Négy acélmag - Overmax Steelcore 10 III tablet teszt

2013.12.13. 23:51 Yarner

Az Overmax nevét hallva nem mondhatni, hogy a legtöbbünk fejében azonnal kigyullad a kis villanykörte - sokan esetleg egy legyintéssel elintézik, hogy "ez is csak egy a töméntelen noname kínai gumicég közül!" Nos, itt egy kicsit más a helyzet. Persze, mint mindenki, az Overmax is kínában gyártott készülékekkel foglalkozik, de a Holland-Lengyel összefogásból megszületett cég honlapját megnyitva meglepően széles termékkínálattal szembesülünk: az Overmax a TV-től a bébiőrön és videójátékokon keresztül szinte mindent gyárt, a mobiltechnológia csak egy része a tevékenységüknek. Mobilon belül pedig szintén széles a skála: az androidos készülékek teljes spektrumát lefedi a kínálat, a médialejátszóktól a hordozható játékkonzoloktól a mobiltelefonig - még két (szintén Androidot futtató) netbook is található a listában. Tabletből is akad bőven - csak a normál szegmensben van több mint 20, és akkor még nem számoltuk bele a gyerekek számára készített speciális modelleket (mert hogy ilyet is forgalmaznak!).

A mostani teszt alanya a férfiasan hangzó Steelcore 10III fedőnevű 10 colos táblagép, amely a fent taglalt paletta legfelső rétegében helyezhető el, az Overmax kifejezetten prémium kategóriás készüléknek szánta. Egy meglehetősen komoly tabletről beszélünk, ezt a masszív acél ház és az alapkiszerelésben a készülékkel járó  stílusos, bár kissé komor fekete bőrtok is azonnal tudatja velünk, amint kézbe vesszük a táblát.

A komoly külső mellől a hasonló kvalitású belső sem marad el: a tabletben négymagos, 1.6 GHz-en pörgő Rockchip processzor dolgozik, amit egy Mali 400-as GPU támogat, no meg 2 GB RAM. A belső SD 16GB-os, de természetesen van hely a bővítésre is. A kijelző IPS technológiával készült, 1280x800 (pontosabban 752) felbontású. Az egyetlen dolog, ami hiányzik teljes örömhöz talán a SIM-foglalat, ez ugyanis egy wifi-only tablet. Aki mobilnetezni akar, kénytelen lesz USB-n át megoldani, nem nagy ördöngösség.

Mit lehetne röviden elmondani a Steelcore-ról? Jó. Mindent hoz, amit elvárhatunk a kategóriájában; a hardver gyors és reszponzív, a kijelző képe éles, és az IPS-től elvárható módon kiváló betekintési szöggel rendelkezik, a színek pontosak és mélyek. A ma még csak csúcsgépekben megszokott 2 GB-s memória remekül teljesít, szabadon lehet lépkedni az alkalmazások között anélkül, hogy a rendszer bármit is újraindítana, akár két komolyabb játék között is tudtam úgy kapcsolgatni, hogy mindig megmaradt az aktuális állás - ez a Galaxy S3-amban nem igazán szokott összejönni.

A táblában vanilla (azaz mindenféle módosítás nélküli) Android 4.2.2 dolgozik, ez ma már sokak szemében inkább előnynek tekinthető, mint hátránynak: a felhasználó letisztult, jól kezelhető felhasználói felületet kap a kezébe. Az előretelepített appok sincsenek túlbonyolítva, egy zenebolton (7digital) és egy VOIP alkalmazáson (easycall.pl) kívül az alapvető androidos alkalmazások mellett irodai extraként egy teljes verziós Kingsoft Office üldögél a készüléken. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy az Overmax komolyan gondolja a készülék tartós használatát, ugyanis 3 év garanciát vállal a tabletre, 7 napos javítási határidővel, ami nem lebecsülendő optimizmusról vagy önbizalomról árulkodik.

A külsőről is ejtsünk pár szót, bár a gyárilag adott tok miatt főleg a fekete bőrt fogjuk látni a készülék hátlapja helyett. Ez előbbi kellemes fogású, mágneses csattal záródik, és egy vékony tépőzáras sáv segítségével többféle pozícióban is felállítható, praktikus darab. Azért egyszer érdemes kivenni a gépet tokból is - a készülék (természetesen) mindenféle gombot mellőző fekete üvegborítású előlapját a dobozban heverve egy kiváló fólia fedi, ami sajnos keretként a készülék fő paramétereivel lett kidekorálva, ez pedig itt-ott kitakar a képernyő széleiből 1-1 centit, azaz a felhasználónak hamar tele lesz a hócipője vele, és megy az egész a gajdeszba. A készüléket acélból készült, nyers fémszínű tok öleli körbe, a hátlapi kamera a szélesebbik oldal középen helyezkedik el, és egy hosszanti fekete sáv emeli ki. Az acéltok, bármilyen kellemes, egyben a konstrukció legkomolyabb hátulütője is - a tablet ugyanis 612 grammos súlyával elég nehéz darabnak számít - összehasonlításként a Samsung Galaxy Tab 10.1 565 grammot nyomott (persze műanyagházzal), de még az iPad 2 is 10 grammal könnyebb az Overmaxnál (az iPad 1 nem, az 680 gramm volt, de ahhoz ma már ne hasonlítsunk semmit).

Na és persze a legfontosabb minden kütyü tesztjében az ár-teljesítmény viszony értékelése: ez az a pont, ahol a Steelcore kifejezetten kiemelkedik a mezőnyből. 60-65 ezer ropogós magyar forint körüli árával elmondhatjuk, hogy magasan veri a hasonló képességű márkás versenyzőket.
Röviden összefoglalva: a tablet mellett szól a remek kialakítás, a praktikus tok, a stramm hardver és a 2 gigás memória, no meg persze a kategóriához képest nagyon kedvező ár és a 3 éves garancia. Mik a negatívumok? A masszív súly és háklisabbak esetleg kevesellhetik a kijelző WXGA felbontását - ma már a full HD a trendi. Azt gondolom, nem áll rosszul a mérleg, ha valaki most készül szeretteinek tabletet venni karácsonyra, érdemes lehet az Overmaxot is fontolóra venni.

Az Overmax Steelcore 10III tabletet a Conflex kft.-től kaptuk kölcsön tesztelésre.


Címkék: teszt tablet overmax

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr705689866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

varisztor 2013.12.15. 05:31:56

Namost egyszer jó lenne, ha valaki leírná, hogy az angry birds-en kívül mire jó egy ilyen izé....szóval a hétköznapokban tapasztalható rengeteg űr közül melyiket tölti be...

nutzo 2013.12.15. 06:18:54

Ilyesmibol eleg sok van. Nezz korul a Chinavasionon. Ceros Revolution dupla kepernyofelbontassal, mint ez (igaz, csak 1 ev gari) nekem ~63k-ra jott ki, mire ideert DHL-lel.

nutzo 2013.12.15. 06:20:27

@varisztor: Mire gondolsz? Miert jo 10 colos gepen internetezni, videot nezni, miert nem eleg a 7 col? Vagy ugy altalaban a tablagep mire jo?

varisztor 2013.12.15. 06:41:31

@nutzo: Pontosan arra, hogy mire jó azon kívül, amire ma a többség használja, azaz előveszi, hogy lássák és értelmetlen dolgokat rángat rajta. Értelmes használatra szeretnék egyszer példát látni....amit a számítógép, okostelefon kombó nem tud.

][-][alo 2013.12.15. 11:51:48

@nutzo: bocs, de vámmal, mindennel együtt volt annyi?

Darkcomet 2013.12.15. 12:25:06

@varisztor: Nálunk a tabletek a home felhasználású laptoppot váltotta ki. Nem cipeljük sehova, nem villogunk vele, viszont idehaza hétköznap nincs bekapcsolva az asztali pc. Wifi beizzít, és innen levelezünk, netezünk, böngészünk, kommentelünk, nézünk filmeket az ágyba. Mivel a mega.co.nl-re feltöltött filmeket egy androidos appal streammelni is lehet, még csak felmásolni sem kell a tabra a cuccokat. Gyakorlatilag teljesen kiváltotta nálunk a tablet laptop vagy notebook felhasználást.

