Lekörözheti az Android Market az iTunes Appstore-t

Gyakori érv az Android platform ellen, hogy az Android Marketben jóval kevesebb letölthető alkalmazás található, mint az iTunes Appstore-ban. Ez jelenleg még igaz is, de hamarosan fordulhat a kocka: egyes számítások szerint 2011 januárjában az Android Market kínálata utolérheti az iTunes Appstore-ét.

Idén tavasszal ugyanis szédületes tempójú növekedésbe kezdett a Market: míg 2009 szeptemberében mindössze tízezer alkalmazás volt elérhető, ma - 10 hónappal később - könnyen lehet, hogy még ebben a hónapban elérheti a százezret a letölthető alkalmazások száma. És ez még csak a kezdet: csak idén áprilisban több, mint 10.000 új alkalmazás került be a kínálatba, júniusban már ennek másfélszerese, és bár júliusnak még csak a felénél járunk, már most ötszámjegyű az ebben a hónapban napvilágot látott Android-alkalmazások száma.

(a statisztika valós időben követhető az androlib.com oldalon)

Természetesen a mennyiség önmagában nem sokat számít, hiszen ez a szám tartalmazza a haszontalan alkalmazások tömkelegét (azért tegyük hozzá, hogy az iTunes Appstore is bővelkedik az iFart színvonalú értelmetlen baromságokban) viszont jól mutatja, hogy mennyire dinamikusan növekedik az Android platform, és már nem lehet mellette szó nélkül elmenni - a minőségi szoftvereket előállító fejlesztőknek sem. És ahogy egyre több minőségi szoftver létezik, úgy lesz egyre több felhasználó számára vonzó az Android, és emiatt remélhetőleg még többen fognak kedvet kapni ahhoz, hogy Androidra is fejlesszenek. A láncreakció beindult...

A jó hír örömére hétvégétől sorozatot indítok a blogon, bemutatandó a legjobb Androidos appokat - ugyanis már most is elég szép számmal találhatóak élvezetes játékok és hasznos alkalmazások a Market kínálatában.

[via androidspin]


Címkék: alkalmazások android market

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr772148869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tumpy 2010.07.14. 11:01:52

Igen igen Várjuk a Jó tippeket, mert nincs időm 100000 app-ot átszitálni, kell az előszűrés.
Hajrá Androlib
Üdw Tumpy (Desire fan)

Ulkesh 2010.07.14. 11:35:47

Ebből a 100 ezerből mennyi a háttérkép, csengőhang, live wallpaper, zseblámpa és taskmanager? Esetleg a maradék pár ezerből mennyi a valóban használható és főként minőségi alkalmazás?

De semmi baj, jön az App Inventor, innentől villámgyorsan nőhet a Marketben lévő alkalmazások száma, hisz minden második pistike feltöltheti a Hello World! alkalmazását...

Maegoss 2010.07.14. 12:57:34

Hát szerintem meg az Android Market fasorban sincs az iTunes Store-hoz képest amíg néhány országból lehet csak appokat vásárolni az Android Marketen. A fejlesztőt a potenciális vásárlók száma érdekli leginkább, az meg elég gyalázatos az Android Market esetében. Sajnálatos módon én nem látok semmi fejlődést ezen a téren. Hallott esetleg valaki valamit arra nézve, hogy mikor engedélyezi végre a Google más országok számára az appok vásárlását a Marketen?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.14. 13:07:58

@Ulkesh: Óóóó Ulkesh, mennyire vártunk, köszönjük szépen ezt az építő jellegű kommentet, így végre nem mondhatják az almások hogy "bezzeg az android blogokra nem járnak az iPhone-fanok fikázni" :)

Képzeld, egyre nagyobb számban vannak minőségi és valóban használható alkalmazások, hétvégétől rendszeresen bemutatok majd egyet itt a blogon.

_John_Doe_ 2010.07.14. 16:49:22

Én azért a fizetős alkalmazásokat is megtalálom, letöltöm, telepítem.
Törés nélkül. :)

lord_soth 2010.07.14. 18:26:27

Na megjött a fasszopó almabuzi Ulkesh. A mobilaréna fórumát már szétbaszta, most jönnek a blogok.

