Egy zacskó gumicukor – (NEM) Frissítési körkép

2012.08.16. 19:15 Való

Továbbra is készülnek a Jelly Bean ROM-ok mind a nagy gyártók, mind pedig az android rajongó programozók műhelyeiben. Nézzük tehát a frissítésekről érkező legújabb híreket.

sony-xperia-android-4.1-jelly-bean-update.jpg

Lássuk, ki mit ígér és mikorra:


A Samsung gőzerővel fejleszti a legújabb zászlóshajójára (S3) a Jelly Bean  frissítést. Az AndroidCentral-os srácok készítettek is egy videót, a SamFirmware-en elérhetővé vált legújabb béta változatról.

Mint láthatjátok mindent megkapott, amit az új verzió tartogat, beleintegrálva a (szerintem) borzalmas Touchwiz launcherükbe. A sorozat előző darabja, valamint a Note valószínűleg szintén kap majd JB frissítést, de ebben csak azután lehet reménykedni, ha a gyártó véglegesítette az S3 frissítést.

A HTC ígéretei szerint az One család összes tagjára elkészíti a 4.1-es frissítéseket. Arról, hogy ez pontosan mikor következik be, vagy milyen szolgáltatásokat portolnak a készülékekre, még nem nyilatkozott a cég.

Az LG 2013 első negyedévére ígérte a frissítéseket, de egyelőre még azt sem árulták el, hogy pontosan mely modellek kapják majd meg azokat.

A Sony háza táján egyelőre semmit nem nyilatkoztak a frissítésekről, csak azt , hogy valamikor lesz, és bizonyos készülékek részesülnek majd benne. Ezek véleményem szint körülbelül úgy alakulnak, ahogy a HTC-nél, tehát az XPERIA család legújabb tagjai valamikor kapnak majd frissítést, de sajnálatos módon még az Ice Cream Sandwich Update-et is csak az Xperia S-re sikerült abszolválniuk. 

A CyanogenMod csapata múlthéten bejezte az ICS-re épülő CM9 fejlesztését, és útjára bocsátották a Stabil jelzővel ellátott verziókat, amelyeket bárki letölthet INNEN, ha támogatottak között szerepel a készüléke. Most pedig ráállnak a Jelly Bean portolásra, amely elvileg nagyon gyorsan (Szerintem 1-2 hónap és jönnek az RC verziók) elérhetővé is számunkra, mivel a verzió ugyanarra a kódra épül, amire az ICS.

Érdekes, hogy mennyire nyögvenyelősen készítik el a legnagyobb gyártók a frissítéseket hiszen, ha valakik, akkor ők elég nagy anyagi potenciállal rendelkeznek ezek elkészítéséhez. Ráadásul az Android közösség geekségéből fakadóan, biztosan preferálná azokat a gyártókat, akik 1-2 hónap után elkészítik a frissítéseiket, ennek az elvárásnak azonban, egyelőre semelyik cég sem szeretne megfelelni. Láthatjátok tehát mekkora kontrasztot képez a Cyanogen csapat és a nagy gyártók hozzáállása a frissítésekhez. A világ cégeknél 3-4 készülék frissítéséről megy a magyarázkodás, halogatás, játék a vásárlók idegeivel, az "amatőr" modder csapat pedig nem rég több mint 20 különböző eszközre tette elérhetővé az ICS-t, csak úgy "jófejségből" és most elkezdett dolgozni a Jelly-n.


Címkék: hírek frissítés sony samsung lg htc android 4.1 jelly bean

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr164715880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krinyo 2012.08.17. 08:51:01

Nem portálta, hanem portolta. A portál az más. :) A frissítésekkel kapcsolatosan meg egyetértünk, sok cég még mindig selling pointként tekint az újabb verzióra, miközben egy felfuttatást követően olcsóbban gyártott, nagyobb haszonnal kecsegtető középkategóriás telefonból sokkal több is elfogyhatna, ha rendes supportot, gyors frissítéseket kapna legalább 2 évig. Erre még egyik gyártó sem jött rá. Marhák.

meglivorn 2012.08.17. 11:25:08

Nem biztos. Sajnos manapság a gazdasági és nyereségességi mutatók között az eladott példányok száma szerepel és nem a vásárlói elégedettségé, vagy a készülék élettartamáé. Egy autós magazinban olvastam egyszer, hogy megkérdezték a márkaképviseletet, mivel támogatják a tipus veterán klubját. Válasz: "Semmivel, azok nem vesznek autót".
Az alma abban a ritka szerencsés helyzetben van, hogy amikor 1-2 évente kidob egy új modellt, a vásárlóik jelentős része gondolkozás nélkül áll sorba és cseréli a régit, és mivel úgyis max. évente van frissités, ez nem is igazán probléma, 1 max 2 frissítést kellene biztosítani. Ellenben a nem egészen 2 éves SGSem még 2.1-el érkezett... És sajnos tényleg nem akkor vagyok jó samsung-ügyfél hogy elégedett vagyok a készülékemmel, és egyelőre nem is akarok másikat, hanem akkor, ha szépen lecserélem az SGSt a 2-esre, majd a 3-asra, és jövő tavasszal, amikor megjelenik, a 4esre...

jove 2012.08.17. 13:01:30

Nekem is SGS-em van, Cyanogenmoddal. Van egy huawei tabletem, 2.2-es androiddal, nincsen rá semmi frissítés, még 2.3 sem és CM sincs. :(
Ezért eldöntöttem, hogy ha valamiért nem Google készülék mellett döntök, akkor csak olyan jöhet számításba, aminek van megfelelő Cyanogenmod támogatása. Ha nem lenne CM, akkor kizárólag Google telefon jöhetne szóba. Tablet vonalon az SSUS egyelőre üdítő kivétel, de majd most a 4.0->4.1 váltásnál vizsgázik igazán. Meglátjuk az első transformer széria frissül-e, vagy csak az újak.
Mellesleg miközben a Samsung rég leszarja az SGS felhasználókat, addig az Apple még mindig támogatja a 3GS felhasználókat is. Lehet szídni őket, de azért vannak dolgok, amiket igenis nagyon jól csinálnak.

