Samsung Galaxy SII Vs. Galaxy SIII: Én vagyok az apád!

Végre hozzánk is eljutott az SIII, amit a férfinépek a foci EB és az olimpia mellett a legjobban vártak idén. Mivel már ezer tesztet olvashattatok az SIII-ról, ezért nem mennénk bele a technikai részleteibe, inkább azt nézzük meg, hogy érdemes-e lecserélni a hőn szeretett SII-őnket a trónbitorlónak szánt SIII-asra. Hölgyeim és Uraim, kérem dőljenek hátra, a történet elkezdődik.

Az új remény

A Galaxy SII megjelenésével a Samsung sikeresen betette a lábát a felső kategóriás mobilokat gyártó cégek közé, ezzel nem kis fejfájást okozva az Apple-nek. A megjelenése után kb. 1 hónappal már elérte az 1 milliós eladást és 55 nap múlva a 3 millió eladott készüléket ünnepelhették Dél-Koreában. Ez sem ma volt már, úgyhogy azóta a 30 milliomodik SII-őtől is megváltak és ki tudja, hogy manapság hány ilyen készülék kel még életre  naponta.

A Birodalom visszavág

Igen ám, de mint minden mesében itt is feltűnt a Gonosz az Apple személyében és az ügyvédeikből konstruált Halálcsillag megkezdte a működését. Per-pert követett, az akkor még Steve Jobs keze alatt burjánzó vállalat nem kívánt kevesebbet, minthogy az egész világon betiltsák az SII forgalmazását. Néhány momentum erejéig ez sikerült is, de a Samsung végül elérte, hogy a termékeket újra lehessen forgalmazni. Jó pap holtig tanul - mint szokták mondani - és a Samsung igen jó tanuló volt: Nem csak azt tanulta meg, hogy hogyan lehet lecsitítani az Apple kedélyeit, hanem azt is, hogy a következő lépésnél hogyan érje el, hogy ne köthessenek bele többet.

 

A Jedi visszatér

A Galaxy SII 2011. május 5-ei megjelenése után már sejthető volt, hogy senki nem fog hátradőlni a Samsung háza táján és a sorozatos jogi ekézések is nagyban arra sarkalták a gyártót, hogy a következő sikervárományos már tényleg csak a babérokat arassa. A terv sikerült, a Samsung olyan készüléket alkotott, amibe biztos, hogy lehetetlen jogilag belekötni. Voltak is cikkek erről, miszerint a Galaxy SIII-at nem mások, mint az ügyvédek tervezték, de ezt manapság úgy is felfoghatjuk, mint a lehetőségek lehető legjobb kihasználását. A terv sikerült, az SIII jött, látott és győzött és a 2012. május 3-ai megjelenése óta az SII eladásainál is jobb számokat produkál. Ezzel egyetemben az Uralkodónál is beindulhatott a gépezet, de az ügyvédek és a szabadalomtudósok mostanság valószínűleg több időt töltenek meditálással és a számuk is megcsappanhatott, mert itt már nem tudnak belekötni semmibe.

 

palpatine_leesett_jaj.jpg

A történet innentől kezdve happy end és itt keveredünk mi bele, mint felhasználók, mert egy valamit mi sem úszunk meg az ügyvédek mellett: a fejfájást. Miért is írom ezt? Azért, mert az olvasóinkat ismerve feltehetően legalább 60%-unknak SII-je van. Érthető, hiszen annyira jól megkonstruált telefonról van szó, ami egy megfelelő anyagi háttérrel és kellő identitástudattal ellátott Android felhasználónak kötelező vétel. Tökéletes design, csodaszép kijelző, gyors processzor, hamar önmagára találó GPS, minden app futtatása és még sorolhatnám, hogy miért is Ő a Tökéletes Társ, én meg egy hitvány féreg vagyok Miért? Mert megcsaltam. Megcsaltam az SIII-mal. Az SIII-at direkt nem viszem magammal sehova, csak itthon nyomkodom, de itthon kizárólag az SIII-at használom. SIM-em nincs hozzá, nem tettem át a meglévőt sem, de így is jó, nem telefonálni akarok vele, hanem játszani, filmet nézni, zenét hallgatni, élvezni, hogy van. Minden nagyobb, minden világosabb, minden szebb, minden gyorsabb. Gyorsabb? Minden rohan, a 25 FPS-nek itt már nincs jelentősége és ezúttal Tyler Durden se tudna már minket megviccelni egy bevágott képkockával.

