Alien Dalvik - Androidot mindenhova!

2011.10.10. 15:27 Yarner

A Myriad neve nem feltétlenül cseng ismerősen a legtöbb olvasó számára, ám a név egy nagyon is komoly céget takar - az elsősorban nem felhasználói szintű szoftveres megoldásokat készítő társaság az Android mögött álló Open Handset Alliance alapító tagja, és a partnerei között megtalálható pl. a HTC, a Samsung, a Motorola, de a Vodafone vagy az Orange is.

A Myriad jelenleg arra készül, hogy egy elegáns huszárvágással megnyissa az androidos ökoszisztémát az alapvetően nem erre tervezett készülékek előtt - ez persze jelent különféle okostelefonokat, tableteket és e-könyv olvasókat is, de ezen felül kiemelt célcsoport a TV-k, autós multimédia eszközök és társaik képezte, még nagy sztenderdek nélkül álló, nagy lehetőségeket rejtő terület. A megoldás Alien Dalvik névre hallgat, pontosabban annak a 2.0-ás változata, és a holnap kezdődő CTIA-n fog bemutatkozni, ahol a Nexus Prime bemutató elhalasztása után biztosan komolyabb figyelmet kap majd - annál is inkább, mivel a Myriad azt ígéri, a megoldás képességeit Apple iPad-eken fogják majd demonstrálni.

Az Alien Dalvik, ahogy a neve is mutatja, Az Android mögött ketyegő virtuális számítógép (virtual machine), az izlandi faluról elnevezett Dalvik (pontosabban a Myriad által fejlesztett Turbo Dalvik) egy emulátorként működő változata, amely a cég ígéretei szerint gyakorlatilag minden platformon lehetővé teszi az androidos alkalmazások futtatását. Az alkalmazások (a sajtóanyag megfogalmazása szerint "nagy többsége") módosítás és teljesítménycsökkenés nélkül lesz képes működni bármilyen környezetben. A program 1.0-ás változatát februárban mutatták be, az akkori megoldás egy MeeGo-val szerelt Nokia N900-on futtatott Androidos alkalmazásokat.

Maga az Alien Dalvik, a Myriad állítása szerint "a felhasználó szemszögéből teljesen átlátszó. Az Alien Dalvik alkalmazások natívként jelennek meg és felhasználói megszakítás nélkül installálhatóak az eszközre. A felhasználó maga csak annyit lát, hogy hirtelen sokkal szélesebb választékból válogathat alkalmazásokat, ami gyakoribb letöltésre ösztönzi, és magasabb felhasználónkénti bevételhez vezet."

A Myriad komolyan gondolja az Androidot: a céljuk az, hogy az Android APK váljon az erősen fragmentált mobil eszközpiac ipari szabványává, így a fejlesztők is az Androidot tekintsék kiindulási pontnak az új alkalmazások megtervezésekor - ugyanis így elég lenne egyetlenegyszer elkészíteniük egy-egy appot.

Az Alien Dalvikot a Myriad elsősorban az OEM-ek és szolgáltatók számára próbálja eladni, akik "szeretnék kiaknázni az Androidos ökoszisztémát, de ugyanakkor szeretnék a maximumot kihozni a már létező befektetéseikből és kézben tartani a felhasználói élményt"

A CTIA-s bemutató holnapra várható, kiváncsian várjuk a további részleteket, vajon sikerül-e a svájci szoftvercégnek a kör négyszögesítése.

Forrás: Adroid Police, Myriad


Címkék: hírek android alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr543291916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+