Morze

2012.04.01. 19:10 Való

A Google szerdán az Android hivatalos G+ oldalán jelentette be, hogy megkezdték a verziófrissítéseket ICS 4.04-re. Az elsők között természetesen a referencia modellek kapják meg az új verziót, ami fejleszti a rendszer stabilitását, gyorsítja a képernyő elfordulását, és kamera finomhangolást is tartalmaz.

 

Egy screenshot látott napvilágot a Google Drive névre keresztelt felhő szolgáltatásáról. A képről többek közt kiderül, hogy táblagépeken, asztali számítógépeken és okostelefonokon egyaránt elérhető lesz a szolgáltatás és 5 GB ingyenes tárhelyet kínál majd, de természetesen lehetőségünk lesz nagyobb kapacitásra is előfizetni. A szolgáltatás jelen állás szerint Április 16-án indul, de ez a dátum lehetséges, hogy csak az amerikai piacra vonatkozik.

7' Inches táblagép piacra dobását tervezi a Google. A gyártó valószínűleg az Asus és a készülék ára 200$ körül lesz, hogy egy masszív versenytársat állítson az Amazon tabletje mellé. A táblagép megjelenésére május-június környékén számíthatunk. Ezzel a lépéssel a keresőcég nyomást helyez majd a többi gyártó árpolitikájára is, hiszen egy megkötések nélküli olcsó táblához juttatja a fogyasztókat.

Nagyobb frissítésen esett át az Opera Mini alkalmazás. A sokak által kedvelt böngésző minden eddiginél gyorsabb a 7-es verzióra való frissítés után. Ez egy OpenGLES hardware gyorsítást vezérlő funkciónak köszönhető.

Egy remek háttérkép gyűjtő alkalmazás is megjelent nemrég: Ez pedig az Awesome Wallpapers. Nagyon jól összeválogatott, gyönyörű háttereket tartalmaz, az app felületén(Google Play dizájn) pedig látszik, hogy kiváló munkát végeztek a készítők. Természetesen ez is ingyenesen letölthető Play Store-ból.

 

A CyanogenMod csapata is a 4.04-el folytatja a Galaxy S 2 CM9 Nightly fejlesztését. A ROM már szinte tökéletes állapotban van. A napokban elérhetővé válik az a verzió, amivel a videofelvétel is használható lesz végre. Ezzel egyetlen fontos funkciót sem kell tovább nélkülözniük a felhasználóknak, sőt a Chrome böngésző bétájának folyamatos fagyásait is sikerült végre kiküszöbölni. Aki nem tud várni annak itt egy nem hivatalos firmware, amivel már működik a videofelvétel bármilyen felbontásban, ezt a fejlesztőcsapat egyik tagja készítette ma délután.

Az CM fejlesztők nem pihentek mostanában, az első Galaxy S-hez is kiadták ugyanis a 9-es verzió első Nightly változatát, ami szintén a legújabb 4.04-el fut. A ROM-ra az alól látható videóban vethettek is egy pillantást.  A Firmware innen letölthető.

Pofás főzött rom érkezett a Xperia Arc/Arc S tulajdonosok nagy örömére. A MooDeD ROM 3000 feletti quadrant eredményeket, stabil és gyors működést ígér, jobb akkumulátor idő mellett. Mindezt, úgy, hogy finomhangolást végeztek többek közt a grafikus gyorsító kernelén. További információk, letöltés, leírás itt.

 

Végül pedig egy kép a mai nap tiszteletére :-)


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr224352969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása