Szenzáció: 4 megapixeles kamerát kap az új HTC One

Ez a hír még február végén jelent meg, de a hazai tech-sajtó és a blogszféra figyelmét mint ha teljesen elkerülte volna a dolog, pedig nem kis jelentőségű újdonságról van szó. A cím nem elírás: nem 40, de még csak nem is 14 akart lenni az a szám, valóban 4, azaz NÉGY millió pixeles képérzékelő lesz a HTC új csúcstelefonjában. Akik 8, 16 vagy 150 megapixelre számítottak, most bizonyára csalódottan legyintenek, pedig forradalmi lépés ez a tajvani cég részéről: végre egy telefongyártó, aki belátta, hogy az évek óta zajló megapixel-hajhászás nemhogy értelmetlen, de kifejezetten káros folyamat. Azon túl ugyanis, hogy a nagyobb felbontású fotók több tárhelyet fogyasztanak (és megosztásuk több adatforgalmat generál) a kis területre zsúfolt egyre több képérzékelő szenzor több hőt termel, és ez negatív hatással van a készülő fotók minőségére.

htc_szenzor.pngAmikor a kevesebb valóban több: kisebb felbontás, nagyobb szenzorok, jobb képminőség

Belegondolva teljesen logikus lépés ez a HTC-től: az okostelefonokkal készült fotókat a legritkább esetben nyomtatjuk kétméteres óriásplakátra, márpedig a profi fényképezőgépekben is csak ezért van szükség a tizen-akárhány megapixeles szenzorokra. Még egy 27 hüvelykes iMac képernyője is "csak" 2560x1440-es felbontású, vagyis teljes képernyős képnézegetésre is felesleges 3.7 megapixelnél több. A Facebook 2, az Instagram pedig 0.4 megapixeles méretre csökkenti a feltöltött fotókat, így teljesen mindegy, hogy 3, vagy 30 megapixeles az eredeti - pláne akkor, ha a kisebb méret jobb képminőséget jelent.

Reméljük, a vásárlók pozitívan fogadják majd ezt a folyamatot, és ez a többi telefongyártót is hasonló lépésekre ösztökéli majd.

[via Gizmodo]

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr935163610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanyix 2013.03.23. 15:04:29

végre rájöttek. Kár hogy a kőbuta júzer nem ezt fogja látni, hanem azt hogy "de szar 4 mpixel, nekem 43242342mpixeles van".
Egyébként nem a hőtermelés a legnagyobb baj, hanem a több mpixel-> több képzaj-> nagyobb kép több haszontalan információval.

Nazareus 2013.03.23. 15:09:29

Mindamellett, hogy a cikkben irtakkal egyetértek, hozzáteszem, hogy a nagyobb felbontásnak nem csak az az elönye, hogy plakátra lehet nyomtatni, hanem a nagyobb zoomolhatóság is - ha egy részletet akarunk felnagyitani a képernyön, akkor az tisztábban kivehetö lesz nagyobb felbontású kép esetében. Nem mondom, hogy ez akkora elöny, hogy a cikkben leirt hátrányokat semlegesitse, de azért néha nem rossz :)

defender of the clown 2013.03.23. 15:10:15

@sanyix: a képzaj a hőtermelés miatt van

Globetrotter2014 2013.03.23. 15:10:50

@sanyix: +1. Nehezene marketingelhető. Borítékolható a bukta. Nem is dicsérték a kameráját az új one-nak.

decoati 2013.03.23. 15:11:03

(most nézem a gsmarena-s tesztet, hát, ez a kamera indokolatlanul szar lett)

Gera 2013.03.23. 15:11:22

@Nazareus: Hiába nagyíthatod ki, ha a részletek feloldódnak a zajban.

