Angry birds és ami mögötte van - egyedül az asztalnál

Sláger - az egyik füleden megy be és a könyöködön jön ki. Nagyon szép megfogalmazása annak, amit az Angry birdssel kapcsolatban érzek (az AB fanok szerintem most hagyják abba ennek a posztnak az olvasását, menjenek el fagyizni, szerezzenek maguknak nőt, tanuljanak meg főzni, etc.,  mert barik vagyunk és jó lenne, ha ez így is maradna, a poszt tényeket ír le és nem személyes véleményt, ezt kéretik figyelembe venni és máshol személyeskedni, köszönöm)

Tehát. Az AB mostanság olyan erős brand lett az Android és iPhone appok között, mint a Google az informatikában. Ha egy mobilos blogon éppen nincs miről írni, akkor mehet egy AB-s poszt és mindenki rá fog kapni, mint (hogy stillszerű legyek) tyúk a takonyra hogyhívjákra. Trend, brand, nevezzük bárminek jelen van és mindenkit érdekel. De tényleg így van ez? Nézzük meg, hogy tényleg akkora dologgal állunk szemben, ami érdemel egy ekkora hype-ot, vagy csak szimplán arról van szó, hogy valakik jókor voltak jó helyen...

 

A stílus

Stílus terén az AB mindent hozott, csak újdonságot nem, mert az AB sem más, mint egy szimpla "launch" game. A launch game-eknek két fő típusát különböztetjük meg: az egyik a collector a másik pedig a destroyer. A collector lényege, hogy egy adott indítás után minél több dolgot gyűjtsünk be, legyen szó pattogások számáról, levegőben töltött időről, pénzről, csillagról, etc. Ezeknél általában fontos tényező a repülés időtartama, amit növelhetünk különböző boosterekkel vagy csökkenthetjük a gravitációval és az erre kiképzett játékelemekkel. Ebből a kategóriából a nagy kedvenc, rpg elemekkel tűzdelt változat a Hedgehog Launch, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom mind az első, mind a második részt. A másik, destroyer alfaj ismérve a pusztítás, ahol nincs más dolgunk, mint adott számú játékelemmel, meghatározott tereptárgy elpusztítása. Az AB is ennek a fajnak a jeles képviselője, PC-n és a flashgame-ek világában egyeduralkodónak tekinthetjük a Crush the Castle-t és annak további részeit. Egyeduralkodónak? Hogy is nevezhetnék valamit annak, ami ilyen friss? Dehogy friss. PC-n már 10-15 éve léteznek ilyen játékok, az Androidon csak azért ütött ekkorát, mert egy újszülöttnek minden vicc új és az Angry Birds-ön jót nevettünk.

 

A játékmenet

Talán a játékmenet a siker titka? A sok pálya? A növekvő számú elemek? A változatosság? A csillagos rendszer, ami ösztönöz minket arra, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk? Áááá, dehogy... Ezek mind réges-régi lerágott csontok és még mennyi ilyen csontot hagytak ki. Világszintű high-score tábla, ami idő alapon is méri már az embereket, fejlődési rendszer, achievmentek tömkelege, van még itt mit fejleszteni és koppintani.

A grafika

A grafika az első részben hozta az elmegy kategóriát. Persze tetszett, de azért egy Crysis után nem mentünk a falnak tőle, szimplán azért nyerte el a tetszésünket, mert az Androiod akkoriban a magányos kóderek egyik kedvenc barlangja volt és mindenkit az érdekelt a fejlesztés során, hogy működjön a cucc és nem az, hogy az kinézzen valahogy. Az AB-nél a magányos kódert összeköltöztették a magányos kedző grafikussal így egy fokkal jobban kinéző játékot tudtak produkálni, mint az egyedüli kóderek, ez volt hát az, ami adott egy lökést a többi játékkal szemben. Ez a lökés meg elég volt ahhoz, hogy eljussunk oda, ahol most tartunk.

És akkor

Volt tehát a lerágott csont a stílus, ami már bevált, de PC-n nem igazán lehetett belőle pénzt csinálni (tonnaszámra készültek a flashgame begyűjtő-helyek, amik hirdetéskből éltek, de ez mindenkinek megérte, csak a hirdetőknek és a fejlesztőknek nem). Az iPhone-os és Androidos portolás új utat nyitott és egy élvezhető grafikával uralkodót, sőt mi több, dinasztiát csinált az Angry Birdsből. Ha jól megnézzük tehát a Rovio gyakorlatilag semmit nem csinált, csak már bevált klisék összességét adta egy olyan platformnak, ami gyakorlatilag minden szépségtől mentes volt.

Csoda?

Nem, csak egy jól irányított gép, jó helyen, jó időben, kiéhezett userekkel. Nem is igazi siker ez talán, csak egy kezdődő platform rendkívül kedvező üzleti adottságai.

Tanulság

Az Android még manapság is parlagon hever és bár vannak cégek, amik már szépen támadják a csilli-villi játékaikkal, mégis rengeteg kiaknázatlan lehetőséget rejt magában és ha tudnék kódolni, biztos nekiesnék és elkészíteném egy-két játékötletem, ami jó eséllyel termelne annyi pénzt, amivel ellehetnék egy darabig. Sajnos grafikus vagyok és nem kóder, így hát csak a fogam tudom szívni, de közületek aki teheti vágjon bele, mert mint a mellékelt ábra is  mutatja, rengeteg hely van még annál a bizonyos asztalnál :)

Most pedig, hogy ezeket sorra vettük, már nem is olyan jó játék ez az Angry birds, ugye? :)

 


WEB POLL | Casino Games | FX | Casino online | ONLINE SLOTS


Címkék: gondolatébresztő angry birds

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr572806783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

readya 2011.04.07. 13:42:06

Tudod Tomi, ez az írás semmire nem jó és ezer sebből vérzik.
1, a játékot nem portolták PC-ről sehova, iPhone játéknak készült.

2, anno egy Nokia által hirdetett versenyen nyertek a srácok, majd eladták az ötletüket. Később egy ilyen fene se tudja milyen kollekcióban látták meg a madarak terveit és megvették. Majd ehhez gyártottak játékot.

3,
- Az Angry Birds grafikája pont annyira jó, amennyire kell. Szerethető. Az ilyen játékoknál sosem az volt a cél, hogy a Crysis szintűekkel versenyezzenek grafikailag.
- Jók a hangok, aranyos a zene, gyakorlatilag bármely korosztály számára élvezhető.
- Kellően könnyű az egy csillag és kellően nehéz a 3 csillag. Azaz van benne kihívás is. Plusz a pontszámok miatt egymással is lehet versenyezni.
- A játékmenet pedig pont jó. Folyamatos zoomolás, stb.
- Folyamatosan van frissítve.

Persze ez nem a spanyol viasz, de igazából az elmúlt 10 év játékai közül - nézzük bármely platformot - max 20db volt az. Az összes többit láttuk már, hallottuk már. Nem attól lesz jó egy játék, hogy olyat még sosem láttunk, hanem attól, hogy adott stíluson belül, kiemelkedően jól van összerakva.

Ha őszinte vagyok, az írásod egyetlen állításával sem értek egyet és szívem szerint törölném.

Picsasereghajtó 2011.04.07. 13:42:23

Ennek a posztnak semmi értelme.

Oké, kidühöngted magad, és most jobb neked? Most ezzel mit akarsz elérni? Hogy hagyjam abba a játékot, mert egy félőrült blogger szerint az szar?

"Most pedig, hogy ezeket sorra vettük, már nem is olyan jó játék ez az Angry birds, ugye? :)"

De, nekem továbbra is ugyanolyan jó szórakozást nyújt pl metrón ülve, amikor mást úgyse nagyon tudnék csinálni.

