Acer Liquid Android ROM 2.0 update

Mikor még csak ott tartottam, hogy az Androidos telefonokat nézegettem elsődleges szempont volt, hogy a későbbiekben elérhető, nagyobb verziószámú Android OS-ek is támogassák. Sok indok mellett ez volt az egyik, ami miatt a Liquid mellett döntöttem. Az 1.6-os verzió ami futott rajta, sok helyen béta jelzőt kapott, de nekem semmi gondom nem volt vele, egyedül az akkumulátor gyenge üzemideje volt zavaró. Mivel egy gyári reseten túlestem az első napokban, ezért kicsit rettegtem az esetleges verziófrissítéstől és az ezzel járó kötelező adatvesztéstől, de ettől függetlenül repesve vártam a legfrissebb RobotRomot.

A Liquidem úgy van beállítva, hogy szerdánként keressen update-et, ez ma is így történt, de az elmúlt 1,5 hónapban most jelezte először, hogy van valami a tarsolyban. 2.0-s ROM! Ííííí! Megjegyzem pár napja már láttam az Acer oldalán, de úgy voltam vele, hogy az az igazi, amiért már a telefon is sípol. Ahogy böngésztem a netet, mindenütt csak a hekkelt rom installálását találtam meg, úgyhogy ideje, hogy szülessen egy official rom install guide is:

Az egész ott kezdődik, hogy az OS jelez az update miatt. Ha elfogadjuk az update-et, akkor kapunk egy linket az SD kártyánkra, update.url néven. Nincs más dolgunk mint rádugni a telefont az USB-re, bemountolni az SD kártyát és a PC-nken rákattintani a linkre.

A letöltött állomány (.zip) kitömörítés után indítható, nem rejlik benne más, mint egy Android OS updater, ami tüstént nekiáll a munkának. FONTOS PONT -> Előtte mindenképpen csináljunk backup-ot. Ehhez én a Mybackup-ot használtam, ami szerencsére a PRO verzió ellenére a mostani időszakban ingyenes, úgyhogy szedje le mindenki és backupoljon mielőtt upgradelni akar, különben a programjain keresztül a contactlistáján át mindent bukik! A Mybackup korrekten működik, tényleg elment mindent és zippelve tárolja az SD kártyán. Boldogító feature, hogy sok más backup progival ellentétben, ez vissza is tudja tölteni :D

Ha a backup megvolt, indulhat a telepítés, ami elvileg zökkenőmentesen lezajlik és egy telefon restart után már használhatjuk is a 2.0-ás ROM-os Androidunkat. Nekem nem ment ennyire simán, az updater bejelentette, hogy gond van a telepítéssel, vegyem le a telefont az USB-ről, vegyem ki az akksit, tegyem vissza 10 mp múlva, nyomja meg a kamera és plussz hangerő gombot, dugjam vissza USB-re miközben ezeket nem engedem fel (aki ismeri a Liquid-et az tudja, hogy ezt egy kézzel megvalósítani felér egy bűvésztrükkel), aztán ha az USB a helyére került engedjem szabadjára a gombokat, a fantáziám és az updatert. Ezt meg is tettem, az update lezárult, restart, backup és azóta újra kerek a világ.

Adatot és programokat és pláne időt nem vesztettem a Mybackup-nak köszönhetően, az egyetlen veszteség ami ért a PandaHome (Home alkalmazás, a felületet lehet vele módosíteni) 1 nap alatt elért otthonos beállításai. Mivel nem volt lelkierőm újra beállítgatni, ezért le is szedtem és maradt az új-régi Home.

Túl sok változást nem tapasztalok, azt sem mondhatnám, hogy stabilabb lett, mert eddig is stabil volt, minden esetre bízzunk abban, hogy olyat tettek bele, amitől nekünk jobb lesz :)

 


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr911866360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GentleSpecter 2010.03.24. 21:59:26

Erről van szó! :D

Bár már ott tartanék, hogy frissíthetek én is... Még nincs meg a teló sajna, de egy-két hét aztán fülig fog érni a szám.

Lassan kéne jönnie a 2.1-nek is nem?
Az üzemidőre kíváncsi vagyok ezzel.

