Olvir: 100 mega mobillimit, avagy gazdálkodj okosan

A következő levél Tamástól jött és a 100 megán belüli élet rejtelmeit boncolgatja. A telefonján egyébként a Samfirm-ről szedett gyári rom van és Go Launcher-rel szabta teste a felületet. Aki tud valami hasznos infót, az  nyugodtan kommentelje be, mindannyian tanulni fogunk belőle, köszönjük! Most pedig jöjjön Tamás levele:

Kedves Androlib blog!

Egy kis segítségre lenne szükségem. Nem is tudtam hova írhatnék, így eszembe jutott ez a blog ami már nagyon régóta az RSS olvasómban fel van véve és rendszeresen követem. Sejtem mások is járnak ebben a cipőben. Az Android rendszerrel ismerkedem immár második hónapja egy Galaxy S (i9000) készülék társaságában. Nem vagyok kezdő okostelefon felhasználó, Windows Mobile (i900), Symbian (S60v5), Maemo (n900) is megfordult a kezemben.

A hardverrel tökéletesen elégedett vagyok most is, patent testre is szabtam mindent (rootoltam a nagyobb szabadság érdekében, én magam függetlenítettem is a mobilt). A szoftverhez persze vannak kivetnivalóim.(Amik szerintem leleményességgel simán elháríthatók, csak még nem jöttem rá mitévő legyek.)

A probléma a következő, amiért az internetet már tűvé tettem, de sehol nem találtam ezzel foglalkozó bejegyzést, blogot, cikket, bármit. Egy társaságban választ is kerestem volna, de nem jutottam semmire, kapásból három ismerősömnél is előfordul. (Xperia S, Huawei és Galaxy S2 telefonokon) A helyzet az, hogy jelenleg egy havi 100MB keretű internet csomag van aktiválva számomra - amiből "gazdálkodok". Ezt rendszerint 10-15 napon belül felhasználom és a szolgáltató lassítja. Azért fogy el ilyen lassan, mert az akkuidő érdekében a 3G ki van kapcsolva, így lőttek a gyors adatforgalomnak és egyébiránt csak a Facebook és Hotmail alkalmazást használom (még a gyári levelezőt sem), néha pedig megnézek 1-2 oldalt. Esetleg menetrend alkalmazást használok. Pont megfelel és nem elégedetlenkedek, olcsón megúszom. Nem akarok többet áldozni rá. Erre telik. Egy töltéssel 1-1,5 napot pedig minimál fényerőn simán elketyeg a mobil.

A gond viszont, amit egyszerűen nem tudok megszokni és megérteni: az Android rendszerben futó ezernyi felesleges szolgáltatás, amiket akármilyen task killerrel is bezárhatok - percek múlva újra futnak mikor megnézem. (anno első bekapcsoláskor 195MB ram volt foglalt most 275 alá nem megy?! kérdéses pedig ugyanazokat használom első nap óta) A Ram nem is gond, hanem a gyári programok, ezek állandóan adatforgalmat terhelnek és ELVESZIK A SÁVSZÉLESSÉGET a valós igényemtől amit valóban használni akarok. (Android 2.3.6)

Megnyitom az FB klienst és néha percekig tölt a 32kb/s sebesség miatt. Ilyenkor gyorsan "repülő" üzemmódba teszem a készüléket majd vissza (hogy megszakadjon a többi kéretlen program internet kapcsolata és szürke legyen az adatforgalom jelző ami amúgy sokszor villog) Aztán újra gyorsan nyitom az FB klienst (szineződik az adatforgalom jelző), a kliens elindul ami így megérzésem szerint a "várólistán" első lesz. Hálenuja! Láss csodát, a belassított interneten hasítanak az állípotfrissítések, mintha most lenne hónap eleje - tehát tökéletesen használható. Egy óra múlva visszatér viszont minden, és kezdődik előlről. Pedig használok Boot idejű startup cleanert is amivel csak 5 alkalmazást hagytam meg bekapcsoláskor. Rendesen kipucoltam az indítópultot. Mit sem ért a fáradalmam.

