MasterCard PayPass - A leggyorsabb fizetési mód a fesztiválokon is!

A boltban számos esetben levert már a víz, amikor előkerültek a bankkártyák az előttem sorban álló vásárlóknál. Ilyenkor mindig elfelejtett PIN kódokat, megsérült chipeket kezdtem vizionálni és már éreztem a számban a lakásban hagyott, éppen odaégő töltött káposzta ízét, amit csak azért hagytam úgy, mert "úgyis megjárom 2 perc alatt a boltot". A technológia fejlődésének és az emberek és üzletek high-tech-esedésének hála viszont újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a fizetések lebonyolítása előtt. Az NFC megjelenésével új távlatok nyíltak és kicsiny hazánkban is egyre jobban elterjedt ez a fizetési mód. Magyarország nemzetközi összehasonlításban az élvonalba tartozik, ami az egyérintéses fizetési technológia elterjedtségét illeti. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2013-ban háromszorosára nőtt az egyérintéses bankkártyák száma Magyarországon. Tavaly év végén közel 1,8 millió ilyen plasztik volt forgalomban 2014 első negyedévére pedig ez a szám elérte a 2,2 milliót. A MasterCard saját adatai szerint 2012 és 2013 között megtízszereződött  a PayPassTM kártyás fizetések száma és összértéke is hazánkban, és mára az összes MasterCard® és Maestro® kártyás fizetés hét százaléka ilyen, egyérintéses bankkártyával történik.

terminal.jpg

Miért fizetnék PayPass-szal?

Azért, mert gyors és egyszerű. 5000 forint vásárlási érték alatt nem kell hozzá PIN kódot sem használni és a technológia váltás sem kerül semmibe, hiszen a PayPass-szal felvértezett kártyákkal a régi típusú terminálokkal ellátott üzletekben is lehet fizetni. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan növekszik, immár a 4-es metróban is ezzel vásárolhatjuk meg a jegyünket vagy a bérletünket és a BKK fontosabb csomópontjain is elérhetőek már az ezt elfogadó terminálok.

Várjunk, mi az az NFC?

A szó maga mozaikszó, a Near Field Communication szavakat rejti, ami gyakorlatilag le is írja a technológiát, közeli kommunikációról van szó, ebben az esetben 2-4 cm az a távolság, amit ezek a chipek áthidalnak. Fontos, hogy tisztázzuk, itt adatátvitelről van szó, nem csak a most trendi érintés nélküli fizetési módszerről. A már NFC chippel szerelt eszközök ugyanis egyszerűsítik az adatátvitelt, legyen ez fénykép, videó, névjegy, vagy játék (játékot akár egymás ellen is lehet játszani a segítségével). Aktív használata során már lehetőség van arra, hogy az eszközök összeérintésével kicserélhessük az információkat. Amióta mobiltelefon van, megvan erre az igény, és nem csak okostelefonokkal használtuk az adatátvitelt. Emlékszünk még az IrDA infravörös átvitelre? Ericsson R320-on tökéletesen működött, lassan ugyan,de névjegytől csengőhangig mindent lehetett vele mozgatni. Küldtünk már azóta adatokat Bluetoothon, SMS-ben, MMS-ben, számítógép segítségével szinkronizálva, email mellékletként. Az igény megvolt, a fejlesztők pedig mindent megtettek, hogy ezt kielégítsék. Átviteli sebessége 424 kbit/s, energia felvétele pedig 15mA alatt van, illetve nagyon alacsony (0.1 s) a rendelkezésre állási ideje. Ezek azok a paraméterek, amik ideálissá teszik a mostani, rengeteg energián élő telefonok korában, valamint az, hogy nem szükséges a hosszú párosítási folyamat. Innentől kezdve nem csoda, hogy nem csak a mobilokban, de a bankkártyás fizetésben is előkelő szerepet vívott ki magának.

obr1260_1.jpg
Ennyi mindenre használható az NFC

Így már könnyű fizetni

Az NFC technológia elterjedésének azonban nem az adatátvitel a fő mozgatórúgója, hanem a különböző fizetési módok. És ebből is van pár megoldás. A legideálisabb az, amikor a telefon szolgál majd fizetőeszközként, a beleépített chip, és a szolgáltatásba regisztrált bankkártyánk segítségével (ekkor már megvalósítható, hogy akár magánszemélyek között is működjön a virtuális egyenleg transzferre) (Biztos más is olvasta a 90-es években népszerű Shadowrun könyveket, na onnan lehet ismerős) Az ilyen megoldásoknál a készüléken futó alkalmazásba akár több bankkártyánkat is regisztrálhatjuk, és mint egy virtuális pénztárcából, választhatjuk ki, melyik számlánkkal fizetünk, hol fogadjuk az utalást. Ilyen szolgáltatás a MasterCard Mobile is. Addig is hazánkban egy köztes megoldás terjed el, főleg a Sziget fesztiválnak köszönhetően itthon már több éve lehet prepaid NFC kártyákkal fizetni, ahol egyenleget előre töltjük fel a kártyára, itt nincs kapcsolat a bankszámlánkkal. Az évek alatt felnőtt technológia szerencsére már beköltözött mindenhova és Magyarország legkedveltebb fesztiváljain (Sziget, Balaton Sound, Volt), már fesztivál-kártyát sem kell vennünk, elég ha nálunk a PayPass-os bankkártyánk.

mastercard.jpg

A PayPass elfogadóhelyek megnyitják a lehetőséget a mobilfizetés felé

Ahogy az egyérintéses fizetés hétköznapi gyakorlattá válik, megnyílik az út a mobiltelefonos fizetési módok terjedése előtt is, hiszen mindenütt, ahol az egyérintéses technológia, például a PayPassTM elérhető, az arra alkalmas, úgy nevezett NFC-s mobiltelefonokkal ugyanúgy lehet egyetlen érintéssel fizetni. A MasterCardnak 2013 utolsó negyedévében több mint 50 mobilalapú NFC-fizetési projektje működött Európa-szerte. Magyarországon a Bell Research 2013-ban végzett felmérést a Mobiltárca tesztprogram kapcsán. A kutatás adatai szerint az NFC mobilfizetést széles körben használták vásárlásra és hűségpontok gyűjtésére is, a válaszadók csaknem 20%-a napi szinten fizetett az NFC-képes mobiltárcájával.

 


Címkék: mastercard paypass nfc

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr676578773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kahuna13 2014.08.07. 17:20:48

Nagyszerű találmány. Azért miután majd' 20e Ft-ért tudtam tankolni PIN-kérés nélkül, inkább búcsút intettem neki.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.08.08. 23:53:08

@Kahuna13: Egy 500 eurós bankjeggyel meg több, mint 150 ezerért tudsz PIN-kérés nélkül tankolni, oszt' azon sincs PIN-kód :) Nem kell elhagyni.

Kahuna13 2014.08.11. 11:04:51

@// Gery Greyhound: Aha. Rengetegen kapkodnak ám utána. A legtöbb kútnál/helyen a 200-ast sem.

Ez a "Nem kell elhagyni." ez milyen érv(hiány)? Mindegy.

Google+
süti beállítások módosítása