Hogy reagált az androidos világ a tegnapi Apple bemutatóra?

2014.09.10. 15:14 Yarner

Persze, tudjuk, a gúnyolódás, a pártoskodás kicsinyes dolog, az igazán nagyok felülemelkednek az ilyesmin. Azt is tudjuk, hogy a két rivális ökoszisztéma alapfilozófiájában már annyira távol kezd járni egymástól, hogy egyszerűen nem is érdemes őket összehasonlítani, és valójában már mindkét oldal bőven bizonyított. 

De néha mégis jól esik kicsit szurkálódni, és almás barátaink sem vetnek meg néha egy-egy baráti ütésváltást... Lássuk a termést!

Kezdjük a mélyvízzel: pont a tegnapi Moto-cikkben emlegetett Ron Amadeo sütötte el ezt a roppant illetlen képet:

ronruthless.jpg

A képnek elkészült egy magyar fordítása is, itt látható (az elkövető Sanciman).

A Samsung sem megy soha a szomszédba egy kis gonoszkodásért, ha a Nagy Vetélytárs lejáratásáról van szó, a Note sorozattal a phablet-kategóriát elfogadottá tevő cég sajtósai ezt a képet twittelték ki: 

samsungtweet.png

Többen élvezettel idézték fel a Gizmodo 2011-es prófétikus cikkét (Ez az, amiért az iPhone kijelzője mindig 3,5 inches lesz), mások meg kiposztolták az Apple pár évvel ezelőtti iPhone 5 reklámját A reklám, amit az Apple ma szeretné, ha kitörölnél az emlékezetedből felirattal.

és az iWatch Apple Watch? Arra egy videó is készült.

Végezetül felhívnám a figyelmet kollégáink, az Appleblog cikkjére, ahol Csaba a keynote előtt az alábbi ígéretet tette: "Egy lendülettel megiszok holnap öt pohár pálinkát az eseményről készülő összefoglaló videónkban, ha nem lesz iWatch bemutató a show-n." Mivel az iWatch nevű terméket azóta sem mutatták be, kérem a nagyérdeműt, hogy gyakoroljon nyomást az elismert bloggerre :-) 

A fenti lista korántsem teljes, ha találtok valami gyöngyszemet, osszátok meg a kommentekben a többiekkel is!

UI: Senkit nem akartunk megsérteni cikkünkkel, de a gyorsabb ügyvitel kedvéért beírnék néhány azonnal használható visszavágást: "az iPhoneom legalább nem akadozik", "az android egy sz&r", "az egészet úgy lopták", "csak az vesz androidot, akinek nincs pénze iPhonera". Béke!

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr416686197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2014.09.10. 16:30:42

:)))))

Asszem az android világ nyugodtan aludhat(na, ha nem lenne gyilkos verseny házon belül).

Úgy nyírják ki az Apple-t mint a 90es években...

Kúrcsány Ferenc 2014.09.10. 19:24:27

Az utolsó visszavágásban van valami, ha lett volna 200 ezrem telefonra akkor iPhone-t veszek, de csak 50 volt, úgyhogy lett Xperia SP :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.09.10. 19:29:16

@Kúrcsány Ferenc: Ez azért veszélyes, mert ha nincs 200K-d csak úgy, akkor egy idóta, vagy, ha meg van és iPhone veszel rajta, akkor meg egy idióta vagy, szóval baromi könnyű idiótának lenni a mai világban :)

régebb óta vagyok Subban mint te 2014.09.11. 08:54:26

@Kúrcsány Ferenc:
Nekem volt. Note 3-t vettem.
A gyerek kapott 5s-t, bőven több mint 200 ezerért, de ő
1. lány
2. fiatal.

Szelfit csinálni az iPhone is jó..

freddyreal 2014.09.11. 09:05:07

@régebb óta vagyok Subban mint te: másfél éve szintén volt, note 2-t vettem belőle. Aki egy kicsit is fogékony a technika iránt, és nem csak divatmajom, az már rég tudta, hogy ez a telefonméret a jövő...az applenek kellett pár év mire lemásolta a samsungtól azt, ami valójában az embereknek kell.

spasic · http://www.spasicfabian.wix.com/ 2014.09.11. 09:55:37

Szeretnék gratulálni a poszthoz. Én iPhonet és Samsung Galaxy S5öt használok. Mindkettőt szeretem. Hűen olvasom az almás blogokat is, hisz egy éve még nem hogy S5öm, de semmilyen más androidos készülékem se volt. Nem hinném h probléma az hogy az Apple késöbb növelte meg a kijelző méretét.