Crush the Castle? Tényleg nem rossz játék, pár éve játszottam vele, de azért az Angry Birds fizikában, grafikában, kezelhetőségben nem kicsit odaver neki. Ráadásul, amikor az AB megjelent, a CtC még sehol nem volt androidra (tudom, azóta van)

De ennyi erővel az összes mai játék felesleges, hiszen autóverseny, stratégia és platformjátékok százai léteztek már ZX Spektrumra is, minek ezeket koppintgatni állandóan... Meg az Android is fölösleges, ott a jó kis Symbian meg Windows Mobile, az is "majdnem ugyanazt" tudja...

Ülj le fiam, elégtelen.

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.04.07. 13:51:36

"Ha egy mobilos blogon éppen nincs miről írni, akkor mehet egy AB-s poszt"

Tomikám, akkor ez most megmagyarázza, miért is született ez az agyament baromság, amely akár copypaste után mehetne is a mi blogunkra azonnal, mert aranyfokozatú trollkodás folyik itten?

SZVSZ azzal a lendülettel ahogy Gery Greyhound ki lett innen baszva, mehetnél is szépen utána ezzel a poszttal. Feltéve hogy tényleg a "blog hitelessége" volt az indok, ahogy ő állatja...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 13:58:30

@readya: 1. Sehol nem írtam, hogy PC-ről portolták.

2. Attól még a játék egésze 15 éve létezik. Nem értelek. Stallonés kenyeret reggeliztél? 15 éve létező játék + új karakterek. Igen, és?

A poszt elején írtam, hogy a fanatikusok, akik már lassan sz*rni is csak azért mennek ki, hogy Angry Birds-özznek ne olvassák el. Szerintem kicsit túlreagáltad a kommenteddel ezt az egészet, de ha gondolod tüntethetsz a házam előtt :D

@Sün! Balázs: Értem. Szóval a Földön csináltak személygépjárművet, az a Marson már nem személygépjármű, hanem kizárólag áltudományokkal magyarázható csodaótó.

Mindegy, ma is tudtál hol flamelni Balázskám, ha már a poszt nem tetszik, legalább örülj ennek ;)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 14:03:10

@trollforgató: Gery nem lett kibaszva, Ő ment el magától, az hogy mit és hogyan állít, vagy ki meg mit csavart Neked a Te dolgod, az igazság ez (igen, le lett fokozva egy időre szerkesztővé, mert igen, kellemetlenül alakultak a dolgok miatta és nem először, aki ezt nem viseli el és önszántából bevágja a durcit aztán elszalad az igen menjen, de mi nem tettük ki sehonnan, attól függetlenül, hogy a szerkesztők döntő arányban arra szavaztak, hogy menjen a blogról mégsem lett így, csak egy ideiglenes lefokozás. Na bumm. Most kezdjek el politizálni? Nem köszi, de Geryék felé pl. ez a szokás, már megszokhatta volna...).

A poszt meg ha nem tetszik menjél Charlie Sheenhez vendégségbe!

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.04.07. 14:16:18

@Tomi from Space: Gery nem nagyon csűrt-csavart semmit, tökmás ügyben (HTC Desire) dumáltunk, én csak egy screenshotot láttam - egy bizonyos belső posztról amin a te hozzáírásaid is szerepeltek, ez alapján alkottam véleményt, de mindegy, ez most itt lényegtelen.

A poszt nagyon is tetszik, főleg így troll-szemmel nézve, csak eddig azt hittem, hogy a troll az én vagyok, a trollok blogja pedig a Trollforgató, ez pedig egy normális emberek által írt normális blog. Ezek szerint tévedtem, biztos fordítva látok (: (: (: lloɹʇ

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.04.07. 14:18:56

Hú, már piros!!!!4!!54négy.

"mert barik vagyunk és jó lenne, ha ez így is maradna"

Szép dolog, hogy beismered, de szerintem jobb, ha a barik hallgatnak :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 14:20:07

@trollforgató: Ha Gery belső posztokat küldözget ki, akkor azt eléggé low budgetnek érzem, remélem majd ha egyszer börtönbe kerül, akkor Molnár F. Árpád mellé teszik, aki akkorra már kigyúrta magát és akut merevedésben szenved judeogenetikailag is.

