Androidos böngészők tesztje

2012.02.15. 14:41 Való

Az Android egyik nagy előnye, hogy rengeteg alternatívát találhatunk a különböző alkalmazásokra. Ugyanakkor ez hátrány is lehet, hiszen nehéz eldönteni, melyiket használjuk. Így van ez a különböző böngészőkkel is. A puding próbája az evés, tartja a mondás. Tehát csak használat után tudjuk majd eldönteni nekünk melyik is a legmegfelelőbb. Én mégis próbálok egy kis iránymutatást adni a választáshoz, és leginkább a kezdő androidosoknak fog szólni ez a cikk. Kiválasztottam néhány, ismertebb böngészőt a teljesség igénye nélkül persze, hiszen számtalan erre hivatott programot tölthetünk le Marketről.

 

 

Tesztelt böngészők: Gyári böngésző (4.0), Opera, Dolphin, Chrome (Beta), Firefox, Maxthon, Skyfire.Teszt készülék egy Galaxy S 2, sajnos tableten nem volt lehetőségem tesztelni őket. Kezdésnek két sebesség tesztet futtattam le, hiszen a gyorsaság az egyik fő szempont ebben a témában.

Az első egy Java script teszt, ami a válaszidőt méri, tehát az alacsonyabb érték számít jobbnak. A második pedig egy összetettebb benchmark, amely pontozza az adott böngészőt, ebben értelemszerűen minél nagyobb értéket kapunk annál gyorsabb a böngészőnk. Most pedig jöjjön egy részletesebb leírás tesztalanyainkról, valamint egy számszerű értékelés 10-es skálán.

 

Gyári böngésző:

Minden telefont felszerelnek vele (Kivéve, ha az adott gyártó lecseréli.) Mint a tesztek is mutatják elég jó eredménnyel végzett nálam. A gyorsaságra nem lehet panasz, szolgáltatások és kezelőfelület tekintetében is kiváló, ám nem volt ez mindig így. Az ICS hozta magával ezt a fejlett böngészőt, és mint láthatjátok az alsó diagramon nagyon jól optimalizálták ezt a verziót.



 

Pro: A megnyitott ablakok között könnyen eligazodunk és a könyvjelzőinket is gyorsan elérhetjük. Kereshetünk szövegre, menthetjük offline olvasáshoz a lapokat. Asztali web helyeket is kérhetünk. Nincs felesleges kezelőfelület automatikusan vált át teljes képernyőre.

 

Kontra: Az ablakok közötti váltáshoz külön nézetet használ, ennek elérését megoldhatták volna praktikusabban is. Némely oldalon nem engedi a szöveg kijelölését.

10/8

 

 

Opera:

 

Két verzió van belőle a Mini és a Mobile. A Mini teljes mértékben átalakítja a böngészett lapjainkat, úgynevezett wap felületet ad nekik ezért elérhető a „butatelefonokon” is. Néhány lapot, illetve animációt vagy reklámot egyáltalán nem képes megjeleníteni, csak a szövegrészeket hozza be. A tesztje azért nem szerepelt a statisztikában mert az adott javascript teszteket sem volt képes futtatni.

A Mobile már engedélyezi akár a desktop site-ok megjelenítését is. Mint látható a sebességteszteken mindkét helyen a leggyengébb eredményt érte el. Ez viszont nem jelent esetében semmit, mivel tömöríti az oldalakat. Ezáltal (minőségvesztésért cserébe) kevesebb letöltött adatot kapunk és gyorsabban töltődnek az oldalak is. Opciót találunk arra, hogy a képeket egyáltalán ne jelenítse meg, vagy nagyon rossz minőségben tegye azt.

Pro: Adatmennyiség spórolásban a legjobb! Kezelőfelülete átgondolt, egyszerű. Bárhol tudunk kijelölni és másolni szöveget. Mindent megtalálunk benne, amire szükségünk lehet.

Kontra: Ha korlátlan a mobilnetünk, vannak jobb és gyorsabb megoldások. Néhány nyílt wifi hálózatra egyszerűen nem lehet vele bejelentkezni, mert nem nyitja meg a hitelesítő lapot.

