HTC Sensation teszt - méltó a nevéhez

2011.07.29. 14:00 pacska

Előző tesztemben már említettem, hogy szeretem a HTC készülékeit, úgyhogy nagy várakozással bontottam ki a Sensation csomagját. Ez után leültem egy kicsit, mivel a kézbevételkor nagyon magával ragadott a készülék. Pont aznap vásároltam meg a Samsung Galaxy S2-t, odáig voltam tőle, de a Sensation rádobott erre még egy lapáttal. A készülék nagyon igényes, mind összeszerelés mind anyaghasználat szempontjából, igaz kissé eltér az eddig HTC-s tapasztalatoktól, de erre még visszatérek később. 

Külső:
A Sensation nevéhez méltóan egy igazán meggyőző készülék, kézbevételkor már érezzük, hogy egy valódi felső kategóriás telefonnal van dolgunk. A készülék burkolata és összeszerelése egyszerűen zseniális, a már megszokott fém-műanyag kombinációt kapjuk, de ezúttal nem egy egyszerű hátlap formájában. Ez nem csak egy műanyag lap amit lepattintuk a telefon hátuljáról, hanem az egész egy úgynevezett „bölcső” szerűség, ugyanis az oldalak is össze vannak dolgozva a hátlappal, ami által igen masszív burkolatot kapunk. Igazi mestermű ez kérem szépen. Az előlapon természetesen a 4,3 hüvelykes SLCD kijelző nyúlik el, amit az elvárásoknak megfelelően Gorilla Glass fed be. A kijelző felett találjuk a széles hangszórót, mellette pedig az előlapi kamerát. Alul 4 érintésérzékeny gombot találhatunk, a már megszokott „home-menü-vissza és keresés” funkciókkal. A hátlapon (ami egyszerűen gyönyörű) kapott helyet a dupla led vakuval megtámogatott 8 megapixeles kamera, mellette egy újabb hangszórót találunk és természetesen itt tüntették fel a már megszokott „HTC” és a „with HTC Sense” feliratot is. A készülék felső peremén találhatjuk a bekapcsológombot és a jack aljzatot. A HTC-től kissé szokatlanul (legalábbis nekem egyáltalán nem akart kézreállni) a készülék bal peremére tervezték a microUSB aljzatot, amit HDMI kimenetként is használhatunk, itt találjuk még a hangerőszabályzót is, a jobb oldal pedig teljesen üres. A készülék alján találhatjuk a hátlap kioldására szolgáló gombot - gondolom ezért tették a microUSB aljzatot más helyre - illetve a mikrofont.
 
 
Hardver:
A HTC Sensation-ben egy kétmagos, magonként 1.2 GHz-es Qualcomm processzor dolgozik, ami Snapdragon MSM 8260 névre hallgat. Érdekesség, hogy ez processzor a két mag képes egymástól teljesen független sebességen működni, teszem azt egy 3D-s játékban az egyik mag 1.2 GHz-en pörög, de még egyszer nincs szüksége már ekkora teljesítményre, akkor a másik mag csak a szükséges értéken fog működni. Ez kérem szépen energiatakarékosság. A processzor mellett szintén egy új fejlesztésű Adreno 220-as GPU pörög, ami biztosítja nekünk a komolyabb játékokhoz/alkalmazásokhoz szükséges grafikus teljesítményt. A készülékben 768 MB RAM és 1 GB ROM található illetve gyári tartozékként egy 8 GB-os memóriakártyát kapunk hozzá, ami természetesen kicserélhető nagyobbra, egészen 32 GB-ig. A hardveres specifikációkon végigfutva láthatjuk, hogy egy igen masszív, hardverileg izmos telefont gyártott a HTC és nem is cáfolt rá erre a működés során.
 
Kijelző:
A 4.3 hüvelykes kapacitív kijelzőt volt alkalmam összehasonlítani egy Samsung Galaxy S2-vel ezért leírom ilyen irányú tapasztalatomat. Kezdjük ott, hogy a Sensation kijelzője fakóbbnak, élettelenebbnek tűnhet az SGS 2-nél, azonban ha jobban megnézzük akkor a HTC készüléke adja vissza a reális színeket, ezt nagyon egyszerűen le lehet mérni egy fehér háttérnél. Az SGS kijelzője kicsit kékes, míg a Sensation-é egészen fehér közeli. 
 
