Miért a kis zöld robot, és miért nem a négy színű ablak?

2010.02.22. 20:32 P_J_S

 Avagy áttérési kísérlet Windows Mobile-ról Androidra

2008-ban megelégeltem a "sima" GSM telefonok által nyújtott szolgáltatásokat, GUI-kat, és nagy számban felkínált hálózatfüggőséget. (Az imént elhangzottakért én kérnék elnézést). Többek között ezért is léptem egy szintet, méghozzá egy Windows Mobile 6.1-el ellátott HTC  S740-re, amely többé-kevésbé a szívemhez nőtt.

Nem is lenne normális az élet "always online" nélkül, szinkronizáltam ide és oda (Google Calendar, Gmail), kis kék pötty követte az utamat vezetés közben (GoogleMaps), és igaz, ami igaz: ez az egész olyan Windows szagú volt, amit sokan tudjuk, hogy mit jelent. Fagyásokat. Ugyan homokóra helyett kis kör jelzi a gondolkodást, de meguntam :( A HTC vas kifogástalan, mindenkinek tudom ajánlani. Márványra is leesett már, de semmi baja nincsen azóta sem. Aki pedig birtokolt már ilyen készüléket, az folytassa a hagyományt, aki pedig nem, az gondolkodjon, melyik legjobbat válassza: Az Acer Liquidet vagy valamilyen HTC-t erre a célra.

Én, mint egy GUI-ra fokozottan igényes személy, sajnos alig tudtam személyre szabni a kis okost, pedig próbálkoztam mindenféle témahegesztéssel, de valahogy nem jutottam tovább a 6 színű mobilVista kinézetnél. Az applikációk furcsák, ú.m. "karcosak", nem mennek olyan gördülékenyen, ahogy azt az elején gondoltam.

Amíg meg nem láttam az első Androidos telefont, azt hittem, a technológia még mindig nem lépett ki a négy fehér fal közül. A Párom Acer Liquidje viszont végre "élt". Oda pakol és azt, amit szeretne... Egyszerre három asztalon, úgy, hogy a képernyőjén megjelenő pizza fotó kapcsán annak illatát is érzi az ember. 

Tekintettel arra, hogy úgy érzem, SZÜKSÉGEM VAN arra, hogy ne a bedrótozott kinézeteket, nehézkesen telepíthető CAB-okat nyüstöljem az ActiveSync-el, ezért hamarosan új családtaggal bővülünk, érkezik a HTC Tattoo.


Címkék: kreatív szoftver acer htc gui liquid

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr251782118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása