Teszt: A nevem T. Xperia T

2013.03.02. 14:40 Hrobert

-Van még valami más is a tarsolyában? – Kérdezte Bond szinte már félve pofátlanul fiatal ellátótisztjétől, miután az egy nevetséges méretű nyomkövetővel és egy tenyérlenyomat-olvasóval ellátott Walther PPK-val szúrta ki a szemét.
- Nos, ami azt illeti a javát valóban a végére tartogattam… - válaszolt Q, majd a kezébe csúsztatott egy finoman ívelt hátú vékony hasábot.
A 007-es sikertelenül leplezett érdeklődéssel húzta fel a szemöldökét:
- Hát ez meg mi?
- Ez a Sony legújabb fejlesztése, a neve T. Xperia T. Kétmagos, 1.5 gigahertzes processzor hajtja, HD felbontású a kijelzője, és Android 4.0 az operációs rendszere.
- Hát ez remek, és ölni lehet vele?
- Ööö…hát fegyvert nem rejtettem bele, ha erre gondol…
- De azért Silva számítógépes rendszerét fel lehet vele hekkelni egy gombnyomással ugye?
-….nem egészen, de cserébe lehet rá rejtett számról sms-t küldeni…

Valahogy így nézett volna ki, amikor a 007-es először látja tavalyi szolgálati telefonját, amire most a szokásosnál kevesebb figyelmet fordítottak, konkrétan ennyi szerep jutott neki a Skyfall-ban (50 másodpercnél kezdődik):

Persze még ez is több, mint amennyit például én szerepeltem Hollywoodi filmben, de ennél azért többre képes a készülék, és mire hozzánk eljutott, már a Jelly Bean frissítés is megérkezett rá, górcső alá vettük tehát mi is.

Csomagolás, tartozékok, külső

Rendhagyó promóciós csomagolásban érkezik az Xperia T, a dobozon megtalálható a telefon képe, annak kijelzőjén Daniel Craig néz ránk zorallul, és persze az aktuális Bond-film címe sem maradhatott le. A doboz tetejét lefejtve ismét a 007-es ügynökbe botlunk, aki épp a munkaeszközét veszi szemügyre, amíg ki nem vesszük mellőle. Alatta találhatóak a tartozékok: egy töltőfej, beledugható USB-kábel, valamint a standard agybadugós Sony MH750 headset.

A készüléket magát kézbe véve elsőre nekem valóban kicsit olyan érzésem lehetett, hogy a futárnak valóban az akcióban elhunyt Bond szorításából kellett kiszabadítania, vagy legalábbis éppen bevetésről érkezett, ugyanis meglehetősen szégyenteljes állapotban érkezett meg hozzám.
Más magyarázat nemigen van, hiszen egy vajszívű tesztelő biztosan nem ütötte-vágta volna úgy a telefont, hogy a kijelzője egy használt vágódeszka felületéhez legyen hasonlatos, vagy hogy kisebb szorításra is keserves recsegéssel válaszoljon a készülékház… Persze így nem is szólhatunk egy rossz szót sem, amiért hozzánk csak későn jutott el a masina, elvégre egy titkosügynöknek nyilván nagyobb szüksége volt rá…

DSC_0030.jpg

Minden harci sérülést félretéve viszont igen mutatós készülékről van szó, a SonyEricsson Arc-ban debütált ívelt dizájnt vitték tovább a formatervezők, csak ezúttal az alapforma még szögletesebb. A hátlap hajlítottságától eltekintve a minimalizmus uralkodik mindenütt, bal oldalt csak egy MHL-képes micro-USB aljzat árválkodik, felül pedig a 3,5-es jack-csatlakozó, bár neki társasága is van a zajszűrő mikrofon személyében. Kitalálható, hogy a fizikai gombok így a jobb oldalra szorultak, kissé unortodox helyre, a telefon alsóbb részére csoportosítva, nagyjából középtájon a ki/bekapcsológomb, egyben képernyőfeloldó, alatta a hangerőszabályzó páros, még lejjebb pedig a kameragomb. Szokatlan elrendezés, egy idő után nem annyira kellemetlen a használata, de ez a kiosztás inkább a jobbkezeseknek kedvez, hüvelykujjal kényelmesebb elérni a gombokat.