Hát, az én trollkodásaim miatt már bírósági ügyek is születtek, itt megpróbálok néha viselkedni, ami, mint láthatod, néha nem sikerül :) Problem? :>

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 14:29:41

@trollforgató: Megnéztem azt a belső posztot és ott sem szól semmi arról, hogy ki lenne rakva, csak a véleményünk van leírva, szerintem korrekten. Ha meg visszanézed a Kommuna alatt, hogy mi történt, azt hiszem még ha egy troll is vagy, láthatod, hogy mennyire kellemetlen volt a kialakult helyzet. Mindegy, lehetek én a szar ember, nem igazán érdekel, csak akkor miért oldottam meg én?

EvilHedgehog 2011.04.07. 14:40:16

Hogy a posztról is beszéljünk.. :)

Az Angry Birds-ben igazából csak a Box2D meg nem emlitését tartottam gáznak...vaha minden igaz, az utolsó frissitések már mind tartalmazzák a stáblista végén hogy Box2D-t használ a játék.

bioLarzen 2011.04.07. 14:40:54

És elébb vala a Samsung Galaxy S hullám, midőn e blog poszjainak 90 száaléka eme témáról szóla. És látá az úr, hogy ez így jó. De aztán látá az úr, hogy másképp még jobb. És jöve az Angry Birds hullám, midőn e blog teletömeték e témával. És látá az úr...

bio

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.04.07. 14:49:34

@Tomi from Space: Nekem az a bizalmatlansági indítvány duma, meg az, hogy a háta mögött történik, egyszercsak azt veszi észre hoyg posztot írna de nem fér hozzá az admin azon funkciójához, hogy kitegye - szerintem ez kibaszottul szánalmas, megalázó, és egyenértékű a kibaszással.

Hasonló esetben én búcsúzóul elrejtettem volna az egyik posztban egy redirectet, ami a nobrain.dk/ címre irányítja át a blogra tévedő látogatót. :) LOL

Nem akarom védeni a Gery-t, csak azt mondom, hogy aki ennyire félti a blog hitelességét, az ilyen posztot nem ír.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 14:54:53

@trollforgató: Áruld el kérlek, mi a gond ezzel a poszttal? Őszintén. Mi az ami valótlan benne, mi az, ami hülyeség? Én csak felhívni szerettem volna ezzel a figyelmet arra, hogy a gyereknek nagyobb a feje, mint a lába és némi biztatást adni az otthon tümmedő fejlesztő srácoknak ahhoz, hogy igen, érdemes belevágni.

Arról, hogy a fanoknak rosszul esik, hát istenem. Nézd meg readya kollégát. Blogot szidni neki nem lehet, SGS-t szidni neki nem lehet, Angry Birds-öt szidni neki nem lehet, focit Neki szidni nem lehet, mert egyből tépi szét szád. Ettől fan, a fan. Viszont ha most arról beszélünk, hogy akkor már tények nincsenek ezen a földön, akkor itt kérem nagyon nagy bajok vannak. Mellesleg sokan azért szeretik a blogot, mert itt vélemények is vannak, nem csak áhitat és magasztalás és ezek a posztok, arra jók, (Ahogy többször is írtam), hogy megindítják a bandát, felhúzzák, kommentelésre, életre bírják az embereket, mert néha ilyen is kell. Aki meg itt azt állítja, hogy ettől hiteltelen lesz a blog, hát elnzést, de rendkívül sajnálom, mert létező tényeket írtam, semmi mást.

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2011.04.07. 15:33:28

@Tomi from Space: Létező tényeket írtál? Végülis az is létező tény lenne, ha leírnád egy posztban hogy te egy ostoba troll vagy. Csak nem hiszem, hogy egy Android blog megfelelő terep erre. Ezt ugyanis az emberek azért olvassák, hogy infókat kapjanak a droidról - ebből a posztból pedig semmit nem tudtam meg, csak azt, hogy van a szerkesztők között egy idióta, ez pedig - őszintén - kurvára nem érdekel. Tőlem akár buzi is lehetsz, vagy Fluor rajongó, ha jó posztokat írsz, leszarom, de ez SZAR POSZT, úgyhogy legyél csak inkább simán buzi.

