Az angol bíróságokkal még az Apple sem szívózhat

2012.11.12. 11:43 Yarner

Már megint egy Apple-pereskedős hír. (Ígérem, hamarosan visszatérünk a rendeltetésszerű működéshez, de ez a sztori elég tanulságos). Talán hallottatok róla, hogy a Samsung-Apple perturné angliai állomásán a bíróság végül nem csak azt mondta ki, hogy a Galaxy Tabok nem másolták az iPadot, de ennek hivatalos közzétételére is kötelezte az Apple-t - egyfelől a saját honlapján, másrészt a brit sajtóban.

Az Apple nyilvánvalóan nem volt odáig az ötlettől, és azt gondolta, az amcsi gyerekfilmek rosszcsont főhőseihez hasonlóan jól kibabrál majd a morcos hatalmi figurákkal: egy hosszadalmas szöveget tett közzé, amelyben ugyan megemlítette, hogy a bíróság kimondta: nem történt másolás, de gyorsan leszögezte, hogy ez azért volt mert (a bíró konkrét szavaival) "a Samsung terméke nem olyan menő", és mellesleg több más európai ország bírósága ugyanebben az ügyben elmarasztalta a Samsungot (ami ráadásul nem is felelt meg a valóságnak).

judge.jpg

Mondani sem kell, a bíróság nem volt elragadtatva a megoldástól. Alaposan ledorongolták a rakoncátlankodó almaárusokat, és egy újabb szöveg megjelentetésére kötelezték a céget, (most már pl. a Financial Timesban is). Az Apple ezt meg is tette, s az angol honlap alján most is látható a helyreigazítás szövege (igaz, le kell görgetni hozzá). 

A bíróság mindenesetre láthatóan nem vette jó néven a hülyéskedést, és úgy döntött, hogy a közzétételen (no meg az újsághirdetések nyilván nem filléres árának megfizetésén) kívül további pofonként a rossz magviselet miatt az Apple a Samsung ügyvédi költségeit nem a szokásos rendszerben, hanem "kártérítési alapon" kell, hogy megfizesse, ami egyrészt utal arra, hogy a Samsungnak keletkezett kára a perből, másrészt pedig jóval magasabb, mint a szokásos összeg.

Drága vicc volt, kíváncsi lennék, valakit tökön rúgnak-e Cupertinóban emiatt.


· 1 trackback Címkék: apple hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr424903013

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.12. 14:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HiRoKin 2012.11.12. 19:09:53

Ilyen egy szarrágó bandát, mint ez az Apple!

Muad\\\'Dib 2012.11.12. 19:27:51

@HiRoKin:
Már mitől lenne szarrágóbb, mint bármelyik másik? Mondjuk pl. a Samsung...

flamer 2012.11.12. 19:29:47

@Muad\\\'Dib: Mert mondjuk a Samsung nem próbálta szabadalmaztatni a lekerekített téglalapot.

PiBá 2012.11.12. 19:34:51

Cupertinóban ezért seggbe rúgás? Ott alapvető, hogy kellően arrogánsak legyenek. Most rossz helyen tették, leírják veszteségként és folytatják, ahol abbahagyták.

Muad\\\'Dib 2012.11.12. 19:47:11

@flamer:
Tény, ők most épp az lte vonalon patent-trollkodnak kicsit. Szerintem szórakoztató műsor...

ggaborx 2012.11.12. 19:58:37

Amúgy időszerű lenne feltalálni egy geometria formát és jól levédetni az apple előtt. Nekem van is egy ötletem: nem csak a sarkain, de az élein is lekerekített téglalap. Úgyis ez lesz a következő menő dolog. Amúgy érdemes lenne szabadalmaztatni a téglalapot, a kört, a négyzetet és végső soron a kereket is!

Pedig nem is az Apple a hibás, sokkal inkább azok a senkiháziak, akik elfogadják az ilyeneket szabadalomként. A sok divatos pereskedés miatt érdekes lenne egy pert indítani az amerikai szabadalmi hivatal ellen. Mert ez azért már mégiscsak nonszensz.

beked 2012.11.12. 20:09:47

Az Apple szabadalma szerintem is nonszensz, de ne feledjük hogy, bár nem ő találta ki az okosságot azért mégis csak ő tette naggyá. Ehhez sok minden kellet és érthető ha védeni akarja a termékét.
Lehet hogy a forma levédése bicska nyitogató de mégis minden mai telefon olyan mint az iphone... Persze a kocsikon is sok a hasonlóság...

exlex 2012.11.12. 20:17:19

Szarok az almára.

odamondó 2012.11.12. 20:29:16

@Muad\\\'Dib: míg az LTE egy technológia amit ki kell fejleszteni addig a lekerekített négyzet valószínüleg nem technológia és főleg nem hatalmas innováció. Tehát az összehasonlításod eléggé értelmes volt.

