Az S5 szereti a scrollozást

2014.04.11. 13:31 Yarner

A napokban kezd megjelenni a világ több pontján Samsung új üdvöskéje, az ötödik S telefon. Írtunk mi is róla, hogy a beállítások menüje, feltehetőleg a Google-lal kötött titkos megállapodás miatt hirtelen kukázott teljesen átszabott kezelőfelület mementójaként, újszerű, kerek színes ikonokból álló elrendezést kapott.

Ilyennek láttuk a befutó képeken:

galaxy-s5-settings.jpg

Ez már csak azért is volt kicsit meglepő, mert már az S4 beállítás-menüje is kapott egy felújítást (ez azóta minden 4.3-as Touchwizben megjelent), akkor kategóriák szerinti fülekre bontották a beállításokat, éppen azért, hogy ne kelljen annyit görgetni a sok beállítás szöveges listáját. A füles megoldás kicsit ódivatúnak tűnt, de hamar meg lehetett szokni, és tényleg rövidebbek lettek tőle a listák.

Na, most, a fejlődés és a logika szellemében, így néz ki az új menü:

s5settingsmenu.jpg

Tényleg sokkal átláthatóbb, nem igaz?

A fair play szellemében megjegyzem, hogy a kategóriák címei a kép alapján összezárhatóak, és nem világos, hogy zárt vagy nyitott állapotban fogadja ez a menü a felhasználót (ha véletlenül kapunk egy készüléket tesztelésre, majd meglátjuk), de szerintem akkor is elég erős ennyi helyet elpazarolni egy jól bevált szöveges menü helyett, amiben már eddig is szerepeltek a könnyebb azonosítást segítő grafikus ikonok a sorok elején. Aki sokat állítgatja az S-Voice-ot, jobb ha vesz egy gyűszűt a hüvelykujjára.

[Forrás: Ron Amadeo]


Címkék: hírek samsung

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr866015487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása