Egy ok, hogy ne irigykedjünk annyira az amcsikra

2012.11.22. 20:30 Hrobert

"Lapjainkon" is olvashattatok már egy posztot arról, hogy mekkora szívás is a Google Play hardveráruházán kívül élni, hiszen például nálunk is jelentős késéssel, és erősen felpumpált áron lehet majd megkapni a Google idei zászlóshajóját, a Nexus 4-et.

Az Android and Me egyik szerkesztője minapi cikke nyomán viszont mindannyiunkat eltöltheti a kellemesen szívmelengető, mély, jó magyaros káröröm: na, legalább egy kicsit ezeknek is szar!
Megrázó élménybeszámolót közlünk, egy szerencsétlen amerikai felebarátunk embert próbáló kálváriájáról, amit még a Tékozló Homár legkipróbáltabb olvasói is csak könnyek között tudnak majd feldolgozni. 

A cikk írója maga is a megjelenés óta (november 13) próbálja megkaparintani az LG gyártotta készüléket, elmondása szerint sokakkal együtt ő is éjszakázott, hogy biztosan a szerencsések között lehessen, akik az első szállítmányból részesülnek. Úgy okoskodott, hogy - mivel a keleti parton él - hajnal 3 körül már klikkelhet bőszen a Playen, hogy "checkout", ide a Nexust nekem. Nos, nem így alakult, mivel a Google csupán annyit volt hajlandó elárulni, hogy 13-tól rendelhető a masina, a kiválasztott országokban elvileg teljesen random időpontokban indult az értékesítés, történetünk tragikus hőse hiába maradt fenn reggel 6-ig, ekkor még csak spekulációk terjengtek a neten, hogy ottani idő szerint dél körül indulhat a rendelés.

Már ez is elég nagy fejetlenségre utal a rendszerben, hiszen - a cikk írója az Apple példáját hozza fel - más normálisabb helyeken a megjelenési időpont szent, és a világon mindenhol adott időben megindulhat a mindenre felkészült konzumidióták hömpölygő tömege, hogy megvegye az áhított kütyüt,(ezzel jelentősen növelve saját, és embertársai életminőségét) és java részüknek sikerül is. 

Nemúgy a Google rendszerében. Több rémtörténet is terjeng a weben a megjelenés idejében tapasztalt kapcsolódási problémákról, hibás készletjentésekről, és duplikált rendelésekről. Akárhogyis, a legszerencsésebbeknek sikerült rátenni a kezüket egy darabra, és a még szerencsésebbek pár napja már fizikailag is megtehették ezt a telefonnal, a Nexus 4-re áhítozók nagy része viszont még mindig nem tehet mást, mint vár.

Közöttük is vannak pechesek és még pechesebbek, a kevésbé szerencsétlenek legalább kaptak egy üzenetet a cégtől, miszerint 3 hét várakozási időre nyugodtan berendezkedhetnek. Tragikus hősünk nem volt a szerencse fia, az ő rendelése egész egyszerűen "pending", azaz várakozó státuszú, akármit is jelentsen ez. 
Megkapta a számlát a Google-től, a Play rendelési történetében látszik a tétel, a bankszámláján pedig szintén várakozóban van a rendelés összege. Egy hete. Ennyi idő alatt egy fia értesítés nem sok, annyi nem érkezett az inboxába, semmi információt nem kapott a szállítás késéséről, a készlethiányról, semmit. Ezalatt a Playen a rendelés részleteinél november 15 van feltüntetve várható szállítási időpontként.

Szerencsétlenünk ezen a ponton úgy gondolta, hogy felhívja kedvenc "keresőcégünk" ügyfélszolgálatát, hátha választ kap néhány kérdésre. Hát nem kapott. Konkrétan a kedves és szimpatikus hozzáállású ügyintéző szolidaritásán kívül semmi megnyugtatót nem hallott, persze a hölgy nem is nagyon tehetett mást, mint egyetértett vele abban, hogy ez elfogadhatatlan. Megpróbálta még ráverni a UPS-re a dolgot, és eszkalációt ígért, azóta persze nem hallott felőlük, ahogy a rendelése felől sem (megj.: a poszt 20-án került ki).

Persze az eredeti cikk írója is tisztában van vele, hogy a Google még viszonylag kezdő a kiskereskedelmi értékesítésben, tehát valahol érthető, hogy ekkora volumenű megrendelésekkel kisebb bakik történjenek. Ugyanakkor amik a Nexus 4 körül megtörténtek\nek, azok már valóban jóval nagyobb gondok, hiszen az, hogy egy (és még ki tudja hány) 400 dolláros rendelésről még csak valami halvány lila fingot sem képesek kicsikarni magukból, az valóban pöppet elkeserítő lehet. 

Másrészről azért a cég is számolhatott volna az ilyen jellegű problémákkal, - neadjisten megelőző lépéseket is tehettek volna ellene - hiszen épp az volt a céljuk a kvázi dömpingáron értékesítéssel a saját webáruházukon belül, hogy ilyen nagyságrendű keresletet teremtsenek.

Nagyon úgy néz ki, hogy sokat akart a szarka, akinek még csak alig nőtt ki a farka, de remélhetőleg tanul a hibáiból a cég, és ha esetleg a távoli jövőben nálunk is megnyílik a lehetőség a hardverrendelésre, nem kell majd hasonlókról beszámolnunk.


Címkék: rémtörténet play store nexus4

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr114920355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HomicideWatch (törölt) 2012.11.23. 06:58:57

Az év vétele 240 GBP-ért, kár hogy még mindig sold out.

báró Csekonics 2012.11.23. 09:08:11

Igazából nem erre való (lenne) az 'előrendelés' intézménye, hogy ha ott pillanatok alatt elárasztanak az igények, akkor sejthetem, hogy egy raklapnyinál esetleg több ketyere kellhet és persze picit erősebb támogatás a megrendelés mögé?
Lehetett sejteni az igényeket a megelőző lelkesedésből szerintem.

zolika78 2012.11.23. 09:41:13

Igazából ne búslakodjon az illető, úgyis bugos a szoftver, addig nem marad le semmiről, amíg ki nem javítsák, hogy ismerje a decembert is...

Medgar 2012.11.23. 09:57:18

@zolika78: honnan veszed, hogy lesz december?

szcsongor 2012.11.23. 10:25:44

@zolika78: Hát ez valóban egy, a mindennapi használatot lehetetlenné tevő hiba, amióta fent van a 4.2-es JB a Nexus7-emen, csak papírnehezéknek tudom használni.

Google+
süti beállítások módosítása