10/8

 

 

Dolphin Browser

 

Nagyon népszerű alkalmazás több, mint 10 millió letöltéssel, ez érthető is, hiszen a kezelőfelülete nagyon jól kivitelezett. Felső menüben kezelhetjük az ablakokat a PC-s böngészők mintájára. Két oldalsó menü van, az egyikben a könyvjelzőinket találjuk, a másikban pedig teljes nézetre válthatunk. Rendelkezik egy áttekintő nézettel is. Rengeteg kiegészítőt lehet hozzá beszerezni, amivel még kényelmesebbé tehetjük a böngészést. Van még egy bizonyos gestures funkció is. Amivel honlapokat nyithatunk egy mozdulattal vagy más akciókhoz is állíthatunk be ujjmozdulatokat.

Pro: Kiegészítőkkel személyre szabható. Szinkronizálhatóak a könyvjelzőink asztali számítógépünkkel.

Kontra: Amikor ráközelítünk egy oldalra és azon pásztázunk, akkor az oldalsó menük idegesítőek tudnak lenni. A gestures funkció SZÁMOMRA nem az igazi ráadásul az ikonja is zavar, de kikapcsolható. Van ennél gyorsabb böngésző is, mint látható csak a középmezőnyben van.

 

10/8,5

 

 

Chrome Beta:

 

Erről nem szeretnék túl sokat írni, mivel pár napja egy teljes cikket szenteltem a tesztelésének.

 

További információk és részletes teszt itt! Az értékelés csak a béta verziónak szól, meglátjuk, mit hoz ki belőle a Google.

Pro: A tesztek alapján is hihetetlen gyors. Teljesen új és iránymutató mód az ablakváltásra.

Kontra: Flash hiány. Desktop site-okat nem mindenhol tudjuk elérni, mert nincs erre funkció.

 

10/8,5

 

 

Firefox:

 

A teszt feketebáránya. Csak a nagy név miatt érhette el a több, mint 5 millió letöltést. Az alsó és középkategóriás készülékeken nem is indul el. Rengeteg memóriát használ, de ennek ellenére is (!!!) lassú és lomha… mint azt a tesztek is mutatják. Flash támogatás nincs. A kezelőfelülete viszont nem rossz, bár ebben sem mutat semmi kiemelkedőt.

Pro: Szép az ikonja itt is, ahogy PC-n. [Bocsi, de egy kiemelkedően jó tulajdonság sem jut eszembe]

Kontra: Soroljam fel még egyszer?!

 

10/5

 

 

Maxthon Mobile

 

Meglepetés résztvevő. Nem túl népszerű böngésző, alig 500 ezren töltötték le. Ennek ellenére, viszont nekem nagyon jól bevált. Témázható és kiegészítőket is beszerezhetünk hozzá. Itt is elérhető a szerintem felesleges gestures funkció. A különböző ablakok megjelenítése a Dolphinhoz hasonlóan van megoldva, de itt szerencsére nincsenek oldalsó menük. A könnyebb olvasáshoz bármikor válthatunk teljes képernyőre.

Pro: Mint azt a tesztek is mutatják, hihetetlenül gyors. Ízléses a kezelőfelülete, kialakításában talán a Dolphin és az Opera ötvözete. Válthatunk Wap módba (Opera Mini), amivel szintén rengeteget spórolhatunk a felhasznált adatmennyiségünkön.

Kontra: Nem sok rosszat tudok elmondani, talán csak annyit, hogy a teljes képernyő és az eszköztáras nézet közötti váltáson csiszolhatnának. Látszik rajta, hogy sok más böngészőből is merítettek ötleteket.

 

10/9,5

 

 

Skyfire Web Browser 4.0

 

Jól összerakott böngésző. Viszonylag gyors és jól használható. A kezelőfelülete nekem valahogy nem az igazi, hiába kínál sok opciót az alap képernyő is, de kicsit csúnya és túlzsúfolt. Lehetséges azonban, hogy valakinek ez tetszik. Ami extra funkciót jelent az a flash videók keresése, nagyítása és lejátszása ezzel a legkényelmesebb.