Gyere a Trollforgatóra, ott aztán lehet anyázni nyugodtan, bárkit, bármit, bármiért, mert annak meg az a funkciója. Itt meg legyenek informatív posztok.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 15:35:13

@trollforgató: jól van kócsag, vegyél fel oda cikkírónak: tomifromspace@gmail.com

ha meg nem teccik a blog adj pénzt és olyan cikkeket írok ide neked amik teccenek számodra.

EvilHedgehog 2011.04.07. 17:33:28

@Tomi from Space: Tanács. Ilyeneket nem engedünk ki, mert az olvasóközönséget nem érdekli a háttérzörej (NO offense). Ne vedd fel velük itt a kesztyűt, töröl/kitilt kombó a leghatásosabb. Ha komoly baja van e-mailben elmondja.

Randalf 2011.04.07. 17:56:00

@EvilHedgehog: Teljesen igazad van. Egyre több az ilyen trolloskodás a blogon. Ezt valahol máshol kellene...

Darkcomet 2011.04.07. 18:23:58

Ajvé! Hogy itten mik nincsenek? De hogy a témánál maradjak. Szerintem teljesen rendben van az írás, én is gondolkoztam már egy ilyenen, de letettem róla, mert biztos voltam benne,hogy komoly indulatokat fog kiváltani a rajongókból. Bontsuk szét a dolgokat. Van egy remek játék, amivel klasszul el lehet ütni egyszer vagy kétszer az időt, ez rendben is volna. Aztán van a hájp, amit kreáltak köré, kiegészítők, meg második rész, meg mozifilm, és anyámkínja. Na, ez az ami nincs rendben, mert ez a game annyira nem jó. Egész egyszerűen az AB túlnőtte a saját határait, és az, ami kialakult körülötte, már kezd komikus lenni. És hogy ez mért baj? Azért, mert ezzel a fejlesztők majmot csinálnak magukból, a kreativitásukat aprópénzre váltják, egy játékos kiadóvá fogják magukat degradálni, pedig biztos vagyok benne, hogy sok-sok jó játékot tudnának még csinálni nekünk, csak hogy arra már a kutya sem lesz kíváncsi, mert az AB branddel saját maguk sem fogják már felvenni a versenyt.

szaabio (törölt) 2011.04.07. 18:28:05

habuziepülösvagyakkorhúzzapicsábatrollgenyó. az ab szerintem is unalmas és nem segít rajta, ha rionak vagy bárminek nevezik.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.04.07. 19:14:50

Nem tetszik az AB, nem kell vele játszani, oszt ennyi.

Nekem is vannak olyan játékok, amiket szörnyülködve uninstalláltam félóra játék után. Írtam volna róluk posztot?

Hype, igen. Mást miért ne lehetne hájpolni? Csak ahhoz valamit le kell tenni az asztalra, sok emberhez eljutni aztán az update-ekkel fenntartani az érdeklődést. Igen, a Rovio ezt jól csinálja.

androlib.blog.hu/2010/09/04/jon_az_angry_birds_androidra

Ez az első poszt a blogon az AB-ről, tavaly szeptemberből. Előtte igazából senki nem hallott még a játékról, hype pláne nem volt, csak annyit lehetett tudni, hogy iTunes listavezető - hype nélkül a letöltési listák élére került, nem véletlenül. A hype csak ezután kezdődött, nem teljesen alaptalanul (nem tartom kizártnak, hogy az "első nap lerohadt a szerver a sok Androidos letöltéstől" című történet nem szándékos akció volt, ez is része lehet a profi vírusmarketingnek, hiszen címlapra került a meghatározó tech hírforrásokon, ezáltal mégtöbb potenciális játékoshoz jutott el a híre - de a lényeg az, hogy maga a termék jó. És másoknak sincs megtiltva, hogy ilyen eszközökhöz folyamodjanak...