Mindőssze egyetlen bajom volt a kijelzővel, az pedig a betekintési szög. Az SGS2 szinte tökéletes mindenhonnan nézve, míg a Sensation egész egyszerűen kifakul ha nem szemből nézzük és annak ellenére, hogy tudom, hogy ez az optimális felhasználási mód egy ilyen készüléknél, engem ez akkor is zavart. Más panasz azonban nem érheti a kijelzőt, a színek jók és ránézni is pazar, hiszen majdhogynem egyedülállóként qHD 540×960 képpontos felbontással bír, ami eltér a megszokottól.
 
Szoftver - működés:
A HTC nagyon odafigyel saját Sense felületére és persze ezzel együtt a felhasználói élményre is. A készüléken a cég legfrissebb (3.0) Sense fut, amiről azt hiszem megállapíthatjuk ismét, hogy a legjobb gyári felület amivel csak találkozhatunk a piacon, arról nem is beszélve, hogy szépen testreszabható. Természetesen ebben a verzióban is szerepel az új lockscreen, aminek végre plusz haszna is van, nem csak a feloldásra szolgál, hanem a feloldógyűrűre húzva a 4 ikont (telefon, e-mail, kamera, üzenetek) egyből a kívánt programot indítja el a rendszer. Újdonság, hogy a lockscreent konfigurálhatjuk is, tehát változtathatjuk a négy alap programot illetve beállíthatunk háttérképet, fotóalbumot, időjárást, stb. ami a háttérben jelenik meg.
 
Sajnos a lehúzható notification ablak továbbra is az elszúrt kategóriába tartozik, ugyanis (mint már az előző HTC-s tesztemben említettem) kapásból nem a gyorskapcsolókat kapjuk előhíváskor, hanem a legutoljára használt programokat. Ideje lenne már észrevenni, hogy nem ez az optimális felhasználása a notification ablaknak, persze lehet, hogy csak számomra nem.
 
A programok menübe lépve már rendezhetjük is azokat az alsó három kapcsoló segítségével (minden alkalmazás, gyakran használt alkalmazások és letöltött alkalmazások), illetve a menü gombot megnyomva még három rendezési mód közül választhatunk (betűrend, legújabb és legrégebbi), mondjuk ezt beépíthették volna a többi kapcsoló mellé, nem értem miért kellett ennek külön menüpont. A programok lefelé scrollozódnak, nem folyamatosan, hanem oldalanként ugrálhatunk köztük. Ez nekem nem igazán tetszett, de van aki szereti.
 
Alapvetően egy igen jól összerakott felületről beszélünk, a HTC büszke lehet rá. A Sense-ről nagyon sokat lehetne még írni (lehet, hogy lesz egy külön Sense poszt valamikor), de akkor nagyon hosszú lenne a cikk, úgyhogy ezt meghagynám a (leendő) tulajdonosoknak. 
 
A készüléken végeztem pár Quadrant mérést, ami 2200-2300 közötti értékeket hozott. Ez a szám alulmarad a kétmagos társakhoz viszonyítva, viszont ne felejtsük el, hogy itt nagyobb felbontással kell megbirkóznia a masinának, de természetesen ez az érték is szépnek mondható és a tőlem már megszokott mondat itt is érvényes, nem a számok a fontosak, hanem az érzet.
 
 
 
Kamera:
Nos, a kamera köztudottan a HTC gyengéje, viszont ez alkalommal igyekeztek felkötni a gatyát, ami többé-kevésbé sikerült is nekik. A 8 megapixeles, dupla led vakus kamera egészen jól teljesít, már ha a cég előző termékeihez hasonlítjuk. Ami igazán megfogott az a fényképezés gyorsasága. A Sensation folyamatosan próbál fókuszálni, aminek eredményeként az exponáló „gomb” megnyomásával azonnal fényképez a kamera, nem kell 1 másodpercet sem várnunk rá. Ez igazán meggyőző, de sajnos a képek minőségéről ezt nem lehet elmondani, ezen a téren még van mit tanulni a jobbaktól, azonban a hozzáállás mindenképpen pozitív.
 