Egy megfigyelés: Egyszer bekapcsoltam a 3G-t három egész napra. Lezabálta a 100 megát rögtön, jött az értesítő. Alig írtam pár postot és üzit egy nap. Tisztában vagyok vele, hogy sok forgalom és terhelés megy el arra is, hogy a Gugli turkál az adataimban és a személyes információimat menti és elemez. meg frissít, meg a Play áruház is állandóan online van. De ez túlzás! Malware és kémprogram nincs a telefonon ennek is alaposan utánajártam.

A Symbian rendszeren megszoktam, hogy csak az használ adatkapcsolatot amit valóban megnyitok. Ami éppen a szemem előtt van. (Androidon a térképeket nem használtam 3 napig és látom h fut?! nem nyitottam meg és óránként kilövöm de ottvan) Létezik-e olyan eljárás/alkalmazás amivel le lehet tiltani akár gyári alkalmazásokat is, hogy soha többé ne is próbáljanak elindulni maguktól (csak ha én nyitom meg, és ha bezárom, utána tényleg be is záródjon örökre az idők végezetéig és ne "jőjjön vissza" soha 5 perc mulva a tudtom nélkül a háttérben) és ne használjanak kapcsolatot amíg nem engedélyezem azt külön nekik?

Nem lehet lehetetlen, a Symbian mindig rákérdezett, hogy engedélyezem-e "csak most" vagy "mindig" az adatkapcsolatot xy programnak. Ez nekem nagyon tetszett. Ehhez képest az Android egy nagy útvesztő, és sötétben tapogatózás a feladatkezelő is. Csomó mindent nem mutat ki.

Ingyenes és fizetős alternatívának is örülnék. Szerintem akár egy kisebb "blogbejegyzést" is megér a dolog, sokan örülnének neki. Biztos az üzemidőt is növeli egy jó trükk minderre. Köszönöm, hogy elolvastad.:)

Lassan úgy érzem ez az egyetlen fő bosszantó tulajdonság az, ami az egyszerűbb és gördülékenyebb Windows Phone felé terel, mint egyértelmű alternatíva. Pedig tetszik a jelenlegi készülék és jó is. Félek, hogy meg kell válnom tőle és túl könnyű lesz az a búcsú. Mert dolgozó emberként nincs ennyi felesleges időm, ha csak 1-2 szabad percem van  netre fellesni...:)

Üdv.: Tamás


Címkék: para olvir adatforgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr584797553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

satan.adam 2012.09.23. 14:34:38

pont ezeket akartam ajánlani, de az LBE-vel óvatosan mert én ott vérszemet kaptam, nem tudtam sms-t fogadni, gyári beállítások visszaállítása segített csak és ha jól emlékszem a jegelés ingyenes volt de megéri megvenni

satan.adam 2012.09.23. 14:37:53

ja és az LBE-ben van adatforgalom mérő is

Sitib 2012.09.23. 14:45:40

Nagyon sok megoldás létezik a problémádra!
A legegyszerűbben használható adatforgalmat szabályozó program a: DroidWall - Android Firewall
A felhasználói programok adathozzáférését lehet vele letiltani és engedélyezni mobilnet és wifi hozzáférésenként, külön - külön.

batip 2012.09.23. 15:08:58

Heló

ahogy az előttem szólók is mondták rootoltra "tűzfal" kell és kész
PL Avast-on is lehet állítani alkalmazásonkénti elérést wifi/mobil/roaming.

play.google.com/store/apps/details?id=com.avast.android.mobilesecurity&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5hdmFzdC5hbmRyb2lkLm1vYmlsZXNlY3VyaXR5Il0.