@Tomi from Space:

Nokomment

lemonkeyface (törölt) 2011.04.07. 20:55:04

És az ezt megelőző poszt egy Angry Birdsös nulla hír :))

Egyébként meg semmi értelme fikázni, egy stílusos, megfelelően szórakoztató kis program, ami ma már a popkultúra részévé vált.

readya 2011.04.07. 21:09:54

Nézd meg readya kollégát. Blogot szidni neki nem lehet,
-- de nem ám, csak építő kritikával élni

SGS-t szidni neki nem lehet,
-- de lehet és ha igaz, el is fogadom. De amikor valaki hülyeséget ír, azt nem.

Angry Birds-öt szidni neki nem lehet,
-- de lehet, csak olyat kell mondani, hogy szerintem szar, unalmas, miazmás. Ízlés dolgában nem vitatkozom. De hogy hype és társai az nem oké, mert nem igaz.

focit Neki szidni nem lehet, mert egyből tépi szét szád.
-- csak a Barcát nem lehet szidni és azt semmi körülmények között mert abban fan vagyok :-)

Ettől fan, a fan.
-- de úgy ám :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 21:12:20

@readya: Nem mondtam, hogy szar, meg azt sem hogy unalmas,csak azt, hogy a nagy hype ellenére nem más, mint egy 15 éves technológia amit jó helyen raktak jó időben!

A francba már :D

readya 2011.04.07. 21:15:36

Egyébként a blogolásom ekézését azért viselem nehezen, mert nem kevés időm van benne. Napokban lehet mérni azt, amennyit teszteléssel, poszt írással, interjúval, stb. töltöttem el. És ha valaki erre csak annyit tud trollkodni, hogy baszki haggyadmá az SGS-t, fos is, meg ne is írjál róla, akkor azt kivágom, mint macskát szarni. Majd ha valaki havonta letesz egy csinos összeget, akkor számon is lehet kérni, hogy miről és mennyit írok. Arról nem beszélve, hogy egy Galaxy S-el kapcsolatos posztot 2x annyi ember olvas el, mint egy átlag tesztet vagy hírt. Az Optimus 2X volt eddig az egyetlen kivétel. Szóval azt hiszem érdekli az embereket amiről írok. Ha meg nem, arról is lehet beszélni. Ha meg túl sok ekézést kapok, akkor max bevágom a durcát és nem írok majd. Azért ez csak egy hobbi, amiből nekem nulla előnyöm származik.

megabit 2011.04.07. 21:17:01

Amilyen gyorsan felemelkedett, olyan gyorsan fogja háttérbe szorítani egy hasonló játék. Ez a természet rendje

megabit 2011.04.07. 21:19:04

@readya: Kritika mindig lesz, többnyire negatív. Ezt ne fikázásnak fogd fel, ez a magyar mentalitás; akkor is oltani kell mindent és mindenkit ha azt se tudják hogy miről van szó.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 21:24:39

@megabit: semmi gond, Ő is ennek is a nagy magyar "kultúrának" a része (lásd első komment), úgyhogy kaphatja Ő is az ívet nyugodtan... :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.04.07. 21:26:38

közben meg úgy látom, hogy a szavazás alapján 101-45 arányban a "hülyék" vezetnek, úgyhogy sajnálattal kell immár hivatalosan is bejelentenem, hogy az Angry Birds egy túlhype-olt, lassan már az unalomig ismételt, középszerű, de ettől függetlenül szépen kivitelezett, 15 éves múltra visszatekintő koppintás.

Óóóhh, igen :D WIN! :D

EvilHedgehog 2011.04.07. 21:28:17

@readya: Ha már Galaxy S.

Nem tudod/-játok, hogy a Galaxy S nálunk milyen eladási adatokat produkált..?

Régebbről úgy rémlik, hogy a szolgáltatók nálunk a telóeladási adatokat nem szeretik nyilvánosságra hozni.

Személyes nem reprezentatv tapasztalat, hogy SGS-t és Desire-t látok a mindennapokban nagytöbbségben......

petdeutsch · http://skypesuli.hu/ 2011.04.07. 23:19:00

És mit szólna mindehhez a jó öreg Hitchcock Úr!

