Ingress - Világesemény volt Budapesten!

2013.10.28. 09:52 ][-][alo

Korábban már beszámoltunk az Ingress nevezetű Google játékról. Az alkalmazás azóta kilépett a béta állapotból, már működik a meghívás rész is, így a frakciók tovább bővíthetik tagjaik számát. Az app folyamatosan frissül, újabb dolgok kerülnek be a játékba. (Google-Ingress-Háttér írásunk.)

#13MAGNUS

És újabb lehetőségek! Megjelentek a világesemények, melyek sorába október 26-án bekapcsolódott Budapest is. Az ellenállók, és a felvilágosultak összecsapását ezúttal a világ is figyelhette.

hosoktere.jpg(A képen az Enlightened frakció /Zöldek/ játékosai láthatóak)

Tizenegy óra körül érkeztem a Zöld gyülekezőpontra. Kicsit megilletődtem, mivel naaaggggyyoon sok kék ügynökkel találkoztam útközben. Igaz, álcázták magukat Közfelügyeletes, vagy Police mellénykével... 

Az eligazítást követően megkezdődött a "modernkori számháború". A Niantic által közreadott szabályok szerint egy-egy zónában kellett tevékenykedni, közben kiemelt portálokat jelenítettek meg a zónán belül, a pontozás pedig egy 5 perces időintervallumban véletlenszerűen mért eredmény alapján történt.

A taktika és az AS-rendszer hatékony használata végül a várt Zöld győzelmet eredményezte! :)

Khm... szorosnak egyáltalán nem nevezhető küzdelem volt. A két csapat eltérő "gumitaktikával" vágott neki a megmérettetésnek, amit a törp... a kékek - a forma1-es hasonlatot folytatva -, körhátránnyal fejeztek be. :)

magnus_score.jpg

A győzni akarás, a váratlan taktikai húzások, a rendőrségi 12-es URH csatorna használata, a térfigyelő kamerákon keresztül történő megfigyelés (szerencsére a kékek egyensapkában voltak... :) ) október 26-át a Nagy Októberi Fényes Győzelem Napjává tette. 

Jó volt találkozni, elmélkedni, ismerkedni. Köszönet a jó időért is - bár ha zimankós lett volna az idő, csak még nagyobb arányú győzelem lett volna ;)

Üdvözlet a Kékeknek, dicsőség a Zöldeknek! 

Fényre fel!

13magnusoct26-2.png

(Az egész cikket Zölddel kellett volna írjam, csak... nem akartam a Kékeket még jobban elkeseríteni... ;) )


Címkék: ismertető outdoor kitekintő ingress

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr205601122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JulesC 2013.10.28. 10:04:34

Amióta lehet meghívót igényelni, rötön jelentkeztem is de azóta sem kaptam.. :) Jó játék lehet ez ^^

Yeto 2013.10.28. 10:14:02

Nyugodtan elmehetsz politikai blogot írni, a képességeid megvannak hozzá.

][-][alo 2013.10.28. 10:21:44

JulesC: ha Zöld leszel, keress meg magánban - küldök invet :)

Yeto: kösz, de ezt nem sértésnek veszem ;) a politika meg... no, de hagyjuk...

xxylon 2013.10.28. 21:44:56

Izgalmasabb lett mint volt? Sokkal? Mert akkor lehet megnezem megint.

][-][alo 2013.10.29. 06:28:04

szerintem igen, több a portál, több a játékos, több védelmi, támadási lehetőség, nagyobb taktikázás - az idő, az most megint rossz lesz télen, erre készülj :)

Google+
süti beállítások módosítása