Teszt: HTC One X+: szükséges plusz?

2013.02.11. 20:21 Hrobert

Hozzánk is elért a HTC One X frissített változata, melyet ugyan még tavaly dobtak piacra, de mivel az M7-re még várnunk kell, egyelőre ez a modell a tajvaniak palettájának abszolút csúcsa. Az elődhöz képest viszonylag kevés ponton nyújt újat a One X+,  lapozás után kiderül, mit is takar pontosan a kis „plusz”.

DSC_0077.JPG

Csomagolás, tartozékok

A csomagolás a szokásos újrahasznosított papír szappantartó, a fedelet lekapva rögtön in medias res kezdéssel szembesülünk, a tetején terül el maga a készülék, az alatta rejtőző térben pedig hálózati töltőfejre, USB-kábelre, a microSIM tálcáját nyitó kis HTC-logós tűre, valamint némi papírhulladékra bukkanunk. Illetve szerencsés esetben a csomag tartalma a headset is persze, de ennek a minőségéről sajnos nem nyilatkozhatom, ahhoz mindenesetre elég jó volt, hogy az előző tesztelő „elhagyja”, hát használja egészséggel.

Külső

A telefon avatatlan szem számára első ránézésre könnyen összetéveszthető az elődjével, nem véletlenül; a két készülék fizikai kiterjedését tekintve miliméterre egyezik, a kijelző mérete szintén 4.7 col – és ugyanúgy super LCD2, 16 millió színnel -, és minden kezelőszerv ugyanott helyezkedik el. Nincs is ezzel baj, a One X külseje kifejezetten mutatós, és egy leheletnyit azért sikerült vadítani a küllemen, a One X+ feketében pompázik, ami alapból komoly megjelenést kölcsönöz neki, a néhány vörös betét pedig ízlésesen dögössé teszi a „ruháját”. Mindemellett talán ez a polikarbonát ház valamivel kevésbé csúszós, mint az X esetében.

DSC_0073.jpg

Hardver

A belsőt tekintve sem lehet egetverő innovációkra számítani, mint említettem kijelző fronton semmi nem változott, ugyanaz a HD felbontású panel teszi meglehetősen jól a dolgát, mint a One X-nél. Szép élénk színek, megfelelő betekintési szögek és kontrasztarány jellemzik, napfényben is jól olvasható; ebben a kategóriában ezt így kell.

A One X+ „izomagya” nem meglepő módon egy Tegra 3-as SoC, itt érhető tetten az egyik előrelépés, az elődhöz képest (1.5 Ghz) ugyanis magasabb órajelen, konkrétan 1,7 GHz-en is pöröghetnek igény esetén. Ennek mondjuk elsősorban a benchmark-buzik megszállottak fognak örülni, de a normál ember életszínvonalát nemigen növeli, érzésre semmivel nem jelent többet az a 200mHz, a One X-nél sem panaszkodhattunk a gyorsaságra.
A RAM mérete továbbra is 1 GB, a belső tárhely viszont nőtt, elérhető 64 GB-s változatban is, ami logikus lépés volt, lévén egyik X variáns sem bővíthető memóriakártyával.

Szoftverek

Szoftveres téren is történt előrelépés, az X+ már gyárilag Jelly Beannel érkezik, ez viszont még csak a 4.1.1-es verziószámot viseli. Némiképp csökkenti az értékét, hogy ugyanez a verzió elérhető a „sima” X-re is, de mindenképp értékelendő volt novemberben, hogy már ezzel dobták piacra. Ennek ellenére sokat nem fogunk észrevenni a változásokból, - igaz egyébként sincs túl sok vizuális különbség a 4.0-hoz képest – mert természetesen itt is ráhúzták a korosodó Sense-et. Ez utóbbi is újabb verziószámot kapott, stílszerűen a négyes mellé is odabiggyesztettek egy pluszt, de ha agyoncsapnak sem tudom megmondani, hogy miben változott a felület az előzőhöz képest.

Screenshot_2013-01-24-22-26-25.png

Screenshot_2013-01-24-22-26-43.png

Előre telepítve itt is megkapjuk mindazt, amit a One X-nél, van Polaris Office, SoundHound, TuneIn Radio, 7digital zenei áruház, jegyzettömb,  és persze az elmaradhatatlan Teeter.