A tények

A Gyártók Háborúja után lássuk, hogy miben sikerült túlszárnyalni magukat a mérnököknek és mivel késztették súlyos házasságszédelgésre ezen sorok íróját.

Kijelző

A kijelző mérete 0,5 collal növekedett, de az igazi változás nem is ebben van, hanem a felbontásban, hiszen immár HD kijelzővel felszerelt telefont vehetünk a kézbe. Mielőtt láttam volna, úgy gondoltam, hogy ez nem egy nagy újítás, mondhatni időszerű, de nem lényeges, pláne, hogy az SII kijelzőjénél keresve se találnánk szebbet és jobbat. Tévedtem. Az SII kijelzője már a múlté, ami az SIII-on egy hófödte hegycsúcs, amit bármikor megtudnánk érinteni és átszivárog belőle a magaslati levegő szele, az az SII-őn egy elmosódott, homályos valami. A HD-vá válás mondhatni olyan kötelező lépés volt már itt, amit muszáj volt megtenni és nem is volt baj, mert jól áll az SIII-nak. Egy kontrája van csak ennek, hogy láthatóan kisebbek lettek az ikonok és a feliratok, ami az ilyen váltások velejárója (gondoljunk csak vissza a régi monitor és ezáltal felbontásváltásokra). Ezt persze könnyen meg lehet szokni, nekem sem telt sok időbe és utána furcsán pillantottam az SII  hirtelen bumfordian nagynak tűnő ikonjaira.

 

hd_video_tn.jpg

 

A Mag

Az SIII új lelket is kapott egy 4 magos, 1,5 GHz-es processzor formájában. Az újításnak köszönhetően brutális sebességre lett képes, amire persze mondhatnánk, hogy teljesen fölösleges, nem Paksot akarjuk rajta lefuttatni, de nem az, mert a kényelmi szempontoknál igen is sokat számít, hogy mire mennyit kell várnunk. Jelen esetben semennyit, minden szó szerint pöccre indul, amíg az eddig is gyorsnak számító SII már csak nagypapa módjára hátul kullog és próbálja beérni a padavant. Ami még rendkívül szembetűnő változást hozott az a GPS válaszideje, az SIII szinte azonnal megmondja, hogy hol is vagyunk pontosan még akkor is, ha egy '70-ben épült orosz panelokból álló 10 emeletes 4. emeletén kuporgunk. Az SII-őm hasonló helyzetben már az ablak mellett sem tudja bemérni magát, úgyhogy a FourSquare szerelmeseinek kötelező lesz a váltás, ez már biztos. No de nézzük, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban:

 

 

A méret a lényeg

A méret sokat számít. Míg régen a 128x128 pixeles kijelzőkön vaksiztunk manapság azon nyavalygunk, hogy némelyik telefon már nem fér a zsebünkbe. A gyártók a tablet kategória megteremtésével jól vették ezt az akadályt és léptek át egy új lehetőségeket tartogató univerzumba, de jól érezhető, hogy a telefonok méreteinek kijelzőinél még megy a tapogatózás és a lélektani határok megismerése. Az SIII ilyen téren bevállalta a 4,8 collos kijelzőt, még ha ez a telefon megnagyobbításával is járt. Az SIII 136.6 x 70.6 x 8.6 mm az SII 125.3 x 66.1 x 8.5 mm-es mérettel van megáldva. Csak hogy lássuk az arányokat: Az SIII hossza 9,1%-kal, a szélessége 9,3%-kal a vastagsága 9,8%-kal nőtt. Azt nézve, hogy a kijelző is kb. 10% méretgyarapodást könyvelhet el azok a plusz milliméterek nem hatnak fájóan és a 17 grammos súlynövekedés is jól áll neki. Akksi nélkül viszont már-már zavaróan könnyű, úgyhogy kell az a 133 gramm, hogy biztosan tudjuk fogni. Szerencsére nem fejnehéz, a tömegeloszlásra is jól odafigyeltek. Körbeadtam idebent a lányoknak a telefont, mindegyiküknek nagyon tetszett, de Ők már egy kicsit nagynak és "kétkezesnek" találták, nekem sincsenek kimondottan nagy lapátkezeim, de míg az SII-őt biztosan tartom 1 kézzel, itt már néha besegített a másik kezem is, főleg játék közben, ahol már inkább azért fogtam meg a ballal is, hogy biztosabb legyen a tartás és nem azért, hogy ne csak úgy lógjon a kezem a levegőben. Az biztos, hogy az SIII férfikézbe termett, kíváncsi vagyok, hogy a köztudottan kisebb termettel rendelkező ázsiai népeknek mennyire hatalmas a telefon, nekem a 183 centimmel rendben van, Yarner 195 centijével biztos, hogy kényelmes viselet. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy kezdetben minden telefonomat úgy fogtam, mintha egy szűzlány lenne, úgyhogy 2-3 hét után kezdem "lazán" használni és akkorra érik be a kezemben, úgyhogy idővel minden mérethez hozzá lehet szokni és bizonyára sok olyan ember van már, aki a NOTE-ot is úgy forgatja a kezében, mintha egy csöpp 3310-es lenne.

