GALAXY S II: rekordidő alatt túl az ötmillión, és a java csak most kezdődik

2011.07.28. 11:39 Yarner

Most érkezett a Samsung Magyarország sajtóközleménye:

A Samsung GALAXY S II (GT-I9100) értékesítése világszinten átlépte az ötmilliós mérföldkövet. Az ötmilliomodik GALAXY S II 85 nappal a modell kereskedelmi forgalmazásának megkezdését követően talált gazdára, ami azt jelenti, hogy a GALAXY S II 40 nappal korábban érte el az ötmilliós álomhatárt, mint elődje, a GALAXY S. Az ötmilliós eladási mutatót várhatóan jelentősen emelni fogja, hogy a készüléket éppen most vezették be a világ legnagyobb piacán, Kínában.

„A GALAXY S II néhány hónap után páratlan eladási rekorddal büszkélkedhet. Április 29-i bevezetése óta őrületes növekedést produkált: június 20-án forgalomba került a hárommilliomodik, július 26-án pedig az ötmilliomodik készülék. Eredményeink a szolgáltató partnereink erős támogatását is mutatják, akik megszilárdították a piacon zászlóshajónk, a GALAXY S II helyét, mint prémium kategóriás piacmeghatározó okostelefon” – mondta JK Shin, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának elnök-vezérigazgatója.

Ehhez még azt is érdemes hozzátenni, hogy még az amerikai piacon sem kapható a készülék - jelenleg augusztusra ígérik az ottani szolgáltatók. Reméljük nem fog még tovább csúszni a dolog, de azt leszögezhetjük, hogy az óceán túlpartján is hatalmas ígény és érdeklődés mutatkozik rá, hogy végre kikössön a Samsung zászlóshajója - tehát a diadalmenetnek még közel sincs vége.


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr783106731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KékFény6 2011.07.28. 19:53:30

"Reméljük nem fog még tovább csúszni a dolog" - Ezt nem értem. Samsung részvényes vagy? Vagy miért érdekel az annyira, hogy az USA-ban mikor jelenik meg egy adott telefon? Nem halál mindegy?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.07.28. 20:05:48

@Tesztelo.hu: "Most érkezett a Samsung Magyarország sajtóközleménye:"

Sajtóközlemény.
Azt jelenti, hogy egy sajtóosztály írta.
A sajtóosztály a Samsungé (meglepődtél mi?)
A sajtóosztályon robotoló szerencsétlen, abból kapja a pénzért, amit elad a sales osztály (meglepődtél mi?)
Az eladott telefonok mennyisége növeli majd a fizuját (meglepődtél mi?)
Ezért reménykedik.

Érted már?

Szövegértés hanyas? Kettes? :D Egyes! :D

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.28. 20:24:42

@Tomi from Space: @Tesztelo.hu: Ez speciel az én betoldásom volt, de nekem történetesen nagyon szimpatikus az SII, és jót mutatna a statisztikáinak, ha minél előbb beindulnának az amerikai eladások. (A késleltetett USA megjelenés amúgy egy nagyon fura történet, külön is érdemes lenne foglalkozni vele)
Szeretem az Androidos rekordokat, és ebből még lehet egy jó nagy. Ha egy készülék világszintű eladási statisztikáiról beszélünk, akkor merg egyltalán nem mindegy, mikor jelenik meg az USÁ-ban.
Ennyi.

idrisz92 2011.07.28. 22:42:02

Sziasztok! Tudom ennek nem itt lenne a helye.. De lenne egy kérdésem. Van 1 Samsung Galaxy S II-őm és letöltöttem hozzá a (NOVA2 ANDROIDOT) és nem működik rajata. És még valami a (Gangstar: West Coast Hustle Android, és a How-nál pedig fehér a kép fele. Nem tudjátok véletlenül h mitöl lehetnek ezek a kellemetlenségek?.. Előre is köszönök mindent!

KékFény6 2011.07.29. 19:57:56

@Tomi from Space: Ez nagyon mellé ment. Egyértelmű, hogy a kép alatti szöveg nem a sajtóközlemény része, egészen más a megfogalmazása. Kinek egyes a szövegértése? Szóval köszönöm a kioktatást, de ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna... "Érted már?"

readya 2011.07.30. 14:06:41

@idrisz92: nem kellene lopott szoftvert feltenni, hanem meg kellene vásárolni az eredetit és akkor olyat töltenél a telefonra, ami rá való. A NOVA 2 egyébként pár napja jelent meg SGS2-re.

@Yarner: az USA-ban szolgáltatói telefonok vannak, függetlenül szinte a kutya sem vásárol új telefont. Viszont a szolgáltatóknak nem jó, ami a piacon van, majd ők megmondják. S mivel hatalmuk van, meg is mondják. Ezért érkezik később. Mert mást kell gyártani. Ahogyan Galaxy S-ből is volt 4 féle verzió USA-ban, ebből is lesz. Arról nem beszélve, hogy több szolgáltató CDMA hálózatot használ vagy más frekvenciát, mint a világ többi része, azaz eleve más telefont kell gyártani, külön igények nélkül is. A japán piac ugyanez.

@Tomi from Space: ahelyett, hogy megkövetnéd magad.

idrisz92 2011.07.31. 01:49:08

Köszike! Azt hittem, hogy amit neten töltök le az olyan mint amit meg vennék ezek szerint nem. Sajnos még újonc vagyok ezen a téren, sok kérdésem van de inkább nem fárasztok senkit! Még valami! Meg vettem a nova-t és a Spiderman-t még régebben és rá pár nappal megtaláltam azokat a neten is és ugyan úgy működnek a készüléken és ezért nem értettem h ezek vajon miért nem. De azért köszi!

Google+
süti beállítások módosítása