Az I/O hozadéka - A Jelly Bean kritikus szemmel

2012.06.28. 10:43 Yarner

Nos, elmúlt a tegnap, és az Androidosok továbbra is csak az állukat keresgélik.

A Keynote-on a Google csapata nem húzta az időt, globális gondolatok helyett azonnal belecsaptak a lecsóba és az új Android-verzió ismertetésébe kezdtek. Nem volt véletlen a nagy sietség: számítottunk ugyan néhány nagyobb bejentésre, de tegnap este San Franciscóban úgy záporoztak az újdonságok, hogy alig győztük kapkodni a fejünket.

jblogo.png

A Jelly Bean néhány gondos apró finomítással és pár nagyon utős új képességgel érkezett, a Nexus tablet hozta a várhatót, de néhány meglepetést azért tartogatott. Kapott pár új finomságot a Play Store is, és láthatóvá vált, hogyan tervezi a Google enyhíteni a jövőben a fragmentáció okozta problémákat. Kaptunk egy vadonatúj médiafogyasztó eszközt, és egy kis ízelítőt a jövő terminator-szemüvegéből, a Google Glassból is.

(Megjegyzés: ezúton köszönöm minden bátor Android-rajongónak, aki tegnap az Androliben keresztül is követni próbálta az eseményeket. A blog.hu motorja kegyetlen tréfát űzött velünk, így hiába gépeltem be szorgalmasan mindent, a felvitt anyag egyszerűen nem jelent meg a blog felületén. Életem egyik legfrusztrálóbb két óráját köszönhetem ennek a bizarr szabotázsnak.)

Lássuk tehát kicsit részletesebben, mi mindent kaptunk az új Android-verzióban! Mostanra a sajtó már nagyjából mindenhol összeírta az adatokat, így én már inkább az értékelés irányába mozdulnék – és persze mindenről egyszerűen sok lenne írni, így a főbb, vagy számomra fontosabb részletekre fogok koncentrálni..

Android 4.1, Jelly Bean

Project Butter: erre szükség volt, mint egy korty vízre. Állítólag fix 60 FPS-t produkál vele a rendszer, de sokak szerintem a felével is beérnék, ha soha nem szaggat be a gépük. Személy szerint én főleg arra leszek kíváncsi, gyengébb hardvereken hogyan muzsikál. A keynote-on a Nexus 7 és egy Galaxy Nexus volt a manöken, de mivel beígérték a Nexus S frissítést is, valószínűleg bíznak abban, hogy egymagos eszközök is elbírnak majd vele.

A homescreen: Kényelmes újítás hogy szükség szerint elugranak az útból az ikonok, vagy az önmagukat átméretező widgetek, jópofa a szükségtelen dolgok kidobására szolgáló új gesztus is. Ezek olyan apró újdonságok, amik igazából nem sokat számítanak, de érzi tőlük a felhasználó, hogy új rendszert használ a telefonján, és örül. (A szakzsargon ezt hívja megnövekedett felhasználói élménynek)

Okos, bővíthető értesítések: ez nagyon erős újítás, markánsan meg fogja változtatni az Androidos felhasználói élményt (ugye). Gyakorlatilag a telefon/tablet funkcióinak 70-80%-a elérhető lesz a homescreenről és az értesítési sávról: elképzelhető egy egész nap, amikor a felhasználó folyamatosan, aktívan használja a telefonját, de egyetlen appot sem nyit meg közvetlenül. Nagyon izgalmas.

                      jb notification.png   jb-notif-ex_thumb1.png

Természetesen itt is felmerülnek a teljesítménnyel kapcsolatos aggodalmak: egészen más dolog a rendszer részéről rövid, szöveges stringeket kidobálni az értesítési sávra, mint komplett widget-jellegű, képeket, kapcsolókat tartalmazó, dinamikusan változó kütyüket. Egyértelmű, hogy az Android fejlődése a többmagos, nagyteljesítményű eszközök irányába gravitál (ez persze logikus is), de ismerve a közösség elvárásait, sokakban csalódást fog majd okozni, ha a másfél-kétéves, vagy éppen vadonatúj, de másfél-kétéves technológiákat újrahasznosító eszközükre nem kaphatnak Jelly Beant vagy jövőre Key Lime Pie-t (ez de hülye egy név lesz...). Persze bízhatunk a Google programozó-félisteneiben (és az androidos közösség kóder-titánjaiban), és remélhetjük, hogy ilyen vagy olyan módon idővel mindenhová eljutnak majd a mostani újítások is (vagy addigra mindenki telefont cserél...)