Reggie 2012.11.12. 20:48:53

Remelem most az Apple beperli onmagat.

Liverbird 2012.11.12. 20:57:28

@Muad\\\'Dib: A patent-trollkodás egy picit mást jelent. Az arról szól, hogy cégek felvásárolnak egy rakás szabadalmat, hogy azok birtokában bepereljenek másokat jól. Az LTE esetében viszont jogosak a Samsung kifogásai, mert sok fejlesztése (pénze) van a technológiában.

Martian (törölt) 2012.11.12. 21:06:34

@ggaborx: hát igen, anno a WTC helyett jobb célpont lett volna a szabadalmi sóhivatal... :(

különvélemény 2012.11.12. 21:08:34

@Muad\\\'Dib:
Amit szerintem nem értesz, az a teljesen idióta amcsi szabadalmi rendszer.
Ott, ha kedvem tartja, levédhetem a DNS-eset is, és ha te esetleg ezzel a DNS-ed alapján akarnád meggyógyítani magad 20 év múlva, fizethetsz nekem egy zsák pénzt.

Míg a világ többi részén csak az eredeti ötleteket, eljárásokat, folyamatokat lehet levédeni.
Egy faéket minden nem amcsi szabadalmi hivatal visszadob, hogy ez nem fejlesztés, nem ötlet, nem eredeti, nem akármi.

Asakura Hao 2012.11.12. 21:09:19

Sokadik unorthodox reakció egy jogos faxkorbácsra, majd irány a xopóroller. Valahonnan ismerős.

Martian (törölt) 2012.11.12. 21:13:30

@PiBá: ezt a bírót talán komolyabban vették volna:

www.youtube.com/watch?v=enUo-1TjdEs

:))

Mercel 2012.11.12. 21:21:40

Hmm ez a szarok az almára velős megfogalmazása a dolgoknak..:D
Támogatom.

"Frigyes"

flamer 2012.11.12. 21:32:01

@Muad\\\'Dib: Azért az nem elhanyagolható különbség, hogy az LTE-nél valódi találmányról van szó, ráadásul ott is az Apple szarakodik: úgy döntött, hogy ő ugyan nem fizet egy fillért sem a licenszért, vagy ha mégis, akkor majd eldönti, hogy mennyit, de akkor is csak a jövőben eladandó telefonok után.

bonafide 2012.11.12. 22:06:44

@Muad\\\'Dib: Levédetni a téglalap formát azért elég szarrágás, nemde?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.11.13. 00:01:54

Miért rúgnának tökön bárkit, gondolod, nem eleve ennek tudatában kekeckedtek, és nem volt meg erre alapból a keret?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.11.13. 00:19:04

@beked: Az iPhone meg olyan mint egy régebbi Nokia modell, aminek nem jut eszembe a neve, de előbb volt, mint az iPhone.

Amúgy itt a probléma nem a szabadalmakkal van. A szabadalom arra jó, hogy ha csinálsz valamit, amiért megdolgoztál, az védelem alá kerüljön. Ez így teljesen jó.

Ellenben az Apple nem azért szabadalmaztat, hogy megvédje a termékét, hanem azért, hogy a szabadalmi perekkel pénzt szerezzen, nem is keveset. Ideje lenne észrevenni, hogy ez nem gecizés, nem szórakozás, hanem legalább akkora üzlet, mint valamit feltalálni és eladni. Egy bejegyzés, egy ügyvéd és dől a pénz. A Samsung meg nem perel senkit, jól ismerem a céget, sosem akar majd így megélni és jól is teszi: az emberek egyre jobban undorodnak az Apple-től, a Samsung meg mint csendes óriás kifizeti a pénzeket és szépen csendben marad, ez viszont mindenki számára szimpatikus. Rá lehet jönni, hogy 5 év múlva ez mennyire megfog már térülni és akkor már tényleg csak azok vesznek iphone-t akik igazi kikúrt köcsögök és tudnak ezzel a hozzáállással hasonulni. Már elnézést.

párnalárva 2012.11.13. 00:35:16

A részvényesek pénzével szórakoztak nem a sajátjukéval. Nem hinném hogy ez a közvetleb oka, de meglehet nézni hogy milyen irányba tart az Apple részvények ára.

Közbiztonság Szilárd 2012.11.13. 03:15:58

@odamondó:
Az LTE nem technológia, hanem technika.
Nem kéne keverni az angol technology szót a magyar technológiával, mert kurvára nem ugyanaz. A technológia angolul procedures.
A többivel egyetértek.

@beked:
Már az iPhone előtt jóval is voltak ezek a lekerekített szappanformák, azt sem ők találták ki.

KayaIbrahim 2012.11.13. 06:36:17

Az Angol bíróság, nem Brit bíróság véletlenül??

