JK Shin maradhat a süllyedő Samsung kormányánál

2014.12.15. 09:00 Yarner

A Samsung nagy bajban van. A megatársaság idei számai csúnyán elmaradtak a korábbiaktól: A Wall Street Journal még novemberben jelentette, hogy a Galaxy S5-ből a vártál 40%-kal kevesebb fogyott, ami nem elhanyagolható különbség, és korábban azt is nyilvánosságra hozták, hogy az IT és mobil kommunikációs részleg harmadik negyedéves profitja laza 74 %-ot zuhant, az okostelefonok piacán pedig jó 10%-ot esett a részesedésük, a 2011-es szintre visszavetve a céget.

samsung-electronics-logo-outside-its-offices-in-seoul_-file-photo-via-afp_.jpeg

 

A helyzet tehát nem rózsás, és az sem segít kifejezetten, hogy nagy zavar van a cég legtetején is, ugyanis a Samsungot irányító Lee klán feje, a 72 éves Lee Kun-hee májusi, hosszas kórházi kezelésben végződő szívrohama után éppen a visszavonulását készíti elő, és mint jó istencsászár, oligarcha, iparmágnás, a gyerekeire kívánja hagyni a világ egyik legnagyobb társaságát. Lee-t a cégen belül nem csak poén szintjén kezelik élő istenként, egy ott dolgozó japán mérnök azt mesélte a cégvezető gyárlátogatásáról: "Megmondták a munkásoknak, hogy a növényzet mögé parkoljanak, nehogy a ronda autóik sértsék a Vezető szemét. A mosdókba mentol volt kitéve, nehogy valakinek kimcsiszagú maradjon a lehelete. Sorfalat álltak az őrök a limuzinja üdvözlésére, és hosszú, piros szőnyeget gördítettek ki neki. Szóltak mindenkinek, hogy nehogy ki merjen bámulni az ablakon." "A Samsung egy vallás, és Lee az isten."

leehk.jpg

A Samsung-vezér két lánya is kap egy-egy üzletrészt a birodalomból, de a torta legnagyobb része, azaz a Samsung Electronic persze az egyedüli fiú, Lee Jae-yong (amerikaisítva Jay Y. Lee) öröke lesz. A gond ezzel csak az, hogy az öreg Lee abszolút kézi vezérlésen tartotta a céget, és az összes komolyabb döntés az ő személyes hatáskörébe tartozott. A másik bonyodalmat az okozza, hogy a Samsung csoport szinte követhetetlenül bonyolult felépítése és tulajdonosi hálózata miatt (az Economist írt erről egy érdekes cikket) a Lee klán jelenleg pusztán pár százalékos valódi tulajdonrésszel uralja az egész impériumot - ezért a vezetőváltás előkészítésének része a  cégbirodalom teljes átstrukturálása is - arról a pikáns részletről nem is beszélve, hogy a gyerekek hatalomba lépéséhez örökösödési adót is kell majd fizetni, ami a jelenlegi állapot szerint a családnak hat trillió wonjába fog kerülni, ez olyan 5.46 milliárd dollár, szóval szegény família most éppen kuporgatja össze az aprót. 

Tehát a fejben is nagy a kavarodás, de az alsóbb szinteken is össze vannak zavarodva. Az egész sajtó azon töri a fejét, mi okozhatja a hirtelen zuhanást. A legtöbben a Xiaomi, a Lenovo és a többi üstökösszerűen szárnyaló kínai mobilcég sikerében és jó áron kapható minőségi készülékeiben látják a hanyatlás okát, annak ellenére, hogy a Samsung hagyományosan erős az alsó-középkategóriában is. Mások nem minden ok nélkül emlegetik, hogy a Galaxy S3 óta lényegében semmi igazán komoly újítás nem történt, sem az S4 , sem az S5 nem tűnt igazán nagy előrelépésnek az azt megelőző készülékhez képest, így a cég elvesztette a vezető imázsát, miközben a versenytársak, mint a Sony, az LG vagy a Motorola eredetibb, vonzóbb csúcskészülékekkel tudtak előrukkolni. 

Arról kevesebb szó esik, hogy a cég víziója a szoftver területén az idő előrehaladtával egyre nagyobb kulimásszá kezdett válni, és ügyetlen kísérleteik a saját szoftveres ökoszisztéma és szolgáltatás-hálózat kiépítésére csak összezavarták a cég imázsát, lévén nagyrészt összeakadtak a Google hasonló irányú fejlesztéseivel (az Ars Technika a lenti képen szépen összeszedte, hogyan igyekszik a Samsung gyengíteni a Google befolyását az eszközeiben). A rettenetes szaggató Samsungokat meg ne is emlegessük. 

lolsamsung-640x406.jpg

Röviden: a Samsung sokat veszített a vonzerejéből minden szegmensben. Vagy valami hatalmasat villant, vagy tovább zuhan. és lehet, hogy nem tudja majd megállítani a hanyatlást. Ez persze bombasztikus kijelentésnek tűnhet, de emlékezzünk a Nokia és a Blackberry összeomlására. (No és persze a Motorola is csak nagyon masszív közbenjárással tudott talpra állni, a HTC jövője pedig, minden kiválósága ellenére, máig nem vehető biztosra). Mind megkerülhetetlen cégek voltak a saját területükön, és drámai gyorsasággal omlottak össze, vagy kerültek csődközeli helyzetbe. 