Pro: Videó lejátszásban a legjobb és legkényelmesebb megoldást kínálja. 

Kontra: Csak a videók terén nyújt olyat, amit más böngészők nem.

 

10/7,5

 

 

 

 


Összegzés:

Először is le kell szögeznem, hogy ezek szubjektív vélemények. Mindenkinek az a legjobb, ami számára a legkényelmesebb. Csak iránymutatásnak szántam őket. Igazából bármelyikkel jól járhatunk, kivéve talán a Firefox mobil változatával. Persze, ezek a dolgok, akár hetente változhatnak a frissítések megjelenésével, szóval csak a jelenlegi helyzetet tükrözi ez a kis összehasonlítás.

 

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr1004113426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyulus 2012.02.15. 21:19:27

Éredekes, hogy minden ehhez hasonló felsorolásból kimarad az xScope6 nevezetű program (market.android.com/details?id=sui.m), pedig ennek van néhány olyan tulajdonsága, amit nem nagyon lehet máshol felfedezni. Például az olyan oldalakat is engedi nagyítani, ammikben ezt letiltoták, pl. az m.index.hu-nál. Meg ilyenek. :)

Való 2012.02.15. 21:37:20

@Gyulus: Nem ismertem. :) Majd kipróbálom!

KEEP · http://joomla.blog.hu 2012.02.15. 22:41:06

eddig dolphin + opera volt. Sok elemet tartalmazó oldalnál az opera jobb, viszont pl banki felülethez nem fér hozzá.
Feldobtam ezt a Maxthont, eddig szimpatikus, gyors. Majd megvizsgálom pár funkcióját és ha jó, akkor jön a dolphin helyett.

ps: guestures egy dologban nagyon jó nekem: hosszú oldal alján vagyok, be akarom zárni a tabot vagy máshova menni, akkor nem kell felgörgetnem a gombig, hanem vagy mozdulattal a tetejére ugrok vagy egy másikkal bezárom. Másra én sem használom

HunBaly 2012.02.15. 22:51:04

Eddig a stock htc browser volt a tuti, de most a maxthon-t kiprobalom :)

decoati 2012.02.15. 23:01:04

SGS stock 2.3.4
stock browser v8: 200, sunspider: 7200
Maxthon v8: 200, sunspider: 6080
Opera Mobile v8: 300, sunspider: 3000 (természetesen kikapcsolt turbóval)
tehát...
erre még rájön a böngészési élmény, pl. a stock sokkal simábban görget mint a Maxthon, viszont az Opera kicsit érdekesen jelenít meg dolgokat néha, bizonyos full javas oldalak meg egyszerűen nem működnek.
Nekem Opera+stock.

nyelv-ész 2012.02.15. 23:12:12

Miren Browser? Nálam régóta az ultimate.

meglivorn 2012.02.15. 23:25:24

SGSen a stock browser tökéletesen megfelelt, igaz a böngészéseim jelentős részét nem a mobilon intézem, tényleg csak ha muszáj. Arra meg elég.

A Tab volt nagyon más tészta. Szinte minden browser amit próbáltam, alapból mobil böngészőként azonosítja magát, amivel sok oldal kb. használhatatlanná válik. A Dolphin HD ezt a gondot megoldotta, azzal kifejezetten elégedett is vagyok, olyan nagyon lassúnak se érzem.
Mondjuk ott is zavar hogy a fejlécet is felscrollozza (aztán idióta addonokkal kell a lapváltást megoldani) de ez tényleg már apróság.

Ja, és ha már itt tartunk: mi az isten haragjáért nem képes egyik se importálni a bookmarkokat html-ből (mondjuk asztali FFből mentve). Tudom, az FF szinkronizál magával, a chrome szintén magával, de valami univerzálabb, ha fapad is.... BAH!

Való 2012.02.15. 23:35:34

@decoati: Én CM9 bétán teszteltem. Csodálkozok is, hogy V8-on hogy jött ki ennyi az Operával úgy. Bár a sima Java Script nálad is megfogta rendesen.

Nekem nem volt problémám a görgetéssel, de ki mihez van szokva.