 
Az én házam az én váram

Ahogy fentebb is írtam, némi ügyvédmérnök adalék is került a levesbe amikor az SIII-at a Samsung konyháján főzték és ez a telefon külsején a legszembetűnőbb. A jól megszokott formavilágtól jelentősen eltérő megjelenés és színvilág jellemzi az új készüléket, ami immár a fekete és a szürke árnyalataitól eltérően fehér és kavicskék színben érhető el. Nálam a fehér járt, de nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen is lehet a kék élőben. A képek és a kromoszómáim száma alapján mindenképpen az utóbbit választanám, de akinek a fehérből jutott az sem lesz szomorú, mert alapvetően egy szép és csinos készüléket kapott.  A formavilágot tekintve mindenképpen konszolidáltabb lett az SIII, ha hasonlítgatnom kellene, akkor az SII a terminátorra, az SIII az Én a robotban látható droidok küllemének érzését kelti bennem. A trendeket látva egyre jobban előtérbe kerülnek a természetközeli és a természet által ihletett megoldások, a Samsung ehhez mérten meg is tette az első lépést, lehet követni.

A kamera

Most már tényleg mindennapos, hogy valaki fotózásra használja a telefonját, főleg, mióta 8 MP áll rendelkezésre a képek elkészítéséhez. A Samsung ezen a téren nem is lépett tovább, a kamera az SII-ben meghozott színvonalt és képminőséget hozza. Az itt lévő képek első verziója SII a második SIII-mal készült, a különbség számomra nem is látható (bár megjegyzem rendkívül laikus vagyok ilyen téren). Videónál ugyan ez a helyzet, maradt az 1080p / 30 FPS-es rögzítés, ami pontosan elég lesz még az elkövetkezendő 2-3 évre. A képekre kattintva megnézhetitek nagyobban is őket.

 

dennis_tn.jpg

toll_tn.jpg

ablak_tn.jpg

Üzemidő

Üzemidőben nem igazán vettem észre különbséget, hasonló nyúzás mellett hasonló ideig bírták, már ha azt nézem, hogy HD felbontás, +2 mag és ehhez mérten nagyobb teljesítmény társul az SIII-ashoz, mindenképpen hozták ezen a téren is a kívánt fejlődést a dél-koreai mérnökök.

Szerelem, szex, gyengédség

"Tisztelt BRAVO! Tomi vagyok, 30 éves, SII-őm van, de azt vettem észre, hogy tökre bejön az SIII, mit tegyek? Kérem segítsetek, nem akarom, hogy Anyukám megtudja."

A kérdés nyilván mindenkinek nehéz és sokan meredten néznek most maguk elé, hogy mit is tegyenek, főleg, hogy sokakhoz az SII még release után fél évvel és az árának mérséklődése után jutott el, úgyhogy még relatíve friss tulajdonosként nyomkodják az i9100-at. A T webshopos árlistáját nézve Domino csomagban egy Note jelenleg 143.991 forintot kóstál (onlline megrendelés esetén), az SII 116.991 forint, az SIII 170,991 forintba kerül. A kisebb GSM üzletekben is 170-180 ezer forint környékén árulják az SIII-akat és ez az árszint még egy darabig így is marad, hiszen a Samsung az SIII-at nem csak az SII utódjának, hanem egy annál felsőbb szegmens első telefonjának álmodta meg. A váltás előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, a kérdés már csak az, hogy az SII-ről mire fogunk váltani? SIII-ra vagy SIV-re? Akibe szorult egy kis üzleti érzék az az SIII-ra fog szavazni, mivel egy ilyen váltást most még egyszerű eszközölni (és mindaddig az lesz, amíg az SII tartja a 90-110e forintos árát a használt mobil piacon). Az igazi szenvedés akkor fog bekövetkezni, ha az SII egy árkategóriával lentebb esik, akkor már tényleg elgondolkodtató, hogy érdemes-e eladni és ráfizetni egy SIII-ra, bár remélhetőleg addigra annak is mérséklődik annyit az ára, hogy a forintbeli különbség ugyan annyi lesz, tehát a csere megérni, pláne ha tartani akarjuk a lépést. Ahogy a kommentjeiteket olvasom az előző posztokban, ezt a lépést már sokan meg is tettétek. Kérdéses persze, hogy mit hoz majd az SIV, mikor jön ki és mennyivel lesz jobb az SIII-nál, hogyan alakul addig a forint és hogyan lesz árazva az új Jedi. Ez a spekuláció Qui-Gon Jinn szavait juttatja eszembe:

 

Ne feledd, a jelen a fontos. Arra összpontosíts. Érezz, ne töprengj.

