32 inches Android prototípus

2011.07.07. 16:24 Yarner

A digitális tájékoztató és kioszk-rendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó tokiói SKR Technologies egy új prototípussal rukkolt elő a napokban, ami a korábban használt, Windows-alapú megoldásokkal szakítva Android OS-t ültetett az masina szívébe.

Az eredmény egy 32 inches (~81 cm), full HD, multitouchos Android eszköz, ami az SKR mérnökei által kifejlesztett drivernek köszönhetően gördülékenyen jelenít meg bármilyen tartalmat. A videó látványa, azt hiszem minden Android-tulaj szívét megdobogtatja.

A cég igazgatója szerint azért fordultak a korábbi, PC-központú megoldásoktól az Android felé, mert ügyfeleik az újabb eszközökön is az okostelefonoktól megszokott gördülékeny interfészt és kezelhetőséget szerették volna viszontlátni, a korábbiakban használt megoldások viszont nem hoztak kielégítő eredményeket.

A rendszert és az erre alapuló eszközöket szeptembertől állítják kereskedelmi forgalomba, a tervek szerint 23 és 46 inches kijelzőkkel is.

Bár a hír itt, Európában inkább érdekességnek tűnhet, viszont remekül példázza, hogy az Android a különböző ipari megoldások alapjaként is szépen megállja a helyét, és  nyitottsága és sokoldalúsága révén várhatóan az életünk egyre több területére fogja befészkelni magát.

És végezetül a kérdés, amit nem lehet megkerülni: Ti mihez kezdenétek egy 81 centis tablettel?
 


· 1 trackback Címkék: érdekes android tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr993047669

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Picplz, az Androidos Instagram 2011.07.08. 10:41:41

IPhone-os körökben nagy népszerűségnek örvend az Instagram képmegosztó szolgáltatás, mert pillanatok alatt egyszerűen lehet vele a telefonon elkészített képeinket megosztani a világgal. Androidos körökben sokáig váratott magára egy hasonlóan egyszerű, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MS22 2011.07.08. 09:59:02

Angry Birds mindenképpen :-)))

dolgozni kék 2011.07.08. 10:03:48

Építkezésen a naponta változó központi projektből az aktuális tervet (akár 3D-ben) prezentálnám a melósnak. Viszont a víz- és porállóság ildomos követelmény lenne a géppel szemben.

Borzasztó Károly 2011.07.08. 10:10:26

bármire, kivéve a szövegszerkesztést :)

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2011.07.08. 10:11:31

A billentyűzet miért faltól falig ér? Megcsinálhatták volna kisebb méretben és középre tolhatták volna. Így ha írni akarsz elég kényelmetlennek tűnik a levegőben hadonászás.

báró Csekonics 2011.07.08. 10:25:45

@pdstudio.info: igen, látszik hogy sajna ez csak egy méretben felnagyított tablet, optimalizálás nélkül.
Viszont érdekes fejlesztési irány: tabletként semmit nem kezdenék vele, viszont ez pont a 82cm-es TV méret, szóval gondolom hosszabb távon arrafelé (is) terveznek.
(Persze akkor az érintőképernyős billentyűzetet el kell felejteni :-)))

Muster Mark 2011.07.08. 10:45:46

'''Ti mihez kezdenétek egy 81 centis tablettel?'''

Elvinném a diszkóba és mutogatnám a csajoknak.

efhábé 2011.07.08. 10:46:20

@báró Csekonics: Nem csak a billentyűzetet, hanem általában az érintőképernyőt, ha a TV a lényeg. Egyrészt egy 82 cm-s paneltől nem karnyújtásnyira ülsz, amikor nézed, másrészt eléggé bezavar az élménybe az üvegen felgyűlő zsír, amit az ujjaddal kensz oda.
Sokkal életképesebb TV és filmnézésre egy olyan megoldás, ahol az érintőképernyőt külön kapod (tehát a tv-hez tartozik egy tablet gyakorlatilag). A kettő kommunikál egymással (pl. vnc-szerű megoldással), így a tableten pontosan azt látod, amit a tv-n is, bökni tudsz, ahova bökni kell, illetve, a legfontosabb, a tabletet elviheted magaddal a slozira film közben :)

efhábé 2011.07.08. 10:50:02

És én hülye, ezt itt csak úgy leírtam, mielőtt levédettem volna az ötletet :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.07.08. 10:52:46

@efhábé: Ne emészd Magad, már van ilyen, nem soká itthon is lehet kapni... :) vagy :S

efhábé 2011.07.08. 10:56:17

@Tomi from Space: Akkor szokás szerint erről is lekéstem :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.07.08. 10:57:16

@efhábé: Igen, én is kitalálok valami invetion-t, aztán két hét múlva az arcomba reklámozzák az interneten. Bele kell törődni, hogy mi csórók maradunk :S :D

voodoux 2011.07.08. 11:08:34

azért nem annyira gördülékeny

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.07.08. 12:19:04

Iskolába okos tábla helyett is jó lenne.

AvgDvl 2011.07.08. 20:49:03

Europlakát méretben mikor jön ki?

Google+