Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Filléres Android PC - de vajon kinek?

2012.06.05. 13:17 Yarner

Május végén jelentette be a tajvani illetőségű VIA, hogy új termékkel rukkol elő, egy minimális fogyasztású a Mini-ITX alaplap-szabványnak megfelelő aprócska PC-vel. Az APC névre keresztelt, asztali használatra tervezett masina bármilyen Neo-ITX-konform házba beépíthető (de tekintve, hogy hűtésre és perifériákra nemigen lesz szükség, akár egy papírdobozba is tehetjük...)

medium_APC.jpg

A gép lelke egy izmosnak nem igazán nevezhető 800 MHz-es ARM processzor, és rendelkezik VGA és HDMI kimenettel is, HD minőségű videók lejátszására képes. A PC-be 512 mega RAM, 2 giga flash-memóriával, és micro-SD slottal kerül, és egy módosított 2.3-as Android OS-t futtat, amit egér és billentyűzet használatára optimalizáltak. A rendszer sajátos jellege miatt a Play Store nem lesz elérhető, csak harmadik fél általi alkalmazások telepíthetőek. Az internetre etherneten át kapcsolódik. Júliustól kezdik árusítani, mindössze 49 dolláros áron.

Ez mind nagyon szépen hangzik, de nem egészen világos számomra, kinek szeretné a VIA eladni a szerkezetet. A képességeit tekintve egy internet-képes média-pc képe rejlik fel, de ahhoz a 2 giga memória kicsit kevés. Internetezésre jó, de ahhoz fotelben vagy kávézóasztalnál egy tablet vagy egy netbook kényelmesebb lehet. A 49 dollár nagyon olcsó, de kell mellé monitor, billentyűzet, egér, pc-ház, hangszóró is, így nulláról beszerezve már közel nem olyan kellemes vétel, mint elsőre gondolná az ember. Ráadásul az asztalhoz is köt.

Ami az operációs rendszert illeti, a videót elnézve az biztos, hogy a külsejébe nem nagyon nyúltak bele, igen ronda, gingerbreades tableteket idéz a képernyő. Reméljük, az átszabás alatt az értendő, hogy tényleg kényelmesebbé tették az egeres használatot (jobb gomb, görgő használata...), és nem kell pl. minden gesztust is reprodukálni a kurzorral.

Azt különösen szórakoztató volt olvasni, miszerint "A VIA rengeteg időt töltött azzal, hogy átszabja az Androidot az egér és a billentyűzet kezelésére, mivel azt alapból nem támogatja". Ez nyilvánvalóan bullshit, az Android a kezdetektől fogva támogatja a billentyűzetet és az egérkurzort, a G1 még konkrétan mindkettővel rendelkezett.

Egyetlen pozitívuma az tényleg nagyon alacsony fogyasztás (4 és 13.5 watt között) - de egy szabvány monitor vagy tv-készülék ezt is elég rendesen ellensúlyozza. Én történetesen látnék fantáziát az Android asztali alkalmazásában, de ahhoz kicsit komolyabban kellene próbálkozni. Az APC így nagyon szép és jó, de pontosan vajon mire? Az ötleteket a kommentekbe várjuk!


Címkék: hírek android

A bejegyzés trackback címe:

http://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr364566631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

NPeete 2012.06.05. 13:50:53

picit a Raspberry Pi-re hajaz, de több porttal, egy fokkal jobb procival - viszont kétszer akkora árral

Csabeee 2012.06.05. 14:31:42

Én mondjuk egy ilyent szívesen beállítanék torrent gépnek, ha lehetne. De ahhoz kevés a proci, illetve ethernet gbiten keresztül kellene kezelnie nas-t.

Ha ezeket tudná teljesítményben, simán megvenném.

