Magyar appot a Marketre

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire fontosnak tartjuk a magyar fejlesztők által kreált app-ok esélyegyenlőségének megszilárdítását a Marketen, illetve annak lehetőségét, hogy vásárolhassunk onnan szoftvert, hiszen egyre többen foglalkoznak kis hazánkban is, az Android operációs rendszerére való fejlesztéssel. Aktív részeseként az online Androidos életnek én is egyre több fejlesztővel találkozom, akiknél már "működik otthon a konyha" és egyre több app kerül ki a kezeik közül. Volt, aki a chat.hu-ra fejlesztett klienst (kiváló működéssel), de vannak akik inkább a játékok irányába mentek el. Az egyik ilyen fejlesztő Mészáros Gábor (Butcher).

A Gábor által készített egyik játék a Where is the red, a magyar piacokat jól ismerők egyik kedvenc "szerencsejátékának" Androidos változata. Beszélgettem Gáborral egy kicsit és elmondta, hogy az Marketre töltésével nem volt gondja, de Magyarországról nem lehetséges a fizetős appok feltöltése, így idővel kicsit alulmotiváltnak érezhetik magukat a fejlesztők. A folyamatos fejlesztéssel és bugfixekkel kb. 1 hónapig foglalatoskodott, ahogy éppen szabadideje volt rá (a játék teljes egésze az Ő keze munkáját dicséri). Gábor nem állt meg az app-nál, lehetőséget adott a highscore-ok netre töltésére is, ezzel is növelve a versenyszellemet és az addikciót :). A játék flash verziója és az ahhoz tartozó highscore lista itt megtekinthető. A Market árnyaltan azt írja, hogy 1000 és 5000 alkalommal lett letöltve a játék, de a fejlesztők pontos információt kapnak erről így a korrekt szám jelen pillanatban 3689 letöltés. A játék menüjében hirdetések is feltűnnek, az ebből befolyó pénzhez szerencsére hozzá lehet jutni, az Admob 10 dollár után utal, Gábor eddig 7-nél tart, aki teheti tappoljon rá, hogy a jó megérdemelt söre meglegyen :).

 

 

 

Letöltés itt:

 
 
Ha esetleg Te is fejlesztettél már Androidra és szeretnéd, ha itt megjelenne a fejlesztésed, akkor írj Nekünk és a heti AppCsokorba Te is bekerülhetsz. :)

Címkék: játék magyar market vonatkozás

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr482186670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ihatethisindapassthingy 2010.07.30. 11:51:11

Nincs egyedül a srác, már írtam egy nagyon komoly Guess The Number játékot a telóra :) Még az is megfordult a fejemben, hogy csinálok belőle egy grafikailag is színvonalas, játékélményt biztosító verziót. A splash screenig jutottam a tervezésben :)

Viszont: nem úgy van, hogy Magyarországról free appot sem tudsz a Marketbe betenni? market.android.com/support/bin/answer.py?hl=en&answer=138294 - itt a "Supported locations for distributing applications" szekcióban nincs benne Magyarország.

butcher__ 2010.07.30. 11:55:01

@ihatethisindapassthingy: Én ezt a listát nem is néztem :), csak beregisztráltam és simán lehet appot kirakni, egyszeri 25$-is regisztrációs díj van csak.

ihatethisindapassthingy 2010.07.30. 12:03:01

@butcher__: Ingyen adom a programot és még én fizetek? Ejj :)

Rákeresek a Marketen a programodra, kíváncsi vagyok!

ihatethisindapassthingy 2010.07.30. 12:11:04

@butcher__: Teljesen jó :) Olyan gyors, alig tudom követni. Ehhez már kellett OpenGL vagy sima view, esetleg offscreen bufferrel?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2010.07.30. 12:38:00

you are not a jedi yet :DD
állat.

sanyiii84 2010.07.30. 15:34:37

Egyszerű SurfaceView-al meg lehet ezt oldani.

butcher__ 2010.07.30. 15:41:57

@sanyiii84: Jaja az, opengl verzió is van de 1-2 régebbi droidon nem működött tökéletesen, illetve sebességre se volt különbség, úgyhogy maradt sv.