4.0 előtt én nem nagyon használtam Stock Browsert mert nekem nagyon nem tetszett.
Az ICS browsere már tényleg elég jó, egy darabig nem is használtam mást, de PL.: a Neptunomat egyik se jeleníti meg rendesen, csak a Dolphin meg a Maxthon. Operát meg azért nem használok mert így se nagyon szoktam túllépni az 500mb netemet és turbóval nagyon csúnyák a képek.

Más kérdés, hogy szerintem amint kijön a Chrome teljes verzióban akkor az mindent visz majd. :)

kts1 2012.02.16. 07:07:39

"Kontra: Ha korlátlan a mobilnetünk, vannak jobb és gyorsabb megoldások. Néhány nyílt wifi hálózatra egyszerűen nem lehet vele bejelentkezni, mert nem nyitja meg a hitelesítő lapot."

Ezt nem értem mi köze a wifi-hez a böngészőnek?!

Való 2012.02.16. 07:28:02

@kts1: Vannak wifi hálózatok amire a telefonod csatlakozik, de hogy adatforgalmat generálhass vele ki kell tölteni egy hitelesítő lapot amin általában el kell fogadnod egy használati szerződést, vagy csak meg kell nyomni egy oké gombot.

Na ezt a lapot az Opera nem hozza be, tehát át kell menned egy másik böngészőbe és azzal megnyitni, hogy aztán tudj operával netezni Wifin. Én sem értem igazából miért, de több hálózatnál is csinálta velem.

kts1 2012.02.16. 07:33:40

@Való: Na most már értem! Kösz a felvilágosítást! Látszik, hogy nem használok nyílt wifi-t! Még egyszer kösz!

decoati 2012.02.16. 07:42:45

@Való: az látszik hogy az Opera vmiért nagyon nem csipázza az ics+2 magot. Nálam az a leggyorsabb, te meg szinte ugyanazt mérted (csak persze más órajelen), míg a stock kb. pont 2x gyorsabb mint a 1 magos ics-es Nexuson, a Maxthon meg totál máshogy dolgozik.

létezőnick 2012.02.16. 08:00:43

g.Tab 10.1-en a dolphint használom és nagyon szépen fut rajta. Az operának nem szeretem a felületét. Laptopon és asztali mac-en firefox-mániás vagyok, de a tableten tragikus. A legtöbb böngészőben nincs (vagy csak béna vagyok???) beállítási lehetőség arra, hogy a böngésző ne telefonként kezelje a cuccot, így kizárólag m.-os oldalakat nyit, pedig a 10" simán elbírja a normál oldalakat. Egyedül a dolphin és a maxthon kínál ilyen lehetőséget (vagy csak azoknál lehet logikus helyen beállítani)
De a maxthon nekem nem jön be arculatilag.

Plumper_ 2012.02.16. 08:26:04

csak azt mondjátok meg nekem, ha veszek egy Samsung okostelefont, melyik micsodát és verziót, meg persze honnan és mennyiért lehet letölteni, érdemes rátenni? mert nem akarok naponta órákat szenvedni ilyenekkel. (Almát nem veszek, mert sznob és drága)

létezőnick 2012.02.16. 08:56:07

@Plumper_: e
regisztrálsz az android marketre és onnan bármit letöltessz.
Az alap dolgok ingyenesek, extrábbakért párszáz Ft-ot fizetni kell.
Az, hogy mit szeretnél meg rajtad múlik. a lehetőségek tárháza határtalan.
Aztali gépről is elérhető, már telefonvásárlás előtt istudsz nézelődni.

2012.02.16. 08:57:26

@Plumper_: attól függ milyen Samsungot veszel, attól függ mire akarod használni a micsodát, hogy milyen előfizud van, szóval szűkíts. Ha böngészőre gondoltál micsoda alatt, akkor voila, ez a poszt neked szól. Én speciel az opera-t szeretem, keveset mobilnetezek és csak egy százmegás csomagom van, az opera meg spórol az adattal, és jó a felülete (szerintem).

