Samsung Galaxy S4 teszt - A biztos ló?

2013.05.03. 17:34 Yarner

Nincs vita: a dolgok mai állása szerint  minden évben az aktuális Galaxy S az Android világának legjobban várt telefonja. A negyedik testvér (Vacak? majd kiderül, bár a választ alapvetően, azt hiszem tudjátok…) idén is nagy csinnadrattával érkezett, és a Samsung dicséretesen gördülékeny indítással juttatta el világszerte a boltok polcaira, így hét eleje óta már nálunk is kapható a nap kedvence.

A kemény munkával és hatalmas marketingre fordított összegek bevonásával kivívott piaci szerepnek köszönhetően egyfelől nagyon könnyű a Samsung dolga – szinte bármit kiadhat, ha az megfelel az alapvetően elvárható paramétereknek, az emberek szétkapkodják. Ugyanakkor az Android világa hihetetlen dinamikusan fejlődik, és az egyre magabiztosabban manőverező öregek mellett már a kisebbnek tartott cégek is egyre komolyabban vehető termékekkel rukkolnak elő. Ennek fényében hiába az erős brand, ha nem elég, amit egy nagy cég letesz az asztalra, az ha nem is azonnal, de idővel biztosan kikezdi a nimbuszt, és lassú, de biztos lecsúszáshoz vezethet.

GALAXY S 4 Product Image (5).jpg

A kérdés tehát az, hogy mit hozott a zsákjában az S4, mutat-e olyat, amitől kikerülhetetlen szereplő lesz a piacon, nyújt-e olyan szolgáltatásokat, amikkel egyértelműen a konkurencia fölé tud kerekedni? Ha versenyló lenne, fogadnánk-e rá?

A Samsung Magyarország jóvoltából néhány napig nálunk vendégeskedett a legújabb koreai erőmű, így személyesen is megtapasztalhattuk, mit nyújt a Nagy Négyes az újdonságokra éhes felhasználóknak. Mivel magam lassan fél éve egy Galaxy S3-at gyűrök minden nap, természetesen a cikk fontos szempontja lesz, hogy miben, mennyire tudott újítást hozni a telefon az egy évvel ezelőtt kiadott csodához képest.

Külső

Egy csúcstelefon esetében alapvető dolog: hogyan mutat a készülék, hogyan fest mellettünk hanyagul a kávéházi asztalra helyezve, és milyen érzés kézbe venni. Az előd S3 sok kritikát kapott a mindenhol lekerekített, kavicsszerű formatervért, és különösen a csillogó műanyag borításért. Az S4 azonban túl sokban nem tért el a korábbi recepttől, ahogyan a Note széria készülékein is látható, a cég dizájnerei úgy döntöttek, káros lenne a Samsung telefonok mára kialakult alapvető karakterétől eltérni, így az S4 külsőre leginkább az S3 és a Note 2 szerelemgyerekének tekinthető. A hátlap most is csillogó polikarbonát, a körbefutó hangsúlyos króm keret, bár megtévesztésig hasonlít a szálcsiszolt acélra, szintén polikarbonátból készült. A levehető kissé hajlékony hátlap alatt találhatjuk az NFC csipet is rejtő 2600 mAh-s akkumulárort, a microSIM foglalatot és a microsSD kártya helyét. Szokás szerint a SIM-cseréhez el kell távolítanunk az akkut, míg az SD kátya cseréjéhez elég a hátlapot levenni. Egy pillanatig még a hátlapnál időzve észrevehetjük, hogy a csillogó felszín alatt a készülék apró négyzetekkel pontozott mintát kapott, ami kedvesen visszautal az első Galaxy S formatervére. A hangszóró nyílása az S3 felső elhelyezésével szemben a tradicionálisabb jobb alsó pozíciót kapta. A kamera középen elhelyezett optikája mellett a vaku ablaka most éppen lent található, ez valami bingó-féleség lehet a Samsung tervezőirodájában (S3 bal, Note 2 jobb oldal, nem kizárt, hogy a Note 3-ban felülre teszik…).

A készülék élén a szokásos dolgokat találhatjuk: a Samsung készülékektől megszokott módon a jobb kézbe véve hüvelykujjunkkal a bekapcsoló gombot, mutatóujjunkkal a hangerőállítót érhetjük el, a 3,5-es jack és az infravörös jeladót rejtő apró fekete pötty felül, a fedetlen microUSB-csatlakozó alul található.
Az előlapot abszolút uralja a hatalmas kijelző: ne felejtsük, sikerült a képátlót úgy megnövelni 0,2 hüvelykkel (az magyarul fél centi), hogy a készülék mérete érdemben nem változott (sőt, valójában épp, hogy csökkent is egy hajszálnyival). A kijelző tehát hatalmas, a telefon viszont nem érződik nagyobbnak a kezünkben, ami nem kis bravúr. A telefon előlapját a fémes hatású keret alá kicsit besüllyedő síkú Gorilla Glass 3 üveglap borítja. A felső sorban a hangszóró és az érzékelők meg az előlapi 2mp-es (full HD) kamera mellett a Samsung-logót találhatjuk, lent pedig a kötelező Samsung gombsort, középen a telefon síkjából kissé kiálló fizikai home (pontosabban home, nemrég bezárt alkalmazások és S Voice) gombbal, mellette bal oldalt a menü, jobb oldalt a visszalépés érintőgombjaival. Az üveglap alatt a hátlaphoz hasonló pontozott mintát láthatjuk, a kapacitív gombok hattervilágítása enyhén átüt a festékrétegen, így a gombok ikonjait sötétben diszkrét dicsfény veszi körül.
Az S3 ívelten elkeskenyedő széleivel ellentétben a négyest egy széles keret fogja körbe, így annak ellenére, hogy effektíve vékonyabb (0.7 mm-rel) az elődnél, kézbe véve mégis masszívabb hatást kelt. A csillógó, lakkozott hátlap viszont továbbra is csúszik, így egy jó tok nélkül az embernek komoly figyelemmel kel kezelni a kütyüt, nehogy egy hirtelen mozdulattól messzire szálljon a kis drága.

