Az egymagosok királya - Google Nexus S teszt

2011.06.27. 08:10 pacska

Amikor annak idején körbejártak a hírek, hogy a Google új saját készülékkel lép a piacra kissé izgatott lettem, hiszen annak idején a Nexus One volt a csúcstelefon, mind hardverben mind szoftverben. Akkor azt gondoltam, hogy biztosan most is egy csúcskategoriás készülékkel rukkolnak elő, de így utólag belegondolva - tesztelve a telefont - tévedtem. Azonban ez a tévedés nem hozott keserű szájízt, hiszen a Google második saját készüléke egy igazán kiváló, elegáns és megbízható kütyü lett. 

Ezúttal a Samsungot bízták meg a gyártással - a Nexus One-t a HTC készítette -, akik egy igen csak jól összerakott készüléket tettek le az asztalra, ehhez persze párosul a Google nem kevésbé kiváló oprendszere (jelenleg 2.3.4-es Android fut rajta).

 

Külső
A Nexus S - véleményem szerint - egy nagyon elegáns készülék, az egész „előlap” egy egyhén meghajlított üvegből áll, ami sajnos nem gorilla glass, tehát törékeny. Minden esetre ez egy nagyon elegáns kinézetet ad a készüléknek. A 4" (480×800 pixel) SLCD képernyő alatt 4 érintőgomb kapott helyet, sorrendben: vissza, menü, keresés és home. Nekem kicsit szokatlan az érintőgomb, a fizikai gombokhoz szoktam, de ez legyen a legnagyobb gondom. Fent kapott helyett az előlapi kamera, a hangszóró, két oldalt pedig szenzorok. A hátlap a Samsungtól már megszokott műanyag lap a szintén megszokott „púppal” lent, egy nagy Google és Samsung logóval, valamint designként apró fekete pöttyökkel. Szép ez is csupán az anyaghasználat ami nem nyerte el a tetszésemet. Itt kapott még helyet a led vakuval megtámogatott kamera. A készülék jobb oldalán a bekapcsológomb, bal oldalán pedig a hangerőszabályzó található. Alul kapott helyet a mikrofon, a microUSB és a 3,5 mm-es jack csatlakozó.

A hátlapot lekapva egy 1500 mAh-s Samsung feliratú akksit találunk, ezen felül nincs itt más csupán a sim kártyánknak a helye. Akármennyire is furcsa, de a Nexus S-t nem lehet memóriakártyával bővíteni, meg kell elégednünk a 16 Gb beépített memóriával.

Hardver
A Samsung nem vitte túlzásba a hardvert, nemes egyszerűséggel átpakolták nagy részét a Galaxy S-ből :) Tehát a Nexus S-t ugyanaz a 1GHz Cortex A8 Hummingbird proci, ugyanaz a PowerVR SGX540 grafikus chip hajtja és ugyanannyi (512 Mb) ram került bele. A programjaink számára 1 Gb hely áll rendelkezésünkre, a beépített 16 Gb-os tárhelyről pedig már tettem említést. Véleményem szerint egyébként 16 Gb helynek elégnek kell lennie a mai világban, ahol már egyre több adatunkat, zenénket, stb. a felhőben tárolunk.

A számok szerelmeseinek kedvéért készítettem Quadrant méréseket is, jellemzően 1650-1700 közötti értékeket mér, de szerintem ez lényegtelen. Egy készülék nem a számoktól gyors, az a lényeg, hogy mi mennyire érezzük gyorsnak.

Szoftver - működés
Azt gondolom nem vitatható, hogy a Google telefonjai szoftver tekintetében mindig is előnyt fognak élvezni a többi készülékkel szemben, tehát a Nexus S elsődlegesen ebben erős. Egy alap Android oprendszert (2.3.4) kapunk, mindenféle gyártói belenyúlkálás nélkül. Előnye abban rejlik, hogy minden azonnal és akadás nélkül indul, sőt ugrik. A készülék hihetetlenül gyorsnak hat (2 magos készüléket még nem próbáltam) és az is. Bármit szeretnénk tenni azonnal ott van a szemünk előtt, nem kell hosszú másodperceket várnunk az indulásra, nem nyögvenyelős, nincs megerőszakolva a hardver. A hátránya csupán annyi, hogy fapados. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy az alap Androidot erősen szokni kell, különösen a Sense-hez szokott szemeknek. Nekem így pár nap után már teljesen elfogadható, nincsenek kifogásaim csupán hiányolok pár már megszokott funkciót pl. a Miui rom-ból.

A készülék mindenféle előre installált programoktól mentes, természetesen az alap Google alkalmazások helyet kaptak (youtube, gtalk, gmail, voice search, maps, stb.), bónuszként egy előretelepített Google Earth-t kapunk. Ez természetesen nem negatívum, hiszen a marketről percek alatt letölthetünk minden amire csak szükségünk lehet.

Készítettem egy videót is, a minőségért elnézést, ennyit tud a fényképezőgép.