(én spec minden egyebet kikapcsoltam benne csak a tűzfalat futtatom)

decoati 2012.09.23. 15:11:48

Hát ott valami nem csíkol, nekem 2 gmail fiók (átlag tucat mail/nap, leginkább pdf-ek), folyamatos gtask - cal szinkronizálás - mozgás, pdf-ek felhőbe/ből, folyamatos instant messenger (IMO), munka közben adott céges oldalak sűrű látogatása, néha m.fácse, google reader mobil oldala stb., néha vpn kapcsolat, gmaps, voice recognition, tethering, cloud print. Az hogy 2g vagy 3g tökmindegy, csak sokat vagyok a "pusztában", így 90%-ban 2g. Itthon csak wifi. Minden automata frissítés, latitude, stb. kikapcsolva, még időjárás widget sincs.
Átlagos havi forgalmam 70-80MB.
Semmi baja az Androidnak.
SGS

decoati 2012.09.23. 15:54:03

ja, a memóriakezelésről: a rendszer az alkalmazásokat 6 különböző prioritású csoportba sorolja, ezekhez rendel egy memória küszöböt. Ha a szabad ram mérete a küszöb alá esik, akkor az Android automata rendszere elkezdi kilőni az adott prioritású appokat, egyéb módon megállapított fontossági sorrendben. Egyébként pedig a régi jó linuxos "a szabad ram elpazarolt ram" hozzáállás működik.
Mivel a gmaps bizonyos részei "szolgáltatás" (elég magas) prioritással futnak, mihelyst van rá lehetőség (hely), a rendszer vissza fogja tölteni a ramba.
A megoldás nem a task killer, hanem ezeknek a memória küszöböknek a finomhangolása, ami a custom romokban benne szokott lenni, de egyébként play.google.com/store/apps/details?id=com.lim.android.automemman&feature=search_result ezzel is be lehet. Persze csak óvatosan, mert az elég ciki ha kilöveted a rendszerrel a dialert vagy a billentyűzetet... Az SGS gyári romjai nem az özön szabad memóriára vannak kihegyezve, hanem a stabilitásra.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.09.23. 16:24:43

A facebook app helyett kell valami alternatíva, ezt már régóta érzem, aksit, adatforgalmat szívja, lassú, de az is igaz, hogy nme találtam még megfelelő helyetteset.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.23. 16:27:42

@pantomimes: A FriendCaster egész jó, de anno kukáztam, de már nem emlékszem miért. Kissé úgy érzem, hogy normális FB app sosem fog érkezni Androidra, mindig azok a feature-ök maradnak ki vagy használhatatlanok, amik a legfontosabbak lennének. Az meg, hogy néha nem hajlandó random ok miatt feltölteni egy fotót, kész agyrém.

ElPadre 2012.09.23. 16:54:12

1. task killert csak azok használnak, akik nincsenek tisztában az android task kezelő rendszerével. felejtsd el, csak bajt okozol vele.

2. 2.3.6-os android? ma? samsungra is van CGM, rakd fel inkább azt, hálás leszel érte. nem olyan csilivili, mint mondjuk a touchwiz vagy a sense, de a kicsit fapadosabb megjelenítésért cserébe egy hihetetlen stabil, kis fogyasztású oprendszert kapsz.

3. használj autostarts-ot vagy hasonló programot: a lényege, hogy meg tudod szabni, melyik eseménynél milyen program induljon be. én pl. így oldom meg, hogy bár nagyon szeretne, a facebook, a foursquare és hasonlóak ne induljanak el egyből. ez a megoldás, nem a task killezés.

4. kapcsold le a rendszerszintű szinkronizációt, azzal spórolsz egy csomó adatot.

5. play-ben kapcsold be, hogy csak WIFIn legyen hajlandó működni (update-ek, telepítések), és akkor kapásból nem fog bezavarni.

