Samsung Galaxy Ace - A Midi kontroller

Remélhetőleg sokan vannak köztetek olyanok, akik már ismerik a számítógépes zeneszerzés világát és rendszeresen használják a gépet arra is, hogy saját zeneszámokat komponáljanak vele. Ez a cikk az Ő életüket hivatott megkönnyíteni, feltéve, ha még nem rendelkeznek a zeneszerzést elősegítő egyik legalapabb eszközzel: egy midi kontrollerrel.

No, de kezdjük az elején. Mi az a MIDI?

Musical Instrument Digital Interface (röviden MIDI) szintetizátorok és stúdióeszközök összekötésére alkalmas, ami egy 1980-ban több szintetizátor gyártó szövetsége által létrehozott ajánlás, mely később szabvánnyá vált. Fizikailag egy aszinkron soros vonali kommunikáció. A zenei események a MIDI protokoll használatával jutnak egyik eszközből a másikba. A MIDI adatok elektronikus tárolására az SMF (Standard Midi File) is alkalmazható. Hangszereléssel kapcsolatos a General MIDI, a Roland GS, valamint a Yamaha XG szabvány. MIDI kompatibilis eszközt számítógéppel összekötve egészen változatos feladatok elvégzése lehetséges. A MIDI hangfájlok viszonylag kevés helyet foglalnak el a gépen, csak néhány kB-ot. Ez annak köszönhető, hogy a MIDI csak a hangmagasságot, ritmust és a lejátszandó hangszert tartalmazza, így a hang kiadása már a MIDI hangeszköz dolga, az MP3-mal és WAV-val ellentétben, ahol a fájl magát az egész zenét tartalmazza.  Forrás: Wikipedia

Akinek ez kínai lenne, annak magyarán: A MIDI nem más, mint egy kommunikációs csatorna egy MIDI jelek leadására képes hangszer vagy vezérlő és egy MIDI jeleket fogadni képes eszköz között. Ilyen eszköz lehet egy számítógép, egy szintetizátor, vagy egy sima hangkártya is. Attól függetlenül, hogy a MIDI a 80-as évek technológiája, továbbra is van létjogosultsága, hiszen digitális működése révén mentes a zeneírók legnagyobb félelmétől: a zajtól. Ebben a cikkben megnézzük, hogy hogyan tudunk egy Androidot futtató PDA-ból midi vezérlőt csinálni, jelen esetben egy Samsung Galaxy ACE-ből.


A hozzávalók:

- Wifi
- Android operációs rendszert futtató okostelefon
- Windows PC
- A MidiYoke nevű szoftver a PC-nkre (link a letöltéshez)
- a DSMI server nevű szoftver a PC-nkre (link a letöltéshez)
- My Piano nevű app a PDA-nkra (link a letöltéshez)
- Zeneszerző program a PC-nkre (pl. Orion Platinum, Reason, Cubase, Abelton Live, Fruity Loops, stb.)

Ha ezek megvannak, akkor nincs más teendőnk, mint szépen feltelepíteni mindent, aztán összeszinkronizálni, no de lássuk sorjában:

Először fel kell tenni a MidiYoke-ot, majd újraindítani a gépet. Igen, sajnos 2011-ben még szükség van ilyen manőverekre :(. A MidiYoke telepítés és újraindítás után el kell indítani a DSMI server nevű programot és a következő beállításokat használni (ha a Microsoft GS Wavetable Synth-et választjátok akkor a My Piano a Windows MIDI-jét fogja hívogatni, így amit játszotok a telefonon a Windows is lejátsza :) ):

 Ha ezzel megvagyunk, indítsuk el a My Piano nevű programot a PDA-nkon és a beállításai között kapcsoljuk be a wifi-t (Menügomb, Preferences, MIDI over WiFi -> pipa). Ha mindent jól csináltunk, akkor a gépünk és a PDA-nk között létrejött a kapcsolat. Irány a zeneíró program jelen esetben az Orion, ahol már csak azt kell beállítanunk, hogy honnan fogadja a gép a MIDI jeleket:

 

 

A feladat ezzel teljesítve, hozzáfoghatunk a zeneszerzéshez (ehhez egy kis útmutatót a cikkhez tartozó videóban láthattok.) A beállítások persze itt nem állnak meg, az összeszinkronizáláson túl még rengeteg beállítási lehetőség van mind a My Piano-ban, mint a zeneíró programokban illetve az azokban használt hangszerekben, amit mindenki kénye-kedvére használhat és használni is fog. Remélem, hogy sikerült a régi zenészeknek egy új alternatívát mutatnom ezzel, a zene téren járatlanoknak pedig egy kis kedvcsinálót tartani és hamarosan Ők is hozzáfognak a komponáláshoz. Ha elakadnátok, vagy bármi kérdésetek van, tegyétek fel nyugodtan, mindegyikre igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni. Higgyétek el, megéri ezzel foglalkozni, mert a Zene az egyik legjobb és legőszintébb barátunk. :) 

A cikkhez a Galaxy Ace-t a Samsung és a Samsung Mobilers biztosította.