Darkcomet 2013.12.15. 12:26:50

@][-][alo: Ezt nem kell külföldről megrendelni. Ennyi a végfelhasználói ára a hazai üzletekben. Tehát kintről rendelve még akár olcsóbban is hozzá lehet jutni.

][-][alo 2013.12.15. 13:05:11

@Darkcomet: ok, Yarner által írt cucc itthon ennyi, de a nutzo által elmített cuccra reagáltam.

Darkcomet 2013.12.15. 14:07:12

@][-][alo: Oksa, elnéztem. Egyébként ha nem ragaszkodik az ember a 2 GiB memóriához, akkor egy ilyen teljesítményű kütyühöz olcsóbban is hozzá tud jutni, akár még márkás cégektől is (nem mintha bajom lenne a kínai meg egyéb cuccokkal). Pl. Asus MemoPad HD

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.12.16. 09:33:30

@nutzo: Itt most a Steelcore pont annyiba kerül, mint a Kínából hozatott cucc, amit írtál, azért ez praktikusabb.
Nálam személy szerint a Kínából rendelt cuccokkal mindig a garancia a szűk keresztmetszet - lehet, hogy korrekt a kinti partner (ezt sem mindig lehet előre látni), de akkor is, ha gond van a kütyüvel, nemzetközi postára kell adni, ami extra macera. Jobban szeretek besétálni vele a boltba, és leadni javításra. (Persze pesten élek, nyilván nem lenne ilyen egyszerű dolgom egy kisebb városban).
Emiatt néha hajlandó vagyok inkább kicsit többet is kifizetni, csak legyen "rendes" garancia - több kütyümnél is volt rá szükség, tapasztaltam, hogy fontos szempont.
Nincs idegesítőbb, mint ha két hétig vársz egy gépre, amit aztán küldhetsz azonnal vissza, mert két nap után kiderül, hogy rossz a wifimodul - onnan meg megint várhatod a postát, amíg visszaért Sencsenből...

regős44 2014.05.08. 13:08:19

Venni akartam egy ilyen cuccot de maga az eladó lebeszélt mert szervízelési gondok vannal. lassú,nehézkes.baromi soká tart és van amikor nem is javítják.Felhívtam a Conflax céget akik forgalmazzák.Eleve telefonon is nehéz elérni őket.Mikor végre sikerült egy kelletlen hangú picsa vette fel aki még azt sem tudta,hogy az overmax 10 III -as micsoda. Azt viszont tudta ,hogy az itt leírt 3 év gari nem igaz.Ennyit nem adnak .Tehát ez a teszt is hiteltelen a számomra és nagyon reklámnak tűnik

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.08. 13:51:02

@regős44: Nézd, én a rendelkezésre álló információkból dolgoztam, ez állt a hivatalos anyagokban - bár valóban nem telefonálgattam utána a témának. Ezen felül a saját benyomásaimat írtam, a tesztgép szépen muzsikált.
A cikk nem reklám, sajnos egy vasat sem kaptam senkitől érte.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.08. 14:02:32

@regős44: Most hívtam fel őket, (tel: 4647-423) megerősítették, hogy él a 3 éves garancia és az egyhetes javítási határidő is. Most akkor mi van? :-)

hunyadi1016 2014.05.11. 20:23:36

én sem értem..egyes helyeken 1 év garit adnak,máshol fizetni kell a 3 évért. De ha már itt tartunk mi a tapasztalat egy hasonló gépezetről a neve: PRESTIGIO multipad 4 Quantum 10'1

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.05.12. 09:29:34

@hunyadi1016: Sajnos az még nem volt nálunk, így nem igazán tudok mit mondani :-(

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2015.02.11. 15:50:30

@varisztor: netezés, chatelés, levelezés, skypolás, játékok, ebook olvasás,szótár használat,stb...ezek így kapásból a hétköznapokból. Ha meg munka: akkor orvosoknál, készlet ellenőrzés üzleteknél és raktárakban, jegyszetelés,stb.

Google+
süti beállítások módosítása