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.02.16. 09:13:00

@Plumper_: Ha standard dolgokkal is meg tudsz elégedni (én igen), akkor ha veszel egy Samsung telefont jó lesz a gyári böngésző is. Én is azt használom fél éve és nem szeretném leváltani semmire, mert minek :)

Plumper_ 2012.02.16. 09:19:01

@shitgun: S 5830-at akarok, de még várok kicsit, hogy lejjebb menjen az ára. Elsősorban GPS miatt kell nekem! Másodsorban Google naptárat jó lenne elérni.
GPS... iGo8, vagy valami más? Sétáláshoz, de főleg autóba kellene.
Milyen a térkép-program, ami alapból jár a Samsung-okhoz?

@létezőnick: jó ötlet, köszi.
szoktam olvasni, hogy frissíteni ezt-azt..mármint magát az Android rendszert? nem szeretném, hogy valami miatt széthulljon a rendszerem.

@Tomi from Space: igen, gondolom az elég lesz nekem.
de inkább GPS és naptár, ami kel majd nekem.

létezőnick 2012.02.16. 09:28:12

@Plumper_:
aszatli gépen nézelődj. mégsem mindegy. hogy 5" vagy 15-20"-as monitoron olvasgatsz.
Le is tudod tölteni ott az alkalmazásokat, ilyenkor az androidos fiókodba kerül. Amikor legközeleb a telefonoddal feljelentkezel a hálózatra és a marketen nyomsz egy frissítést akkor a korábban a fiókba töltött alkalmazásokat telepíti a telefonodra. Érdemes ezt olyankor megtenni amikor valami ingyenes wifi közelében tartózkodsz elég ideig, igy sem a böngészés sem a letöltés nem az előfizetéses adatforgalom terhér megy.

2012.02.16. 09:28:27

@Plumper_: ha még nem tetted, olvasd el a tesztjét, illetve a cikk utáni fórumban biztos mindenre találsz választ: mobilarena.hu/teszt/samsung_galaxy_ace_tuti_befuto/bevezeto.html

Plumper_ 2012.02.16. 09:44:35

@shitgun: alapvetően klafa kis gép, de néhány véleményben olvasom, vannak ezzel is gondok. tévedtem, még mindig 60ezer Ft (50-ért csak 1 év garis van). ennyit nem ér meg. talán az S 5660-as?

@létezőnick: iszonyat sok alkalmazás van, most látom. hogyan igazodjak ki ezen? a legtöbb letöltéssel rendelkező a legtutibb, vagy érdemes próbálgatni a tetszetős programokat?

2012.02.16. 09:55:09

@Plumper_: figyelj, minden telefonnal vannak gondok, kollegámnak múlt héten szart be az iPhoneja, barátomnak meg két hete az egy hónapos SE Arc S-ét kellett szervizeltetni, pedig mindkettő csúcskészülék. Én karácsonyra vettem céges előfizura egy X10 Mini-t (mer' óccsó volt), már kétszer totálisan összeomlott, egyszer fél óráig nem lehetett bekapcsolni, aztán egyszercsak magához tért. Ezek ilyenek, tökéletes, megbízható, problémamentes okostelefont nem kapsz. Az Ace-nek jó a híre, a teljesítménye átlagos használatra bőven elegendő, szerintem nyugodtan vágj bele, nem lesz vele több problémád, mint bármi mással. Előfizuval nincs olcsóbban?

létezőnick 2012.02.16. 09:56:54

@Plumper_:
A letöltések száma mellett vannak értékelések is csillagokkal jelölve, de ezen kívül ha belemész a programon belül a letöltés menübe, ott találsz szöveges értékeléseket is, rásdásul a legtöb értékelő odaírja, hogy milyen készüléken tesztelte. De igazából nagyrészt szubjektív vélemények ezek, így érdemes tesztelgetni. Miután nsgyon sok az ingyenes progi és ha wifi is van hozzá, akkor pénzbe sem kerül és enni sem kér.
Ha rákatansz. akkor meg úgy sem elégszel meg az először letöltöttel ;))

létezőnick 2012.02.16. 10:00:53

@shitgun:
nelem egy huawei-em van több mint fél éve és semmi baja nem volt még:)
Pedig ócsó is volt meg nevenincs is.
Miközben a G. Tab 10.1-emmel karácsony óta volt már gond, nem is egy.
Az ár és a sznobfaktor nem garancia semmire.

