Samsung termékekkel szívatják a népet - Itt csak tapasztalatot nyerhetsz!

Gabking kapta az alábbi levelet a nap folyamán, de úgy gondolta, hogy lepasszolja nekem a témát, mivel én kellő vehemenciával tudom kezelni az ilyen eseteket. Az agyvizem 1 perc után fel is forrt és már kreálódik is a poszt, ami remélhetőleg sok embert fog megvédeni.

A levél, ami a samsungtermekek@freemail.hu-ról érkezett:

atveres.jpg

Ha van olyan hülye a user, hogy rákattint, akkor az http://extraprizes.com/samsung/ oldalra irányítja a felhasználót, ami a legnagyobb jóindulattal is egy hányadéknak nevezhető oldal. Itt a feladat nem más, mint három kérdésre válaszolni: Mikor alapították a Samsungot, Melyik orszából származik a Samsung, illetve Hol található a Samsung cég központja? Mindegyik kérdésre négy válaszlehetőség van, kitöltöttem helyesen és totálisan helytelenül is, mondanom sem kell, hogy mindkét megoldással bekerültem a nyertesek közé, nincs más dolgom hát, mint:


atveres_2.jpg

Az oldal olyan jól optimalizált, hogy a kisbetűs rész az átlagnak mondható 1280*1024-es felbontásban kicsúszik belőle, amiért igen nagy kár, hiszen ott van az általam most fehérrel kiemelt meglepetés is:
fekete_leves.jpg


Tehát ha vagy akkora balfék, akkor Ayana Yilmaz 2034 forintot fog kiszedni a zsebedből, mert hülye voltál, mindamellett, hogy súlyosan visszaél egy cég brandjével. Hogy honnan lehet tudni, hogy erről a kimondottan szimpatikus török származású és országunkat lelki mannájával és empatikus hozzáállásával gazdagító végtelenül korrekt úriemberről van szó? Hát onnan, hogy volt akkora balfasz, hogy a domaint telibe regisztrálta a saját nevével és a lakcímével együtt: http://www.networksolutions.com/whois-search/extraprizes.com

 

Domain Name: EXTRAPRIZES.COM      
                                   
 Registrant:                       
     N/A
    Ayana Yilmaz        (test2012@freemail.hu)
    Baross utca 14
    Budapest
    Pest megye,1085
    HU
    Tel. +36.06705004111     
                                   
 Creation Date: 19-Nov-2012  
 Expiration Date: 19-Nov-2013  

Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, szól az egyik kedvenc gyermekdalunk egyik sora, mi meg itt teremtünk hát, hogy ezt még meg nem vágott sebecskét megelőzzük. A minimum tehát, hogy ne vegyetek rész ilyen játékokon, ha meg Kurucosan szeretnék zárni a posztot csak annyit mondanánk, hogy nyugodtan hívjátok fel a Paprika Jancsit és küldjétek el szelek szárnyán az országának annak a lepusztult szegletébe, ahonnan ideette a fene, pedig senki se hívta. Mi csak annyit üzennénk Neki, hogy ha már nem fért el Törökországban és ide kellett jönnie, akkor áruljon inkább spermamentes gyrost és ne próbálja meg átrázni a polgártársainkat....

ayanalamalabarmbaramangabamba.jpg


Címkék: para

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr704919666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eznemfoglaltnick 2012.11.22. 21:12:31

Szép munka, mármint a nyomozás. Tényleg.
A vége kicsit gyűlölködőre, rasszistára sikerült, még ha tök jogos is és az ilyenekre tényleg nincs szükség.
Rohadjon meg. Vajon hány emailben kapja meg a cikket???

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.11.22. 21:34:08

A posztot nem kommentálnám, 1000 éve vannak ilyenek a neten. Angol lottónyeremény, ismeretlen dél-kelet afrikai országban rád hagyott örökség egy távoli rokonodtól, stb... Régen bankszámlára kellett utalni egy "jelképes" összeget hogy megkapd a millióidat, ma az emelt díjas SMS a menő. Nincs új a nap alatt...

Freemailes címről nem kell elfogadni semmit (emelett javaslom, hogy a ClearType-ot kapcsold be, kicsivel esztétikusabb lesz vele az internet :))

justStevee 2012.11.22. 23:04:31

Ha már a csávó adatait sikerült kinyomozni, akkor arra is lehetne energia, hogy utána nézz a gyrost még mindig nem a törökök árulják :) ezt sose fogom megérteni miért nem képes az emberek 99%-a megjegyezni :) gyros=görög döner/dürüm=török na de a cikknél maradva aki még ilyennek bedől az fizessen... az információ korában ilyen faszságnak bedőlni...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.11.26. 14:12:38

@justStevee: de a törökök azt is tudják, hogy a magyarok egy jó része még mindig csak bambán néz rád, ha dönerrel kínálod, a "gíroszt" meg két pofára nyomja :-)

bioLarzen 2012.11.26. 20:50:32

Hát, erről sztem csak annyit, hogy aki egy ilyen dolgot az első mondat után még komolyan vesz, így eljut a freemail-es címig - és még ezután is komolyan veszi - az meg is érdemli...

bio

bioLarzen 2012.11.26. 20:52:06

@Yarner: Mondjuk, a kettőnek elvileg nagyon nem ugyanaz a fűszerezése ;) (bár gyakorlatilag minden más - még a neve is igen: mindekettő a "forgó hús" kifejezés adott nyelvű megoldásából ered)

bio

justStevee 2012.11.26. 21:24:16

@Yarner: Persze jól tudom 1 évig dolgoztam török ételbárban, csak nekem ez olyan snassz, hogy tömik az emberek két pofára de azzal sincsenek tisztába, hogy mit... én ezt egyfajta szegénységi bizonyítványnak fogom fel.. de mindegy ez így lesz 1000 év múlva is :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.11.26. 21:25:42

@justStevee: Hát, van aki tudja, hogy mi a különbség a gyros meg Dörner György között, van aki meg összefüggő értelmes mondatokat tud alkotni. Mindenki döntse el, hogy melyikkel tudja többre vinni... :)

justStevee 2012.11.26. 22:27:35

@Tomi from Space: Miért éreztem, hogy te nem fogod szó nélkül kibírni???? Többre vinni..... LOL leborulok nagyságod előtt :D

justStevee 2012.11.26. 22:41:46

@Tomi from Space: Nagyon el vagy Te tévedve, de ez már nem az én bajom :D

Google+
süti beállítások módosítása