 

Ha az Öregre hallgatunk, akkor nincs is mit teketóriázni, az SII megérett a cserére, ez nem is kérdés, úgyhogy aki teheti az használja ki az Internet online apróit és aukciós oldalait, aztán zsebelje be Luke Skywalkert, hogy az elkövetkezendő egy évben is Ő lehessen a leggyorsabb az örök harcban az Erő sötét és világos oldala között.

A Samsung Galaxy SIII-at a Samsung Magyarországtól kaptuk.

 


Címkék: sgs2 sgs3

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr844589345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a_n_d_r_e_w 2012.06.18. 22:23:47

En S2-t S3-ra semmikepp, szerintem hasonloan jatszanak mint az apple, es a lejaro keteves elofizukat akarjak behuzni foleg az S1-esektol.
Viszont ha a note tenyleg hajlekony kijelzot kap, vagy az uj nexus mar A15-os magokkal operal, akkor erosen el fogok gondolkodni.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.18. 22:32:17

@a_n_d_r_e_w: Az a baj, hogy a hajlékony kijelzőnek egyelőre nem látom semmi előnyét, azon felül, hogy jó kis technikai bravúr. Max akkor lenne jó, ha lenne otthon egy 5 méter széles kijelzőm, amit magamra tudok hajlítani és így tudok játszani, mondhatni 3D-ben, viszont egy telefonnál nem látom, hogy mi haszna lehetne.

a_n_d_r_e_w 2012.06.18. 22:34:09

Oszinten megvallva, en csak a geeksegem csillapitanam vele. S2-t is imadom, holott ugyanazokat a dolgokat csinalom rajta mint amit a spica is tudott, csak kicsit tobb gondolkodasi idovel.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.06.18. 22:38:34

Gondoltam én, hogy egyszer a kezedbe fogsz egy S3-at és imádni fogod :)

Egyébként a szavazás miért feltételezi alapból, hogy mindenkinek S2-je van? Azt biztosan nem cserélném le (inkább verném a fejem a falba, hogy miért nem vártam egy kicsit az S1 után) de az S1-et gondolkodás nélkül.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.18. 22:45:03

@decoati: YouTube nem derogál, de magyar site-ra magyar videómegosztót :D Amúgy szombaton eléggé berugtam jah, de annak nincs köze a poszthoz :)

@Gery Greyhound / project eleven: Az volt az alapvető gond Gery, hogy hozzánk elég későn jutott már el az SIII és ahogy a bevezetőben is írtam, egy száraz teszttel nem akartam fárasztani senkit. A kommentekből meg jól kitűnik, hogy nagyon sok embernek van SII-ője. Az Androlib posztolói között is elég nagy ez az arány (3 SII tulaj, 1 NOTE tulaj, 1 SI tulaj, a többit nem tudom, de SII-ből van a legtöbb a birtokunkban)

meglivorn 2012.06.18. 22:58:20

Bár le tudnám cserélni az S1emet S2-re...
Ami persze csak részben igaz, mert az S1 is határeset nálam a tepsiméretekkel. Ugyanakkor az S2 támogatottsága (ICS ugyebár) jó lenne...

De valahol irigylem akinek ez a problémája :D

Disc: abszolút semmi rosszindulat vagy beszólás, komolyan. Élveztem az irományt :) Csak ez kiszakadt belőlem ^^°

pajav8 2012.06.18. 23:08:59

az s2 betiltásának a linkje nem vezet sehova

báró Csekonics 2012.06.19. 09:53:28

Tény, hogy a mai (főleg közép- és felsőkategóriás) telefonok kamerái hozzák egy pár évvel ezelőtti kiskompakt fényképező tudását (múltkorában meglepődtem egy mobilos kép papírváltozatán, hogy mennyire jó lett).
Ennek ellére vicces, hogy egy 'tesztben' még mindig megapixelben mérik egy kamera minőségét. Persze, az sem teljesen lényegtelen, de messze nem attól lesz jó vagy rossz egy fényképezőgép.