2012.02.16. 10:02:48

@létezőnick: hát ezt mondom én is. Bármi beszarhat, és bármi elröcöghet évekig szó nélkül, nincs garancia semmire. Ráadásul egyazon készüléken belül is lehet hibás széria, volt már ilyen.

Plumper_ 2012.02.16. 10:04:06

@shitgun: Semmiképp nem akarok előfizetéssel mobiltelefont venni. A mostani előtti olyan volt, de soha többé. A mostanival elvagyok akárhogy és akárhol. Ritkán megyek külföldre, de amikor igen, akkor kell, hogy független legyen egy ottani óccsó simkártya vásárlása esetén. Vagy ha idehaza cserélgetek, teszek bele másik sim-et.

Az S 5660 és az S 5830 között annyi különbséget látok az utóbbi javára, hogy picit szélesebb kijelzője, van LED-fény a fényképezőhöz, ami nem 3, hanem 5 mpixelt tud (nekem tökmindegy, mivel két, normális fényképezőm is van). És hát szögletesebb, ami most a prémiumabb érzetet mutatja.
DE a processzor ugyanúgy 800Mhz, a memória szintén, ha hinni lehet az origoGSM adatlapjának.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.02.16. 10:05:11

@Plumper_: Az tegyük hozzá, hogy egy sima ROM update-tel oda a hálózatfüggés, úgyhogy ebből ne csinálj problémát :)

2012.02.16. 10:12:44

@Plumper_: hát én előfizu párti vagyok, de könnyen mondom, mert pofátlanul olcsó flottásban vagyok. De ha rendszeresen használod a telefont, és van rá havi 4-5 ezred, akkor mindenképp jobb az előfizu. A függetlenséget meg szoftveresen meg hardveresen is ki lehet iktatni, az nem téma. A két készülék alapjaiban megegyezik, a prockó meg a grafikus gyorsító ugyanaz, ergo a teljesítmény is nagyjából, az Ace-nek asszem nagyobb meg nagyobb felbontású a kijelzője, meg jobb a kamerája, de igazad van abban, hogy a mobilos kamera tökmindegy, érdemben szerintem egyik sem használható, max muszájból, meg pillanat,- partiképekre. Ja, és az Ace lényegesen jobban néz ki:)

Plumper_ 2012.02.16. 10:24:31

@shitgun: legutóbb az előfizetéses mobilomban lelőhetetlen t-mobile kisvideó ment bekapcsoláskor, és vajon még mindig belenyomják a szolgáltatók a logójukat a mobiltelefonba?:-[
most látom, hogy a t-mobile-nál 50ezer körül van 2 évre. akkor már inkább függetlenül 58-ért..

@Tomi from Space: azt egyedül biztosan nem vállalnám be, nehogy hazavágjam a telefont.

sityu · http://www.sit.yu 2012.02.16. 10:28:59

Szép dolgok ezek a Bencs Márkok, de ha pl. normálisan kesselnék a böngészők a megjelenített lapokat, az sokkal többet dobna a felhasználói élményen. Ugyanis itt telefonokról beszélünk, ergo már csak a hívások miatt is többször előfordul, hogy ki kell lépni a böngészőből. Ilyenkor viszont gyakorlatilag az összes általam használt böngésző (próbáltam vagy tizet), az újrabelépéskor állandóan, minden lapot, kérdés nélkül újratölt. Ahelyett, hogy betöltené kessből, gyorsan, és emellett diszkréten rákérdezne, hogy akarom-e az újratöltést? Merthogy a telefonokban több dvd-nyi memória figyel általában, volna hova menteni. S nem is az adatforgalmi kvóta a legnagyobb gond, hanem az, hogy az újratöltés több mésodpercet is igénybevesz, s ennek jellemzően 90%-a a letöltésre történő várakozás.
És egy kapcsolódó egyéb téma: minden böngésző támogatja a tab-okat (mármint a több lapos böngészést). Viszont, a delfin kivételével gyakorlatilag mindegyik hajlamos elfelejteni a megnyitott tabokat. Ez viszont nonszensz: azért nyitogatok meg tabokat, mert meg szeretném nézni őket; s az rettentően idegesitő, ha egy elintézett hívás után nem kapom meg újra a megnyitott tabokat. Mondjuk a megnyitott lapok egy gombnyomásos elmentésére még a delfinnel se találtam megoldást.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.02.16. 10:29:47