A brutális hardvernek köszönhetően minden simán és gyorsan megy, akadással nemigen találkozunk mindennapi teendőink során, ez persze manapság már nem csak a csúcstelefonoktól várható el. De ha már ilyen erőművel állunk szemben, értelemszerűen néhány komolyabb erőpróbát jelentő alkalmazást is ráeresztettünk. Szerencsére van nekünk a Tegra Zone, ahol kifejezetten erre a hardverre optimalizált szoftvereket találunk, innen a Beach Buggy Blitz, illetve a Shadowgun ingyenes játékokkal „teszteltem” a legtöbbet, de a Tegra Zone-on kívülről a szintén egész szép grafikájú Race of Champions-t vagy a Top Gear Stunt School Revolution-t is nekieresztettem.
Talán senkit nem lep meg, hogy ezek mindegyike szintén lényegesebb problémák nélkül szaladgált a vason, bár a TCSSR egy bámulatosan optimalizálatlan program lévén még itt is hajlamos szaggatni. Kicsit érthetetlenebb, hogy még a kifejezetten Tegra eszközökre ajánlott játékokban is előfordul egy-egy másodpercnyi akadás, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.
Sajnos a teljesítménynek ára van, több Tegrás eszközhöz hasonlóan ez is irdatlan melegedésre hajlamos,  ebből a szempontból hálásak lehetünk a HTC-nek, hogy nem fémből faragták ki a készülék házát. Persze ezt is előnyünkre fordíthatjuk, egy hideg téli napon például kifejezetten jól jöhet, ha nem rendelkezünk kesztyűvel; csak neki kell állnunk Shadowgun-ozni, és máris nem fázik a kezünk…amíg le nem merül.

Screenshot_2013-01-24-22-31-40.png

 Ami záros határidőn belül bekövetkezik, ha nagyon elszántan nyúzzuk a vasat. Kb. 40 perc Beach Buggy után nem csak a telefon hőleadása nőtt meg jelentősen, de ezzel párhuzamosan az akkumulátor töltöttsége 80%-ról 20% alá csúszott. Tehát körülbelül kicsivel több, mint egy órát nyüstölhetjük a masinát mielőtt etetni kellene. Nyilván átlagos használat mellett azért jóval kevésbé drasztikus az energiafelhasználás, könnyű netezgetéssel, videónézegetéssel, néhány telefonbeszélgetés és sms beiktatásával lazán kibír egy-másfél napot a szintén új energiatakarékos mód használatával, de hardcore gamereknek mindenképp érdemes „pórázon” tartani.

Multimédia

A hátlapon egy kicsit sem szerény vörös keretben egy 8MP-es kamera optikája figyel, ami full HD videók felvételére is képes, társa egy LED-villanó, az előlapon pedig egy 1,6 MP-es, 720p-s HD videó-felvételre alkalmas egység kapott helyet a videóbeszélgetésekhez. A fő kamera teljesítménye nem mondható kiemelkedőnek, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sajnos emberi fényviszonyok között nem nagyon volt alkalmam tesztelni. A kameraszoftver ismerős a korábbi modellekből, itt is tudunk videózás közben állóképet rögzíteni, különböző filtereket alkalmazni, és HDR mód is van. 

DSC_0076.jpg

A videóanyagok lejátszásával sincs probléma, full HD mozgóképeket is gond nélkül nézhetünk, és az MHL csatlakozó segítségével akár nagyobb kijelzőre is kiküldhetjük.

A zenelejátszó szintén lerágott csont, nagyjából mindent tud, ami manapság elvárható, kapunk FM-rádiót is mellé, a Beats-audiót viszont egész nyugodtan dobhatnák már a tajvaniak. Azon felül, hogy valószínűleg jelentős összegek mozognak a háttérben a márka használata miatt, valós, a többi megoldást felülmúló előnye ugyanis nincs a kis piros b-nek. Fényévekkel többet érne egy programozható hangszínszabályzó ennél a kétállású módszernél, a beats egy közepesen jól beállított equalizernek felel meg, a nem beats pedig más gyártók kikapcsolt equalizerénél is gyengébben szól.

Adatátvitel

Ezen a téren sem kell csalódnunk a csúcs-HTC-ben, a megfelelő sebességű mobilinternetet 21/5.76 Mb/s sebességű HSPA modul biztosítja, a wifi-egység támogatja az a/b/g/n szabványokat, illetve a Wi-Fi Direct-et és a DLNA-t, és persze hotspotként is funkcionálhat. Mindezek mellé kapunk 4.0-ás bluetooth-t, és a lassan az alsó szegmensbe is beszivárgó NFC sem hiányozhat.

Összegzés

Természetesen a tavalyi év egyik csúcsragadozójáról nehéz lenne negatívan beszélni, egy csaknem minden – vélt vagy valós – igényt kielégítő okostelefonról van szó, brutálisan erős hardverrel és szinte kikezdhetetlen szoftverrel. Való igaz, hogy a GUI most már tényleg nagygenerálért kiált, és a jelenlegi csúcstechnológia határai, és azok feszegetésének néha zavaró jelei is láthatók: a SoC komoly hőleadása , illetve a terhelés alatt zuhanó üzemidő viszont nem feltétlen kizárólag a HTC hibái.