 

Kijelző:
Erre sem lehet panaszunk, igaz, hogy SLCD, viszont szerintem ez teljesen rendben van.. A betekintési szög sem hagy maga után kívánnivalót, szinte teljesen vízszintes helyzetből is látszik a képernyő. Mellé tettem az amoledes Desire-t de nem volt hiányérzetem az SLCD kijelzőt nézve, teljesen elégedett voltam vele. Oké, nyilván az új samoled plus kijelző jóval szebb, de szerintem nem hal bele senki, ha ezt kell néznie, tehát teljesen élvezhető és szép.

Kamera
A hátlapi kamera 5 megapixeles, ennek ellenére egészen elfogadható képeket készít, a színek jók, részletesek a fotók úgyhogy nincs okunk panaszra. Videofelvételben azonban csak 720×480 pixeles felvéteket készíthetünk, ami véleményem szerint nem olyan egetverő probléma, a felvétel folyamatos, nem akad és éles. Kell ennél több? 

Ami érdekes volt számomra és mindenképpen ki akartam próbálni az nem más mint a videochat. Tegnap este Zotya barátomnak és a gtalknak köszönhetően sikerült is ezt kiviteleznünk és azt kell mondjam, hogy nagyon jól teljesített a Nexus S előlapi kamerája (640×480 pixel). Szinte 0 latency, kiváló kép és hangminőség, csak ajánlani tudom, első alkalommal nagyon jó élmény.

 

Akkumulátor
Pár nap tesztelés után biztosan állíthatom, hogy a 1500 mAH akkumulátor extrém használat alatt is kibírja 1 teljes napig. Én ráeresztettem mindent miután megkaptam és feltöltöttem teljesen az akksit. Live wallpaper, wi-fi, 3g, gps, sok telefonálás, videohívás, játékok (pl. Asphalt 5), google earth, szóval mindent használtam és így is kibírt egy teljes napot. Normál használat mellett nem kizárt a másfél - két napos üzemidő.

Összegzés
A Nexus S kiváló választás lehet azoknak akik szeretik az egyedi készülékeket. Kétségtelen, hogy a telefon igen meggyőző, nem akad, kapásból azt teszi amit kell, 3D-s játékok területén is kiválóan teljesít és azt se felejtsük el, hogy a Nexus S egy fejlesztői készüléknek készült, tehát még jó darabig elsőként kapja meg a következő Android frissítéseket, ez hatalmas előny és csábíthat minket a vásárlás felé. Mérete egyáltalán nem zavaró, nekem pont kézreállt, a nagy képernyőt könnyű megszokni és csak egy kicsivel nehezebb mint a Samsung Galaxy S. Azonban a hajlított üveglap az igényes összeszerelés és a tudat, hogy a Google áll a telefonunk mögött viszont nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy kifizessünk érte ennyi pénzt, ugyanis a készülék függetlenül 110-140.000 Ft-ig kapható Magyarországon, ám kétségtelen, hogy a Nexus S az egymagos készülékek királya a jelenlegi állás szerint. Én simán lecserélném szeretett Desire-met, ha úgy adódna.

A tesztkészülékért köszönet a Samsung Electronics Zrt-nek.

 


Címkék: google teszt s nexus

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr543007962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.06.27. 10:21:22

@Noname Cowboy: +1, hardveresen ugyanaz, mint az SGS, de gyári Gingerbread ide vagy oda, az SGS + CyanogenMod7 kombó nagyon ott van. Igaz, hogy még egy-két dolog így nem működik tökéletesen (720p videó, iránytű), és az akkuidő is hagy némi kívánnivalót maga után, de - valamit valamiért - atomgyors a szerkezet. Végigpróbáltam az összes ROM-ot, kernelt (a MIUI-t is beleértve), de a CM7 maradt.

Örvendetes, hogy a CM7 fejlesztőket meglepték egy SGS2-vel, így reménykedni lehet abban, hogy az SGS-es CM fejlesztése is fog ebből nyerni valamit.

Samsungéknak lehetne, és kellene is tanulnia a "hekkelt" romok fejlesztőitől. Szerintem az SGS2 kódok megosztása ezt próbálja sejtetni, a Samsung elindult egy (szerintem) jó irányba...

Loyal - www.loyalmunkaruha.hu · http://www.loyalmunkaruha.hu 2011.06.27. 17:04:25

szép meg minden, de azért jobb a Galaxy S :) És nemsokára jön helyette az S2-m :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.06.27. 20:26:50

@Loyal - www.loyalmunkaruha.hu: Azért lássuk be, hogy az S2 kijelzője egy kalap... Ha elfordítod, akkor az egész türkizkék lesz, rajta az ikonokkal és mindennel együtt. Lehet ezért a kommentemért savazni, de hihetetlen, hogy egy szupernek kikiáltott kijelző így működik. Nálam ezen bukott el az S2, de nagyon csúnyán.

Gyani · http://skypesuli.hu/ 2011.06.28. 00:08:13

Nagyon igényes telefon szerintem...

Google+
süti beállítások módosítása