6. és ahogy már a többiek említették, egy app-szinten korlátozható tűzfal sem rossz ötlet.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2012.09.23. 18:48:11

@Tomi from Space: engem az akaszt ki, hogy a hírfolyam megjelenítésénél a képeket eredeti méretükben letölti és utána csinál belőle thumbnaileket. Zucker nemrég fedezte fel, hogy az Android és Ios appjuk is béna (nem tudom mi tartott neki ennyi ideig) és készül az új, reméljük még megéljük mikor kijön.

eibmurb 2012.09.23. 19:43:20

Én is decoati hozzászólásához tudok csatlakozni.
Korábban SGS-t, most egy éve SGS II-t használok. Három gmail folyamatosan szinkronizál, navigációt, térképet használok rendszeresen, akárhol letöltöm a csatolásokat (ami kell a munkámhoz - pdf, docx, xlsx), egy-egy hírt is megnézek, ha várnom kell valahol stb stb. otthon és ahol tudok wifi.
A száz (100) mega megállít. Nincs root-olva, nincs hókuszpókusz.
Play frissítés csak wifin.

satan.adam 2012.09.23. 20:31:51

valaki segítene letöröltem a google play-t így csak blackmarketem van, ha valaki küldene egy telepítőt azt megköszönném (satanadam@outlook.com)

beked 2012.09.24. 10:00:29

Ha ennyire nem használod a telefonod (már bocsánat) akkor a fentieken kívül egy CM10 is segíthet nekem 3 napig volt fenn. alig generált adatforgalmat és (talán épp ezért) szűk nap helyett bő két napig bírta az aksi..
A FB kliens rossz. nem kell hozzá lefoglalt sáv, hogy ne induljon el meg töltsön mint állat.
Alap böngésző helyett meg OPera mini, vagy mi.

Egyébként van olyan magyar szolgáltató, ahol korlátlan böngészést nyújtanak plus "multimédia keretet" vagy mit. A korlátlanba a google maps is benne van, meg fényképfeltöltés.... de nem célom reklámozni senkit. Minden esetre nekem átlag 5-600 Mb adatforgalmam van úgy, hogy mindenhol van wifim.... és soha nem fizettem rá.

Darkcomet 2012.09.24. 11:38:09

Attól függetlenül, hogy az android kvázi állandóan pofázik a neten keresztül, ez a három nap alatt száz MiB nagyon sok. Nálam a telefon éjjel - nappal a neten lóg a WhatsApp Messenger miatt, de üres járatban pár nap alatt csak néhány megát forgalmaz a telefon. Nézd meg, hogy a beállításokba a fiókok automatikus frissítése kivan-e kapcsolva. Az okoz mókásan nagy adatforgalmat. A fölösleges fiókokat távolítsad el, ilyen pl. a Picassa hozzáférés, ami automatikus frissítésnél az aktuálisan készített fotókat egyből fel akarja tolni a tárhelyre. Gyári böngésző helyett opera mini, gyári mail kliens helyett K-9 mail, a hivatalos Facebook klienst felejtsed el, szar, és relative hatalmas adatforgalmat generál indokolatlanul. Sajnos az ingyenes, de reklámokkal teleaggatott appok is tudnak csuda dolgokat művelni a háttérben, ezért ami ilyen, ilyen, azt töröld le, ami app meg okvetlenül kell, annak vedd meg a reklám mentes verzióját. Ezek a dolgok már sokat fognak segíteni. Aztán jöhet a Droidwall, amivel tényleg minimálisra lehet visszaszorítani az adatforgalmat.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2012.09.24. 12:56:59

Elég sok infó itt van már a kommentek között, ezért én inkább csak egy dolgot említenék meg.
Nagyon nem normális dolog, hogy a 100MB-od 3 nap alatt elfogy. (Feltételezve, hogy valóban nem te használod el, hanem az említett háttérben futó szervizek.)
Nekem 500MB-om van, és ezzel a logikával a hónap felére el kellene fogynia a netemnek, de eddig csak egyszer volt olyan, hogy elértem volna egész hónap alatt az 500MB-ot.
Pedig én nem kispályázok, nem tiltok semmit:
Google szinkronizálások (mondjuk ehhez érdemes tudni, hogy nem polling-ol, csak akkor csinál adatforgalmat, ha tényleg történik valami, ezért butaság tiltani), Latitude (automatikus becsekkolásokkal), Facebook, Waze, 3G-t sem szoktam kikapcsolni, stb.
Egy dolog valóban le van tiltva: Az appok automatikus frissítése.
De a lényeg: normális használat mellett nem fogyhat el 3 nap alatt a 100MB!