TaZ 2010.07.30. 19:54:03

Masik magyar app a GPS Tracker Lite, es raadasul nagyon faszan hasznalhato is! Respect Gabornak is :)

sites.google.com/site/telekgabor/android/gpst

roxxtar 2010.07.30. 21:10:00

symbre is van pár magyar app.. csak sajna kibaszott drága bekerülni. Közben meg sír a nokia h lófasz nem fejleszt rá. Itt nagyot hibázik a nokia sajnos.. (symbre fejlesztek, csak hobbyszinten..)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.07.30. 21:44:14

@roxxtar: A Nokiaprogramok.hu már vagy 6-7 éve létezik, nem is tudom, hogy mi lehet még a Symbianban a potenciál. Nehéz lenne áttérni Androidra?

mark renton 2010.07.30. 22:16:15

@Tomi from Space: "Nehéz lenne áttérni Androidra?"
nehéz

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.07.30. 22:22:57

@mark renton: Az a baj, hogy a Symbian leáldozóban van :(

EvilHedgehog 2010.07.30. 22:44:10

@mark renton: Hát..azért Android barátibb mint Symbian elfajzott C++ csodái.. :) Persze most QT-val javul a helyzet...

mark renton 2010.07.30. 23:31:16

A képlet végtelenül egyszerű: nem éri meg.

Bár az Android jelenleg fejlesztői szempontból messze a legjobb mobil platform (ezt részletezni felesleges), de hiányzik belőle egy élhető üzleti modell, márpedig enélkül csak hobbiprogramozók fogják cicergetni.
Ami nagyon meg is látszik az egész store kínálatán (lást a cikkben is bemutatott remekmű).
Ma egy átlagos android app forgalma közel sem termeli ki egy átlagos képességű programozó bérét még, indáiban sem, nem hogy Európában.
Ezért üzletileg öngyilkosság belevágni.

Ráadásul az újabb és újabb készülékek és OS verziók megjelenésével az egész bele fog ragadni ugyanabba a mocsárba, amiből a J2ME a mai napig nem tudott kiszabadulni.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.07.30. 23:44:07

@mark renton: Én ezzel annyira nem értek egyet. Többféle üzleti modellt is kidolgoztam, szerintem mindegyik életképes, a probléma az, hogy itthon egyelőre nincs olyan programozói éra, amiből lehetne meríteni. Meg egy dolgot tisztázni kell: Nem egy 20 fős céget kell összehozni, meetingeken ülni és generálni az overhead-et, mert akkor nyilván veszteséges lesz. Garázsból kell 3 emberrel kezdeni, aztán felnőni. A kezdet már csak ilyen. Bill Gates, Steve Jobs, soroljam még a neveket? :)

roxxtar 2010.07.31. 02:07:24

a nokiánál is vannak előremutató dolgok. A symb^4 rendszer qtvan már kifejezetten pofás. Az más kérdés, hogy elkéstek már vele dehát valahol "csakelkell kezdeni". Amúgy ne féltsd a nokiát, ők az a cég akik mindig életben maradtak valahogy :-) A symb most annyira nem hype dolog, szóval nálam simán nyerő. Androidon is gondolkodtam, hogy átkéne lesni mi van rajta de még nem nagyon szántam rá magam eddig (amúgy tényleg csak hobbyszinten pötyögök, szóval semmi extra:-) ) :D Egyet tudok, ifon soha!!! nokiaprogramok.hu meg gyak egy warezoldal, ovistore szempontjából nem játszik. (Amúgy csak halkan jegyzem meg, az ovistore appstoreos látogatottsági adatokat produkál miközben töredéknyi program van fent az almásokhoz képest így aki symbre fejleszt az jóesélyel kereshet is a programján mert nem veszik el a többezer másik alkalmazás között.. csakhát közel 50ezer az a fránya bekerülés közben meg azért valamiből élni is kell :) )

ihatethisindapassthingy 2010.07.31. 07:27:31

@mark renton: Nemrég olvastam egy statisztikát, amiből az jött ki, hogy a legtöbb iPhone app is veszteséges. Ilyen pár tíz darabos eladásokkal nem is csoda - persze vannak sikeres appok is, csak ezek az atipikusak, nem a sikertelenek. Android gondolom dettó ugyanez, részemről nem látok ilyen tekintetben lényeges különbséget a két platform között.
Penetrációban annál inkább, az iPhone elterjedtebb volta miatt érdemesebb arra fejleszteni. Ennek megfelelően a J2ME még piacképesebb platform :)

ihatethisindapassthingy 2010.07.31. 07:42:29

Megtaláltam a linket is: communities-dominate.blogs.com/brands/2010/06/full-analysis-of-iphone-economics-its-bad-news-and-then-it-gets-worse.html

Google+