Csabeee 2012.06.05. 14:33:23

Ja, természetesen a monitor miatt nem jó a GB, ICS kellene rá, fakk :(

TaRsY 2012.06.05. 15:46:19

CyanogenMod 9 fel rá, proci túlhúz, OTG-vel háttértár rá, Mindenféle baromság köréépít, és lehet vele baromkodni, csak érteni kell hozzá :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.05. 16:05:41

@TaRsY: Igen, a Slashdoton is minden második kommentelő azzal kezdte, hogy rá kell tenni egy rendes oprendszert. Persze ott sznobok vannak, úgyhogy mindenki Linuxot akart tenni rá (mondjuk egy asztali gép esetében érthető :-) )

Való 2012.06.05. 16:28:56

Szerintem sok gyakorlati haszna nincs ennek. Inkább egy rendes dokkolót csinálnának már HDMI, Enthernet, USB, kimenettel... Abban látnék fantáziát.

meglivorn 2012.06.05. 16:55:02

Amennyiben a medialejátszó a kérdés, a TV ára és fogyasztása nem tétel mert az mindenképpen kellene. A hordozhatóság hiánya meg pont ugyanolyan csúsztatás mint amikor egy mobil eszkoznél valaki azzal jön hogy ő csak a 60"os plazmáján néz filmet és hülye aki nem :)

Alapból nem lenne rossz az ötlet, a filmek egy NASon, akkor a microSD már elég háttértérnak.
De nem vagyok meggyőződve a proci és a videochip erejéről. Manapság 720p azért nagyképernyőn kevés :) valamint nagyon nem mindegy milyen kódolások mennek rajta rendesen *khmtegrakettőkhm*

decoati 2012.06.05. 17:46:51

Nájsz kis játékszer

vukkarak 2012.06.05. 20:26:11

Megmondom mire jó: torrentre, keveset fogyaszt, letöltöd, majd a vga projektoron a falon megnézed. Instant get.

Pootj 2012.06.05. 20:29:58

Ez celgepekbe valo a meregdraga embedded xp-s rendszer helyett. Tokeletes lehet egy italautomataba, cnc szerszamgepbe vagy epuletflugyelerlti rendszerekbe. Az ingyenes es nyilt rendszer nagy elony lehet.

Zuzzant 2012.06.05. 20:30:40

Nekem kéne egy ilyen. Faternak jó lenne LED tv-n játszadozni
Nem melegszik, nincs hangja, filmeket DVD-nél jobb minőségben viszi
Kincs!

Pootj 2012.06.05. 20:32:15

Ja es az emlitett celoknal nem hatrany a market hianya vagy a gyenge cpu, esztergat vezerelni 486dx is sok...

fagzal 2012.06.05. 20:32:30

HTPC-nek. Bár ahhoz meg inkább XBMC kell, az meg ezen nem fog futni.

nagyonnagyon 2012.06.05. 20:52:23

Anyám, apám meg még jó sok ismerősöm pc igényeit tökéletesen kielégítené (lehet többekét igen mint akiét nem) egy olyan masina ami netre jó, facebook, youtube, levelezés, web böngészésre alkalmas és semmi mást nem tud és nem is nagyon lehet állítgatni.
Aki nem játszik annak a win csak nyűg, sokkal célhardverebb célszoftverebb terület a hétköznapi "internetezés" ha még egyszerű kis szövegszerkesztő is van akkor megvan az összes diák voálá..

sanyix 2012.06.05. 20:58:17

@fagzal: már mi a rákért nem futna?

bocsitibi 2012.06.05. 21:06:08

Például a szomszéd Bélabának, meg unokájának a "havernak" stb-nek évekkel ezelőtt összerakott zúgóbúgó, porgyüjtő, áramzabáló, badsectoros , évente újrahúzára kerülő, összevisszabaxott vírustanya XP-s dzsunkaPC kiváltására barebone méretekben. Barebone PC árának feléért (sem)
Perifériák már adottak ugye.
Arra megfelel, hogy megnézze a népszabionline-t , vagy az iwiw-re kiírja, hogy boldog névnapot Palikáim.