Gera 2013.03.23. 15:13:55

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy egy zajos 16 megapixeles képből nem lehet jobb 4 megapixelest csinálni, mint amit egy ugyanakkora 4 megapixeles szenzor csinál.

rockjano 2013.03.23. 15:19:30

@Gera: Tévedsz nem lehet (fotós vagyok tudom)

A zaj NEM A HŐTERMELÉS miatt van ez úgy hülyeség ahogy van, hanem azért mert egy érzékelő sokkal kisebb így sokkal kevesebb fényt tud kapni így rosszabb a jel-zaj aránya, ettől sokkal zajosabb a kis szenzoros kamera mint a nagy szenzoros DSLR (tükörreflexes) kamera... (akár DX akár FF)

rockjano 2013.03.23. 15:23:10

Egyébként éljen a HTC teljesen igazuk van egy olyan mikro szenzornál ami a telefonokban van a 4-6 Mpixel a reális választás. A 13 Mpixeles kép sem fog a zaj miatt több információt tartalmazni mint egy 4-6 Mpixeles.

A Canon is nemrég vitte le a videókamerái szenzorfelbontását arra amire szükség van (1920x1080) mindjárt sokkal jobb lett az érzékenység persze nem tud tizenakárhány Mpixeles fényképeket csinálni de nem is kell...

PiBá 2013.03.23. 15:23:11

Az egészben az a tök bugi, hogy az objektív minőségéről, színhelyességről, lényeges dolgokról soha egy szó sem esik ...

Gera 2013.03.23. 15:31:27

@rockjano: A gáz csak az, hogy a gsmarena pár tesztfotóján konkrétan rosszabb a kép szerintem is, mint a 13 megapixeles LG Optimus képei ugyanarról a témáról. Persze kevés a kép.

Cherrx 2013.03.23. 15:31:59

A hőtermelés emlegetését értelmetlennek tartom, hiszen csak akkor számít, ha a képérzékelő használatban van (éppen fényképezünk), ez pedig elhanyagolható. A nagyobb felbontású érzékelő pedig nem jelent feltétlenül nagyobb fájlméretet, a sok pixelből szépen lehet átlagolni, és van egy fogadásom, hogy a visszacsökkentett méretű kép szebb lehet az eredetileg is alacsony pixelszámon rögzítettnél.
Szóval szerintem ez a lépés alapvetően a költséghatékonyság miatt történt, ami nagyon helyesnek mondható, ha a megspórolt összeget értelmesebb célokra használják (mert azzal persze egyetértek, hogy a legtöbb felhasználónak 4 Mpixel is elég)

Gera 2013.03.23. 15:33:30

@rockjano: Nem tévedek, mert nem is állítottam semmit :)

AvgDvl 2013.03.23. 15:35:14

Végre valaki ki merte mondani, meg merte lépni, ezt ugatom évek óta.

Szívesen agyonverném egy péklapáttal azt, aki kitalálta a 8-12 megapixeles kamerákat a mobilokba.

zZz 2013.03.23. 15:38:02

@decoati: hint: rockjano-nak van igaza, a zaj elsődleges forrása az egyedi képpontok méretéből jön.
Kisebb felület -> kevesebb foton adott idő alatt -> kevesebb használható jel -> rossz jel/zaj arány.

A buta vásárló (az emberek nagy része) pedig nem tudja, hogyan működnek a dolgok. Azt hiszi, a több az jobb. Pedig a parányi objektív még ezt a 4 megapixelt sem tudja kiszolgálni, szóval a minél magasabb pixelszámmal csak azt érjük el, hogy egyre több lesz a zaj, miközben a hasznos információ nem nő.

zobod 2013.03.23. 15:42:37

Az ipad4 kijelző 2048x1536 pixel felbontású, igazából a 18mp vagy a 36mp mint a nikon d800 egy igen komoly nagyíthatósági tartományt ad ki a komolyabb monitorokon. A finom rajzolatú szenzor remek dolog, nem ezzel van a gond, hanem azzal amit sokan elfelejtenek, hogy a fényképezéshez FÉNY kell. Ha valaki négereket akar fényképezni ahogy negrót szednek az a sötét alagútban, és mindezt 1/1000 záridővel, és f16-al az kössön kompromisszumot a fizika lehetőségei és saját idétlensége között... szobában meg használjon rendes vakut, ne a fényképezőbe épített vakut, az nem arra van. Ne a felbontás, nagyíthatóság rovására menjen már a dolog. Más kérdés, hogy objektív legyen a talpán, ami ezekre a szenzorokra lehetőségeikhez igazodó képet tud rajzolni.