Veder1 2012.06.19. 09:55:31

Ez most Samsung blog, vagy android blog?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.06.19. 10:31:36

Érdekes lesz elolvasni ezt a cikket egy év múlva. Meg az egy évvel ezelőttieket most.

Élni sem tudunk a gyorsabb processzor meg a szebb kép nélkül, miközben egy éve ugyanezt mondtuk az SII-re. Hogy ez a non plus ultra, innen már nincs tovább hová fejlődni, meg az SI már elavult, szinte már olvashatatlan a kijelzője az SII mellett.

Ez is csak egy telefon, amit bottal sem fogunk megpiszkálni 3-4 év múlva.

De akinek van mindig 150-170 ezer forintja a legújabb csecsebecsére, vegye meg ezt is.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.19. 10:35:12

@Kiszámoló: Igen, annak cikknek "Meghalt a király, éljen a király" volt a címe :)

Hát sajnos / nem sajnos ez ilyen. Örök szimbiózis ez, amit együtt kell generálnunk a gyártókkal, mert fejlődni csak így lehet.

decoati 2012.06.19. 10:36:48

@báró Csekonics: tényleg érdekelne hogy milyen objektív, rendelkezésre álló és/vagy házi körülmények között előállítható, de referencia szintű mérőszámokat tudsz említeni ezen a téren, amiből lejön a képminőségek közötti különbség.

báró Csekonics 2012.06.19. 10:55:07

@decoati: "Most már tényleg mindennapos, hogy valaki fotózásra használja a telefonját, főleg, mióta 8 MP áll rendelkezésre a képek elkészítéséhez." Csak erre utaltam - ebből az jön le, hogy 8Mp alatt nem érdemes vele vesződni. Pedig egyszerűen a tesztképek alapján látszik, hogy ezeknek a kis kameráknak már van létjogosultságuk, akármennyi is a felbontás - 4-5-6 vagy éppen 8 Mp.

Macskond 2012.06.19. 10:55:17

Hát én már eléggé várnám hogy az S2 végre egy árkategóriát lefelé lépjen. Mert én bizony azt venném meg ha végre a 10kFt-nál többet birna lejjebb lépni az ára a már tavaly karácsony előtt is tapasztalt 140k-s hivatalos árától.
(sufni boltban gari nélkül nem veszek telót)
Tegnap láttma ahivatalos samu boltban még mindig 139.900 volt ráírva ami azért már túlzás. A legjobb hivatalos ár még mindig 129.900.
Ahol ennél olcsóbb ott 0% áfás, hivatalos garancia nélküli, tartozék nélküli kombók vannak. :-(

rockjano 2012.06.19. 11:04:38

@báró Csekonics: Hát igen ... mobilkamerának max 5Mpixelig van értelme azon túl tökmindegy beltérben már zajtenger mindenképpen akár 8 akár 28 Mpixel egyre megy...

A kamera szenzoroknak másféleképpen kéne fejlődniük...próbálkoznak is vele de még nem nagyon megy.

A legjobb kamerája ha jól tudom az iPhonnak van pedig az csak 5Mpixel.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.19. 11:06:59

@báró Csekonics: @rockjano: @decoati: Én amit még problémának érzek a 8MP-nél az az, hogy 2-3 megás képeket csinál, amit pl. eddig bármilyen telefonnal próbáltam elküldeni emailben, vagy feltenni Facebookra nem ment egykönnyen, volt, hogy fél-1 óra volt, mire kikerült. Erre megoldás lehet, hogy kisebb méretben fotózok, de nem vagyok én instagrammer. Ez persze nyilván az oprendszer meg a telefonos szolgáltató hibája, de akkor is zavaró sok esetben.

KÁ72 2012.06.19. 11:08:40

Jó a cikk, csak egy dolgot hiányoltam a sebességtesztnél: a weblap alján igazán rákattinthattál volna a teljes kép-re a mobilos nézet után. Ott látszott volna, hogy jelentős-e a sebességkülönbség és hogy mennyire alkalmas nem telefonra optimalizált weblap megnézésére.

rockjano 2012.06.19. 11:17:01

@Tomi from Space: Én fotós vagyok elég jól tudom mi mire jó és nem véletlenül cipelek több kilós Nikont magammak ami húzza nagyon a vállam bizony :-)

ha jók a fények akkor elég szépeket lehet az ilyen kamerákkal fotózni (bár akkor is van blooming és color aberráció, meg óriási mélységélesség) de ha beltéren vagy ahol a kültérinek mondjuk egy tizede a fény (csak az ember agya kompenzálja) akkor már nagyon zajos mind mert kicsi a szenzor és kicsik rajta a fényérzékelő egységek. Ezzel nem lehet mit tenni. Beltérben egy ilyen géppel max ISO 400-al lehet fotózni (és már az is szar) mai DSLR-el meg 3200-6400-al tehát 3-4 blendével többet tudnak ami 8-16 szoros különbséget jelent, óriási az eltérés....