De ezt a kommentet gyak én is egy ilyenről írom, úgyhogy akár ide is jöhetne. :D

Tényleg, táp az külön 39 dolcsért, vagy csináldmagad?

Nick Leeson 2012.06.05. 21:11:19

Pont ilyenekre lenne már régen szükség.
"HOME Computernek", állandóan menne egy kis asztalon (akár érintővel), reggel mehetne róla a rádió, amíg készülődik a család. Egy pillanat alatt elő lehet szedni egy időjárás jelentést belőle. Dugófigyelés indulás előtt. Napközben webkamerákkal figyeli a lakást (mozgásra mailt küld okostelefonra), este munka után el lehet olvasni a képernyő hagyott "post it"-et, hogy vegyél kenyeret. Éjszaka torrent. stb. több ezer felhasználási területe van!

Észre kéne venni, hogy ha megjelenik egy új termék, akkor nem kell feltétlenül beledobni valami most létező skatulyába, hanem új skatulyákat kell kreálni!!!!

Nick Leeson 2012.06.05. 21:12:43

Ja és "házilag" barkácsolt "autósPC"-nek kiváló lenne!!!!

Lrdx 2012.06.05. 21:15:58

@Csabeee: Mivel egy jobbféle router elegendő CPU-val rendelkezik torrenthez, erősen kétlem, hogy probléma lenne ezzel..

sanyix 2012.06.05. 21:16:15

@bocsitibi: elvileg van hozzá táp is. De ott az a kis csatlakozó.. dc in, ami eleve elég egyszerű tápegységet igényel, és valszeg 12v-os amit meg a kukákban is találni.

GiaMarie 2012.06.05. 21:35:35

Látom magam előtt,amikor a munkahelyi költségcsökkentés jegyében ilyeneket kapunk.Androidra optimalizált openoffice.org-vel...sírni akarok!

Környezettudatos 2012.06.05. 21:46:06

Ha lehetne C-ben vagy gépikódban programozni és a megszakításkezelés elérhető lenne a saját kód részére, akkor ez a cucc az intelligens ház alapköve lehetne.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.05. 21:52:22

Tessék mondani, windóz XP jutúbbal elfut rajta dadogás nélkül?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.06.05. 21:59:41

@bunkó: nem. nincs arm win xp. win8 majd esetleg.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.05. 22:03:09

@flugi_: Akkor legalább egy jó gyors grafikus felületű Linux...

szanalmas 2012.06.05. 22:23:27

Valaki mondhatna egy olyan VIA-s dolgot ami sikeres volt valaha is.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.06.05. 22:27:20

@bunkó: az elmegy rajta, de a flash youtube lejátszó valószínűleg akadna. ez a jó a dedikált youtube android kliensben, az nem akad, ezért ha a youtube volt a kérdésed lényege, akkor meghagynám rajta az androidot.

The Great Destroyer 2012.06.05. 23:04:26

@Környezettudatos: Kapaszkodj meg, lehet gépi kódban programozni, illetve a proci specifikációja is elérhető, valamint, mivel ez a cucc ipari beágyazott rendszernek készült, ezért pontosan arra a piacra lőtték be, mire te céloztál, mint jellemzően az összes ilyen via kütyüt.

Ica a fekete cica 2012.06.05. 23:13:09

fateromnak pont elég lenne egy ilyen a mostani 80w-ot zabáló tornádóhangu kriptaszökevény helyett, de az ár azért huzós, gyakorlatialg a pandawillen ugyanilyen tudásu komplett tabletet adnak tizen$-al többért és azt is ki lehet tenni monitorra meg egerezni vele, csak épp van benne aksi is meg lcd is

tede 2012.06.05. 23:26:47

A Raspberry-t sem lehet semmire sem használni, de az legalább olcsóbb ennél.

