Közérdekű: Szegény embert még az ág is húzza

1,5 évig dolgoztam a Telenornál és 8 éve vagyok az előfizetőjük. Nem mondom, hogy a számláimat atomóra pontossággal fizetem, de nem vittem még csődbe a céget, pedig magánszemélyként is tehetném akár, hiszen olyan magas a telefonszámlám, hogy azt még egy ekkora multi is megérzi...

Pannon 180 csomag, lebeszélhető havidíj 3.300,-

Családi csomag, havidíj: 890,-

500 megás internetcsomag, havidíj: 2.000,-

Ez így összesen 6.190 forint. A telefonálási szokásaimat tekintve nincs velem elszaladva a ló: Reggel-este családi csomagot használva ingyenesen telefonálok, a 180 percet pedig képtelen lennék lebeszélni, mert utálok telefonálni és nem is nagyon szoktam. SMS nincs, csak email, az MMS-ről azt sem tudom, hogy micsoda. Megasztár, X-Factor, nem szavazok soha és a csengőhangot sem a kopaszoktól veszem emeltdíjas SMS-ben. A számláim mégis felkúsznak 8-9 ezer forinti összegre, hiába lebeszélhetek, meg hiába telefonálhatok ingyen.

 

 

A poszt lényege az lenne, hogy segítsünk egymásnak, hogy ki, melyik szolgáltatónál van és elégedett-e azzal az összeggel, amit lekartelleznek róla havonta. Én szívesen váltanék, ha lenne mire, de a piacot nem néztem át, pedig lehet, hogy vannak olyan publikus megoldások, amik mindenki számára elérhetőek és jobban hangzanak, mint az uzsora-telefonálás.

Szavazzuk hát meg, hogy ki, melyik szolgáltatónál van és elégedett-e az ár-érték aránnyal. Szerintem egy korrekt piacot képviselő országban a fent vázolt "csomagomért" nem lenne szabad 4000 forintnál többet fizetnem. Ha van egy jó tarifatippetek, ne felejtsétek el bekommentelni :)

 

 


· 1 trackback Címkék: statisztika közérdekű

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr644458334

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lottó szelet tuti ötössel 2012.04.18. 13:07:24

Ha azt kérdezi bárki, lehet-e Magyarországon tisztességesen boldogulni, azt kell válaszolni: mi az, hogy? Sőt, nagyon is! Mi sem példázza ezt jobban, mint a Közgép Zrt., amelynek tavalyi évi nyeresége közel hárommilliárd forint volt. Ahelyett, hogy jó ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2012.04.18. 09:36:21

t-mo. médiamánia s csomag: 5250 Ft havidíj 100%-ban lebeszélhető (~180 perc), 500 mega net, 10 óra mobil tv, 50 db sms. Ennyit is szoktam fizetni nem többet.

Grind To The Core 2012.04.18. 09:38:40

Nálam is hasonló a helyzet. Vettem másfél éve egy telefont, havi 10eFt volt a havidíj, de a felhasználható telefonálási és internet keret felét se használtam ki, ezért miután lejárt a tarifahűség idő átváltottam az okostarifa 180 csomgara (5eFt a havidíj). Most kijőtt az első számla: 9.500Ft... Alig telefonáltam, és a net keretet se léptem át! Amint lejár a hűségidő átmegyek másik szolgáltatóhoz, nézzenek hülyének mást!

rikybaba 2012.04.18. 09:42:59

T-Mobile-nál vagyok Médiamánia S csomagban. Ez havi 5250 Ft, ami lebeszélhető, használhatod sms-re is és nem csak t-mobile-os irányba. Ebben van ezen felül 500 mega net, 50 db sms és 10 óra mobil tv, de azt fogalmam sincs, hogy micsoda. :D
Ezen felül a családi csomag 1080 Ft ha jól emlékszem.
Én elégedett vagyok vele.

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2012.04.18. 09:45:47

@rikybaba: mobil tv az jó cucc, ezt letöltöd:
play.google.com/store/apps/details?id=tmobile.hu.android.epgmiab&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsInRtb2JpbGUuaHUuYW5kcm9pZC5lcGdtaWFiIl0.

mobilnet alatt elindítod és tudsz nézni vagy 10 adót telefonon. hasznos pl, ha éppen klippforgatáson vagy, de szívesen néznéd a forma1-et az üresjáratokban :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.04.18. 09:46:47

