy bele.
- a hazai ügyfélszolgálata a Sonynak prémiumáras termékeik ellenére egy *kifütyülve*. Egyébként 100% igazat adok neked a professzionális meglátások kapcsán. Kivéve a Thinklight. Első körből tudok neked összehasonlítani, mert a személyes laptopom a Vaio Z, a céges meg egy X200-as Lenovo. Messze nem ugyanaz az alsó és a felső világítás.
Én a Flagship-et pont a professzionális modellekre értem, nem véletlen kezdődik 2500 dollárnál az áuk (és ha itthon veszed, értelemszerűen rájönnek a szorzók). Ezt a mezei gémer és júzer nem fizeti ki számára értéktelen extrákért.

@bioLarzen: hozzátenném, én egy szerencsétlen balfácán vagyok, mert az X200-at kértem a T500 helyett. Mobilis, kicsi, sokáig bírja, de olyan rohadt lassú, hogy a P3 korszak óta nem láttam ilyet. Szóval nem csak a töltő kompromisszum.

Egyébként most már komolyan el fogok zarándokolni egy Apple shopba megnézni, mit tud a Macbook Pro és mit tud az Air. Annyi pozitív véleményt hallok és látuk róluk, hogy kíváncsi lettem, mit hoz egy hands-on összevetve a meglevő készlettel.

indapass90210 2011.09.30. 22:20:21

@Sunder: "Egyébként most már komolyan el fogok zarándokolni egy Apple shopba megnézni, mit tud a Macbook Pro és mit tud az Air. Annyi pozitív véleményt hallok és látuk róluk, hogy kíváncsi lettem, mit hoz egy hands-on összevetve a meglevő készlettel."

Hát, annyit tudok elmondani, hogy nézd meg az árát és olvasd el a kognitív disszonancia szócikket a wiki-n :)

l0lcopter 2011.09.30. 22:23:33

@bioLarzen: @Tomi from Space: még mák, hogy értettétek a viccet. :)
@Yarner: elolvastam és a korábbi sci-fi helyett inkább a viccblog kategóriát javasolnám :)

kutyek 2011.09.30. 22:29:01

@Sunder: OK, értjük egymást :) Amiket írtam, elsősorban az Air-rel való összehasonlításra vonatkozott, a Vaio Z-t nem ismerem, ezek szerint korrekt gép. Kár, hogy nem lehet SSD-t cserélni :(
Ami az X200-at illeti, van egy tippem: tegyél bele SSD-t. Gondolom, elsősorban a HDD miatt lassú, persze nem tudom, milyen CPU/mennyi RAM van benne. Nekem X200s van, 7200-es vinyóval sem volt lassú, de tettem bele Intel SSD-t, villámgyors. Tényleg, ha kapsz jó áron SSD-t, érdemes azt az egy csavar ki/betekerést bevállalni, megéri (már ha a cég engedi). Rengeteg lenovo van a környezetemben, hidd el, a T500 sem lett volna sokkal fürgébb egy 4200-es vinyóval. Amit a backlit billentyűzetről írsz, elfogadom, a Thinklight valóban elég ghetto feeling, de még épphogy megfelel. Ha valamit lehetne változtatni a gépemen, én is csak ezt tudnám felhozni...
Szerintem veszel majd egy Air-t, és nem fogod megbánni :) Rád valószínűleg nem vonatkozik, de ilyen kategóriában még a Thinkpad mellett szólhat, hogy elég egy alapkonfigot venni olcsón (nemrég USA-ban voltak X220 akciók 890! dollárért), plusz RAM-ot, 3G modult, SSD-t utólag is egyszerűen bele lehet tenni, jóval olcsóbban, mintha erősebb konfigot vennél, és a garancia is megmarad.

fuakjs11 (törölt) 2011.09.30. 22:31:35

@kutyek: Három nagyon fontos dolgot kifelejtettél. Billentyűzet, melegedés, halk működés. Ebben a ThinkPad-ek világbajnokok. Ezek a mai designlaptopok csak idle tudják hozni a szintet. Terhelésre forrósodnak az üvöltő venti ellenére.
Az X200-ba és a T500-ba nagyjából ugyanazokat a procikat tették anno, méghozzá elég jó kis Core2Duokat (amik az MBP-kben voltak a Core i átállás előtt). Tehát ott más lesz a gond. Amúgy SSD van-e benne? Ma már musthave.
Egyébként az nem lehetett véletlen hogy T500 helyett X200 lett. Azért baromira nem mindegy, hogy 12,1" vagy 15,4".

@Dövan: Tus, ott a pont, ennyi.

fuakjs11 (törölt) 2011.09.30. 22:33:03

@franc0: hopp ennek a fele Sunder-nek ment, namindegy.

kutyek 2011.09.30. 22:48:40

@franc0: engem nem kell meggyőznöd :) Amúgy még egy dolog van, ami nélkül nem tudnék létezni: Trackpoint. Még dokkolt állapotban is kell, úgyhogy vettem külső Thinkpad billentyűzetet. Mint a drog...
Nézegettem én is az Air-t, kurvajó, tényleg, de:
- nekem ennyiért drága, és nem működik az utólag bővítés, amit fent írtam
- matt display, Trackpoint, 3G és dokkoló nélkül NO-GO. Plusz szvsz a billentyűzet is gázos, sokat használom az extra billenytűket, az apró csík Enter valszeg kikergetne a világból hosszú távon.

Sunder 2011.09.30. 23:17:07

@Dövan: ettől nem félek, a brandek engem marhára nem érdekelnek, csak a tudás és a használhatóság, elsősorban munkaügyben.
Példa: egy dolog miatt van iPhone 4-em, nem azért, mert trendi, nem azért, mert okosabb (előtte Win7 volt, szerintem mostanra egy súlycsoport használhatóságban), hanem mert ez az egyetlen okostelefon ami kibír 2 napot Exchange Sync-kel meg mindennel együtt. Almát is csak akkor veszek, ha valamiben többet nyújt, kognitív disszonanciát meghagyom a marketing divíziónak. :-)

@kutyek: @franc0: Ez egy jó ötlet, sokan ajánlották, hogy az SSD sokat gyorsít a dolgokon. Valóban nem véletlen volt, én a mobilitást helyezem a képernyőméret elé. Az ideális a 13,x, nekem ez vált be, és az x200 közelebb volt ehhez mint a T500. Egyéb opció cégen belül sajna' nem volt.

indapass90210 2011.09.30. 23:19:36

@Sunder: ha nem engribördözik az ember, akkor a galaxy s2 is kibír annyit :)

indapass90210 2011.09.30. 23:21:31

@Sunder: amúgy ssd-kkel kapcsolatban annyit, hogy mi cégesben dell latitude atg-ket vettünk ssd-s lemezekkel. (az mutat jól a defender motorháztetején:). kb egy év alatt az összeset ki kellett cserélni hagyományos vinyóra, mert mind meghalt. Mondjuk ez egy 3 évvel ezelőtti történet, azóta lehet, hogy jobbak.

bioLarzen 2011.09.30. 23:23:17

@Dövan: Kíváncsi vagyok, az Angry Birds, a minden űbertrendi dologra jellemző ívet kovetve mikor válik Filatáska szintű nagyncikidologgá...

bio

Sunder 2011.09.30. 23:25:21

@Dövan: a beszállítók engem is óvtak az SSD-től másfél éve, adatvesztés, szándékos gyártói túlméretezés a döglődő részek ellensúlyozására, ilyen szlogenek mentek. De a Sony SSD-s és semmi bajom sem volt még vele, Sentinel szerint is perfekt, hűvös, gyors, ahogy a nagykönyvben le van írva. Szóval hajlok a dologra.

Mi is most állunk vissza Dell-re (jövőre), átlag két évente váltunk Lenovo és Dell között. Mondjuk egy lati E6420 nekem jobban tetszene, mint a Lenovo X-T sorozata. Nekem ezek túl konzervatív cuccok, bár megértem, miért szeretik annyira sokan (strapabírás, letisztultság, etc.).

Galaxy 2-m egyszerre lett a szifonnéggyel, és ő vesztette el az akkupárbajt (Exchange Sync SOKKAL rosszabb, mint az Angry Birds) :-)
Így ment eladósorba. De a sebessége előtt le a kalappal.

indapass90210 2011.09.30. 23:40:10

@Sunder: a dell-ek érdekes állatok, az akksijuk kb 2 évre van méretezve, feltehetőleg beépített számlálóval. A latitude d620,d630-asokban egymás után kell cserélgetni 3 éves kortól a videocsipet. Nekem egy piros fedelű xps m1330 van. Abban is a 2. alaplap fut a szar videocsip miatt, és most vettem bele akksit, 2 év után. Amúgy imádom a gépet, mind dizájnban, mind használhatóságban nálam verhetetlen.

Most hp-ket vettünk, probook 6550b meg 8540p elitebookokat. A probook meg hagyján, de a 8540p egy hulladék, instabil szar.