@Plumper_: Nem nagy kaland pedig. :) Rádugod az USB-t, elindítasz PC-n egy letöltött alkalmazást, OK-OK-YES-YES-OK, és kész is :) A fontosabb és érdekesebb dolog inkább az, hogy előtte ments el minden adatot (SMS-ek, MMS-esek, contactokat betenni a Google accountba), hogy a ROM update után ne érjen meglepetés :)

2012.02.16. 10:30:38

@Plumper_: androidba a szolgáltató már nem nyúlkál bele szerintem. Viszont ha két évre 50-ért adják, az tényleg szar ajánlat.

Darkcomet 2012.02.16. 10:34:36

Pontosítsunk néhány dolgot.

"A Mini teljes mértékben átalakítja a böngészett lapjainkat, úgynevezett wap felületet ad nekik ezért elérhető a „butatelefonokon” is."

Nem alakít át semmit sem. Pláne nem wapra. Az Opera Mini csak egy kliens, nem egy böngésző. Az Opera szerverei alakítják át a kért weboldalt egy speciális formátumra (egy fajta képfájl), és ezt küldi el az OM-nek.

"Mobile már engedélyezi akár a desktop site-ok megjelenítését is. Mint látható a sebességteszteken mindkét helyen a leggyengébb eredményt érte el. Ez viszont nem jelent esetében semmit, mivel tömöríti az oldalakat."

Csak akkor tömörít, ha be van kapcsolva a turbó opció. Ha kikapcsolod, akkor nincs tömörítés. Ráadásúl az opera turbó a képeken meg egyéb multimédia tartalmak megjelenítését tömöríti csak. Magához az oldalhoz nem nyúl.

Az Opera Mobile "Adatmennyiség spórolásban a legjobb! "

Adatspórolás szempontjából az Opera Mini verhetetlen. Egy index.hu főoldal alig pár száz KiB.

Maxthon Mobile.

Ezzel a browserrel vigyázni. Nevezzük úgy, hogy ez egy kínai kormány által szponzorált böngésző, van belőle asztali változat is. Arra felé ugyan is nem nézik jó szemmel, ha nyugati browsereket használ a user. Innentől kezdve el lehet gondolkodni rajta, hogy mennyire megbízható őkelme a személyes adataink szempontjából.

Amúgy én ezt az összehasonlító tesztet kissé más oldalról közelíteném meg. Egészen addig, amíg megbízható, stabil, gyors nete van az embernek, inkább az adott böngésző szolgáltatásaiban van különbség. Ebből a szempontból a Dolphin pl. verhetetlen tud lenni. Viszont ha kis sebesség kontra böngészési élményt vesszük alapul, akkor már egészen más a leányzó fekvése. Mondjuk ha alapul veszem az én korlátlan telenoros net elérésemet, ami teszemfel Angyalföld kellős közepén a rendőr palota melett is szakadozik, hol 3g, hol HSDPA, hol EDGE, akkor nálam más lenne a sorrend.

Ha csak a klasszikus értelemben vett böngészés (olvasás, kommentelés, irogatás ide-oda) számít, akkor Opera Mini, ha némi flash meg egyébb extrák, akkor Opera Mobile. Ebből a szempontból a gyári böngésző is jól teljesít nálam. Viszont lassú netkapcsolatnál a Dolphin egy bukás, Fire Fox pláne. A Skyfire mellett csak a video kezelés szól, amúgy egy nagyon átlagos cucc.

Amiket még érdemes kipróbálni.

- Netfront. Kissé idióta a kezelése, de meg lehet szokni. Lassú hálózaton is gyors tud lenni

- Puffin browser. Mint böngésző átlagos, de bármilyen flash tartalommal megbirkózik.