A kamera app: csinos lett, érdekes ötlet az előnézetek közötti válogatás. Nem ettől lesz jó a kamera egy mobilban, de az élményhez valamennyit hozzáadhat.

Offline tollbamondás: ezt imádom, bravó, Google! Szörnyű a gondolat, hogy magyarul talán soha nem lesz elérhető... 

A keresés: A Graph-készítette info-kártyák bevonása kedves újítás, de igazából felhasználói szempontból nem több, mint eye-candy. 

jbdevices.jpg

Google Now: már magában izgalmas volt, ahogy a Now bejelentését lekommunikálták. A Google Now gyakorlatilag egy személyi titkár, egyértelműen a Siri kihívójának szánták, és a viselkedésünket kiismerő, előre megsejtő képességével, a körülményekhez igazodó javaslataival (no meg kellemes beszédhangjával) könnyen fölébe is kerekedhet. A Google viszont egyszerűen a hangalapú keresés egy új funkciójaként konferálta fel - finoman utalva arra, hogy az androidos eszközök hangvezérlése régi dolog, mondhatni lejárt lemez. Nem arról kell beszélni, hogy a Jelly Beanben a keresés vezérelhető beszédhanggal, hanem, hogy még jobb lett a funkció, mint eddig...

A Now viszont ugyanakkor minden személyi adatőr rémálma: a telefonunk a Jelly Beantől kezdve minden lépésünket figyeli, ahogy először bekapcsoljuk, és belépünk rajta a Google-fiókunkkal, már ismeri és elemzi az összes keresési előzményünket, feltérképezi a szokásainkat és az ízlésünket. Jótanácsaival finoman irányít bennünket: ide menjél, ezt vedd meg. És minderről folyamatosan jelentéseket készít, amit a Google felhőszerverein tárol, ahonnan ki tudja, ki férhet hozzá - a hirdetők biztosan. Egy lelkiismeretes és lelkes felhasználó egy év Google Now használattal részletesebb profilt készíthet magáról, mint egy csapat titkosügynök. (Mindeközben a mobilnet és a GPS gyakori automata használata miatt rengeteg energiát is kell majd, hogy fogyasszon.)


Arról nem is beszélve, hogy valószínúleg nincsen benne Privacy mode - a Firefox nagy újítása volt pár éve, hogy felismerte, hogy az emberek néha nem szeretnék nagydobra verni, mit is csinálnak a világhálón - ez még inkább igaz a való életre. Felemelő pillanat lesz egy kikapós férj életében pl., ha a családi nyaralás kezdetén a Now az asszony füle hallatára emlékezteti, hogy 3 órával később indul a gépe, és akkor már a felszabadult időben esetleg beugorhat még Melissához egy kis entyempentyemre, ahogy így csütörtök délutánonként szokta...

Utolsó gondolatként pedig egy Now jellegű szolgáltatás csak rendszerezetten viselkedő emberekkel képes együttműködni, akik hozzám hasonlóan a naptárukba és a telefonkönyvükbe jórészt értelmezhetetlen rövidítéseket írnak, és akiknek a keresési előzményei nagyrészt véletlenszerű, szabad asszociációs böngészésből állnak, komoly kihívás elé állítják majd a Google búgó hangú személyi titkárját.

Mikrotól lesz? Számomra nem volt teljesen világos, hogy mind a három beígért eszköz (Galaxy Nexus, Nexus S és Motorola Xoom) július közepén megkapja-e az OTA frissítést, vagy csak akkortól kezdődik majd a ki tudja meddig tartó rollout, de mindenesetre az SDK már elérhető, és a rootzwikin már egy teljes nandroid system dump is található... A piszok mázlista I/O résztvevők számára az ajándék Nexusokkal együtt jár a Jelly Bean bemutató verziója is, így a sajtó pillanatokon belül tele lesz részletes leírásokkal. A Google fejlesztési újdonsága, a hardvergyártók számára létrehozott Platform Development Kit (PDK) állítólag már 2-3 hete a partnereknél van (ez a jövőben az új verzió megjelenése előtt 2-3 hónap lesz), így talán a szokásosnál kicsit gyorsabb és hatékonyabb lesz majd a frissítések kigördülése. Indulhatnak az órák, a HTC One széria és a Galaxy S III mikor kapja meg a Jelly Bean frissítést... (déja vu :-D )