Következő kör pedig lenovo vagy dell lesz. Ha rajtam múlik, akkor utóbbi. Ja, és van pár latitude E szériásunk is, azok is nagyon fasza gépek, és olyanok, amire jó ránézni.

indapass90210 2011.09.30. 23:41:27

@bioLarzen: majd amikor jön valami jobb :)

kutyek 2011.09.30. 23:43:31

@Dövan: Intelnél a user utólag növelheti az overprovisioning mértékét. Gyárilag 7%, duplázva (15%) nagyjából a várható élettartam is duplázódik:
cache-www.intel.com/cd/00/00/45/95/459555_459555.pdf
Gondolom, más gyártóknál is léteznek hasonló trükkök. Nekem eddig nem volt rossz tapasztalatom SSD-vel, egy kollégám hibásat vett, de azonnal kiderült, azonnal cserélték. Használat közben tönkrement példányról még nem hallottam, bár nyilván előfordul ilyen is.

indapass90210 2011.09.30. 23:50:52

@kutyek: Nem volt ssd-s notebook olyan sok, így nem foglalkoztunk a dologgal mélyebben, a dell meg csak küldött másik merevlemezt. De összességében ezek a 3-4 éves modellek még csak gyorsak sem voltak, és előnyük sem igazán, mert az intenzív használat ellenére is elég ritkák (kopp-kopp) a lemezhibák, így a júzerek is örültek a cserének. Akksi időben szintén elhanyagolható volt akkoriban a nyereség (amúgy is szinte minden más alkatrész többet evett a notikban).

engem gyíkká változtatott 2011.10.01. 00:22:15

fasza színt találtak neki a nemlétező dizájnerek.
fekete számítógépet még sose láttam, eleve minőségi benyomást kelt, hogy látszik, hogy törődtek a dizájnnal.
a 4 órás akkuidő anyira jó, hogy sírok.
ráadásul a frappáns nevű kilencszát-iksz-három-á-nak 1360x768-as felbontású a kijelzője, ami döbbenetes és egyedülálló.
így 400.000.-ért ingyen van, én magam kettőt veszek, hogy 3 év múlva, ha már nagyon recseg, elővegyem a másikat.
addig sehol nem lesz úgysem senki más.
az egyedi telefonjaik óta lehet tudni, hogy a samsung az innováció terén egy valóságos üstökös.

Sunder 2011.10.01. 00:24:29

Nekem a Samsung Omnia 7 konkrétan bejött, az volt a Win7 telefonom, és a S-Amoled kijelzőt oktatni kellene. Mégsem annyira borzalmasan "innoválnak". :-)

engem gyíkká változtatott 2011.10.01. 00:25:56

bocsánat, helyesen: kilencszáz-iksz-három-á

Verghaust 2011.10.01. 01:23:16

nem ertem a tomeghiszteriat e korul a gep korul, itt van peldaul az u36sd az asustol, ami siman kirohogi:

www.asusnotebook.hu/termekek/kijelzo=13

Ha valakinek draga az SSD-s verzio, ami kb annyiba kerul mint-e cikk targya, akkor meg lehet venni az alapkonfigot HDD-vel, es beledobni 50-ert egy SSD-t. Kozel ketto kijon egy air arabol.

gazsi72 2011.10.01. 07:56:20

@tibsi: Annyi igaz, hogy Laptop volt első hordozható gépek neve, de Amerikában (és sok más helyen) a laptop maradt használatban. Máig az az elterjedtebb. Máshol pedig notebook. A nevek semmiféle utalást nem jelentek a minőségre, vastagságra.

Tudom, hogy elsőre nem hiszel nekem, ezért kikerestem neked a következő grafikont:

www.google.com/trends?q=laptop%2C+notebook&ctab=0&geo=us&date=all&sort=0

Üdv!

Vezérigazgató elvtárs 2011.10.01. 08:24:00

Ráférne már egy párhetes áramszünet az emberiségre.
Milyen sokan rácsodálkoznának a világ szépségére.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2011.10.01. 10:13:45

nem olvastam végig az összes kommenteket, de a posztot olvasva megütötte a szemem, hogy ez a design a "nemmondjukkianevét" konkurrencia termékéről van lemásolva, egy-az-egyben, minden arányosságával együtt.

én azt hittem, hogy a Samsungnak sikerült egy új design kialakitani, de az, hogy egy évek óta meglévő konkurrens terméket másolt le, azt azért nem hívnám innovációnak. :(

Rámfigyeljé' - kussojjá,dicsak! 2011.10.01. 10:39:57

Dik hallotam hogy ojan gecit nyomatnak ami tök vékony alig fogyaszt kis áramot és kurvagyors.Geci azzal lehet majd látni kinek mekkora a fasza meg a gádzsik nem betegek meg terheseke.Tik is hallotátok teso?

Darkcomet 2011.10.01. 12:00:10

Ezt az írást véletlenül nem a samsung szponzorálta? Mert túl sok köze nincs az androidhoz. De hogy a témánál maradjak. Ennyi pénzért ez a kütyü egy zsákbamacska. Akár még ütős cucc is lehetne, de ennyi pénzért ebbe a kategóriába én jobban megbízok egy Dell, Sony vagy Lenovo készüléken, mert ott tudom, hogy mit is kapok a pénzemért. Anemmondjukkianevét cég notebookjáról már nem is szólva, ami tetszik vagy nem tetszik, tényleg egyfajta etalon ebben a kategóriában.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.10.01. 13:34:44

Divat az "ultrakönnyű, ultrahordozható, stb" kategória, ám nem annyira kedvelem. Nem elsősorban a képernyő miatt...

Egy nagyobb, nehezebb notebook is könnyebb mit papíron vinni sok adatot, sőt a könyveknél is könnyebb. Pedig könyveket, aktákat is sokáig vittek üzletemberek, stb. azaz még egy normális méretű notebook hordozhatósága sem jelent problémát.

Ellenben egy normálisabb méretű (15 colos) laptop általában kényelmesebb (billentyűzet pl), gyorsabb, többet tud.

bioLarzen 2011.10.01. 13:43:22

@TheElf: Igen, a "kreatívok" sikeresen elhitették jó sok emberrel, hogy NAGYON nem mindegy, hogy X vagy X,2 tömegű cuccot cipelsz magaddal...

Anno a telefonoknál volt ez nagy divat (vagy tán még mindig az), hjogy amikor nem tudtak valós előnyöket felsorolni a konkurens modellekhez képest, akkor jöttek az ilyen "2 grammal könnyebb mint az X modell" megoldások...

bio

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.10.01. 14:16:03

@bioLarzen: A telefon annak idején plusz súly volt, azt zsebben, stb. hordtuk, stb. így ott még valami minimális értelme volt. Ráadásul kevésbé jelentett kompromisszumot a munka területén, nem kellett szinte semmit feladni hozzá.

Itt sokan mondják, hogy a kicsi jó a női táskához. Uram bocsáss: Én nem vennék komolyan egy olyan nőt, akinek cégvezetőként fontosabb, hogy a kis női táskához menjen a notebook, minthogy valóban *bármit* gyorsan és hatékonyan intézzen rajta.

Igen: Itt a billentyűzet, a képernyőn egyszerre megjeleníthető adatok mennyisége, stb. is döntők.

Tény: Valóban van sok olyan női vásárló aki így választ. És igen, ők panaszkodnak, hogy ezzel a hozzáállással nehéz nőként karriert csinálni.

bioLarzen 2011.10.03. 13:30:19

@TheElf: "A telefon annak idején plusz súly volt, azt zsebben, stb. hordtuk, stb. így ott még valami minimális értelme volt. Ráadásul kevésbé jelentett kompromisszumot a munka területén, nem kellett szinte semmit feladni hozzá."

Szia,
persze, nem vitatom, hogy a telefonnál a súly nem lényegtelen. Az nevetséges, hogy olyan súlykülönbözeteket próbáltak hatalmas fícsörnek beállítani, amit egy ember meg sem érez - kb., mintha egy papírzsebkendővel kevesebb lenne a zsebében. Ki érez meg ilyen különbségeket - és ki választ emiatt egy telefont?

bio

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.10.04. 07:49:46

@bioLarzen: Ha zsebben nem is, hosszú ideig kézben tartva megérezhet az ember kisebb súlykülönbséget is.

bioLarzen 2011.10.04. 16:55:54

@Watt25: Szia,
szerinted mennyi ideig kell kézben tartani egy telefont, hogy mondjuk másfél gramm különbséget megérezzen az ember?

bio

bioLarzen 2011.10.04. 23:42:32

@Watt25: Na, én az ilyen dolgokra vagyok kiakadva. Elég sok mobiltelefon, notebook, tablet meg ilyenek manualját, hirdetéseit meg ilyeneket fordítottam, tényleg néha ilyenek szerepelnek bennük...

(Mondjukm a csúcs az volt, mikor egy új termék fantasztikuma nagyjából arra a két dologra volt kihegyezve, hogy 1.) vízálló hordtokot adnak hozzá; 2,) sárga színben is kapható. No kidding.)

bio

Google+
süti beállítások módosítása