Videót full hd-ban (maximum 1080p, 30 fps) tudunk felvenni, és itt már nincs szégyenkezni valója a Sensation-nek, főleg, hogy a hangot sztereóban rögzíthetjük mellé. A felvett videók folyamatosak, erre nem lehet panaszunk.
 

  
Akkumulátor:
Az 1520 mAh teljesítményű akkumulátor meglepően jól teljesít, nálam 1,5 napot bírt általánosságban (e-mail, böngészés, némi játék, tesztprogramok futtatása, stb.), de nem kizárt a 2 nap sem, köszönhetően az új energiatakarékos processzornak. Persze ez az érték nagyban felhasználófüggő ne vegye senki készpénznek.
 
Összegzés:
Azt hiszem nyugodt szívvel leírhatom, hogy a HTC a Sensation-nel megismételte azt, amit annak idején a Nexus One illetve a Desire készülékekkel tett. Ez most nagyot szólt és mindenképpen elfoglalhatja méltó helyét a „nagyok” között. Ennek megfelelően mindenkinek csak ajánlani tudom a HTC új zászlóshajóját, aki szereti az igényesen összerakott egyedi készülékeket, amire rádob még egy lapáttal a Sense élmény. A Sensation jelenleg a T-Mobile és a Vodafone szolgáltatóknál vásárolható meg. Függetlenül jelenleg az XXLGSM-nél láttam a legolcsóbban, náluk 111.900 Ft-tól kapható, ami hasonló sávban mozog, mint 1 évvel ezelőtt a HTC Desire.
 
Specifikációk itt
 
A tesztkészülékért köszönet a HTC Magyarországnak.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr883108726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.29. 14:57:52

Jól értem, hogy kétmagos HTC és még kicsit olcsóbb is az SGS2-nél...?
Húba...rátom, ez igen jól hangzik...

Egy kérdés, ami eszembe jutott: a marketes appok hogy viselik a szokatlan felbontást? Volt ezzel bármi gond?

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.29. 16:58:04

@Yarner: nagyjából egy árban van az sgs2-vel. Az appok teljesen jól futnak, nem tapasztaltam semmiféle zavart a működésben illetve a megjelenítésben :)

koconborz 2011.07.29. 19:12:39

Én vennék ilyet, de ahogyan elnézem a Samsungnak jobb supportja van a készülékekre, mint a HTC-nek. Nekem Desire van, ami nem bővelkedik a tárhellyel, rossz a Sense supportja (pedig megoldható lenne, root-al van megoldás...) de az ideális az lenne, ha nem is kellene rootolgatni, ha a legújabb romot használhassuk.

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.30. 07:59:38

@koconborz: erre ne vegyél mérget. Supportban - szerintem - nagyjából egy helyen állnak a Samu illetve a HTC. Nekem is Desire-m van, most pedig egy Samsungot gyilkolok, van tapasztalatom :)

Maxentius 2011.07.30. 11:15:16

Szerintem az igazi szenzáció az EVO 3D lesz, ez a Sensation csak hozza a "kötelezőt" - mondom ezt úgy h Incredible S-em van, "csak" 1 magos procival, és nem is akarom lecserélni semmire... :o)

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.30. 14:10:44

@readya: mindketto automata brightnessen volt, gyari beallitasok mellett. Tobb helyen is olvastam egyebkent ezt az eszrevetelt. Ettol fuggetlenul aki az sgs2 kijelzojehez van szokva az nem fogja szepnek talalni a sensation-et.

Azert az xxlgsmm-et nem mondanam mutyi uzletnek :)

readya 2011.07.30. 14:29:02

@pacska: én meg meglepődnék ha ott XEH kódos Samsungot és független kódos HTC-t tudnék venni.
Pl. ez az S2 alapból szürke import: 12 hónap bolti garanciával,black:119900Ft

bolti garanciával... ja, mert a nem magyar garancia papírt durva lenne odaadni.

iPhone 4:
Kipróbálási garanciával,gyári független,white:138900Ft.
12 hónap bolti garanciával,gyári független,white:145900Ft

Miközben még Apple reseller sem árulhat iPhone4-et itthon hivatalosan, csak a T és a Voda. Szóval ez konkrétan szürke import.

Szóval mutyi, ha kint van a bannere és pénzt ad érte, ha nem :)

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.07.30. 14:36:13

@readya: ok. szerinted mutyi. hogy oszinte legyek nagyon nem erdekel h kint van-e a bannere vagy sincs...

Gondolom ezt nem lattad, pedig ott van: 24 hónap HTC garanciával:129900Ft

Keresztapper 2011.08.01. 09:20:07

@readya: A HD2-m onnan van, hivatalos magyar garanciával. Persze van náluk más megoldás is olcsóbban, de választhatsz.

Dester 2011.08.05. 19:48:35

Kb. 2-3 hete van meg a Sensation (még 135-ért vettem, igaz két év garanciával, ebből nem adtam lejjebb), és bizton állíthatom, hogy az elmúlt 20 év egyik legjobb kütyüvétele volt (mindig az adott kínálathoz mérve). Egyszerűen imádom, nem kellene más telefon (iPhone4 sem). Mind használatra, mind külsőre tökéletesen meg vagyok elégedve vele. Akad néhány apróbb bug vagy olyan dolog, amin változtatnék, de ez alighanem bármely telefonnál így lenne.
Egy problémám van csak: bárcsak az akkumulátortechnológia is úgy fejlődne, mint a többi terület...

Dester 2011.08.05. 19:50:18

Ja és még valami: semmi, de semmi baj nincs a kijelzőjével, napfényben is használható, a színei is szépek. Ráadásul nekem nem szempont, hogy oldalról nem "annyira szép", úgyis szemből nézegetem. :)

LajosPataki · http://lajospataki.com 2011.10.11. 09:56:35

@Dester: Milyen telefonod volt elotte? Nekem most meg Desire-om van de szeretnem lecserelni. Nyilvan a lehetseges befuto a Sensation. Erdekelne, hogy tortent e elmozdulas hangok teren. Pl a bejovo hivas olyan halk volt a Desire-on, hogy egy forgalmas utcan mar bepreseltem a gepet az agyamba. Illetve a sima hangkezelese sem volt meggyozo.
Ezekben erzel javulast? (mar ha HTC-d volt elotte is)
ezeknek eleg nehez utanajarni egy boltban szoval minden kis beszamolo segit

koszi

Dester 2011.10.12. 10:45:04

@capture3: nem HTC-m volt előtte, sőt, nem is Android. Egy WinMo 6.1-es Samsung Omniám volt, így sajnos nincs korábbi HTC-vel összehasonlítási alapom. Az egyik ismerősöm viszont pont a Desire-ről váltana a Sensation XL-re (majd).
A hangkezelésről: a hangom eleve nehéz érteni élőszóban is, nemhogy telefonon, egyszerűen elveszik a zajban. Mégis, a Samsunggal sokszor abszolút nem értettek a túloldalon. Az azelőtti K750-nel nem volt ilyen gond. A HTC-vel sokat javult a helyzet, direkt megkérdeztem a gyakori beszélgetőpartnereimet, de érzésem szerint lehetne jobb is. Engem inkább az zavar, hogy kihangosítás nélkül is simán kihallatszik belőle, amit mondanak a túloldalon, ha nincs zaj ott, ahol épp beszélek vele.
Összességében a telefont az apróbb hibái ellenére is imádom, eddigi legjobb vételem telefonfronton.

LajosPataki · http://lajospataki.com 2011.10.12. 20:44:17

@Dester: oke, szoval a hivo felet lehet mar hallani rendesen...
kosz a segitseget

hbeni99 2011.11.27. 09:27:00

szerintetetek htc sensation vagy samsung galaxy s plus??

Google+
süti beállítások módosítása