TurboRudi 2013.03.23. 15:43:09

Aki profi fotós, annak valszeg van profi gépe is hozzá. Egy telefonba meg elég max 5mp kamera. Arra, hogy az ember megossza a fáccsén, untig elég. Ha meg olyan telefon jut az embernek, amiben gyengébb minőségű kamera van (mint az enyémekben is), akkor egy fotó feljavító program elég és már látható a minőségi javulás.

decoati 2013.03.23. 15:43:32

@Cherrx: a termikus zaj azt jelenti, hogy minden valós elektronikus szignál tartalmaz valamekkora zajt, kipusztíthatatlanul. Ki is lehet számolni, a képletben szorzótag a hőmérséklet. en.wikipedia.org/wiki/Johnson%E2%80%93Nyquist_noise
Egy adott érzékelő cellából kinyerhető jel maximális értéke függ a cella méretétől, de a termikus zaj értéke nem, tehát minél nagyobb a cella, annál jobb a belőle kinyerhető szignál jel/zaj viszonya.

bioLarzen 2013.03.23. 16:21:30

@sanyix: Pontosan. Hiába van 6-8 megapixeles érzékelő a telefonban, ha

- a többi alkatrész nem az a kategória (kb. mintha egy Trabiba rakna az ember Maserati motort: attól egyedül még nem lesz Maserati belőle)

- ha a júzerek döntő része továbbra is mindenféle beállítás és körültekintés nélkül csak csípőből tüzel, nem "fényképez" (Hiába van Maseratid, ha nem tudsz vezetni)

Kicsit ahhoz hasonlít, amint amikor anno, a műholdas csatronák itthoni elterjedésekor a tévégyártók azzal licitáltak egymásra, hogy 100 meg 200 csatorna programozható a modelljükön - amikor max 15-20 csatorna volt fogható a parabolákkal.

Ezt hívja a művelt portugál overkillnek (a kevésbé művelt magyar pedig parasztvakításnak).

bio

bioLarzen 2013.03.23. 16:23:14

@TurboRudi: "Egy telefonba meg elég max 5mp kamera."

Sztem még az is bőven túl sok. " megapixelnél nagyobb felbontást mobilba szerintem egyszerűen nem érdemes.

bio

bioLarzen 2013.03.23. 16:24:14

(Úgy értem, 2 megapixelnél...)

vjalle76 2013.03.23. 16:25:53

Kis pixelek -> alacsony "well depth", keves elektron fer el egy pixelben -> alacsony dinamikatartomany. Ja es ugyanakkora kiolvasasi zaj a kevesebb elektron miatt nagyobb zajt eredmenyez.
Optikailag sincs ertelme, nem lehet a feny hullamhosszanak nehanyszorosanal kisebb pontba fokuszalni a fenyt, es ezt gyakorlatilag elertuk.
A nagy meretu, kis felbontasu szenzor jo - persze csak ha ugyanolyan fejlettsegu technologiakat hasonlitunk ossze, nem egy legmodernebb 8 megapixelest egy 5 eves 4 megapixelessel.

Shopping 2013.03.23. 16:59:55

Telefonálni lehet vele???
Igen? Akkor kit érdekel a felbontás.