A kamera fotózás ezért nem több játéknál ezért nincs értelme még a 8 Mpixelnek sem...

mifolyikittgyöngyösön?! 2012.06.19. 11:24:31

sziasztok,nem szeretnek zavarni,csak segitsegre lenne szuksegem.
Szeretnem lecserelni a telefonomat egy s3-ra,es nem tudom hogy otthon,vagy itt(Svajc)
az orange 400chf ert arulja,1ev husegnyilatkozat,havi 40chf (90perc duma,3gb) es kartyafuggetlen..
Otthon mennyiert lehet hozzajutni?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.19. 11:28:10

@mifolyikittgyöngyösön?!: Attól függ milyen konstrukcióban akarod megvenni. Függetlenül 170 kr. van, kártyásan is kb. ebben az árban, tarifacsomagtól függően meg bármilyen áron meg lehet venni. Hasonló árú tarifacsomaggal itthon 107 ezer forint az ára T-függőn, úgyhogy ha kint veszed meg, akkor jobban jársz.

Globetrotter2014 2012.06.19. 11:32:12

Megint ott fogunk tartani hogy a futóbajnok nem csak utólérte a tárcatolvajt de le is hagyta majd fölényesen vezetett is...

Úgy körözi le az Iphone-t hogy a lényegre nem figyelt oda a Samsung.

Akármilyen erős a hardver, a formát elxeszte a samsung. Márpedig a mobilnak még midnig van egy dizájnfunkciója is, ezt legkésőbb a Nokia 8810 óta tudjuk.

Az SII elegáns darab, jó üzleti mobil. Az S3 nem méltó utód. A forma nem eléggé letisztult, ráaádsul szerintm túl nagy is. Kockafejeknek jó, de használatra kevsébé.

Nem lesz nehéz dolga az Applenek.

Ha lenne android Lumia már megvettem volna, pedig sima befutó lenne az S3 egy rendes dizájnnal...

Dester 2012.06.19. 11:43:00

Én valószínűleg azon kevesek egyike vagyok, aki az S2-rivális Sensationt nyúzza és nem is tervezi lecserélni. :) Igaz, az órajele 1.6GHz-en pörög és elég jól optimalizált az ICS rendszere (főzött ROM Sense 3.5-tel, és nagyon szeretem.)
Gyors is, jó is. Ha most vennék telefont, vagy One X, vagy S3 lenne viszont, az tuti. Akkor az S2 és a Sensation közül a Sensation győzött.

hoesett 2012.06.19. 12:02:39

az SII megérett a cserére, ez nem is kérdés (...) A Samsung Galaxy SIII-at a Samsung Magyarországtól kaptuk

----------

LOL és kacagás :)

MoxNox 2012.06.19. 12:05:52

@decoati: Angolul mondok inkább pár kifejezést, mert így sokkal könnyebb keresgélned. Pixel pitch, dynamic range, sensor size, signal-to-noise ratio, diffraction. A lényeg az, hogy a mobilokba rakott aprócska szenzorok napos időben, nem túl aktív témát fotózva elfogadható képeket csinálnak ugyan, de kicsit körülményesebb téma vagy viszonyok esetén hamar problémába ütköznek. És ezen a megapixelek növekedése nem javít, hanem inkább csak ront. A MP növekedés mánia csak egy marketing trükk, amivel a konkurrenciát lehet előzni, de messze nem következik belőle a képminőség javulása.

borisz 2012.06.19. 12:11:32

@a_n_d_r_e_w: szerintem is. nekem október végén jár le az SI hűségem, nagyon jók a bónusz lehetőségeim a telenornál, így ha annyiért megkapom a hármat, mint két éve az egyest (23e ft), akkor szó nélkül váltok. csajom meg megörökli az SI-t :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.19. 12:17:46

@hoesett: Mert kitől kaptuk volna szerinted? A Huawei-től?