Tomi from Space · http://androlib.blog.hu 2012.06.05. 23:29:00

@Ica a fekete cica: hmm, 12 ezer forintért nem is néz ki annyira szutyoknak, bár kérdés, hogy tud-e legalább angolul és a Play Store felengedi-e magára. Mondjuk a 2.2 nem túl jó omen, és támogatása se nagyon van ezeknek a cuccoknak. Fogsz rendelni ilyet?

guszti 2012.06.05. 23:43:27

mire-mire, hát a tévé mögé, mármint a buta tévé mögé, hogy okos legyen, ízlés szerint lehet hozzá venni wl billentyűt, egeret, lejátszik a megosztásokról, meg usb-ről, van yt-fb-tw-ge-etc, és nem kell 2 év után lecseréni ezek miatt a drága lapostévét, mindezt egy wifi-router áráért...ja, a teló elég hozzá remote-nak, már várom a girós telefonra való appot ami viszi az egeret...persze lehet egy sima remote desktop használhatóbb, lényeg hogy nem feltétlen kell a körítést megvenni, hiszen jórészt megvan hozzá minden.
Akinek van rendes billentyűje meg egere, annak van rendes asztali gépe is (vagy dokkolója), bár ha meggondolom, anyámnak simán elég lenne ez is - sőt, tök örülne hogy csöndben van. Möglássuk, öreg p4 kipukkan, lehet beteszek egy ilyet, kipróbálom...hátha a következő szériába besajnálnak már egy gigás arm-et meg ramot is. Mondjuk a nyomtatót nem tudom hogy telepítem fel...

Sákif za morro? 2012.06.05. 23:46:39

Sok konzumidióta barom torkán ezt is simán le fogják nyomni.

guszti 2012.06.06. 00:06:16

ja igen ugyanerre nem csak háztartási, de beágyazott (inkább média mint ipari) rendszerekhez az elmúlt pár évben elsütöttem volna pár helyre ilyet, amikor egy félművelt dizájner kiatlál valahova egy tévét - kontent, és főleg annak forrása nékül...aztán jóesetben berángat a villanyász egy utp-t (rosszban egy koaxot), aztán szalagvágás után kitalálnak dolgokat amit szeretnének látni ezen a képernyőn...hát ja, erre elég jó és elég olcsó is. Azért egy-egy giga nem ártana ramból is meg prociból is, mondjuk akkor nyilván másfél-kétszer ennyi az ára, de még úgy sem rosz, simán belefér a tévé-kiegészítő árkategóriába
teló-remote meg tényleg inkább kell, mint egér-billentyű kezelés, a VIA-nak innen üzenem, hogy ha már droid, erre gyúrjon inkább

Ica a fekete cica 2012.06.06. 00:06:20

Tévedtem, 84$-ért találtam tabletet amiben volt hdmi is meg félG ram is, viszont ebbe 8G flash meg allwinner a10 1GHz proci meg mali gpu van és free shipping.

Ha ez a via izé ténylegesen 49$-ért beérkezne a nagykapun, akkor eseteg lehetne rajta elmélkedni, de nem 49$ lesz amit összesen ki kell adni érte..

böme 2012.06.06. 00:09:21

pont jó kis netezös gép!
hol lehet rendelni?

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.06.06. 00:34:03

nagyon jó kis embedded cucc lenne ez ennyi pénzért, ha tennének rá valami rendes I/O-t (pl. 8 optocsatolt bemenet, 8 OC-s vagy relés kimenet). ha meg még 3G is lenne rajta, vagy legalább opcionálisan...

sanyix 2012.06.06. 00:34:27

@Vérfürdő Bill: a sok konzumidióta inkább vesz egy laptopot netezésre 100+ ezerért, gondolom te is ezek közé tartozol.

@Ica a fekete cica: ja lehet találni ezeken a kínai oldalakon sok mindent olcsón. Csak amikor már 1 hónap eltelt, a kifizetett cuccot nem fogod találni. Ha véletlenül megkapnád, akkor meg a garanciát keresgélheted :)

sanyix 2012.06.06. 00:35:49

@dark future: van rajta opcionálisan 3g, bedugsz egy usb 3g sticket. De ki akar használni gagyi és drága mobilnetet egy nem hordozásra készült gépen?