A telefon létjogosultságát viszont kissé nehéz magyarázni, ott volt az előd, ami ugyan hangyányit alacsonyabb órajellel, kisebb tárhellyel és akkuval rendelkezett, de maximálisan megállta a helyét a nagyok között. Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy ez a készülék a Galaxy SIII megjelenése után puszta erőfitogtatásként született, nem törődve azzal, hogy jó eséllyel kannibalizálhatják egymást a One X-szel.

Tesztalanyunk elődje már a kezdetekben is jóval olcsóbb volt, ma 110-120 ezer forint környékén kapható meg, míg a One X+ 160 ezer alatt nem nagyon kaparintható meg megbízható forrásból. A borsos ár persze részben annak köszönhető, hogy egyedül a Telenor vette fel a kínálatába, ott kártyás csomagban szintén cirka 166 ezret kell leszurkolni érte.

A tesztkészüléket a HTC magyarországi képviselete biztosította.

 


Címkék: teszt htc

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr25075049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plumper 2013.02.12. 19:18:11

BULLSHIT
kínai oldalakról 50 ezerért (incl. szállítás) fullos, ennél is jobb, független telefont veszel.
akkor ez megint mi a sz@r?! magyar árakkal?

pajav8 2013.02.12. 21:06:39

a sense-s óra ezzel a kis mattytással/kosszal marha jól néz ki. rozsdásan lehet mg jobban mutatna?:D

useless · http://www.useless.hu 2013.02.13. 12:56:36

@Plumper: Plusz vám ugye. Meg hát kihez is fordulsz garancia ügyében, ha feldobja esetleg a gép a talpát? Ja, hogy így már nem is éri meg annyira egyeseknek kínai csodákat rendelni? ;) (Ezektől függetlenül persze qrvajó telefonokat csinálnak odaát.)

pampus007 2013.02.13. 13:16:59

Szerintem ez az ár nem annyira vészes, gondoljatok vissza 1999 körül 100000 ért árultuk a NOKIA 8210, 2001-2002 körül 140000 volt a
NOKIA 8310-6510!!!
(De én sem adok 115000-nél többet egy telefonért!!!)

Plumper_ 2013.02.13. 13:46:34

@useless: nincsen vám bizonyos értékhatár alatt. eddig minden csomagom (nem telefonok) átjöttek simán. a garancia 1 év, vissza kell küldeni a készüléket. nem hiszem, hogy itthon jobb lenne a garanciális ügyintézés, sőt... (híresek a különféle rémtörténetek) ENNYI spórolásba bőven belefér, hogy nem itthoni szabálytalan, arrogáns, lehúzó és kifogásokat kereső márkaszervizbe küldöm vissza az esetleg elromlott kütyüt, hanem vissza az eredeti helyére, Kínába. (ahol valszeg nem javítgatnak, hanem egybe cserélnek, az olcsóbb nekik is)

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.02.13. 14:07:22

30-50 ezer forintos telefonra van vám az EU-n kívülről. @Plumper_: a szervizelés meg akkoris kényelmesebb itthon, ha bunkó paraszt a nagy részük, legalább nem kell heteket várni a javításra, cserére. A kínai mobilok nagy részét itthon is inkább csak cserélik, legalábbis anno ZTE Blade-nél ilyeneket hallottam.

Plumper_ 2013.02.13. 14:10:48

@Hrobert: pro és kontra. a garanciaidő végéig, 1 évig csak kihúzzuk, utána meg tökmindegy. ezért sem érdemes csúcsmobilt venni, elég a jó közepes, úgyis csak párszáz Ft-os alkatrészekben különböznek.
eddig csak jó tapasztalatom van a kínai cégekkel.
csak itthon ne kelljen szervizbe vinni akármit.

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.02.13. 14:14:46

@Plumper_: hát persze, abban nincs köztünk vita, én sem vennék 100+ ezres csúcsmobilt a saját pénzemen. Nekem speciel nem sok tapasztalatom van a kínaiakkal, egyedül a Blade-del, azzal is negatív. Neked csak pozitív, szerencsés voltál. Viszont ez is jelent már valamit, hogy mennyire változó vélemények lehetnek egy-egy kínai gyártó termékeivel kapcsolatban, azon túlmenően, hogy tetszik vagy nem tetszik, sajnos a minőségük is elég hullámzó.

Plumper_ 2013.02.13. 14:24:04

@Hrobert: amit mernék venni, az a Huawei. (az áraik kezdenek elszállni)
a HTC vagy a ZTE, már nem is tudom melyik a kettő közül, amelyik gyengélkedik. olyan gyártótól pedig már inkább nem veszek.:-[
szerintem 50ezer a plafon, de én legfeljebb meglévő előfizetésbe veszem, párezerért.
olyan ez, mint a koreai autógyártás 10 éve. kezdenek jók lenni. aztán már ugyanolyan jók lesznek, mint a többi - ugyanolyan magas áron. nem lesz többé olcsó kínai mobil.

Google+
süti beállítások módosítása