Vas

Kezdeném a kijelzővel, hiszen minden mobileszköznek ez az arca, lényege. Mások tesztjeire hivatkozva már korábban is megírtuk, de a saját tapasztalataimból is meg tudom erősíteni: az S4 kijelzője eszméletlen szép. Az 5”-es full HD Super Amoled kijelző nagyon ott van a szeren: az nyilvánvaló, hogy a 441-es ppi mellett már tök mindegy, hogy pentile vagy nem pentile, de sikerült az amoled sokat kritizált túlszaturált színeit is egyensúlyba hozni. A fehér fehér (nem kék vagy sárga), a fekete fekete, (a színek a Samsung állítása szerint nyomdai pontossággal jelennek meg a kijelzőn, és hajlok rá, hogy elhiggyem) az átmenetek kiválóak és a fényerő is erősebb lett mint az előző generációé (konkrétan még mindig nem tudtam teljesen megszokni az S3-am kijelzőjét, mióta visszaadtam az S4-et).

compare.jpg
Ejtsünk itt egy szót az érintőképernyő érzékenységéről is: 10 ujjat gond nélkül felismer, a beállítások alatt feljebb állítva az érzékenységet pedig akár kesztyűben is használhatjuk a telefont, bár ez még pár hónapig nem lesz aktuális, de télen biztosan sokakat megörvendeztet majd a lehetőség. A másik nagy trükk, az érintés nélküli vezérlés is hibátlanul működik, akár 2-3 cm távolságból is észlelte az ujjam mozgását. Ennek a használatáról kicsit később írok, a szoftveres rész alatt.

Tudvalevő, hogy az S4 kétféle chipsettel került a forgalomba: Magyarországon és általában Európában a korábbiaktól eltérően nem a Samsung nyolcmagos Exynosával szerelt változat érkezik, hanem a Qualcomm üdvöskéje, az 1.9 GHz-re felhúzott négymagos Snapdragon 600 dolgozik a motorház alatt. Hogy ez tűrhetetlen veszteség-e, mindenki döntse el maga, az biztos, hogy mindkettő olyan szinten alázza a tavalyi rendszereket, hogy nagyon sok oka senkinek nem lehet a panaszra. A Pocketnownak sikerült szert tennie mind a két verzióra, és az összehasonlításban nagyjából minden esetben az Exynos kerül ki győztesen, de többségben komolytalan különbséggel. Egy 12000 körüli Quadrant-eredményben ezer pont oda vagy vissza nem hiszem, hogy bárkinek igazán számítana, legfeljebb egy virtuális (khm...) "az enyém nagyobb! " versenyben, azt meg az ovival illik kinőni.

Ahogy a múlt héten kitett S3-S4 összehasonlításból világosan kiderült, hogy a négymagos Exynoshoz képest több, mint 100%-os gyorsulásról beszélhetünk, ami tiszteletre méltó. (Arról nem is beszélve, hogy a Qualcommal szerelt verzió bizonyos fokig jövőbiztosabb, ugyanis egyrészt ez lesz minden az S4-re szavazó európai és amerikai fejlesztő zsebében, másrészt az Exynos processzorokra híresen nehézkes fejleszteni, szóval valószínű, hogy a főzött romok tekinetében inkább a Snapdragon lesz a befutó, ami jövő ilyenkor már fontos szempont lehet a kevésbé hardcore felhasználók számára is.) Az Adreno 320-as GPU teljesítményéről azt érdemes megegyezni, hogy az Unreal engine-t futtató Epic Citadel benchmarkján az S3 720p-n 35-40 fps-t produkált, míg az S4 1080p-n hozta a stabil 60 képkockát.

Kapcsolódásban nincs hiány, a szokásos wifi, NFC, 3G, HSPA+ mellett a Qualcomm chipset nagy előnye az LTE 4G-képesség. Volt alkalmam kipróbálni, és még kell mondanom, amint a lenti ábra is mutatja, a hétköznapi wifit is jóval meghaladó sebességű internetkapcsolatot produkál. Szédítő az élmény. (Az atomerőműhöz hasonlatos erejű hardverhez meg kell jegyeznem, hogy sajnos rendesen melegszik is a készülék, mind a hardverigényesebb alkalmazások futtatása, mind a 4G kapcsolat kihasználása közben.)

Screenshot_2013-04-24-08-23-52.png
Ezen kívül még ott van az idei év nagy újrafelfedezése az infravörös jeladó, amivel a háztartás összes kütyüjét a hatalmunkba keríthetjük a tévétől a légkondiig (legalábbis elvben - a tesztkészülékben még nem lehetett Magyarországot kiválasztani a kapcsolódó alkalmazásban).

Szenzorokkal is alaposan ellátták a készüléket - a megszokottakon kívül érdekes a hő-és páratartalom-mérő, melyek főleg az S Health alkalmazásban kapnak szerepet.

Még egy apróság, amiben sikerült jobbat alkotni, mint az S3-ban: a külső hangszóró, bár egyáltalán nem olyan hivalkodó, mint a HTC One előlapra pozicionált gettóblasztere, kiváló, telt hangot produkál, mellette az előd hangja kifejezetten repedtfazéknak tűnt.

A 2600 mAh-s akkumulátor derekasan állja a sarat, bár a 4G hálózat, a full HD kijelző és az 1,9 GHz-es processzor komolyan próbára teszi a teherbírását. masszív használat mellett is végig tud húzni egy munkanapot - sajnos arra már nem jutott időm, hogy gyenge használatban is leteszteljem, érthető okokból abban a pár napban, amíg nálam volt a készülék, alig lehetett kicsavarni a kezemből.

Belbecs, azaz a puhaságok

Nézzünk szembe a tényekkel: bár a Galaxy családot az Android mindig aktuális csúcsaként tartják számon, a Samsung nem elsősorban a kemény kütyübolondokra épít a készülékeivel - a koreai cég célja mindig is a hétköznapi felhasználók teljes érzékszervi letámadása volt, a telefonjaikat pedig hagyományosan telepakolják ezerféle színes alkalmazással, amelyek nem ritkán a Google (közben egyre kifinomultabbá váló és egyre jobb minőségű) gyári megoldásait cserélik le. Tavaly óta a Galaxy S telefonoknak már témája is van, az S4 pedig a Társ a mindennapokban szlogent kapta (eredetiben Life Companion). Ennek megfelelően rengeteg olyan beépített extra alkalmazást kapott, ami a mindennapok különböző aspektusaiban hivatott segítséget nyújtani.

A leghangsúlyosabb ezek közül talán a beépített fordító (nem a Google megoldása, bár eléggé hasonlít - sajnos magyarul egyelőre nem tud), a direkt wifin át zenét, képeket, játékokat megosztó Group Play, az autós használatra külön kihegyezett S Voice, no és persze az S Health, amellyel a diétánkat, testmozgásunkat és általános egészségi állapotunkat tarthatjuk megfelelően szemmel. Itt megjegyezném, hogy egyáltalán nem butaság egy ilyen alkalmazást alapból telefonhoz csomagolni - annak ellenére, hogy magamtól soha nem töltöttem le ilyesféle appot, hiába van több remek is a Play kínálatában, azon kaptam magam, hogy már ezalatt a pár nap alatt is érdeklődve kezdtem figyelni, mennyivel maradtam el az S Health által kijelölt napi lépésszámtól - ha még nálam van pár hétig, lehet, hogy már a kalóriabevitelemet is vele kalkulálgatnám...

A Samsung hallgat az idők szavára, és elkezdett ráfeküdni a tartalomszolgáltatásra is: a megszokott Samsung Apps mellett megjelent a Samsung Hub, ahol könyvek, újságok és filmek is elérhetők. Jó hír, hogy már látható a magyar nyelvű tartalmak kezdeménye, főleg a filmek oldalán, de egyelőre még nem túl combos a kínálat - viszont lényegesen több, mint amit a Play fel tud mutatni ezen a fronton, tezhát bíztató a kezdet. Ez a szolgáltatás amúgy hamarosan több komolyabb Samsung készüléken is elérhető lesz.

Az S2 billentős zoomja óta hagyomány, hogy a Samung minden évben bevezet néhány új vezérlési módot az új Galaxy S-sel. Idén a szemmel verés vezérlés került a masinába. Ez kétféleképpen lehetséges: vagy igazi Jedi lovag módjára teljesen a szemünk mozgásával irányítjuk a szöveg föl-le gördítését, vagy a telefon billentésével. Meg kell mondjam, gyakorlatban az utóbbi bizonyult használhatóbbnak. A technológia működik, de a használata gyakorlatot és figyelmet igényel, néha nehéz megállítani vagy visszafordítani az elinduló szöveget, vagy egy akaratlan szemmozdulattal megint elindítjuk. Kényelmes, stabil körülmények között nagyon jó eredményeket lehet elérni, de a kéz nélküli olvasás pl. metrón kapaszkodva lenne nagyon hasznos, de ott a sok zavaró körülmény miatt kicsit nehézkes a használata (a jó hír viszont, hogy egy puha fotelben, gőzölgő kakaóval a kezünkben remekül lehet vele olvasgatni). További negatívum, hogy ezek a trükkök természetesen csak a gyári böngészővel működnek, de ott is csak az első zoomig, onnantól csak az ujjainkra hagyatkozhatunk. A másik nagy szemtrükk, a smart pause viszont vérbeli vásári mutatvány, másra ugyanis nem jó; biztosan lenyűgözhetjük ismerőseinket a tekintetünk elfordításával megállított videókkal, de gyakorlatban perceken belül az őrületbe kergetett (persze miért akartam a villamoson Doctor Whot nézni, úgy kell nekem). Az 5 másodpercenként megálló film vergődésének végül az MXPlayer letöltése vetett véget - később aztán megtaláltam, hogyan lehet lekapcsolni az oktondi fícsört.