UI: A cikk tényleg jó. A komment lényege szerintem másban jó a két platform. Ne ítéljük el semelyik oldalt sem.

protézisesh 2014.09.11. 10:33:59

a reklám jópofa, de pár dolgot (iPhone userként) hozzáfűznék:
1.) a piacon azt lehet kapni, amit a MARKETING diktál, nem amit a vevők keresnek. Biztosan sokan vannak, akik imádják a péklapátokat, én viszont a férfiing zsebében is kényelmesen elférő telefonnál húzom meg a méret-határt. Ez az iPhone 4/4S. Az ötös már kicsit nagy. Filmet sose nézek rajta, a többre meg elég a 4S képernyőmérete. (gombosban meg a Nokia E51-et szerettem, az kicsi, helyes készülék volt).

2.) az azonos tudású iPhone-ok mindig pont ugyanannyiba kerültek, mint a Samsung vagy a Sony csúcskészülékei. Az 50ezres androidos telók meg nyomába sem érnek egy iPhone-nak, ahogy egy Galaxy S5-nek SEM!

3.) sose hiányzott az android "szabadsága", bőven elég a legálisan letölthető alkalmazások tömege. Viszont az appstore-ból letölthető cucc mindegyik ájfonon fut, nincs a "sonyra írták, samun akad/kifagy" problematika

4.) vírusok teljes hiánya iOS alatt. :)

5.) az iTunes és a memória cserélhetetlensége nekem is fáj. :(

6.) a tipikus user a hűségidő lejárta után cserél. Nem félévente. Én a most lejárt 4S-t cserélem 5S-re, ami most a 6 megjelenése után olcsóbb lesz. Így, ennyiért viszont nagyon jó telefon az 5S.

7.) kurvára nem érzem hülyének magam, mert iPhone-om van.

Tony Alemida 2014.09.11. 14:19:55

Meglepoen joleso erzes,hogy lehet ugyis allast foglalni,hogy nem a pocskondiazas aa leghangsulyosabb a velemenyben.Respect! Meg sok hasonlot!

Kúrcsány Ferenc 2014.09.11. 15:02:48

@Tomi from Space: az biztos, a legnagyobb idióták meg 200e-ért vesznek Android telefont, ami olyan mint 400e-ért venni egy laptopot hogy Linuxot futtass rajta :D

ergerberger 2014.09.11. 16:03:44

"csak az vesz androidot, akinek nincs pénze iPhonera"

Nem, iPhone-t tipikusan nem az vesz, akinek van rá pénze, hanem aki megveszi "ingyen" a szolgáltatótól, aztán meg sír a szája, hogy kilóg a segge a gatyából, de a részleteket fizetnie kell.

sasfészek 2014.09.11. 20:29:42

nekem meg egy 24900 ft-os 520-as windows phone-om van, nagyon jó. és tényleg. főleg, hogy 2-3 naponta kell tölteni

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.09.11. 21:22:28

Droidos telom van, ketezerbe fajt, lehet vele telefonalni, netezni, fenykepezni, fasza a GPS. 6-7 napig birja az akkuja. Jo, kell kotni nemi kompromisszumot, de leszarom :-)

heimdall 2014.09.14. 16:51:13

@sasfészek: mint szintén 520 tulaj (ameddig nem lesz csökkentett áru iPhone 5s a T-nél...), azt tanácsolom ne rakd fel rá a 8.1-et, mert egynapos telefon lesz belőle és jelentősen lassul majd a készülék.

sasfészek 2014.09.14. 20:15:55

Fent van a 8.1 de semmit nem érzékelek. Tök gyors meg minden. 2,5 napig bírja - igazából azóta figyeltem fel arra, hogy sokáig bírja mióta szóltak hogy rajta van a 8.1

Google+
süti beállítások módosítása