GaZe 2013.03.23. 17:18:20

azert mondjuk retusnal nem mindegy hogy mekkora felbontasbol kell dolgozni.. meg azert olyan is van, hogy mondjuk nem mindig hurcibalja amgaval az ember a tukorreflexest meg a komplett fotostasskat, de mondjuk egy-egy keprol nem maradna le feltetlenul es akkor az mar jo lenne valami olyan minosegben ami a kesobbiekben is felhasznalhato tobb teruleten.. (sosem lehet tudni mikor kap le valaki noverket lecsokolo hazatero matrozt vagy eppen eltalalt spanyol forradalmart.)
nem mondom, hogy ez ugy altalaban tomegigeny lenne, de azert rogzitsuk, hogy van ilyen szegmens is.

erdekes kiserlet volt a samsung galaxy cameraja, ami kb egy ultrakompakt gepbe rakott okostelefon, csak valamiert telefonalni pont nem lehet rajta. de wifi, 3g, google, instagram, szoval minden szar rajta amit a nep hasznal egy okostelefonban fenykepezessel osszefuggesben.
sztem ez egy jo irany, csak epp az aksija kb 3-4 orat bir ki, ez meg hasznalhatatlanna teszi a hetkoznapi hasznalat soran.
szoval a telefongyartok a kamerak helyett jo lenne ha vegre a leggyengebb resszel foglalkoznanak: az aksival.

Sákif za morro? 2013.03.23. 18:15:24

@GaZe: 100 emberből ez a probléma pontosan 0,27 embert érint.

GaZe 2013.03.23. 18:17:02

@LET FREEDOM RING WITH A SHOTGUN BLAAAAAAAAAAAAAAST: kikerem magamnak, en minimum 1 egesz embernek erzem magam :)

sanyix 2013.03.23. 18:18:42

@GaZe: az zaj nem jelent plusz felbontást...

sanyix 2013.03.23. 18:19:30

@sanyix: legalább is használhatót, olyan mintha ott se lenne, sőt még rosszabb.

eßemfaßom meg áll 2013.03.23. 18:38:47

@GaZe: Gyakran fotózol a Playboynak címlapot mobiltelefonnal? Vagy mi az a retusálási cél amit egyrészt mobillal fotózott képből kell előállitani és olyan felületen jelenik meg amire nem elég a 4Mp?

"(sosem lehet tudni mikor kap le valaki noverket lecsokolo hazatero matrozt vagy eppen eltalalt spanyol forradalmart.)"

Ha elkapsz egy ilyen ikonikus pillanatot, a kutyát se fogja érdekelni, hogy 2x3m-es plakáton raszteres.

GaZe 2013.03.23. 19:48:06

@eßemfaßom meg áll: nem a raszteressege miatt erdekes ez, hanem mondjuk egy sotet foltot akarsz kivilagositani, vagy valami bemozdulast beelesiteni, vagy mondjuk a szemeket akarod hangsulyozni, satobbi, akkor ott nem olyan rossz, hogy nem 4 mp felbontasbol kell kisedóhájlájcolni :)

uzrksghfskbuzs (törölt) 2013.03.23. 21:10:24

Hú, most aztán minden köcsög hipszter megmondhatja a frankót, hogy bizony ők már 10 éve szajkózzák, hogy telefonba nem kell 2 megapixelesnél nagyobb kamera.

Én csak annyit mondok, hogy a 4 MPx-es telefonomat a legtöbb esetben szkenner helyett használom, és sokszor nem bánnám, ha inkább 8 MPx-es lenne, hogy a részletekre jobban rá lehessen nagyítani.

eßemfaßom meg áll 2013.03.23. 22:02:25

@GaZe: ezek egyikét se csinálják azok akik telefonnal kattogtatnak és sok értelme senemvan egy szarrátömöritett zajos akárhánymergapixeles jpg-n nekiállni sötét foltot világositani mert csak mégrondább lesz

@tdk.112: ez nem köcsöghipszterség kérdése, hanem a józanészé. Nyilván aki playboycimlapfotóz meg szkennel a telefonjával, annak nem ez a célszerszám kell, erre a célra ott a nokia 808 és az ő 41 megapixele.

sanyix 2013.03.23. 22:06:06

@tdk.112: te beszélsz hipszterségről? LOL

Egyébként én egy 3 mpixeles fényképezőt használok scannelésre (az 5 mpixeles telefon helyett, mert a képminőség ég és föld a fényképező javára), és még a macskapöcse betűket is gyönyörűen lehet olvasni egy A4-es lapról...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.03.24. 16:20:41

@tdk.112: Én meg egy HP szkennert használok szkennelésre, fotózásra meg tükörreflexes gépet. Köcsöghipszter-e vagyok? :)

@rockjano: Szerintem ez már szőrszálhasogatás. Teljesen mindegy, mi az ok (én úgy tudtam, hogy a hő, de elfogadom ha más) a lényeg az, hogy zajosabb képeket készít egy körömnyi CCD-n a túl sok pixel.

bioLarzen 2013.03.24. 19:19:47

@tdk.112:
Azt hiszem, elég méretees öngólt lőttél... Hipszterségről beszélsz úgy, hogy közben használod az elmúlt év "leghipszterebb" szavát: "hipszter".

De, persze, miért is ne? mondhatnám azt, hogy nyiss meg 20 facebook- vagy twitter-oldalt találomra, nézd meg azokon a legfrissebb 20-20 képet, és nézd meg, hogy az így kapott 400 képes mintából - illetve ennek a mobillal készített hányadából (valszín a túlnyomó rész) - hánynál indokolt a 2 megapixelnél nagyobb felbontás.

Ha ezzel végeztél, akkor mondhatnám azt, hogy attól, hogy te speciel úgy gondolod, hogy ki tudod használni egy nagyobb felbontású fényképezőgép (bocs, a kamera magyarban mást jelent - vagy lehet, hogy csak túl hipszter vagyok?) pluszteljesítményét, még nem következik, hogy ez általános. Vagyis, a te EGYEDI esetedből általánosítani, hogy is mondjam... totál antihipszter dolog. Kb. mintha egy féllábú ember azon értetlenkedne, hogy miért párban árulják a cipőket, amikor neki pölö egy darab is elég...

bio

Rejsz Felügyelő 2013.03.25. 01:09:55

@bioLarzen: Te miért írod minden kommented végére hogy bio?

rejsz

Szilvási Bence 2013.03.25. 23:46:37

Csak hogy a nagy szavakkal dobálózok közt legyen egy helytálló komment is:
"Újabb apró hírmorzsák érkeztek a HTC rövidesen leleplezésre kerülő idei csúcsmodelljéről, mely a legfrissebb információk szerint egészen újszerű kameratechnológiával érkezik. A gyártó új szlogenje az „Ultrapixel” lesz, vagyis a képalkotás során pixelenként eltérő színszűrők helyett három képérzékelő kerül bevetésre. A Pocket-Lint beszámolója szerint a HTC M7 a gyártó állítása szerint 13 megapixeles kamerával bír, ám a valóságban három különálló 4,3 megapixeles szenzorral dolgozik, melyek jeleinek kombinálásával minden korábbinál élesebb és élethűbb színek előállítására nyílik lehetőség. A HTC jól láthatóan multimédiás fronton igyekszik odacsapni a konkurenciának, hiszen a Beats Audio hangrendszer mellett most fotózás terén is egyedi megoldások bevetésével próbálkozik."

Gyengébbek kedvéért:
Nem egy szimpla 4 Mpx-es szenzorról van szó, hanem három összehangolt 4,3 Mpx-es szenzor készít el EGY képet. Színhűbb, kevésbé lelhető fel kromatikus abberráció, és a dinamika tartomány is jobban tükrözi a valóságot, mint egy magasabb megapixel számú szenzor.

Kedves Cikk Író!
Legközelebb kérlek olvass utána annak, amit nagy lelkesen készülsz posztolni, mert ez így nem tükrözi a valóságot.

Google+
süti beállítások módosítása