2012.06.19. 13:04:25

Én nem az S2-t cseréltem le S3-ra, hanem egy iPhone 4-et. Tavaly is belevágtam már egyszer a váltásba, de akkor 1 hét után visszasírtam (és visszavásároltam) az iPhone 4-emet. Az S3 viszont már az első pillanatban megvett magának, azóta nem is nyúltam az iPhone-hoz! Azt kell mondjam, hogy igenis ÓRIÁSI a különbség az S2 és az S3 között, úgyhogy aki csak egy picikét is elgondolkodott a váltáson, azt csak biztatni tudom!!! Az S3 egy csodálatos készülék!!! Tegnap egy Apple termékekkel foglalkozó helyen jártam, és még az igazi iPhone rajongóknak is "csorgott a nyála", és már a váltást tervezgetik. Nem véletlenül... Aki egyszer kézbe veszi (KÖNNYŰ!!!) és meglátja a kijelzőt (FANTASZTIKUS!!!) az nem akar többé más telefont használni. Nekem a hűségidőm lejárta előtt 3 hónappal sikerült a váltás (T-Mobile), összesen 26 ezret fizettem az S3-ért (plusz 12 hónapig 8 ezres részlet), mindezt úgy, hogy mostantól 2 évig vállaltam a 8 ezres díjcsomagot (az iPhone-hoz még 11 ezres csomagom volt). Tehát meg se kellett erőltetnem magam anyagilag, és lett egy SZUPER telefonom! :-)

kgb515 2012.06.19. 13:36:41

Szevasztok! Az írás zseniális. A videótol teljesen kész vagyok. Osztom is ahol tudom! Mitől függ hogy egy bizonyos S2 hány pontot ér el a qudrant-on? jelen állás szerint az én készülékem 3885 ponttal bír. Hogy van ez?

decoati 2012.06.19. 13:44:36

@MoxNox: ezt én értem, de ezek közül melyik a "objektív, rendelkezésre álló és/vagy házi körülmények között előállítható, de referencia szintű mérőszám"? Várjuk el Tomitól hogy nekiálljon dinamikatartományt mérni, lehetőleg pontosabban mint 1/3 fényérték? Hogyan mérjen snr-t raw nélkül, hogy tutira ne a jpeg kvantálási zajt mérje? Milyen mérési rendszert állítson össze, és milyen gyárilag megadott (háhá) értékeket vegyen figyelembe, amelyek visszamenőlegesen összehasonlíthatóvá teszik a telefonok képalkotó részét? Szép és jó amit mondasz, csak kivitelezhetetlen.
@báró Csekonics: bocs, félreértettelek. Amúgy jogos, ezért jó ez: www.gsmarena.com/piccmp.php3?idType=1&idPhone1=4238&idPhone2=4320&idPhone3=3621

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.19. 13:48:42

@kgb515: Örülök, hogy tetszik :)

Az, hogy a Quadranton mennyi pontot ér el egy készülék nagyon sokmindentől függ:

- Milyen ROM van rajta
- Mennyi az épp a háttérben futó alkalmazás
- Mikor volt utoljára restartolva
- Mennyire van "megpakolva" ilyen-olyan appokkal és azok mennyire terhelik a telefont, még ha nem is futnak
- Widgetek, Live Wallpaperek, elhelyezett ikonok, ergó minden, ami "él" a telefonon a Quadrant futása közben

Legjobb összehasonlítást ilyenkor két gyári resetelt gyári ROM-os telefonnal lehet csinálni. Ebben az esetben az SIII megfelelt ennek a kritériumnak, az SII-őmet, hogy immár "belaktam" nem akartam ennek a tortúrának kitenni (magam meg pláne).

Úgyhogy a különbségek ebből adódnak. Nyilván egy főzött ROM-mal vagy egy jóval optimalizáltabb újabb release-sel jobb eredményeket lehet elérni vica verza.

Anno PC-re voltak lassító programok, hogy a régi 286-os játékok ne szálljanak el rajta, ilyenekkel is meg lehetne tűzdelni ezeket, szóval a lehetőségek tárháza végtelen, ezért is jobb gyári értékekre hagyatkozni. Ez az oka annak is, hogy sosem tennék fel főzött ROM-ot és mindig a gyáriaknál maradok (ha nincs nagyobb gond vele, akkor készülékváltásig ki is húzom az eredetileg kapott OS-sel).

kgb515 2012.06.19. 13:53:28

@Tomi from Space: Jó a szó. Egy hónapja veretem a gyárilag független S2-t ICS 4.0.3 gyárival. restart = 0. Azt hiszem akkor jó érték ez a 3885 pont.És telefoncsere akkor lesz ha újra páros számnál jár az S széria :D

2012.06.19. 14:06:51

Az én SII-m még csak félvéves, sajnos részletre vettem, de már töprengek, hogy lehetne lecserélni, mert a III egyszerűen gyönyörű.