@pacska: Én meg Riky sosem leszünk szerintem klippforgatáson :D

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2012.04.18. 09:48:11

Majd a következőre elhívlak és leszel :)

rikybaba 2012.04.18. 10:01:32

Én most azon szenvedek, hogy vettem 1,5 éve egy SE X8-at (én botor...) és tulajdonképpen a halálba kívánom a telefonomat. Van még fél év hűségidőm, amit nem tudom hogyan fogok kibírni. Egy sgs2-t néztem ki, amit függetlenül nem tudok megvenni (money chi ching), viszont ha még egy díjcsomagosat veszek, akkor az már elég húzós. Plusz újabb két év rablánc.
Gondoltam arra, hogy a mostanit lecsökkentem valami 1500 Ft-os havidíjú minimálra (nincs tarifahűségem), és akkor annyi a "plusz" költségem, viszont akkor a másik telefonszámomat kell használnom... Túlbonyolítom :D

ja, a kötbér meg 40k lenne :S

Valaki tud okosat mondani? (azon felül, h üljek a s3ggemen és bírjam ki ezzel a neméppenhasználható telóval) :)

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2012.04.18. 10:03:28

@rikybaba: hát, ez attól függ milyen igényeid vannak készülék terén :) Én a galaxy ace-t szoktam ajánlani, mert egy elég jó készülék ár/értékarányban.

decoati 2012.04.18. 10:04:14

Elégedett, hát peeersze. RBM 200perc/500mega, 33Ft/perc - 5Ft/MB: 5490, ami voltaképpen 5900, csak azt nem tudom miért. Mindig beleférek, hál' cégesteló.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.04.18. 10:04:27

@pacska: Az nem kell Neki, már ajánlottam, pedig az enyém most lesz nem soká eladó :D

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.04.18. 10:27:43

Már nem forgalmazott MobilKvartett 150, a havidíjban van:
- 150 perc beszéd, _bármilyen_belföldi_hívásra_ (utána 31 Ft)
- 15 MMS (utána 139)
- 75 SMS (utána 31)
- 150 MB adatforgalom (utána 5 Ft / MB)

Havi 5324 Ft-ért. Egyelőre teljesen jól elvagyok vele, havidíjon kívül mást nem fizetek.

tamas9 2012.04.18. 10:47:55

Valóban nagyon magas az összeg, amit havonta fizetsz. Én Erdélyben lakom, ezért nem kimondottan releváns, ami ezt a bejegyzést illeti, csak összehasonlításképpen: havonta 900 percem van a hálózaton belül, 150 más hálózatókba, 400 SMS a hálózaton belül, 35 MMS, 700 MB adatforgalom és mindezért kb. 4000 forintnyi havidíjat fizetek.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.04.18. 10:48:57

@tamas9: Az teljesen korrekt :) Mi a szolgáltatód neve?

tido89 2012.04.18. 10:56:17

Én ajánlom, hogy keressetek egy flottát, ahova be lehet lépni. Nekem így most
1800 Ft havidíj, lebeszélhető(~120 perc)
1000 Ft mobilnet(100Mb, utána csak lassítanak, de nem fizetek többet)
15Ft/perc(mp. alapú, bármelyik hálózatba)
60db ingyen sms.
2800Ft-nál többet csak akkor fizettem, mikor külföldön voltam.
Mindezt a Pannonnál. Tudom, hogy ez szélsőséges eset, de biztos lehet találni hasonló árú flottát!

Csabeee 2012.04.18. 11:13:01

Továbbra is csak a Red Bull tarifákat tudom ajánlani.
200 perc, 200 sms/mms, 500 MB adatforgalom 5490Ft-ért.
:):)

Gabking 2012.04.18. 11:35:29

Legyen flottás csomagotok a Vodafonnál. :-) Csak IKEA kártya kell hozzá..)
secure.vodafone.hu/IKEA/

2012.04.18. 11:58:25

Ehm?

Telenor Okostarifa 90: 2990 HUF.

Szobadísz 2012.04.18. 11:58:41

Meggyőződésem, hogy a három nagy szolgáltató között kartell megállapodás van. Drága percdíjak, rosszul összeállított díjcsomagok, a piaci verseny teljes hiánya, stb.
Kiváncsi leszek, hogy a két új belépő (tesco, állam) lesz-e csökkentő hatással az árakra!

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.04.18. 12:04:41

Ja és osztrák Orange az alábbi adja hűség (és telefon) nélkül havi 7,5 euroért, azaz valamivel több, mint 2.100 Ft-ért:

- 1 GB internet
- 1000 perc belföldi beszélgetés
- 1000 sms

Kicsit olcsóbb?
kiszamolo.hu/a-tesco-mobil-percdijai-es-az-aprobetu/

Darkcomet 2012.04.18. 12:09:32

Telefonos vagyok.