DSC_0038.jpg

A hátlap szintén egyszerű, csak a kamera „szeme” dülled ki felül, alatta szolidan kuksol a LED-villanó, SE-zöld bogyó alul, Xperia felirattal, valamint alul a hangszóró csíkja. ja és oldalt egy ormótlan ajtó a SIM- és SD-kártyának, na ez az egy rész nem igazán stílusos, ennél lehetett volna sokkal szebben is.

Az előlapot lefedő kijelző 4,55 colos, ami még azért sokaknak megfelelő méret, titkosügynököknek ideális, Bondnak sem lett volna valami diszkrét megoldás egy 5+ colos tepsivel smsezgetni küldetésen. A fényerő megfelelő, a kontraszt és a színmélység sem veszélyes szemből, de a betekintési szög ezen a szinten csapnivaló, néhány fok és már fakul, fehéredik minden, érthetetlen, Sonyban én még ilyet nem láttam. De legalább HD a felbontása, ami egészen szép ppi értéket eredményez, méghozzá 323-at, ez persze a legújabb bejelentések fényében nem nagy durranás, azért kiröhögni senki nem fogja érte a tulajdonosokat egy ideig.

Hardver, frissített szoftverek, kamera

A furcsaság, hogy az Xperia Z bejelentéséig ez volt a japánok csúcskészüléke, ennek ellenére tavaly ők még itt sem sütöttek el kettőnél több magot, az Xperia S-hez hasonlóan itt is „csak” két maggal szotyizhatunk, sőt, valójában a rokon Qualcomm MSM8260 chipsetjének újabb, A utótaggal ellátott kiadása található meg itt is. Ez ugyebár kettő, másfél gigahertzen járó Krait processzormagot foglal magába, valamint egy Adreno 225 grafikus gyorsítót. A RAM mérete 1GB, a belső memória 16, de ez micro SD-kártya segítségével többszörözhető.
Bár a hardver már tavaly sem volt előremutató, természetesen megfelelő optimalizáltság mellett ez is bőven elég ahhoz, hogy az immár 4.1.2-es verziószámú Android ne döcögjön a telefonon. A gyárilag telepített Ice Cream Sandwich sem volt persze problémás, de a Project Butter azért érezteti a hatását, ha lehet minden még simább, folyékonyabb, látható gondolkodás nélkül végbemegy minden folyamat, ez el is várható egy titkosügynök munkaeszközétől. Mivel jóval előttünk már tucatnyi tesztet olvashattatok, csak a 4.0-hoz képest történt változásokra szorítkoznék a leírásnál.

A szoftverfrissítés hozott egy kisebb „fészliftet” a GUI-ban, korábban már beszámoltunk a kiszivárgott launcherről, emellé még kaptunk egy új zárképernyőt, meg néhány új témát és hátteret.

Screenshot_2013-02-28-17-16-55.pngScreenshot_2013-02-25-17-08-41.png

A zárképernyő szakított az eddigi könnyedén perelhető „slide to unlock” megoldással, mostmár reluxa-szerűen, vertikálisan nyitható a zár, de az óra mellett található a zenelejátszó és a kamera ikonja, balról horizontális mozdulattal a Walkman vezérlői látszanak az óra sávján, jobbról befelé húzva pedig a kamera gyorsindítási módjához férhetünk hozzá.

Screenshot_2013-02-25-17-06-25.pngScreenshot_2013-02-28-17-17-24.png

Kissé megváltozott a tárcsázó, a telefonkönyv, és az üzenetkezelés felülete is, a legfontosabb változás, hogy ezek most már fehérben pompáznak, az eddigi zord, sötétszürke helyett.

A kameraszoftver változott még ezeken felül jelentősen, egy MI5 ügynöknek ez talán a legfontosabb hírszerzési eszköz, talán a hivatásos ügynökök javaslatára került bele például kilencféle képeffekt, hogy Bond és kollégái ezentúl ne terheljék a titkos mobilnet-hálózatot Instagram-letöltésekkel. Persze ez nem minden, immár van HDR-mód is, illetve bekerült egy új Superior Auto nevezetű automata mód, emellett magunk is választhatunk az előre definiált beállítások között. Kísérletezőbb szelleműek számára jó hír, hogy sok beállítást manuálisan is elvégezhetnek, fénymérést, ISO-értéket, fehéregyensúlyt, expozíciót mind-mind külön lehet állítani, szóval a kameraszoftver a lehetőségek igazi tárháza.