KenSentMe 2012.06.06. 00:39:37

Szerintem zseniális, ha erre lehet valami Linuxot rakni, akkor ez minden geek álma.. micsoda feeling már C++ kódolni egy gépen, ami 13 wattot fogyaszt és ilyen technobuzi kinézete van.

Ica a fekete cica 2012.06.06. 00:41:05

@sanyix: 100$-os kinai tabletem van, 12 nap alatt érkezett meg, a paypal nemmegérkezés esetén védelmet ad, garancia meg olyan amilyen, itthoni márkás terméken is ülnek hónapokat (szenzorhibás fényképezőgépem garis ügymenet a leadástól a pénzvisszatéritésig 10 hónap volt)

guszti 2012.06.06. 00:50:44

@Ica a fekete cica: ja, végülis be lehet vásárolni a ningbo-i kikötőben járdára kirakott sofort-kosárból is, csak azt kezeld inkább úgy, mintha kaparós sorsjegyet vettél volna, akkor legalábbis nem ér túl nagy bosszúság. A VIA-ról azért felteszem elketyeg 2-3 évet akár, több úgyse jut ezeknek, meg mondjuk az 50 dolcsiból legyen 15+fa, amiért már legyen némi gari is...

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.06. 00:53:33

@flugi_: Akiknek a környezetemben szükségük lenne egy ilyenre, azok az Android láttán valószínűleg halálsikolyokban törnének ki.
Egy trükkösen telepített linuxot még el tudnék adni nekik, hogy "ez majdnem olyan, mint a vindózXP-d", de egy Androidot/win8-at már aligha.
És sajnos bizonyos körökben a napi fészbuk és jutub adag létszükségletnek számít.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.06.06. 00:54:05

@sanyix: nem stick, integrált 3G, csak a SIM-kártya kéne bele. embedded cuccoknál nagyon hasznos bír lenni (egyrészt az ethernet redundanciájaként, másrészt biztonságtechnikai rendszerekben, harmadrészt kitelepített mérésadatgyűjtőkben).

ja, és ami még szintén nagyon kéne rá az I/O mellett, az egy watchdog timer, ami automatikusan hw-esen újraindítja, ha vmi gebasz van

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.06.06. 00:56:25

@guszti: a kínaiaknál ez úgy szokott menni, hogy rendelsz 1000-et, küldenek 1100-at, aztán részükről a gari letudva :).

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.06. 00:57:55

Egy sata illesztő tényleg nem ártott volna bele (plusz sata táp kimenet),
és jó lenne tudni, hogy a tüskés csatlakozók pontosan mire valók.

Ica a fekete cica 2012.06.06. 00:59:47

@guszti: Értem én, de ha tetszőleges kinai gyártó képes ennél jobb képességű hardvert kijelzővel, aksival tablet méretben 80$-ért haszonnal elpostázni nekem , akkor ne kelljen már hasraesni hogy 50$+pktsért megalkottak egy elavult, kisteljesítményű vázat mikor se méretkorlát nem kötötte őket se aksira/dobozra/kijelzőre nem kell költeniük.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.06.06. 01:09:47

9V-os tápot adnak hozzá (benne van az árában), a fekete tüskesor F-panel (előlapi csatl.), a sárga jumpersornak néz ki

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.06.06. 01:38:31

@bunkó: nem, sajnos 20+ év alatt még nem sikerült szabványosítani... normál alaplapokon ezen van a bekapcsológomb, a reset, a HDD LED, néha a power LED, a hangszóró (mármint a piezo csipogó)

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.06.06. 01:40:42

ja, és azt írják, hogy más oprendszert nem támogat ugyan, de lockolni nem lockolják. WIFI-sticket is támogat, de egyelőre csak kétféle chippel tesztelték

bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.06.06. 01:56:22

@dark future: Szóval te sem tudod, hogy mi van kivezetve azokra a tüskékre.

guszti 2012.06.06. 02:06:55

@dark future: amikről te beszélsz, az egy másik kütyü, nem ez, merthogy azokhoz meg nem kell hdmi pl. Eddig is volt mindenféle mini-itx/VIA lap, ezzel-azzal-amazzal, de legalább egy fapados win vagy linux gond nélkül suhan rajta. Az újdonság ebben pont leginkább a droid. És így pont arra jó, hogy táppal együtt egy vhs-kazetta tokjában elfér, fel lehet kötegelőzni a tavalyelőtti akciós HD-ready hátlapjára, aztán eldöntöd hogy drótozni olcsóbb vagy bedugni egy wifi-stick-et. Szóval az androidos smart-box-tv mezőnyben indul a versenyző, ennyi pénzért - táppal együtt - 720p egész jó.
A kínai tablet viszont mindegy mennyire olcsó, nem csak a megbízhatóság a probléma, ha kereskedelmi-szolgáltatós-recepciós-stb display-kiszolgáló funkcióra kell beépíteni, mondjuk bútorba vagy falburkolatba, ennek a méretével sincs semmi baj, és legalább kultúráltan fel lehet csavarozni.
A siker kulcsa - továbbra is amondó volnék - egy saját, fejlett, jól működő remote app. Hisz úgyis az vesz ilyet aki a telóján már megszokta, netán megszerette a platformot - tahát van is neki olyanja.

Reggie 2012.06.06. 03:07:35

@szanalmas: Peldaul a VIA EPIA amikor piacra kerult.

komplikato 2012.06.06. 03:33:00

@szanalmas: Emlékeim szerint az első két széria EDEN procis mini (vagy micro?) ITX alaplap a komplett 8W fogyasztásával sikeres termék volt anno.

@fagzal: Miért ne futna az XBMC? A Raspberry PI HW felépítése gyengébb, a Broadcom chipet kivéve és még is fut, persze még picit köhög, mert még nem teljesen "kész".

@tede: Azért ne túlozzunk, pár dologra használható. Egy androidos médialejátszó doboz kiépítve 40 rongy körül van. Az RPI meg, bár gyengébb vas, azért olcsóbban összepakolható. És van aki már kicsiribálta belőle a full HD videókat, van akinek jól megy még nagy felbontású YouTube is, használható terminál gépnek vagy van aki rá tudta venni 15 képkocka átvitelére HD webkamerával, ami már elég sok mindenre használható.

@guszti: Nos ez közelít az elképzelésedhez, és igen már jóval drágább: www.ubergizmo.com/2012/05/allwinner-a10-android-4-0-pc-is-lilliputian/

komplikato 2012.06.06. 03:36:41

@Ica a fekete cica: Ami 100USD alatt van kínai tablet, abban ugyan nincs erősebb vas mint ebben, sőt. Általában ilyen raktárról maradt 4-5 éves ARM v6 proci van bennük ... aminek fő hátránya nem is a kis teljesítmény, hanem a fogyasztás/melegedés. Meg halom Android program nem támogatja.

Környezettudatos 2012.06.06. 05:37:12

@The Great Destroyer: Félreértetted. Úgy értettem, hogy android alatt lehessen ilyesmit csinálni. Nem oprendszert kell rá írni, hanem alkalmazást.

kilobike 2012.06.06. 06:02:41

A fekete meg frontpanel

KárászAti · http://www.doctorhouse.hu 2012.06.06. 06:50:42

Ismerősöm vett ilyesmit, de abban atom proci volt, ddr2, sata, kultúrált házban...és 20 alatt volt.
Amúgy egy 1080p-t megnéznék, hogy játszik le egy ilyen.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.06.06. 07:33:27

@szanalmas: Ipari beágyazott cuccok, EPIA, az Athlon piacra dobásától jó darabig számtalan alaplapi chipset az AMD procijaihoz.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.06.06. 07:37:49

@bunkó: Ha ránézel a nagy felbontású fotóra, akkor azért sok mindent ki lehet róla silabizálni.

apc.io/about/

barli 2012.06.06. 08:55:40

@komplikato:
Odys Xelio. 99 euró, és tuti többet tud, mint ez itt. Nekem Odys Looxom van, az se került sokkal többe, de abszolút használható. Legalábbis nem látom értelmét háromszor ennyit kiadni egy Galaxy Tabért.
www.conrad.de/ce/de/product/878200/ODYS-XELIO-INTERNET-TABLET-7-EXCLUSIV/SHOP_AREA_54366&promotionareaSearchDetail=005

A 49 dollár meg lesz 100 is mire ideér. A 25 dollára beharangozott Raspberry Pinek is csak a 35$-os változatát lehet megrendelni szállítással 41 Euróért. De legalább kapok hozzá egy pólót is :)

Egy Android a Rasbberryre érdekelne engem is. Az android mindenképpen jobban kezelhetö a szörfözésre a kanapéról, mint a Linux.

barli 2012.06.06. 08:57:39

@barli: Ja box, Odys Xpress, Loox az elsö volt csak bedöglött a touch :)

agyameldobom42 2012.06.06. 09:14:27

Ez (illetve majd a hazas-tapos valtozata parezerrel tobbert, vagy egy ev mulva a kinai klonja fele ennyiert) annak jo, aki kenytelen lecserelni a PCjet, de a monitora, lemeze, billentyuje, egere, etc meg jo.

Peldaul mindenki, aki eddig engem rangatott oda virust irtani, mert innentol csak a vallamat fogom vonogatni hogy vegyen inkabb egy ilyet, ezzel nincs gond.

Akinek ez draga, annak inkabb faragok hasonlot raspberry pi-bol minthogy megegyszer PIII XP gepen windows update-et kelljen futtatnom, de ovatosan nehogy a WGA ellenorzo-t is feltegyem veletlenul...

Gabor

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.06.06. 09:30:52

@Pootj: Hát, én nem tennék ingyenes rendszert ipari gépekre. Már amennyiben fontos a megbízhatóság. De üzemekbe statisztikák megjelenítésére például jó lenne.

asola 2012.06.06. 09:53:25

Ezzel a géppel és a Pi-vel nekem az a bajom, hogy a bennük lévő ARM11-es mag egész egyszerűen hajszálgyenge még az Android-hoz is nemhogy egy asztali Linuxhoz.

Azaz ezt semmiképpen sem korrekt "PC"-ként emlegetni, mert PC jellegű operációs rendszert, PC kategóriáju szoftverekkel (Pl.: LibreOffice) nem tud elfogadható sebességgel futtatni.

Videolejátszásra csak úgy tudod használni, ha a lejátszani szánt videó formátumához működik a hw dekóder benne mert a szoftver dekódolás az ARM11-es, már a 360p XVid-től is elhasal, nemhogy egy full-HD stream-től.

Házvezérlő számítógépnek csont nélkül alkalmas lehet és ebbe beleértem azt is, hogy valamilyen kisfogyasztású HTTP szervert futtasson (Apache, de vszeg elmegy rajta a Jetty is ha Java-s kell).

Beágyazott számítógépnek szintén biztosan alkalmas (pl.: kávéautomata).

Jó lehet valamennyire egyszerűbb játékra is, de a modern Android-os játékok mint a ShadowGun nem fog menni rajta.

Ugyan $100 körül van, de sokkal erősebb megoldás a Mele A1000 (dealextreme, alibaba). Az abban lévő mag vagy 2-3x erősebb teljesítményű (Allwinner A10) és Mali400 van benne, ami egy csomó modern játékkal kompatibilis. Annak van normálisan kinéző háza, ami tud fogadni egy 2.5"-os merevlemezt is.
+ adnak hozzá távirányítót.

pingvinmadár 2012.06.06. 09:56:22

Tökéletesnek tűnik pl. kiosk módban képújságot futtatni rajta. Tehát bármilyen kijelző, reklám újság megjelenítésére remek választás lehet.

barli 2012.06.06. 10:03:32

@asola: a legegyszerübb lenne venni egy betört képernyöjű hdmi kimenetes androidos smartphonet vagy tabletet.

Ica a fekete cica 2012.06.06. 10:29:06

@komplikato: nézd már meg mit adnak a kinaiak 100$-ért mielőtt hülyeséget írsz

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.06.06. 10:48:14

Basznám!
A kérdés mán csak annyi, hogy HD poreszt lehet-é ralyta nézni?

Rák Attantam 2012.06.06. 10:58:29

@szanalmas: "Valaki mondhatna egy olyan VIA-s dolgot ami sikeres volt valaha is."

VIAGRA

svinjahond 2012.06.06. 11:24:56

A cikk végén feltett kérdésre válaszolva:
szerintem tökéletes car-pc lenne belőle.
Egy USB-s érintőképernyőt "szúrni" mellé,
majd beletolni egy hagyományos ISO, vagy
dupla-ISO méretű autós fejegység helyére,
aztán jöhetnének az alkalmazások, mint pl.
navigáció, MP3 lejátszó, WIFI-s netrádió,
ODB diagnosztika, útvonalvideó rögzítés egy
USB-s webkamerával (bár ehhez talán már gyenge
lenne a vas). Hirtelen ennyi jutott eszembe.
Biztos, hogy egy jó csomó SZ0PÁS lenne vele!

we 2012.06.06. 11:26:16

Project gépnek, kisérletezéshez tökéletes. A pi-re is kiváncsi lennék, azt állítólag $25 körül akarják árulni.

komplikato 2012.06.06. 11:36:56

@Ica a fekete cica: Le vagyok maradva fél évvel, már megnéztem a 99 euros csodát közben és rácsodálkoztam. Meg feltűnt, hogy egyik jó ember valami 4GBP + 5USD áron vett 3.5"-os érintő fóliát + LCD-t a Raspberryhez, szóval túlbecsültem a kijelzők értékét.

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Leírások alapján csak 720p-t. :D

komplikato 2012.06.06. 11:41:14

@we: Nem fogják, mivel igény csak a drágább B típusra volt, ezért eleve csak azt gyártják, az meg 35USD.

@svinjahond: Mint írtam a Raspberry elbír webkamerával, akkor ez is, meg összes belinkelt cucc. Más tészta milyen OS kell ehhez alá.

we 2012.06.06. 11:59:38

@komplikato: jaja, most néztem meg én is.

kb. évvel ezelőtt vettem egy O2 joggler-t 50 fontért. 2 magos atom 1400-es processzor, érintőképernyő, 100Mb-es ethernet port, wifi csatlakozás, plusz egy USB csatlakozó.

Android, Ubuntu, winXP is volt már rajta. Szórakozásra, kisérletezésre tökéletes volt, most éppen egy pár GB-os HDD-vel torrent gépként üzemel.

Ica a fekete cica 2012.06.06. 12:38:44

@komplikato: Ugyeugye? Egyébként ennek a via-nak is van egy előnye amit a tabletek nem tudnak, a vga kimenet, a régi áramzabáló netre meghagyott gépekhez gyakran van vga only monitor, amit erre rá lehet dugni mig egy hdmi-s tabletre nem.

Remélem fél év mulva már 50$ért lesznek ilyen kütyük a mai 100$-os tabletek teljesitményével, az már tényleg kényelmesen elég lesz leváltani az őskövületeket.

komplikato 2012.06.06. 13:12:42

@Ica a fekete cica: Szerintem a Tegra3/3+ rendszerek okán egyre több olcsó Tegra2 kütyü fog kijönni, lásd a ZTE Mimosa nevű telefont mint első fecske, de lesz még annál sokkal olcsóbb eszköz is. Remélhetőleg addigra elfogy a legtöbb eszközbe betett Arm v6 600-800MHz-es hulladék :D

Google+