ChatON - érkezik a Samsung csevegőprogramja

2011.08.30. 13:26 pacska

A Samsung bemutatta saját fejlesztésű, ChatON névre keresztelt csevegőprogramját. A ChatON alkalmazás letölthető lesz a Samsung mellett más márkájú okostelefonokra és a legfontosabb mobil platformokra is.

Az új azonnali üzenetküldő alkalmazás segítségével a felhasználók szöveges üzenetet, képeket, videókat és akár kézzel írt szövegeket is továbbíthatnak ismerőseiknek. Az alkalmazás lehetővé teszi a csoportos csevegést is, a webes klienssel pedig még könnyebbé válik a tartalmak és beszélgetések megosztása a telefon és a számítógép között.

„A ChatON szolgáltatással a célunk, hogy megkönnyítsük és egyúttal, újraértelmezzük, illetve minél több felhasználó számára elérhetővé tegyük az okostelefonos kommunikációt. Az alkalmazással a felhasználók okostelefon márkától és platformtól függetlenül, nemcsak okostelefonos, hanem hagyományos mobillal rendelkező ismerőseikkel is megoszthatnak tartalmakat szerte a világban, ráadásul olyan formátumban, amilyenben csak szeretnék” – mondta Ho Soo Lee, a Samsung Electronics Médiamegoldások Központjának elnöke.

A ChatON, amely több mint 120 országban és 62 nyelven érhető el, két különböző verzióban létezik. Az első szint az ún. „feature”, azaz hagyományos telefonok számára érhető el, ahol a fő hangsúly a könnyű használaton, a szövegek, képek, naptárbejegyzések, kapcsolatok és pillanatnyi élmények minél egyszerűbb megosztásán van. 

Az okostelefon-használók ezeken az alapvető funkciókon túl további lehetőségeket is élvezhetnek. Az Interaction Rank (interakciós rangsor) segítségével pontosan láthatják, hogy egyes barátaikkal milyen gyakran lépnek kapcsolatba, és bejegyzéseket írhatnak a ChatON profiloldalukra. A felhasználók emellett ún. „multimédiás” üzeneteket is küldhetnek, amelyekben saját tartalmakat hozhatnak létre a kézzel írt szövegek, hangjegyzetek és háttérképek szabad ötvözésével. A beszélgetési ablakokban található fotók és videók pedig egy tartalommegosztás céljából automatikusan létrehozott helyen, a Trunk-ban gyülekeznek.

Az egész világon elérhető, teljes mértékben ingyenes ChatON-ban a felhasználók csatlakozhatnak online közösségekhez, illetve akár létre is hozhatnak ilyeneket, így mobileszközükön keresztül folyamatosan tarthatják a kapcsolatot barátaikkal és ismerőseikkel. A Samsung ChatON fokozatosan lesz elérhető az összes jelentősebb okostelefonon, táblagépen, notebookon és Samsung „feature” telefonon, beleértve az IFA szakkiállításon újonnan bemutatott termékeket is.


Címkék: hírek samsung android chaton

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr443190505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darkcomet 2011.08.31. 06:44:00

Hű, de izgi! Itt egy újabb n+ csevegőprogram. Szinte már Dunát lehet velük rekeszteni.

Loyal - www.loyalmunkaruha.hu · http://www.loyalmunkaruha.hu 2011.08.31. 09:57:59

de ez most más, mint a többi! :D Mint az előző 100 ilyen program :D

pandrask 2011.08.31. 23:30:15

A Samsung inkább Gingerbread-et fejlesszen a Galaxy S-re...

Google+
süti beállítások módosítása