Ami viszont kellemesebbnek bizonyult, a legyintéses gesztusokkal történő vezérlés, bár itt is lehetne még mit csiszolni. A képernyő előtt föl-le legyinve fel-le gördíthetünk egy oldalnyit a böngészőbe, a jobb-bal viszont nem a visszalépést, hanem a következő böngészőablak megnyitását jelenti, amit nem éreztem annyira fontosnak. Ugyanígy legyintéssel felvehető a csörgő telefon (rögtön kihangosítva), és nagyon hangulatosan az alvó telefon elött legyintve felhozhatunk egy eseményösszefoglalót is (óra, hívásinfó, stb).

A Note 2-től kölcsönvett, de immár ujjal is működő érintés nélküli rámutatásban is sok fantáziát látok. Egyelőre a Windows tooltipekhez hasonlóan előnézetet (videó keresősávjában is), zoomot tud megjeleníteni.

A Touchwiz UI csak nagyon kevésben változott a tavalyi átszabáshoz képest, a legjelentőseb újítás talán az átlátszó értesítési sáv, és az Android 4.2.2-höz dukáló beállítás-oldal (a lehúzott értesítés-redőnyből átkapcsolva, vagy a redőnyt két ujjal lehúzva érhető el. Mivel a Touchwiz ezeket a kapcsolókat már évek óta tartalmazza, így csak annyi a változás, hogy a felső sávban görgetés helyett most igény szerint együtt, egy képernyőn is látható mind a 20 kapcsoló (melyek némelyike több állású, hosszan megnyomva őket pedig az illetékes beállítási menübe röpítenek).

Az első Galaxy S bumfordi iOS-klónjához képest rengeteget fejlődött a Samsung felhasználói felülete, és igazából mára már igazán komoly érvet nem lehet felhozni ellene - sok jó ötletet és kényelmes megoldást is tartalmaz, arról nem is beszélve, hogy bizonyos funkciók és widgetek csak a Touchwiz alatt használhatóak. Míg annak idején divat volt a lehető leggyorsabban lecserélni valamelyik éppen futó launcherre, ma már azt gondolom, egyre kevesebben fogják átállítani a telefonjuk kezdőképernyőjét. (Mondjuk személy szerint továbbra is helypazarlásnak érzem, hogy egy egész ikonsor helyét elveszi a képernyők számát mutató pöttyök rendkívül fontos kijelzése, dehát ízlések és pofonok...).

A rendszer sebessége, annak ellenére, hogy a hardver oldalán milyen gyorsulást láthattunk, nem lett látványosan gyorsabb a Galaxy S3-hoz képest - memóriaigényesebb alkalmazások indításakor, alkalmazások közötti lépkedéskor bizony itt is előfordulhatnak 1-1 másodpercnyi szünetek, ami eléggé meglepő.

Kamera

A 12 megapixeles kamera jól teljesít, éles, kellemes képeket készít - bár csodára itt sem kell számítani, kevésbé ideális körülmények között volt, hogy az autofókusz nem bírt megbírkózni egy-egy hirtelen ellőtt fotóval. tesztképeket lent láthattok.

A kamera app komoly megújuláson esett át - úgy látszik az új vezérelv a Samsung fejlesztési osztályán, hogy az egyik termékben bevált megoldásokat átviszik a másik családba is, ugyanis a Note 2 lebegő kiválasztása és osztott képernyős megoldása után az S4 a Galaxy Camera kamera-appját is megkapta. Itt több nagyon praktikus, és ugyanannyi extravagáns (és valószínűleg sohasem használt) trükköt lehet bevetni, amik egy kényelmesen elérhető körhinta menüből választhatóak ki. A leghasznosabbnak talán a képen áthaladó tárgyakat igény szerint eltüntető Radír, a csoportképben a több képből mindenkinél a legmosolygósabb fizimiskát kiválasztó Legjobb arc vagy a két kamerát egyszerre használó, a fotóst is a képbe helyező Dual Shot tűnik, ugyanakkor jó eséllyel soha nem fogja senki használni a hangklippel ellátott képeket, a félig animált állóképet, a papíron remekül hangzó Drama Shot (egy mozgás több fázisát örökíti meg a kamera egyetlen képben) pedig olyan válogatós, hogy az első pár sikertelen próbálkozás után a legtöbben egy életre fel fogják adni.