decoati 2012.09.24. 13:19:54

Kedves Tamás,
mit szólsz te mindehhez? :)

Lovakkal jöttél Viszockij! 2012.09.25. 10:13:26

Én ugyanígy jártam, de először a NOKIA E72-vel, ami symbianos. Aztán egy Motorola Defy-vel is. Telenornál vagyok, te nem tudom melyik szolgáltatónál - én újra beállítottam (az ügyfélszolgálat segítségével) az internet kapcsolatot (az APN a korábbi GPRS alapú elérés "internet" helyett "online" lett - a telefon nem váltott automatikusan). Nekem ez segített.
A fönti hozzászólások között sok segítség van (pl. szoftverek automata frissítésének kikapcsolása sok megabántot zabál). Én sosem használom el a 100 MB-ot, bár valóban, itt az e-mail és a böngészés és az állapotfrissítések korlátlanul használhatóak.
A FB kliens egy rémálom szerintem is. De hogy miért ilyen fos?!

jove 2012.09.25. 20:20:54

Nekem a cm10 nagyon nem jott be i9000-en, nagyon fogta a kutyut. Helyette slimbean kerult fel. Atomgyors, pici.
Nekem is 100MBos mobilnet és szinte soha nem érek a végére. 3G-t hasznalok, de csak akkor van egyáltalán mobildata engedelyezve, amikor tenyleg kell.
A maps akkor indul ujra, ha a location services engedelyezve van. Kikapcs, reboot, minden ok.
Van egy masik app, amivel lehet fagyasztani, egy masik blog irojanak epp en irtam meg sgs kapcsan, de mar nem emlekszem a nevere. Az a blogbejegyzes kitert ra, hogy milyen felesleges samsung appok futnak, amik akksit es adatot pazarolnak.

jove 2012.09.25. 20:40:54

Antek app manager a neve.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.09.26. 13:36:36

Tamásnál valami nagyon nem kerek.
Nálam megy állandóan a 3G.
Facebook, foursquare, email, böngészés, rendszeresen frissítő időkép widget, reklámokat letöltögető ingyenes játokok, alkalmazások telepítgetése/frissítése, fényképek feltöltése dropboxba, dropboxban tárolt dolgok letöltögetése, stb.
Ebben a hónapban még így is csak 800 MB-nál tartok...
Ja, és gyári rom.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.09.26. 13:38:30

FaceBook kliens meg azért fos, mert a nevébel ellentétben nem egy kliens (natív alkalmazás), hanem egy lebutított böngésző, ahol a HTML5-ös mobilos FB felületet kapod meg.
Ki lehet próbálni, az m.facebook.com teljesen ugyanaz, mint a "kliens".

ht628 2012.09.27. 10:23:13

Kedves Válaszadók!

Nagyon köszönöm a válaszokat. Kikapcsoltam az appok automata frissítéseit a playben (csak wifire tettem, nem tudtam h ilyen beállitás is van), leszedtem a Titaniumot, autostart-ot, és a Droidwall-al is mókoltam. Mivel először van Androidom, igy sok hasonló programot nem ismertem sajnos. Ajánlottam is ezt a linket ismerősöknek. A task killer is felesleges lett - töröltem is.:) úgy érzem megoldódott, mert érezhetően gyorsabb a készülék az internethasználatkor bármikor is kapom elő a zsebemből. Azért válaszoltam csak ilyen soká a kommentekre, mert kicsit hagytam "tapasztalni" hány napig tart a csoda. Köszönöm mindenkinek mégegyszer! Üdv.: Tamás

Google+
süti beállítások módosítása