KayaIbrahim 2012.11.13. 06:42:16

Sem az egyiket, sem a másikat nem használom. De viszont semmiben nem különböztök az Apple buziktól. Ennek alapján ti lehettek az Androidos köcsögök.
Én nem látok különbséget. Az egyik így szar, a másik úgy...
De jól szórakoztok az biztos :)

Prostatikus Vogon Jeltz 2012.11.13. 07:58:14

www.hetek.hu/hatter/199903/a_kockat_elvetettek
Ennyit arról, hogy csak ámerikában fogadnak el idióta mintaoltalmakat.
És hasonlóan cinikus is.

Muad\\\'Dib 2012.11.13. 08:15:46

@odamondó:
Az, hogy egy külső formatervezése mennyire innovatív, és legfőképpen mennyi befektetése pihen benne egy cégnek, azért nem olyan egyszerű kérdés. Ugyanis lehet itt verni a mellünket, hogy a technológiai innováció mennyivel többet ér, de az befektetői oldalon pont ugyanolyan költségként jelenik meg, mint mondjuk a formatervezést. Tehát valahol érthető, hogy védeni szeretnék ezt is.

danesdzsu2 2012.11.13. 08:33:31

@Muad\\\'Dib: ha a szappantartó egymilliárd dolcsi volt, vajon mennyi lesz a bünti az LTE után?

Szerinted be lehet majd tiltani az LTE-technológiát alkalmazó Apple eszközök bevitelét az Egyesült Államokba?

danesdzsu2 2012.11.13. 08:36:31

@danesdzsu2: bocs, abban a pénzben nemcsak a szappantartó volt, hanem a lekerekített ikonok, és egyéb, költségesen kifejlesztett, kreatív innovációk.

Martian (törölt) 2012.11.13. 08:39:36

@Muad\\\'Dib: tervezési mintaoltalom esetében úgy korrekt (pl. nálunk), hogy a dizájn minden (lényeges) elemének együttesét védik le. Egy lekerekített sarok önmagában nem termék dizájn.
Ez zeneszerző művét sem a hangok, akkordok külön-külön védelmével védik.

Ami pedig a költségeket illeti, ilyenkor merül fel a kérdés, hogy "jó, de akkor mennyibe is került a Microsoft-nak kifejleszteni a duplakattintást?" :)
Nagy az Isten (amerikai) állatkertje...

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.13. 08:43:30

@Tomi from Space: "Az iPhone meg olyan mint egy régebbi Nokia modell, aminek nem jut eszembe a neve,
de előbb volt, mint az iPhone."

Nem érted, amit beked írt. Nem arról van szó, hogy az iPhone-on minden egyedi volt (nyilván az érintőképernyőt sem ők találták fel), hanem arról, hogy ha nem lett volna nem biztos, hogy egy hiperszuper matt fekete androidos csodát tapiznál, hanem valami hupilila szétcsúsztathatós, symbianos Nokiát.

Muad\\\'Dib 2012.11.13. 08:44:19

@Martian:
Ez viszont pont ugyanúgy igaz a sw szabadalmakra is az USA-ban. Ugyanis simán levédetnek "triviális" kódrészleteket, amit valószínűleg más is ugyanúgy fog megoldani. Igazából egyébként nem az Apple kezdte ezt a trendet, de miután párszor megszívatták, ki lett adva, hogy akkor mostantól mindent le kell védetni.
És azért be kell látni, hogy rengeteg hasznos szabadalom is fűződik a nevükhöz.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.11.13. 08:46:28

Csinálják itt nektek a cirkuszt, ti meg beszoptok mindent :D

Marengoo 2012.11.13. 09:46:29

Szerintem az Apple-nek nem folyamatosan háborúzni kellene a konkurenciával, hanem ténylegesen mérföldekkel jobb termékeket előállítania. Ez már közel sem annyira egyszerű mint folyton beperelni a másikat.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.11.13. 11:17:01

@KayaIbrahim: Egész pontosan Anglia és Wales fellebbviteli bírósága. Természetesen tudom a különbséget, csak nem akartam sznobnak látszani, úgy döntöttem, inkább a beszélt nyelvi, pontatlanabb formákat követem a cikkben.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.11.20. 14:28:07

@Drusantia:
Nézd meg az idegen szavak szótárát vagy bármilyen normális szótárat (pl. angol-magyar műszaki szótár), te idióta barom, ne ezt a szar guglit.

Drusantia 2012.11.22. 15:12:17

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: gratulálok a hulladék stílusodhoz, egy rossz szavam nem volt hozzád te kulturálatlan génhulladék!

Mindenesetre...
technológia: valamely gyártási folyamat elméleti és gyakorlati részeinek összessége (idegen-szavak.hu/technol%C3%B3gia)

Amúgy csak mondom, hogy a technika az technique.

Google+
süti beállítások módosítása