Screenshot_2013-04-25-22-41-59.pngScreenshot_2013-04-25-22-42-11.png

A képeinket a beépített fotóalbum alkalmazás idő és téma szerint automatikusan esztétikus albumokba tudja rendezni - ezt, ha minden igaz, nyomtatott formában is megrendelhetjük.

Még a fedele is okos

A tesztkészülékkel egy S View Cover fedőnevű gyári kiegészítő is érkezett, ez egy nagyon okosan kitalált oldalra nyíló védőborító. A gorillaüvegre rásimuló texturált műanyag lap felső negyedében kis plexiablak található, a Galaxy pedig egész lenyűgöző módon idomul a borítólaphoz: a fedő felhajtására a készülék azonnal felébred (ez sok mulatságos percet okozott, ugyanis az alatt a fél másodperc alatt, míg kinyitás után életre kelt a kijelző, már legtöbbször reflexből meg is nyomtam a bekapcsoló gombját, visszaküldve a telefont a sötétségbe. Nyilván pár nap után meg lehetett volna szokni.) A másik ravasz trükk, hogy a fedő lezárása után minden információ az ablakhoz illesztett méretben jelenik meg, a plexin át még a beérkező hívásokat is felvehetjük, beszélgetni pedig a fedlap felnyitása nélkül is lehetséges. Az S View saját hátlappal érkezik, és emiatt úgy egy milliméterrel megvastagítja a telefont, de ez, lássuk be, még vállalható ár egy ilyen praktikus holmiért. Remek ötlet, nagyon jó kivitelezés, valószínűnek tartom, hogy az okos borító az S4 egyik ikonikus kiegészítője lesz.

sview.jpg

Összegzés, verdikt
Természetesen rengeteg mindenről nem tudtam írni a cikkben - így is horror hosszúságúra nyúlt. Aki végigrágta magát az egészen, már nyilván sejti, hogy alapvetően nagyon tetszett az új Samsung csúcstelefon, bár sajnos nincs híján apróbb hibáknak, de ezek egy része egyszerűen megkerülhető (a nem tetsző szoftveres megoldások mind egyszerűen lekapcsolhatóak), a többi pedig nem számít deal-breakernek. A legnagyobb fekete pontot talán az UI reakcióidejéért adnám, nagyon különös, hogy alig érezhetően gyorsult a rendszer a majdnem fél éve gyűrt S3-asomhoz képest. Ha a Samsung döntéshozói helyében lennék, ennek a megoldását tűzném ki a legfontosabb elérendő célnak a következő Galaxy S megtervezésében. A sajtó általánosságban leginkább a műanyag burkolaton próbál fogást találni: való igaz, az iPhone 5 és a HTC One alumínum-házához, vagy az Xperia Z üvegborításához hasonlítva már nem tűnik annyira fényesnek az a csillogó készülékház. Elég ez ahhoz, hogy lehúzzon egy telefont? Ezt igazából a vásárlók döntik majd el, és annyi látszik, hogy az S3 (és az azt megelőző Galaxy-k) műanyagburkolata nem sok vásárlót riasztott el eddig.

Viszont hatalmas piros pont jár a gyönyörű kijelzőért, és a készülékház méretének megfékezéséért - kézbe véve alig éreztem nagyobbnak a képernyőt, mint a megszokott 4,8”-ast.A szemkövetés és az érintés nélküli vezérlés rejt magában lehetőségeket, tetszik, hogy elkezdték ebbe az irányba is megnyitni a fejlesztéseket. A médiaszolgáltatás megjelenése is pozitív fejlemény lehet, de tény, hogy a magyar közönség még nem nyitogatja olyan bátran a pénztárcáját, mint az amerikaiak - nagyon jó tartalommal kell majd feltölteni a Samsung Hubot, hogy elcsábuljanak a felhasználók. Az S4 szinte minden területen hozta az elvárható növekedést - gyorsabb, nagyobb, több. Nexus-rajongóknak kifejezetten nem ajánlott, de mindenki más nagy élvezettel használhatja, ha rá bírja fordítani azt a nem kevés pénzt. 

Már csak az a kérdés, meg tudja-e ezzel állni a helyét a piacon? Én személy szerint azt gondolom, nem kell még temetni a Samsungot. Az S4 egy nagyon jól összerakott okostelefon, mindenben a legtöbbet hozza, amit ma a piac elvárhat. Taktikusan kivárták, míg az összes nagyobb konkurens előállt a saját idei nagy dobásaival, és még az sem lehetetlen, hogy az utolsó pillanatban változtattak valamit a recepten (láttunk már ilyet).
Lehet, hogy a rengeteg beépített szoftveres extra csak koloncnak tűnhet egy veterán felhasználó számára, de a tipikus vásárlók szemében ez teszi egyénivé és eladhatóvá a telefont: törődjünk bele, a Galaxy S4 inkább Samsung, mint Google készülék. Ezt lehet szeretni vagy nem, de ez a helyzet.

Egy biztos: Sikeres lesz, nagyon sikeres.