Parasite 2010.07.14. 19:33:17

akár ulkesh akár nem, az sajnos igaz, hogy mennyiségileg a használható appok még mindig nagyon kevesen vannak a marketben. ugyanaz az alkalmazás sok esetben mérföldekkel szebb és használhatóbb iphone-on, mint androidon. természetesen vannak kivételek, vannak nagyon szép alkalmazások, de lássátok be, egy apple féle szűrés jót tenne a marketnek. igaz, akkor fele ennyi alkalmazás lenne benne kb.

balage28 2010.07.14. 19:37:42

@Ulkesh: Az App Inventorral sem egyszerű alkalmazásokat generálni. Hello worldre valóban alkalmas lehet, de azért azt sem összerakni.
De...
Nemsokára jön az AAW (Android Applet Wizard), és akkor lessssz nemulass, meg exponenciális növekedés. És akkor végre a sok lúd disznót győz alapján végre a szifonosok orra alá lehet dörgölni, hogy ilyen sok alkalmazás van.

balage28 2010.07.14. 19:38:16

@balage28: ...azt sem könnyű összerakni...

Merras · http://miyazakijun.hu 2010.07.14. 20:02:28

@Maegoss: a fejlesztők számára sokkal-sokkal vonzóbb lesz az Android, abban a pillanatban, hogy több Androidos telefon lesz az utcákon, mint iPhone. Ami pedig nagyon-nagyon hamar be fog következni.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2010.07.14. 20:12:31

sose fogom megerteni az ilyenideoda commenteket. aki almat akar, nosza. aki. robotot, annak is nosza. ha pl almat szeret, mit erdekli ot, h a marketben mennyi a gagyi?
nem lehet, h kognitiv disszonanciajat kompenzalja? (persze ez mindket iranyba igaz)

Maegoss 2010.07.15. 04:27:13

@Merras: hiába lesz több Androidos telefon az utcán, ha nagyrészük nem tud a Marketből vásárolni. Ráadásul az iPhone-os táborhoz hozzá kell számolni az iPod Touch-osok táborát is, mert ők is tudnak alkalmazásokat letölteni.

Egyébként pedig, mint HTC Hero tulaj, rohadtul elegem van abból, hogy a Google lustasága miatt nem tudok az Android Marketből vásárolni. A másik oldalról viszont rendelkezem egy iPod Touch-csal is, szóval (sok hozzászólóval ellentétben) mindkét alkalmazásboltot ismerem.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.15. 07:53:47

@Maegoss: Én is gyűlölöm, hogy nincs Market. Bár úgy vagyok vele, hogy amíg nincs market, addig a Google-nak nem kell a pénzem, így nem számít bűnnek a warez.

Én csak a fejlesztőket sajnálom, hiszen sokkal több bevételük lehetne, ha több helyen lenne elérhető a Market, így nagyobb kedvvel vágnának bele újabb fejlesztésekbe. Teljesen érthetetlen számomra, hogy miért kivételeznek néhány országgal :(

Maegoss 2010.07.15. 08:24:23

@Gery.Greyhound: ráadásul semmi utalás nincs rá, hogy a Googlenek szándékában van valamikor nyitni a többi ország felé. Elég nagy égés lesz, ha a Samsung féle Bada alkalmazásboltból előbb vásárolhatunk majd Magyarországon, mint az Android Marketből. Pedig sajnos ez simán bekövetkezhet, mert a Samnsung már igéri, hogy nemsokára megnyílik a Bada Appstore Magyarországon is ("Coming Soon"). :(

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2010.07.15. 12:30:52

Ne már, hogy nem ismeritek a marketenabler appot? Oké, hogy root kell hozzá, az kb +5 perc. Egyébként jogos, hogy tele van „szeméttel” a market, de én eddig mindig megtaláltam amire szükségem volt, úgyhogy miről beszélünk?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.15. 16:24:31

@pacska: Én ismerem. De a nagy tömegek nem fognak nekiállni rootolni (én is félve álltam neki, nem szívesen csinálnék téglát egy 120.000 Ft-os Desiréből) és így csak a hardcore réteg fog vásárolni, akik elég jelentős kisebbségben vannak.

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2010.07.15. 16:48:18

@Gery.Greyhound: erre találták ki a riskfree rootot (modaco-n van infó, aki nem tudná) :)

roxxtar 2010.07.24. 11:43:44

Ilyen statisztikáknál annyira szeretik elfelejteni az ovistoret.. kár.

Google+
süti beállítások módosítása