Darkcomet 2011.04.08. 06:56:58

Én sem szidni akartam a játékot. Csak kezeljük a helyén ezt az egész jelenséget. Sajnos az androidon kívüli emberek jó részének az jön le, hogy csakis ez a "madaras" játék az egyetlen használható game erre a platformra, és valljuk be őszintén, nem tesz túl jót az androidnak. A film meg abszolút túlzás lesz, kb. olyan, mint anno a Street Fighter, ahol a film után derült ki, hogy a körülményekhez képest mekkora egy nulla játékot lihegtek körbe hosszú időn keresztül.

Darkcomet 2011.04.08. 06:58:42

@EvilHedgehog: Az SGS-t könnyű összekeverni más, a Galaxy családba tartozó egyébb samsung készülékkel, pláné messziről.

EvilHedgehog 2011.04.08. 08:00:37

@Darkcomet: Maximum az ACE-sszel...de azt meg nem árulják régóta. Spica-val, Galacy 3-mal, Galaxy mini-vel elég nehéz összekevreni a méretei miatt is...

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.04.08. 08:05:43

Csak egy vélemény. Tudom, hogy itt nekem van a legkisebb beleszólásom a dolgokba, de sztem is törölni kéne innen pár hozzászólást. (Nem mint cenzúra, hanem egyszerűen ezt nem kell itt nagyközönség előtt csinálni.)
Egyébként meg sokszor úgy látom, hogy sokak nem látják át, hogy az ember miért játszik egyáltalán játékokkal a telefonján. Nekem nincs a fenekemhez nőve az autó, naponta metrózok, valamivel le kell kötnöm magam. Azonban sehol máshol nem állok neki játszani a telefonomon. Erre tök jó bármi, van egy csomó játék a telefonomon, de valahogy mindig az AB-t indítom el mostanában. (De előtte pl. sokat játszottam a Super KO Boxing 2-vel is, de aztán el is akadtam egy ellenfélnél.) Persze, ha máskor nem, akkor azután, hogy az összes verziójából végignyomtam az összes pályát, és éppen nem jön ki új verzió, akkor majd játszom mással. Addig egyelőre ez a szimpi.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.10. 07:17:41

Az Angry Birds a játékok Mona Lisája. Most jól megmondtam, ugye?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.04.11. 10:16:06

Inkább nem olvasm végig a kialakult flame-et, de azért az eredeti témához én is hozzászólok kicsit.

Az Angry Birds egy nagyon jó játék, mert:
- jópofa, hangulatos, vicces (pár perces játékhoz ideális)
- épp eléggé nehéz, hogy folyamatos kihívást jelentsen (nekem néha sok is, de előbb-utóbb minden pályát megoldottam, amivel eddig dolgom volt)
- kiválóan leprogramozták: jó a fizika, a program gyors, gördülékeny és szinte mindenen elmegy, hamar betölt (összevetve pl. a mostanában kedvvel gyűrt MegaJumphoz képest, ami tipikus villamosozós játék létére legalább egy percig tölt, ami tragédia, és ráadásul a Samsung elcseszett 2.2-es ROMjában még akadozott is a Galaxy S-en)
- van hozzá folyamatos támogatás, frissítések, új pályák.

Ezek mellett egy játékban tök mindegy, hogy láttunk-e már ilyet, az élményt a fentiek határozzák meg.

Ebből levezethetjük azt is, hogy az AB az Android-játékok iphone-ja: nincs benne igazán semmi eredeti, de a Rovio a tartalom ügyes hangolásával és a felhasználói igények maximális kiszolgálásával olyan fanatikus tömeget állított maga mögé, ami már magában (és magától) különlegessé, kiemelkedővé teszi a terméket.
:-DD

Amúgy bírom a cuccot, de nem ezzel játszom egyfolytában, mostanában gyakrabban veszem elő a Megajumpot, Abductiont, néha befigyel egy kis Dungeon Quest, Fish Food...

Google+