Címkék: teszt samsung

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr105264175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.05.03. 18:19:12

nem estem hasra tőle, de hát itt nem is lehet nagyot újítani. egy idő után úgyis kipukkad az okostelefonpiac, egy S3-at vagy S4-et nem biztos hogy le fog majd cserélni az user, mert minek? netezni, fogyasztani bizonyos tartalmakat az is bőven elég lesz, akár évek múlva is. (itt bizonyos forradalmat max a napon is tökéletes kijelző hozhat.)

szóval hozták amit kell, de semmi egetverő.

igazából én S4-re em ruháznék be, ez a kijelző (ilyen méret és felbontás mellett) nagyon sokat ehet, a 2600-as akksi meg annyival nem nagyobb az átlagnál, hogy ezt kompenzálja.

én pl xiaomi mi 2s-t vettem, 720p, 4,3"-en, aztán ebbe rakok egy 3000-es akkut. az már valami.

egyébként meg ez a sok hozzáadott app engem már zavar. playben már elég sok mindenért fizettem, de ugye vannak ingyenes appok is, szóval van ezer féle valószínűleg jobb alternatíva arra, mint amit a samsung előre feltelepített. ha még ki lehetne őket pucolni, azt díjaznám, de valószínűleg nem lehet.

még valami: az a középső lenti gomb minek? semmi haszna sincs ma már, csupán szükségtelenül lassítja a telefon használatát. zsebben így sem mész vele semmire, viszont legalább lassabb, mint az érintős megoldások. aki azt állítja, hogy gyorsabb és kényelmesebb a fizikai gomb, az hazudik. :p

a telefon dizájnja meg katasztrófális. utálom és unom ezt a természet ihlette szarságot.

a noki 920, a htc-k, meg még a Sony-k is jobban néznek ki, egyedibbek. ott tényleg megy a tervezés, ott tényleg látszik, hogy a tervező megdolgozik a pénzéért. itt ilyesmiről szó sincs.

sokan megveszik majd, de ez a nagy okostelefon őrület nem tart sokáig, és ahogy olvasgatom, nem csak én unom már a galaxy szériát...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.05.03. 18:50:36

@unrealnoise: A középső gomb arra jó, hogy egy app használata közben, az appból való kilépés nélkül, annak futásának echte felfüggesztésével, adatvesztés (vagy játékpályavesztés) nélkül vissza tudj térni az Android GUI-ra. Jóreggelt.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.05.03. 19:09:45

@Tomi from Space: :DDDD

Te most hülyének nézel? Gondolom, mert ez poénnak gyenge volt.
Nem gondolod, hogy ennyire azért nem lehet az láma, aki a fentieket írta, és nagyjából képben is van telefon-ügyben?

A középső gomb fizikai mibenlétét kérdőjelezem meg, ami ha bár furcsán fogalmaztam, akkor az utána következő pár mondatból lejöhetett volna. Jóreggelt.

Hozzátéve, hogy sem a nokia, sem a mostani nexusok, sem a HTC, sem a Sony nem erölteti ezt a fizikai gombot, szerintem sem kellene, engem is taszít az a gomb.

ellenben oldalt természetesen hiányolom a zene/track váltó gombokat. az, hogy hagerőt tudok állítani.. nos nekem kevés. headset meg ilyesmi? nem kell, ott a jó kis sennheiser fejesem.

szóval nem vagyok éna fizikai gombok ellen, de az ott, középütt, totál fölöslegesen FIZIKAI. érintősnek kellene lennie...

meglivorn 2013.05.03. 19:33:33

Nézegettem mostanság telefonokat MMben és hasonló üzletekben, ahol lehet tapperolni.
Azért az az igazság, hogy az Xperia-Z pl képeken meg cikkekben borzasztóan tetszett, de kézbevéve olyan volt mint egy mammut. Bazinagy, és bazinehéz.
Mellette az S3 szinte eltörpült ami pedig nem kis szó, amikor meg kézbe vettem azt hittem eldobom, olyan könnyűnek érzetem. Szóval azért lehet szidni a műanyag burkolatot, de van annak értelme és létjogosultsága :)

Más: az a tok/fedőlap amit adtak a gyári hátlapra vagy annak a helyére ment rá? Mert S3ra láttam hasonlót (a kis ablak nélkül) ami a fedlapot cserélte, így a teló megtartotta a vonalait (plusz ugye a fedlap). Az a megoldás kifejezetten tetszett. Még ha maga az oldalra nyitás nem is.

nemtomki 2013.05.03. 19:55:36

"sikerült a képátlót úgy megnövelni 0,2 hüvelykkel (az magyarul egy egész centi)"

egyezzünk ki inkább fél centiben! (0,2*2,54=0,508cm) :)

a home gomb meg azért jobb, mint az érintős, mert véletlenül érinteni bosszantó, véletlenül meg nem nyomkod az ember annyit. de emiatt nem érdemes fikázni az olvasót, hát istenem, neki más az értékrendje, neked meg a számrendszered! :)

Globetrotter2014 2013.05.03. 22:55:06

Az S4 úgy tűánik hozza az elvárhatót.

Ha sikerülne a koreaiakanak valami nagyot dobni a dizájnban akkor azért durván tarolhatnának.

Igaz más se nagyon próbálkozik

Egyébbként most az almásokon a sor, Lassan 4. éve ugyanaz a dizájn megy...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.05.03. 23:46:30

@meglivorn: a tok lecseréli a hátlapot, ahhoz van hozzáragasztva a flip. Vadonatújan kaptam, és kicsit elállt a telefontól, d gondolom ez egy hét alatt beáll.

Darkcomet 2013.05.04. 09:46:44

Semmi baj sincsen a fizikai home gombbal. Ezt tényleg csak akkor nyomja meg az ember, ha akarja. Nincs véletlen taperolás, utána meg átkozódás. A formatervről annyit, hogy nálam már egyfajta védjeggyé vált ez a kissé butácska kinézet, más alakban már el sem tudnék képzelni egy csúcakategóriás Samsung telefont. A műanyag hátlappal sincs problémám, ebbe a telóba legalább kivehető az aksi. Lehet, hogy maradnak tűnök, de ez nálam fontos szempont.

Darkcomet 2013.05.04. 10:06:05

@Tomi from Space: Nana... A xiaomi mi 2s konkrétan az év elején még simán ott volt az első öt-tíz csúcskategóriás telefon között. A kínai gyártók csúcstelóit abszolúte nem kell lenézni. Hozzák ugyanazt a minőséget és szolgáltatást, mint az űbermárkás társai, annyi különbséggel, hogy a helyére árazzák be a telefonjaikat, és nem kell plussz 50-70 ezret kiperkálni egy márkáért vagy brandért. Mivel a kínai gyártók egyelőre csak a saját országukat, meg mondjuk a távol-kelet egy részét akarják meghódítani, addig nincs félnivalója a Samsungnak, HTC-nek, Sonynak. De a későbbiek folyamán bizony okozhatnak meglepetést a mostani népszerű márkáknak. Én amondó vagyok, hogy az elkövetkezendő évek a kínai gyártókról fognak szólni a csúcskategóriába, úgy hogy érdemes megtanulni a Xiaomi mellett a Meizu, ZTE és Huawei neveket is.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.05.04. 12:11:20

@Darkcomet: Ennyi, de hagyd rá. :)
A Xiaomi Mi 2S nem hogy év elején, hanem még ma is az egyik, ha nem leggyorsabb telefon. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az MI 2S-nek csupán 720p-s kijelzőt kell meghajtania, amikor mondjuk a többi hasonló hardverrel szerelt telefonnak 1080p-t, nah akkor akár azt is mondhatjuk, hogy bizonoy területeken szinte biztos, hogy gyorsabb, akadásmentesebb az MI 2S. Az árának versenyképességéről nem beszélve. 4,3"-en meg bőven elég a 720p, még mielőtt valaki azért nézné le. :)

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.05.04. 12:15:53

@Tomi from Space: egyébként nem tudom mi a bajod. :p

"Aha. Főleg mióta megnéztem a csing-csung telefonod árát :D"

mivan? mi a baj a telefonom árával? sok? jah, hogy feleannyiba kerül mint az S4, és kábé ugyanolyan gyors, ha nem gyorsabb? :D jaaah. értem. sorry.

ezek a csing-csung telefonok eléggé le lehetnek nézve általad, csak tudnám mire fel. ha így haladunk, ők fogják meghatározni az elkövetkező éveket. az MI 2S meg ár/teljesítmény bajnok, úgy, hogy az összeszerelésre és a kijelzőre sem lehet panasz, szóval jobb ha csöndben maradsz okoska.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.05.04. 12:21:22

@unrealnoise: "ezek a csing-csung telefonok eléggé le lehetnek nézve általad, csak tudnám mire fel."

Arra fel, hogy 4 éve vagyok az iparban és követem nyomon az összes gyártót, ergó nekem van olyanom, ami Neked sosem lesz: szakértelmem.

Nem vonom kétségbe a telefonod minőségét, én sem veszek többet "márkás" tabletet mert ár/érték arányban már sehol nincsnenek, de szerintem lövésed sincs arról, hogy honnan indultak a kínai gyártók és milyen förmedvényekkel álltak elő, amíg elfogadható termékeket nem kezdtek el, nem is csinálni, hanem másolni. Ha láttad volna azokat a dolgokat, amiket én, Te is fenntartással kezelnéd, maradjunk ennyiben :) És ezzel most nem leoltani akartalak, csak mondtam. Nekem volt olyan tabletem, amit pl. a Google Play az életbe nem engedett be és azon sem csodálkoznék, ha egyszer csak kivágnának a Google-nél egy több száz millió dolláros Android licenszdíjat és aki nem fizeti be, annak a készülékét kitiltják az összes Google szolgáltatásból. Ezeken is érdemes elgondolkodni.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.05.04. 12:32:13

@Tomi from Space: hát én négy éve nem vagyok az iperban, viszont évek óta figyelem a piacot, a kínálatot, legyen az mp3, pmp player (egészen iRivertől kezdve) volt PDA is, meg etc, de most nem bizonygatni akarok, csupán arra utalni, hogy szerintem ma az utcán mindenki tudja, milyen volt vagy milyen néha jelenleg is egy kínai termék. szapulják is őket eleget. ehhez pedig NEM KELL "szakértelem".

Az pedig, hogy mi a jelen, hááát. abba viszont te sem látsz bele, hiszen nem te állsz a sorok mellett a gyárban, nem látod át a folyamatot. fenntartással kezelem én is, ezért nem is volt eddig "igazi kínai" telefonom.

de: a xiaomi még a legjobbak közé sorolható a kínaiak között legalábbis biztos. kína meg eleve hatalmas piac. hülyék lennének a vezetés részéről szart árulni, aminek okán fogva a telefon pl. a félresikerült tervezés (melegedés etc) miatt fél év után tönkremegy. a saját bizniszüket, és megítélésüket tipornák földbe.

A google meg olyat nem fog meglépni. Persze nem tudhatom, de az android pont azért tart itt, mert droidot bármire lehet, bárhogy, bármikor. ezt nem fogják csak úgy kukázni. ha meg mégis, majd jön egy új rendszer, ami bár elképzelhetetlennek tűnik, de hát az android sem létezett még jópár évvel ezelőtt.

h4h 2013.05.05. 05:58:23

A samsung hozta a kötelezőt, de semmi többet. S3 tulajként nem estem hasra a kütyütől. Nem nevezném magam átlag user-nek, eddig az összes androidos telefonomon custom romot használtam (megvan az oka). Elmondanám az aggályaimat: A Dizájn az oké egyszer még elment, jah tavaly, de mostmár marhára kellene újítani vmit, ez a csúszós fingerprint magnet szr hát...A nagy SAMSUNG egy laza 4 perces vidiben ecseteli h milyen formatervet alkottak az s4-el..Hát ezen kínosan felröhögtem! Szerencsére a dizájnerek neveit is kiirták, na mondtam is magamban, h ezeket kéne két lábbal kirúgni...
A launcher az full uggyan az! És hiába a hardver, ha nincs meg a szoftver(mondják ezt nagyon bölcs informatikusok), ahogyan a cikkben is írták nem érződik gyorsabbnak a telefon, ráadásul a touchwiz gyermekbetegségei továbbra is fennálnak, laggol widgetek váltásánál,a böngészőben, kezdőkép.re váltáskor...Ezér fizessem meg a hardvert??(Én értem h nem ugrott nagyot az android verzió, de az S2-nél is teljesen új felülettel tudtak előrukkolni, pedig a 2.1, és 2.3 között sem volt nagy eltérés mégis tudtak újítani..
A kamera az biztos szebb képeket lő mint az előd, de engem ez marhára nem érdekel...Nekem az S3 8mp-es kamerája is bőven megteszi hobby fotózásra.
A sok csillivilli szemezgetős-legyezgetős dolog engem aztán marhára hidegen hagy bocsi, több fejfájást okoz, mint amennyit segíteni tud..
Egyszóval ez rohadtul nem éri meg a 70-80 ezer ft-os felárat, mert ugye jelenleg az S3-at 125 Mátyásért el lehet vinni, ez meg 200 fölött van vhol..Mire fel??(Csak a független piacról beszélek). Szal az idei évet még kihúzza az S3, jövőre rem vmi ÚJAT kapunk, és nem a lerágott csontot vetik elénk..Aki idén Androidos okostelefonra vágyik az várja meg a HTC ONE-t, vagy esetleg vmi Snapdragon 800-as LG-t, és akkor máris elmondhatja, h az övé jobb mint a galaxy széria legújabb tagja :DDDD

Hatos. Faszt, kilences! (törölt) 2013.05.05. 10:51:44

Wow. Egy csillogó, színes műanyag. Még sípol is.

Hajnesz3 2013.05.06. 17:06:33

5 napja használom az S4-et és elmondhatom, hogy egy nagyon jó telefon. Én nem ránézésre ítélem, hanem tapasztalatból mondom, viszonylag nagy mérete ellenére roppant könnyű, vékony és jól kézben tartható telefon. A hátlap elég komolytalan, de talán abból indult ki a gyártó, hogy azt úgy is mindenki kénye kedvére cserélgeti majd a hozzá tartozó flip cover tokokkal. A képek minősége kifogástalan , felhasználó barát program és jelzem a középső fizikai gombnak is meg van a maga előnye, de használni kell és akkor lőn világosság! Persze mindeninek szabad a vásár akár Htc, Iphone, Sony, de ettől még egyiknél sem lesz rosszabb az S4. Persze ha valaki nem részesíti előnyben a kamerát, a fotózást inkább a zenei hangzás a mérvadó az nyilván más mellett teszi le a voksát. Nem tudom az előd (S3) mit tudott , mert nem használtam, azt tudom, hogy ez egy nagyon jól működő telefon, a maga kisebb hátrányaival. A nagy kijelző több órás "agyonbögyölés" után rendesen melegszik (de ezt már I phone használóktól is hallottam) az akku ilyenkor vészesen merül, de így is egy napot bőven kibír. Nyilván a mindennapos átlagos használatnál ennél többet is.

DirtyHarry 2013.05.12. 16:35:33

az ára is jó nagy lett, nem csak a kijelzője...

Google+
süti beállítások módosítása