Nézzünk a jövőbe: mi várható? Annak ellenére, hogy mindenki arra számított, hogy egy gyors lefejezéssel adják a világ tudtára, hogy komolyan gondolják a megújulást, a legfrissebb hírek szerint JK Shin, a készülékbemutatókról jól ismert, kissé tört angolsággal szonokló mobilvezér maradhat a kormánykerék mögött a viharos időben is.

jkshin.jpg

 

Kérdés persze, hogy a Samsung mobile felfuttatában oroszlánrészt vállaló menedzser képes lesz-e hasonló sikerrel levezényelni a megújhodást is, hiszen a pozitív eredmények mellett lényegében minden, ami most a Samsung ellen szól, az ő saját szellemi gyermeke...

És mi az amit eddig láttunk? Elkezdtek áramvonalasítani: bejelentették, hogy a következő évben 30%-kal kevesebb új készüléket fognak kihozni. A sajtót arról tájékoztatták, hogy a hatékonyság és versenyképesség céljából áramvonalasított okostelefon-kínálat mellett a tableteket "differenciált technológia és dizájn" révén fogják kiemelni, a wearable üzletágat pedig a további diverzifikálás mellet a "növekedés új motorjává" akarják tenni. 
(Ezzel kapcsolatban erős kételyeim vannak, de az biztos, hogy 2015 az Apple Watch keltette röhejes médiahájp miatt a viselhető technológia éve lesz.)

samsung-galaxy-s5-logo.jpg

Természetesen a készülő Galaxy S6 felé fordul a világ szeme. Nagyon kicsit kell túlozni hogy azt mondjuk: ezen áll vagy bukik minden. Ezt persze házon belül is értik és érzik, és árulkodó lehet, hogy a szokásos betűkód helyett a hatos előkészítése a Project Zero kódnevet kapta, talán az annyira szükséges újrakezdés szimbólumaként. Közeledik az új év, ilyenkor a elkezdenek szálldogálni az első pletykák is az új Galaxy S-ről. A múlt héten már meg is érkezett az első (hamis) prototípus-fotó, és a Sammobile már tudni véli, hogy az 5.5 inches QHD kijelző mellett 20 (vagy 16) MP-es kamera, 64 bites 8 magos Snapdragon vagy Exynos csúcsprocesszor és 3 GB memória lesz majd a masinában, a háttértárban pedig végre elhagyják a 16 GB-s opciót és 32-64-128-as kiszerelésben érkezik majd a telefon, ami elképzelhető, hogy a megszokott mellett EDGE variánsban is kapható lesz (ennyit arról, hogy áramvonalasítják a kínálatot). 

Az biztos, hogy 2015 izgalmas év lesz a Samsung életében! 

Ne maradj ki a nyereményjátékunkból, indulj te is a 40 000 ft-os fődíjért!

ne_maradj_ki_kep.png


Címkék: hírek samsung

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr586984337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DaVe 2014.12.15. 18:59:05

Talán ha a sok bloatware helyett kiadnának Android frissítéseket is az ex-zászlóshajó készülékekre (pl. S3-ra annó nem jött a 4.4), kevesebben pártolnának el tőlük. Meg ha van, akkor nem fél év késéssel. Én legalábbis emiatt....

Darkcomet 2014.12.16. 06:40:41

Az ár/érték arány is sokat számít szerintem. Az utolsó két-három készülékeket indulásnál az iPhone környékére alárazták be, és ez finoman szólva is túlzás volt.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2014.12.17. 08:11:29

Van olyan hely ahol biztos király, de végtelen mennyiségű különböző készüléket csinálnak, amiknek a döntő részéhez zéró frissítés, átláthatatlan katyvasz az egész. Számomra is addig volt vonzó a Samsung lehetőség amíg nem használtam egy S4 mini-t. Folyamatos lefagyások, újraindulások. KK meg kérdés lesz-e rá. Oroszoknál persze, gondolom jó piac, már van KK. Váltottam egy HTC One-ra és nem bántam meg. Viszont azt is el kell mondjam, hogy a TW-ben vannak jó dolgok, amik hiányoznak a HTC-ből. Mindkettő dual sim, ami nekem kell.

lifelike 2014.12.17. 11:44:30

amíg évi 200 féle samsung telefon lesz senki nem fogja őket komolyan venni, nem tudsz samsungot ajánlani a barátodnak mert te se tudod melyiket kéne, az akadozó touchwiz miatt pedig használhatatlan a telefonjaik 95%-a
ennyi

az apple és a xiaomi lesz a 2 legnagyobb 2016-ra

mojoking77 2014.12.17. 13:59:38

Mokas a cikk.
A Samsung kellemetlen harmadik negyedeves szamai mogott messze nem a Galaxy S4/S5 esetleges kissebb- nagyobb eladasi anomaliai allnak, ezek, lassuk be, apropenzek, sokkal inkabb a meg nem valosult LTE integracios projectek, amikre szerte Europaban nagyon keszultek a sracok. Amerikaban sem jot tosssze az egesz Spring, csak egy resze. E van. Sajnos negyedik-otodik gyartokent, a nullarol elinditani valamit, nem a legegyszerubb vallalkozas, hiaba hittek azt, hogy ket kezzel fog minden szolgaltato kapni a kozpontjaikert, csak mert nem kinaiak...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.17. 14:27:02

@mojoking77: Ez biztosan így van, most bevallom, nincs időm utánaásni (majd később megteszem), de az okostelefon-piaci részesedésük is leesett 30-ról 20% ra, ami elég erős jelzés. Szóval, ami a cikk fókusza volt (mobilos blog lévén), az a vezető szerep elvesztése ebben a presztizsértékű szegmensben, ami, már sok cég esetében láttunk ilyen - nem egy könnyen visszafordítható folyamat.

De, ahogy rámutattál, a cég sok sebből vérzik, sok területen.

Google+
süti beállítások módosítása