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2012.08.17. 14:38:09

Ezzel a hozzáállással a gyártók csak a Nexus szériának csinálnak plusz népszerűséget.
HTC-nél fel se merül, hogy az 1 éves modellekre 4.1 legyen...

jove 2012.08.18. 13:52:33

Azert lassuk be hogy az android okostelefon vasarlok tobb csoportba oszthatok. Vannak akik megveszik, akar 3 evig is elvannak, se uj hardver, se uj szoftver nem hozza lazba oket. Ok a gyarto szemeben jo vasarlok. Van akinek kell az uj szoftver, de a gyorsabb proci, tobb ram, nagyobb kijelzo legalabb annyira lazba hozza. Hekkelni nem akar, ha van frissites felteszi. Evente uj telefont vesz, de akar gyakrabban.O is jo vasarlo. Es vagyunk mi, akik nem akarnak hwra kolteni olyan gyakran, hajlandok hekkelni is, uj sw kell nekik. Ez a gonosz kor, valoszinuleg a legkisebb is.
A Samu megoldotta. Ott a CM, adok nektek infot meg kutyut, megcsinaljak, akinek nagyon kell felteszi.
Mellesleg az Asus keszul valamire, jovo heten bejelentes varhato. Tenyleg udito kivetelek?

Való 2012.08.18. 16:45:02

@jove: Itt azért nem egészen ez a helyzet, ha kiadok mondjuk ~100e ft-ot egy készülékre akkor én elvárnám, hogy egy prémium kategóriába legyen sorolható, és ahhoz mérhető supportot is kapjon a gyártótól. Ekkora összeg esetén valószínűleg nekik is megéri meg nekem is. Mert legközelebb x mennyiségű ember inkább vásárol Nexus készüléket ennyiért, mivel tudja, hogy náluk van support. Nem hinném, hogy nekem túl nagyok az igényeim.

Ez egy gesztus a cég felől a vásárló számára, hogy nagyra értékelik azt, hogy az Ő terméküket választottad, ha pedig nem tesznek ilyen gesztust, az csak azt jelzi, hogy nem érdekli őket.

jove 2012.08.18. 22:02:57

@Valo. Szerintem keves az az ember, akinek tenyleg kell egy evnel tobb support. En errol beszelek, es arrol, hogy keves az az ember, aki emiatt nexusra valt.
A valtasbol adodo kieses siman osszevetheto a support koltsegevel, es dontenek. Nem hiszem hogy minden ceg ennyire hulye, inkabb nem latjak a befektetes megteruleset. Ha tetszik nekunk, ha nem.

zetttlorf 2012.08.20. 20:09:52

He-he, emlékszem milyen stílusban irkáltál egyes fórumozóknak és most a kegyes fertályukat nyalod, hát űrkukac..., lehet-e ennél mélyebbre süllyedni a személyiségzavarral? A bunkóságnak, pökhendiségnek és nyálas udvarlásnak ragacsos lecsóját jobb ha magad kapod be és emészted a hasmenésig. (Na gyorsan töröld a kommentem, te nyomorult, míg sokan meg nem látják... A választ meg jóanyádnak címezd, he-he, te vadbarom.)

Való 2012.08.20. 20:19:36

@zetttlorf: Szerintem Te összekeversz engem valakivel. Azt sem egészen értem, hogy kinek nyalom a fenekét most épp. Örülnék, ha rávilágítanál(persze csak képletesen). Ez a lecsórós kis metafora egyébként nagyon elmés volt és tetszett! Reménykedem, hogy az esetleges válaszüzenetedben még elszórsz pár ilyet. :)

Lt.Dorsi 2012.08.21. 18:47:19

A CM milyen garit vállal ha felteszed a romját?
Azért egy komoly gyártónak a felelősségvállalása kicsit másképp fest, mint egy lelkes fejlesztőcsapatnak, aki kedélyesen megvonják a vállukat miután brickelted a telód...
Meg ugye abban sem érdekelt, hogy évente új vasat vegyél :)

whale 2012.08.21. 20:58:15

@Lt.Dorsi: A CM nem engedheti meg magának, hogy xart csináljon. Akor ugyanis oda reputáció. Egyebet amúgy sem kapnak a munkájukért... Szóval ezerszer inkább a CM, mint a Kies.:)))

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.08.26. 18:14:27

Az Acer most adta ki az Acer Iconia A501-re az ICS-et.
Kb. 8 honapot kesett vele.
De legalabb itt van es mukodik.

Ident_ 2012.09.02. 04:59:30

Majd 2 hónapja megy a vodás SE Xperia mini pro-on a gyári ICS :)

Google+
süti beállítások módosítása