Alaptarifa 3: 3990 HUF
Mobil Online Flexi (korlátlan mobilnet): 5590 HUF
5 perc után 0: 899 HUF

Némi túlpofázással havonta olyan 11000 HUF a számlám.

rushman 2012.04.18. 12:34:17

Én éves szinten kb. 10-15 ezret fizetek telefonálásért, mobilnetet nem számolva. Hányingerem van az összes idióta "lebeszélhető" csomagtól, csak azért fizetek, amit használtam. Ennyi. Ha túl drágának tartom, hát majd kevesebbet telefonálok.
Ja igen... prepaid.

sportswear 2012.04.18. 12:52:45

Nagyon durva, érdemes ránézni a hotukdeals.com-on az angol csomagokra, a fennt vázolt csomagot kedvezményesen már 5 Ł körül meg lehet kapni...

Fül~orr~régész 2012.04.18. 13:51:44

@sportswear: hát igen... havi kb 4500 ft-ért korlátlan internetet (80GB), 300 percet és 3000 sms-t kapok, szerződés vagy hűségidő nélkül. Nincs is más internetem, ez tökéletesen kiszolgál (hotspotként).

iGabes2 2012.04.18. 14:42:32

@rikybaba: Szia, lehet már válaszoltak, nem olvastam végig, TMO-nál hűség -6 hónapra lehet készülékváltani. Lépj be webshopba és megmondja lehet vagy sem :) Meg is rendelheted, ingyen kiszállítják.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.04.18. 14:52:23

@DPinyó: Az a baj, hogy a kommentelő nem tud olvasni :)

Nem Okostarifa 180-am van, hanem Pannon 180, nem 1099-ért fizettem elő a CSCS-ra, hanem 890-ért, mivel ez egy négy éves tarifa, garantált árakkal és meglepő módon a netet is 2000-ért veszem több mint 2 éve.

Szóval teljesen különböző tarifákról beszélünk :)

rikybaba 2012.04.18. 15:08:30

@iGabes2: ha egy telefonnál az új előfizetés helyett a meglévő előfizetést pipálom be, akkor ezt írja ki:
Meglévő hűségnyilatkozata lejáratáig nem veheti igénybe a kedvezményt.
Vagy nem így kéne ezt megnézni? :(

iGabes2 2012.04.18. 15:10:20

@rikybaba: Lehet nem vagy még aranyszintű? Mert elvileg engednie kéne. Próbálkozz be egy T-Pontban. :) Én eddig mindig hűség előtt váltottam.

rikybaba 2012.04.18. 15:11:41

@iGabes2: pedig az vagyok :'(
hiszti ON :P

iGabes2 2012.04.18. 15:14:11

@rikybaba: Hát lehet nincs meg másfél éve? Mert percre pontosan nézik a 6hónapot, de egy 1412 vagy T-Pont tényleg érdemes lehet bepróbálni.

rikybaba 2012.04.18. 15:39:55

@iGabes2: ja, hogy áhá... értem... :)
Akkor június 20-án megnézem majd :)
köszi szépen (azt gondoltam, hogy már most is látszódhat, hogy mikortól tudnám megvenni, de igazad van, az marketing szempontból nem lenne számukra annyira jó... hátha kifizetem most a kötbért) :)

11robi11 2012.04.18. 21:18:48

Az igazán durva, hogy ausztriában nem is egy szolgáltató kínál 20 azaz húsz euróért 1000/perc vagy sms egész európába tarifacsomagot. Ez jelenleg kb 6.000 Ft, ami nem mondható rossz ajánlatnak. Nagyon sok ismerősöm (Sopronban) használja az osztrák hálózatot.

GentleSpecter 2012.04.19. 00:29:43

Telenornál vagyok. DPI csomag (2.500 asszem), teljes egészében lebeszélhető, családdal, excsajommal (LOL) ingyen beszélhetek. Ehhez jön hozzá a Klikk szolgáltatás 990-ért, a havi számlám rendszerint 3.400 és 3.990 körül mozog.
Tomi, esetleg szívesen átküldöm a számlámat PDF-ben, hogy percdíjakról, üzenetdíjakról, meg ilyesmikről tájékozódj.

Emrik 2012.04.19. 15:03:13

Válassz valami jó mobil flottát.

Drusantia 2012.04.19. 16:19:43

Nekem spéci vodás csomagom van, így egy 100mb-os netes csomaggal együtt (utána csak visszalassítanak, e-mailre bőven jó még úgy is) fizetek 2300 forintot per hó, amihez jár 20 ingyen sms és (csúcsidőben számolva bárhová) 90-100 perc lebeszélhetőség. Családot ingyen hívom mert ők is ebben a csomagban vannak (egyébként ez ilyen flottás cucc, érdemes valami hasonlót keresni).

Google+
süti beállítások módosítása