Végezetül: tegnap még ellegyintettem azokat a tavalyi pletykákat, hogy több, alapvető újítást tartalmazó, "forradalmi" funkció várható a 4.1-ben. Most ezt részben vissza kell szívnom: a Project Butter ígérte folyamatos, sima rendszerélmény, a felturbózott értesítési sáv és végezetül a  most már rendszerszinten beépített, a Sirivel komolyan birokra kelő Google Now (ne felejtsük, a gyártók különféle saját megoldásaikkal próbálták kiszúrni a Sirire vágyó vásárlók szemét, ld. S-Voice) három olyan sarkköve az új verziónak, amelyekkel megint hatalmasat lépett előre az Android az amúgy is forradalmi Ice Cream Sandwichez képest is.

Most már csak arra lesz szükség, hogy mindez valóban úgy működjön, ahogy megígérték, és hamarosan elérhetővé váljon széles körben. A Now meg kaphatna egy "ninja módot", de remélem, legalább egy nagy piros kikapcsológomb lesz a beállítások között.


· 1 trackback Címkék: google hírek android 4.1 jelly bean JB

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr384616137

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.28. 11:57:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazine 2012.06.28. 11:19:08

Fenn van, és ha nem is hozza az teljesen új OS érzést, mint az ICS annak idején, elég közel áll hozzá. A felületek, menük lényegsen szebbek, úgy fest, hogy ez a vajprojekt tényleg érzékelhető (sokkal reszponzívabb minden), a Google Now meg egyelőre nagyon baró, bár "mozgásban" még nem próbáltam ki.

Néhány app nem fut, remélem, hogy hamar jönnek a frissítések (sok app már frissült).

Dióhéjban ennyi lenne. Szép, jó, gyors - hozza az elvárásaimat. Nagyon várom a főzött JB alapú romokat, mert már nagyon megszoktam a testreszabási lehetőségeket.

Symbol Developer · http://www.symboltech.hu 2012.06.28. 11:22:41

A homescreen: Szuper
Okos, bővíthető értesítések: Szuper
Google Now: Nyugtával dícsérd a (n)appot

Irigylem a tengeren túli mentalitást. Úgy tudnak örülni egy ilyen f*ngfűrészelésnek... egész napos bejelentési rendezvény, előtte 2 hétig várakozás, utána 4 hétig új készülékről álmodozás. A portéka pedig csak egy okostelefon annyi processzorral, ami régen a paksi atomerőművet vezérelte...

Grrr... :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.28. 11:31:48

@igazine: Muszáj kérdeznem: G.Nexusod van? A nandroidos system dumpot tetted fel? Magyarországon vagy vele, vagy valahol tengeren túl?

igazine 2012.06.28. 11:32:59

@Yarner: persze, GNex, Magyarország :) XDA-n már van CWM-ből flash-elhető build.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.28. 11:38:16

@igazine: XDA a barátod :-) Már csak egy Nexus kéne és raknám fel én is, mint a szél :-)

Johnfive 2012.06.28. 13:20:14

Project Butter: mennyire általános az Android-os rendszereken a lag? Az erősebb/drágább hardverek is szenvednek ettől a problémától?
Ill., vajon mi lehet a probléma gyökere (dalvik)?

nutzo 2012.06.28. 13:34:06

@Johnfive: Nem jellemzoen a Javaval van a gond. Egesz egyszeruen mas a thread-prioritas kezeles az Androidnal, mint az iOS-nel. Az iOS a kezdetektol arra fektette a hangsulyt, hogy az elsodleges prioritast a UI kapja ("gyors" reakcio). Mig az Androidnal (idaig legalabbis) a process utemezes "generikusabb" volt (nem volt kifejezetten az UI thread jobban szem elott tartva, mas rendszer threadekhez kepest), ergo tobb esellyel futottal abba bele, hogy egy user akciot megszakitott egy mas, hatterben futo (rendszer) folyamat -> lag.

decoati 2012.06.28. 14:26:06

"Természetesen itt is felmerülnek a teljesítménnyel kapcsolatos aggodalmak..." stbstb
sajnos be kell látni hogy be kell látni. Nem csodálkozom. A Froyo még csak 2 éves, de hol vagyunk már attól... megszaladt a gugli, nagyon. Max marad az sgs ics-sel olyannak amilyen, teljes értékűnek, de rohamosan avulónak. Ez nem baj...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.28. 14:35:48