(megjegyezem amikor vettem fogalmam sem volt, hogy mit veszek, találomra mutattam rá a készülékre, mert annak volt a legnagyobb kijezője, öreg vagyok, már nem látok szinte semmit olvasó szemüveg nélkül, ez volt a fő szempont a vásárláskor, mert az árakkal nem voltam egészen tisztában. Amikor Sapnyolországban voltam is csak félve vettem elő, nehogy a fiatalok kiröhögjenek egy féltégla nagyságú telefonnal. Valójában utána szerettem meg, mert beteg lettem, nem tudtam az ágyból a laptopomig elvánszorogni, és a galaxymat buzeráltam, de azóta már nem tudok nélküle élni.)

Viktor H 2012.06.19. 15:25:11

Nekem még mindig SGS I van ,de le akarom cserélni II-re . Ha nem lennék most munkanélküli és nem utálnék részletek fizetni lehet beruháznék egy III-ra, . Azt nem tudom eldönteni ,hogy a III jobb annyival ,mint a II ,hogy beruházzak rá úgyhogy amugy elégedett vagyok az I tudásával csak már kicsit unom a hülyeségeit ? ( belassul, későn reagál , újraindul stb. )

skaven 2012.06.19. 15:53:59

Nem akarok senkit megbántani, de itt lassan rosszabb lesz olvasni a cikkeket, mint az appleblogon... Nyílvánvaló, hogy androidos blog meg minden, de a kevesebb több néha, kicsit elvakult lett a blog.
Az meg hogy tökéletes design... ugyanmár. Az SII-nek és az SIII-nak is talán a legnagyobb problémája hogy fosul néznek ki, semmi különleges nincs bennük.
(Nem, nincs iPhone-om, Macem, stb.)

berlin_mount 2012.06.19. 16:01:58

Nekem SI-em van, de majd akkor cserélem le, ha januárban vagy februárban lejár a hűség és hozzámvág a mobilcom-debitel valami SIII-at :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.19. 16:42:32

Hát, a formájával továbbra sem vagyok kibékülve, a One S és X is simán leveri, de nagyjából minden konkurens gépnek több karaktere van, és a vizes-fás treehugger téma sem a kedvencem...
Viszont a másik oldalon a One X felől sok apró gikszerről jön hír, és a SAMOLED-et is eléggé kedvelem, szóval ha véletlenül rám szakad az OTP (nem túl esélyes), akkor lehet, hogy maradok a Samsungnál az S1 után...

gunsmoke (törölt) 2012.06.19. 16:48:58

Nekem SII-m van. Két hete vettem 57.000-ért a Telenor-tól. Az SI-et meg eladtam 37.000 ft-ért. Szóval összesen 20.000 ft-ba fájt. Így hát maradok ennél egy darabig.

Ráadásul tökéletesen kielégíti az igényeimet, egyáltalán nem hiányzik az a plusz két mag.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.19. 17:01:30

@Viktor H: Én magamat ismerve ha már veszek valamit, akkor a legjobbat veszem, mert tudom, hogy utána úgyis sírni fogok, hogy miért nem azt vettem. Ha az az 50e+ nézzük, akkor megéri SIII-at venni.

Viktor H 2012.06.19. 17:15:41

@Tomi from Space:

Ezen vacilálok magam is :D Meg persze azon ,hogy ki tudom-e használni az eszközt,mert a SGS I-t is "alapcélokra" használom és csak az idegesitő hülyeségei miatt akarom lecserélni amig adnak érte használtan valamicskét :-))
Ha kapható lesz feketében akkor veszek :-D Addig S II :-)

Viktor H 2012.06.20. 18:41:24

Megvettem és szuper csak a hátlapját törtem el majdnem mert vékony mint a papír de amugy csak vigyorgok miota megvan :-)))))

milan97 2012.06.24. 22:02:24

A sebesség tesztnél az sII hátterének mi a neve?:DD

Ádám Fazekas 2014.06.02. 22:22:37

Az S3-mat inkább csajoknak ajánlanám.Ez olyan dolog mint az iphone 4s-5.Mindenki vissza szeretné kapni a 4s-t.Szögletes forma a férfiasabb.Az meg,hogy van 2másodperc eltérés a 2mobil között sztem egy vicc.50ezerért várok 2másodpercet :)

Google+
süti beállítások módosítása