Speaktoit Assistant - Végre egy nő, aki ért a nyelvünkön

2012.01.31. 23:18 Tomi from Space

A sci-fi rajongók egyik álma gyakorlatilag teljesült és a hangvezérlést már a kütyüinken tudhatjuk. Persze a technológia ilyen-olyan formában már évek óta létezik (az egész PC-n kezdődött különféle programokkal: felmondtunk egy szöveget, ahhoz egy akciót társítottunk, aztán a felmondott hang"bank"-ból próbálta az irányszavakat kikeresni a működtetés során). Ez persze elég kényelmetlen volt, hiszen mindenre meg kellett tanítanunk a programot és intelligensnek korántsem volt nevezhető, de annyi előnye volt, hogy minden nyelven működött. Napjainkban a beszédfelismerésé a terep és erre egyre jobb algoritmusokat alkotnak a tudományok emberei, egyetlen hátrányuk, hogy javarészt csak angolul értenek. Egyelőre.

 

 

Az Apple a Siri-vel vette be a piacot, Androidon mostanság az Evi-t próbálják promótálni, de aki próbálta már az Evi-t az tudja, hogy gyakorlatilag használhatatlan. Én kb. fél órát játszottam vele, de nem nagyon tudtunk szót érteni. Ezt első körben a kiejtésemnek tudtam be, úgyhogy gondoltam veszek egy kardot és megkeresem az angol tanáraimat... de mivel jobban hasonlítok Tom Green-re, mint Uma Thurman-re és elég jól érzem itthon magam és nincs szükségem egy zárkára, ezért jobbnak gondoltam, ha valami más alternatívát keresek. A Marketen szöszmötölve így találtam rá a Personal Assistant-ra, ami kiváló megoldást nyújtott a problémára és az angol tudásomba vetett bizalmam is visszaadta. Ohh yeah. 

 

 

A működése rendkívül egyszerű, gyakorlatilag ugyan azon az alapon nyugszik, mint az Android OS-ek beszédfelismerője, annyi, hogy ehhez kaptunk egy kis felületet és egy nénit (vagy bácsit), aminek kinézetét magunk is testreszabhatjuk. Itt persze nem egy Sims 3 komplexitású testreszabásra kell gondolni, de ne legyünk telhetetlenek, beszédfelismerőről beszélünk és nem barátnő-generátorról. A program nem csak írásban, hanem szóban is válaszol a kérdéseinkre, ehhez 2 féle hangot (női és férfi) és 2 féle dialektust használhatunk (angol és amerikai), amiket az opciókban állíthatunk be. Az app rendkívül egyszerűen működik, ami nagyon tetszett benne, hogy tutorial nincs, teljesen ránk van bízva a felfedezés és a közös nyelv elsajátítása. Egy a jelszó (nem, nem a tartós béke), hanem a: józan paraszti ész. Nem kell túlkombinálni, prózát szavalni, nem kell a fölösleges sallang, egyszerűen mondjuk azt, amit gondolunk, vagy amit szeretnénk és a P.A. meg fogja érteni. Először úgy próbáltam hozzá szólni, mintha egy 3 éves gyerek lenne, aztán rájöttem, hogy úgy jobban ért a szóból, ha felnőtt emberként kezelem. A vezényszavakat nem is írnám most le, hiszen rengeteg van belőle és a mondatainkból is meglepően jó eredménnyel próbálja kihámozni a lényeget. Hol van mozi, étterem a közelben, milyen az idő, gyakorlatilag bármilyen értelmes kérdésre választ tud adni. A "go to index dot écs jú" vezényszóra pedig az index.hu-ra navigál minket.  A készítők felkészültek a geek-ek és a pasik hülye kérdéseire is, úgyhogy ha megkérdezzük Tőle, hogy lenne-e a barátnőnk, arra is tökéletes és evidens kitérő választ tud adni. No, de ezek derüljenek ki az erről készített videóból :) A cím pedig ne tévesszen meg senkit, az app nem ért a magyar szóból.

 

 

 


Címkék: alkalmazások beszédfelismerés

A bejegyzés trackback címe:

http://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr614037921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.02.01. 11:23:04

Viszonylag szép a csaj (naná, hogy az) brit-angol kiejtése, de az eléjén viszonylag nehezen ért a szóból. Utána viszont klassz, de még a kitérő válaszai megválaszolhatatlan kérdésekre ("How do you feel?") is viccesek: "I'm still learning about that myself. As soon as I know, you'll know." Már előre tartok attól, hogy egy szép napon TÉNYLEG megmondja, hogy érzi magát... :))

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.02.01. 11:29:15

@Haynau: Az lesz majd a csúcs, amikor kérdezel valamit és csak annyit mond, hogy erre nem szeretne most válaszolni, mert fáj a feje... :D

Haynau (Sons of Monarchy) 2012.02.01. 11:36:13

@Tomi from Space: Persze: "Most ne, szívem, migrénem van!" :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.02.01. 11:39:03

@Haynau: De szerencsére vehetsz neki majd in-app vásárlásként egy doboz Saridont :D

Google+