@decoati: Nem, persze. Haladni kell, de már előre látom, mennyi hápogás lesz, hogy "miért nincsen Jelly Bean az x10 Minimre"... Gondoltam elémegyek :-)
Az ICS még fájt az SGS esetében, amikor megjelent, még 2 éven belül volt a készülék, ráadásul a Nexus S is megkapta, ami lényegében ugyanaz a herdver. A Samsung is érezte, hogy gáz van, azért rakta össze az ICS-ízű GB's Value Pack romot.
Nyilván már nem várhatom el józanul, hogy hivatalos upgrade legyen a 2 éves készülékemre. Ugyanakkor van annyi támogatása az SGS-nek, hogy egy CM10(?) még kijöhessen rá, csak győzzük kivárni...

decoati 2012.06.28. 14:45:29

@Yarner: akkor egyetértünk :)
SztupY is jósolt még pár verziót az sgs-nek androlib.blog.hu/2012/06/12/cim-nelkul_7993/fullcommentlist/1#c16977275 , sztem oké hogy a teljesítmény optimalizálás ellensúlyozza az új funkciók erőforrásigényét, de az a fél giga ram akkor is fél giga marad, és az a kevés, egyre kevesebb.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.06.28. 15:37:26

"A Now viszont ugyanakkor minden személyi adatőr rémálma: a telefonunk a Jelly Beantől kezdve minden lépésünket figyeli, ahogy először bekapcsoljuk, és belépünk rajta a Google-fiókunkkal, már ismeri és elemzi az összes keresési előzményünket, feltérképezi a szokásainkat és az ízlésünket."

A Google eddig is ezt csinálta. Nem titok, hogy gyakorlatilag az összes ingyenes termékük arra szolgál, hogy a felhasználót minél jobban megismerjék, hogy aztán olyan hirdetéseket rakjanak ki neki, amire nagyobb eséllyel rákattint. A Google a hirdetőknek nem adja ki ezeket az adatokat, csak felhasználja, hogy a hirdetőinek a lehető legnagyobb átkattintási rátát kínálja.

A GPS pedig nem lesz folyamatosan aktív. A Now funkcióihoz mobilhálózatos helymeghatározás is elég.

Figyelmeztetés 2012.06.28. 16:21:52

Egyre idegesítőbb kezd lenni az Android. Látszik hogy egy (1) cég áll mögötte és csak a saját érdekinek kiszolgálójává válik abból, ami eleinte móka volt

Leszarom a hangvezérlést, én annak is örülnék ha az ICS nem mutatná boldog-boldogtalannak mini képernyőkön a Home gomb lenyomása után visszamenőleg futtatott alkalmazások képernyőjét, gondolok itt levelezésekre, weboldal tartalmakra, bármi privát eseményre.

Való 2012.06.28. 17:33:12

@Figyelmeztetés: Az neked mutatja, nem másnak. Multi tasking. Azok mind futnak a háttérben. Egy ujjmozdulattal törölheted a háttérben futó folyamatot a kép elhúzásával.

Piros Pap Rick 2012.06.28. 20:46:49

@Figyelmeztetés: ezt ugye nem komolyan írtad? Az egyik legjobb dolog, hogy egyből átugorhatok a többi futó alkalmazásba vagy ki is lőhetem őket...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.28. 21:52:09

@Figyelmeztetés: Én azt tudnám javasolni, hogy minden este lefekvés előtt nyomj egy gyári resetet és akkor probléma megoldva.

danielke 2012.07.01. 02:28:37

Sziasztok, bocsi az off-topicért, de a Google nem akar válaszolni az e-mailemre:
Még két hónapig amerikában élek és szeretnék venni egy Galaxy Nexust. Unlockedként hírdetik, de azért a biztonság kedvéért megkérdem: működne otthoni T-Mo simmel?

Előre is köszi a választ!

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.07.03. 09:59:20

@danielke: Elvileg bármilyen kártyával mennie kell - viszont éppen betiltotta az Apple az értékesítését. ha szerencséd van, a két hónap alatt sikerül a Samsungnak fellebbezni, és megint elérhető lesz a készülék az USÁ-ban is.

danielke 2012.07.03. 19:46:00

@Yarner: Kis pontosítás mindenkinek: a készleteket még eladhatják, simán tudok rendelni a play.google.com-ról :)

Köszi a választ!

Google+