Hol vetted a telefont? Én most az xxlgsm-et szemeltem ki, 90 két év gyári garival. Sőt a mostani telómat is beszámolják. Remélem nem nyúlok mellé a bolttal.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.24. 22:05:47

@Biro_Peti: Elkezdtem keresgetni a multi touch-ot benne de nincs és azt hiszem bakot lőttem, mert a Firmware továbbra is 1.6, úgyhogy ez lehet, csak egy kicsi update volt, azt a 1.6-os bugfixsze. Elég ciki :D

Igen, a 2.1 jöhetne, főleg így, hogy ilyen csúnyán benéztem :D Elvileg márciusra igérték, de annyira nincsenek hivatalos hírek az Acer felől semmiről, hogy én igazából már "nem várom", egyszer majd csak betoppan, megbízható infóm mindenesetre nincs nincs róla, "főzött" rom-ot nem teszek rá az biztos, mert a gari nekem többet ér :)

Én a Speedshop-ban vettem 110-ért feketét, 2 év garival. Nem mertem ilyen XXL meg ilyen helyeken, mert ott 0%-os bruttós számlával adják, ergó okosítottan szerzik, vagy lecsalják az ÁFA-t. Ilyen tételnél inkább fizetek többet, mert nem akarom bukni a garit a tarkopasz eladók játszadozásai miatt... Amúgy nekem 89-re jött ki így is az ára, mert az ÁFA-t visszaigényelik nekem belőle. Ha teheted, akkor Te is inkább valamelyik ismerősöd cégére vedd, aki el tudja számolni, így az ÁFA-t visszakapod. Ez persze csak akkor igaz, ha 25%-os áfát fizetsz rá, ergó a Speedshop-ban veszed, de így is 90-re jön ki és a garancia miatt is nyugodt lehetsz. Pláne, hogy ha a Speedshop oldalán beregisztrálod a vásárlás után, kapsz még rá 90 nap plusz garanciát is :)

GentleSpecter 2010.03.24. 22:29:57

Hát előfordul, az ilyen. :)

Az Acernek világraszólóan fos a supportja, úgyhogy nem kell meglepődni, de úgyis jön a Liquid e, úgyhogy mindenképp lesz 2.1.

Meggyőztél igazából. Félek én is az ilyen "sufni gsm"-ektől. Folyamat játszanak a garanciával pl. Csak a Speedshopban meg drága még most is. 100 ropi sok pénz. Mondjuk csak egy tízessel több, de legalább rájuk tényleg nincs panasz. A telómat meg eladhatom Vaterán is.

Feketét akarok én is mindenképpen.

Egyébként kikértem ebben a "sufni gsm" témában egy fogyasztóvédelmi szakértő véleményét, ha gondolod szívesen megosztom privátban, csak úgy érdekességként, hogy mit mondott róluk.

Egy ismerősöm van, akinek cége van, de ő nem kap vissza. Valamit magyarázott, hogy alanyi jogon adózik, és nem igényelhet vissza ÁFA-t. Én nem értek ehhez.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.24. 22:43:44

@Biro_Peti: Aha, érdekelne :) Ha a nevemre kattintassz, akkor tudsz privát üzit küldeni, vagy itt a címem: tomifromspace@gmail.com :)

Igen, ezen a 10 ezren nem érdemes spórolni. Én szeretem az Acer cuccokat, bízok is bennük, mind a két monitorom Acer, az egyik már öt éve tapossa, a másikat most vettem nem régen és semmi bajom velük, ezért is mertem ilyen telefont venni. A support meg lehet fos, ha nincs rá szükség... :)

anzo 2010.03.25. 16:04:19

Sziasztok!
Elnézést, hogy bele beszélek de az Acer nem támogatja ezket a készülékeket Magyarországon tehát nincsen itthon szerződött szervize ezért gyakorlatilag majdnem mindegy, hogy hol vásárolta valaki a készülékét mindenképpen külföldön fogják javítani. Sajnos nekem is volt ilyen irányú elég rossz tapasztalatom és pont a speedshoppal de mint később kiderült nem ők tehettek az egészről hanem az Acer de hát mi csak őket tudjuk noszogatni az adott esetben.
Már többen fontolgatjuk, hogy írunk egy levelet az Acer itthoni képviseletének ezen állapotról de azt hiszem teljesen felesleges lenne mivel hivatalosan ők nem forgalmazzák itt ezeket a készülékeket.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.25. 16:27:12

@anzo: Én attól félek, hogy a garanciapapírt nem fogadják el, mert így úgy van okosítva, meg ilyen nagy értékű dolognál azért figyelek rá, hogy minden tiszta legyen. A fogyasztóvédelmi törvény alapján meg az értékesítő köteles garanciát vállalni arra amit eladott, úgyhogy ha az Acer nem is hajalandó szervizelni, a Speedshop köteles benyelni ezt és orvosolni a problémát, ha másnem, egy cserével. Szerintem :\

Kiskaresz 2010.03.25. 17:44:10

@anzo: acernek a laposait is brno-ban szervizelik...

anzo 2010.03.25. 17:46:30

@Kiskaresz: Igen a PDA-t pedig Franciaországban :(

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.25. 22:56:03

@anzo: Végül is alapvetően mindegy, mert úgyis futár viszi, futár hozza, az az 1-2 nap delay meg annyira nem gáz. Ha meg kellően agresszív az ember, akkor fel is lehet gyorsítani a dolgokat...

Google+
süti beállítások módosítása