Címkék: midi samsung galaxy ace

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr343442160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ElPadre 2011.12.06. 16:12:45

jó lenne egy "visszafelé" működő dolgot is csinálni, mármint valami hangkeltő modul androidon, amit midivel lehet vezérelni... az igazi tutiság az valami natív midi interfész lenne a microusb-n, és akkor az "agy" lenne a telefon, amit egy midibillentyűzettel kívülről hajtanánk meg... van ilyenről info?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.12.06. 16:22:25

@ElPadre: Ez nem hülyeség látod, főleg a mostani dual core-os időkben. Találkozni még nem találkoztam ilyennel. Ennek két oka van: Az Android alapból nem "ismeri" a MIDI-t, konkrétan az egész szabványt le kellene rá gyártani vagy megcsinálni azt, hogy értelmezni tudja a MIDI jeleket, ezt vagy PC vagy MAC oldalon kellene feldolgozottá tenni vagy Android oldalon értelmezni, de gondolom ebbe senki nem vágott még bele. A másik meg a kimenet, ami nem a legjobb minőségű egyelőre, úgyhogy 3.5-ös jackkel senki se akar nyomulni a diszkóban. Ami meg még probléma a kis kijelző. Én az Oriont most kezdem el igazán látni és élvezni, hogy full HD monitorom lett, elképzelni sem merem mit tudnék csinálni egy 480*320-as kijelzőn :)

kályhacső 2011.12.06. 20:43:58

Van egy Wireless Mixer és egy TouchDaw nevezetű app, amelyekkel mondjuk a DAW-ok track paramétereit, vagy VST-k potmétereit lehet állítgatni, ha azokat midi-cc eventekhez rendeljük. Reaper-hez viszont van komplett remote megoldás (webes, de használható mobilböngészőből természetesen.).

Hasznát még nem vettem ezeknek, de blindzsinek jó.

A fideszes/szoci/jobber kurvaanyátok!
(puszi)

Éjszakai őrség · http://eo.blog.hu 2011.12.06. 22:54:25

Ableton lesz az, nem pedig Abelton.

schawo2 2011.12.07. 00:04:19

@Tomi from Space:
A MIDI adatfolyam olyan primitív, hogy egy kis tapasztalattal emberi olvasásra is alkalmas. A 90-es évek elején még kézzel, HEX editorral is szerkesztettem MIDI folyamokat, mivel a korabeli programok még nem mindent ismertek a szabványból. Szóval egy midi értelmezőt írni majdnem gyerekjáték. Az, hogy mindebből zene keletkezzen az eszközön az más tészta. A probléma leginkább abban áll, hogy az Android nem realtime oprendszer, a késleltetés mértéke nem egzakt. Na persze másik fontos ok, hogy az android (meg persze a többi) telefonok hangkimenete hordozható minőségű, számottevő zenei munkára teljesen alkalmatlan.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.12.07. 00:06:59

@schawo2: Az a vicces, hogy így WiFi-n keresztül sem olyan vészes a latency. Jó, nem egy ASIO-s gyorsasággal repeszt, de még elviselhető és megszokható tartományban van.

schawo2 2011.12.07. 00:33:20

@Tomi from Space: Nem is a késleltetés mennyisége, hanem annak változatozékonysága a probléma. Nem lehet kijelenteni, hogy 50ms a latency, mert hol 40ms, hol 60ms, és ez a legrosszabb, nyilvánvaló okokból. Ha ezzel tudnának valamit kezdeni, akkor lehetne zenei célra is felhasználni ezeket a kütyüket. Például a Google Galaxy Nexus SPDIF kimenettel érkezik, így egy normális DAC-ot utána biggyesztve akár még használható is lehetne.

kályhacső 2011.12.07. 01:28:52

@schawo2: Az a baj ezzel a unstable latency problémával, hogy wifi és android nélkül sem lehet vele mit kezdeni. A populáris lowcost hangkártyákon nincs ADAT szinkron, és mostanság nem gyártanak semmi olyat, amibe azt be lehetne dugni. Inkább megoldják egy usb/fw porttal, azt dugjad a seggedbe is. Ezért a különböző hostok megpróbálják quantálni az inputot a tempóhoz több-kevesebb sikerrel, ami meg nem jön össze, azt a user kézzel arrébb bogyózza.

Ciki, de atari után legutoljára talán még MAC/G4 OS9-en volt tűrhető a midi, atom nélkül. Utána csak a kézzel maszturbálás bogyókkal.

Szerintem mostanság az a koncepció, hogy az user vesz egy vasat, abba benne van minden, hangkártyától kezdve a kannahangon át a LoudnessMaster peresetig (persze analog OSC, az nincs), azt meg ráusbézi a laptopjára aztán fix 11ms latencyvel verdesi a billt a sok VST-re.

Szóval nem android függő, de nem is win/unix. De biztos van live hobbioprendszer amihez van valami midi seq. Kinek van kedve vele szórakozni...

korte1975 2011.12.07. 02:15:05

Ez a szetap 500 euro kb. Mikrokorg xl.

Google+
süti beállítások módosítása