- UC web browser. Kínai ez is, de közösségi fejlesztésű. Remekül egyesíti a clud technológiát a hagyományos rendereléssel. Két változata van, a 7.8-as, aminek rendezettebb a felülete, és a 8.0-ás, ami gyorsabb, többet tud, de kissé elbaszták a felhasználói felületet.

- Xscope. Kicsi, kompakt, gyors, semmi sallang. Ha nincsenek extra igények, akkor egy fasza kis browserrel van dolgunk.

2012.02.16. 10:40:21

@Plumper_: ránéztem én is kíváncsiságból, nem vagyok T-ügynök (főleg, hogy világéletemben pannonos voltam:), de szerintem a webshopos 44 ezres ár Médiamánia xs-sel, havi 3250-ért nem rossz, de Médiamánia S-sel már 34-ért viheted, a havi 5250, és ebben van 500 mega net, ami bőven elég, és a percdíjak is tűrhetők, meg az előfizu teljesen lebeszélhető. Ha a T-nél keresnék ajánlatot, nekem ez bejönne.

Plumper_ 2012.02.16. 11:02:42

@shitgun: utóbb t-ponton jártam és a pultos csajszi szerint nem bővíthetem az előfizetésem, nem lehet cserélni telefont, semmit sem lehet, csak új előfizetést venni okostelefonra, mintha még akkora durranás lenne egy ilyen készülék 2012-ben. de még utánajárok.

2012.02.16. 11:05:45

@Plumper_: igaz, nem is győzködni akarlak, velem is rendszeresen előfordult, hogy a két éves előfizu közben halt le a készülék, és akkor függetlenül kellett venni újat. Mondjuk én enélkül is meg-megunom a telefonokat, nagyjából évente váltok, így kétévente jön egy olcsó szerződéses, váltásban egy független drágábbal.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.16. 16:29:12

A Maxthon-ban azaz egyetlen egy jo dolog, hogy szinkronizalni tudjuk az asztali Maxthon-nal.
Felraktam a hordozhato verziot, beinmportaltam a FF konyvjelzoim, kimentettem azokat a netre, leszedtem a tabletemre a mobil Maxthon-t, szinkronizaltam es megvannak a konyvjelzoim.

De ha felmentek a fav.maxthon.com/ oldalra akkor oda fel tudjatok rakni a konyvjelzoitek es barhonnan el lehet azokat erni a neten barmilyen bongeszovel.

Amugy en a stock bongeszot es a Dolphin-t hasznalom.
A tobbivel csak kiserletezgetek.

bioLarzen 2012.02.16. 17:48:25

Szép összefoglaló, köszi.

bio

nyelv-ész 2012.02.16. 19:50:59

@Való: Én sem, úgy látszik, levették. Viszont itt egy teszt, talán ismerős az oldal :-)

androlib.blog.hu/2010/12/14/miren_browser

Drusantia 2012.02.17. 06:56:44

@meglivorn: Be lehet állítani, hogy a hangerő gombokkal váltson lapot, nagyon kényelmes. Plusz ha új oldalon nyitsz meg egy lapot, és nyomsz egy vissza gombot, bezárja a lapot és visszamegy az előző oldalra ahol voltál. Próbáld ki, sokat dob a böngészés-élményen

Darkcomet 2012.02.17. 10:25:15

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Az Opera Mini és az Opera Mobile szintén le tudja szinkronizálni a cuccait az asztali böngészőjével, sőt, a gyári böngésző könyvjelzőit is tudja kezelni.

ePtOn · http://www.facebook.com/autohifibolt 2012.02.17. 14:14:35

A Tab-omon valamivel gyorsabban töltötte be az oldalt ez a Maxthon, de után lassabb a mozgatása az oldalnak, mint az Opera-n.

Kobaljov 2012.02.19. 08:05:58

Az értékeléseket egyébként nem fordítva akartátok írni, pl. a Firefox 10/5 (=2) helyett 5/10 (=0.5) ?

Google+
süti beállítások módosítása