Screenshot_2013-02-25-17-15-10.pngScreenshot_2013-02-25-17-14-57.png

Ettől függetlenül a 13MP-es kamera teljesítménye maximum átlagos, a szomorú időjárás megint csak kevés alkalmat szolgáltatott a tisztességes teszteléshez, de az így elkészült képeken is jól látszik, hogy a zajszűrő automatika mennyire elmossa a részleteket, néhol pedig a színhűség sem az igazi. Bizonyítékgyűjtésre tehát nem éppen ideális, de hétköznapibb használatban sokaknak megfelelő szintet hoz, videót egyébként 1080p-ben 30fps-el képes rögzíteni, míg az előlapi 1,3 Mp-es egység 720p-ben tudja ugyanezt a framerate-et.

Multimédia, adatkommunikáció, akkumulátor

Valamelyest megújultak a multimédiás tartalmak lejátszására szolgáló alkalmazások is, de számottevő új funkcionalitást nem kaptak, nagy szükség nem is volt rá. A videólejátszónak mondjuk jót tenne a normális mkv-támogatás, ha már HD a kijelző, de a többi szokásos formátummal jól elboldogul, a Walkman app pedig szerintem továbbra is az egyik legjobb gyári zenelejátszó.
A mellékelt füles kellemes minőségű, a személyre szabható equalizerrel karöltve kiváló hangzást produkál, a helyén van minden, megfelelő a dinamikatartomány, a hangerővel sincs gond.

Screenshot_2013-02-25-17-47-01.pngScreenshot_2013-01-20-19-29-39.png

Az adatkommunikáció szintén kritikus pont egy hírszerzésnél rendszeresített okostelefonnál, és az Xperia T nem is okoz csalódást ezen a téren sem. 42,2 MBps le- és 5,76 MBps feltöltési sebességű HSPA kapcsolat segítheti az ügynököt a terepen, civilizáltabb környezetben pedig 802.11 a/b/g/n szabványú, WiFi Direct és DLNA támogatással rendelkező WLAN egység biztosíthatja az internetet. Nem maradt ki a 3.1-es, A2DP támogatású Bluetooth, és az NFC modul sem, a GPS modul A-GPS képes, és a GLONASS-al is tud kommunikálni.
Az akkumulátor teljesítménye sem mindegy egy kémtelefonnál, elvégre egy titkosügynök viszonylag ritkán engedheti meg magának, hogy a készülék kívánságainak megfelelően rohangáljon konnektort keresni. Bár itt sem marad szégyenben a T, kiemelkedő eredményekről nem számolhatunk be, az 1850 mAh-s akkumulátorból spórolósan ki lehet préselni akár 2 napos üzemidőt is, de komolyabb igénybevétel esetén minden „duplanullás” ügynök jobban teszi, ha legalább egy hordozható töltőt magával visz a hosszabb küldetésekre.

Összegzés

Az Xperia T egy igazán szerethető telefon, az volt már 4.0-val is, a Jelly Bean frissítés minősége pedig nem hagy kívánnivalót maga után. Vannak nála vékonyabbak, könnyebbek, többmagosak, de valahogy van karaktere. Ennek köszönhetően a kevés hibáját is hajlamosak lennénk elfogadni, de van itt egy bökkenő: az árazás. Nem éppen újdonság a készülék, ennek fényében viszont nevetségesen magas még mindig az ára. Kártyafüggetlenül még a szürkeimportból behozott példányokkal sem nagyon lehet megkapni 110 ezer forint alatt, a Sony Centerek 160 ezres ajánlott fogyasztói ára pedig egész egyszerűen röhejes. Főleg annak fényében, hogy az Xperia S, ami csak néhány specifikációjában marad el ettől, 80-90 ezer forinttól már elvihető, igaz ő már lassan kifutó modell. Könnyű úgy szeretni egy készüléket, hogy nem kell kifizetni az árát, szerintem százezer forint körül lenne ennek most a reális ára, még akkor is, ha Sony embléma van rajta.

DSC_0015.jpg

A tesztkészüléket ezúttal is a Sony magyaroszági képviselete biztosította.


Címkék: teszt sony xperia

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr215113077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása