400 éves kínai kerámiáról koppintották az Android robotot

A Google ismét megütheti a bokáját, mert a Kínában találtható Xia He-ben (Gansu) történt ásatás során egy olyan 400 éves kerámiára bukkantak, ami kiköpött mása az Android 2007-es indulása óta használt Android figurának. A kerámia készítője a hátuljába vésett információk alapján Jianguo T'ang helyi mester volt, és vizsgálatokból az is kiderült, hogy elkészítéséhez a falutól több tíz kilométerre fekvő lévő városokból kellett hoznia az alapanyagot (Gansu 2900 méter magasan fekszik, ahol sem agyag, sem a mázhoz szükséges alapanyagok nem voltak fellelhetőek). Az elkészítés technikája a kornak megfelelő volt, égetett agyagra került később a máz, amit szintén égetéssel tettek annyira időtállóvá, hogy 400 évvel az elkészítése után is a képen látható tökéletes állapotban találtak rá egy eredetileg sírok feltárására szánt területen. Shen Zou Wang ásatásvezető szerint azért is maradt ilyen jó állapotban a lelet, mert a temetkezések során kínosan ügyeltek arra hogy a halottak mellé helyezett emlék és értéktárgyak jó állapotban maradjanak meg, és az akkori feljegyzések szerint évekig szárazság tombolt a vidéken, így téve lehetővé a fedőanyagok egyenletes tömörülését, megakadályozva ezzel azt, hogy a hirtelen vizesedő talaj kárt okozzon, vagy összetörje a kerámiát. Időközben felkutatták a máig Xia He-ben élő leszármazottakat, akik pert fontolgatnak a Google ellen, mivel úgy gondolják, hogy az Android logó immár az Ő jogos tulajdonuk és igényt tartanak az ebből származó jogdíjakra. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz ebből, remélhetőleg szebb vége lesz mint az Apple svájci bicskás órás sztorijának.


400eveskeramia.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr54853187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harait 2012.10.17. 19:28:08

Bocsánat a szóhasználatért de ekkora faszságot:D
Szerintem ez inkább kocka formájú mint
gömbölyű szal a csingcsangoknak egy szavuk sem lehet.

Való 2012.10.17. 20:02:35

Tomi szerintem ezt te csináltad Let's Create! Pottery-ben... :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.17. 20:03:30

@Való: Így van! Alig vártam, hogy unlockoljam a karokat és a füleket! :D

zolij 2012.10.17. 20:51:51

400 év alatt a legdurvább szabadalom is lejár:)

justStevee 2012.10.18. 00:12:45

Jópofa cucc, el tudnám képzelni a szobámban :)
Ennek a résznek: "Időközben felkutatták a máig Xia He-ben élő leszármazottakat, akik pert fontolgatnak a Google ellen, mivel úgy gondolják, hogy az Android logó immár az Ő jogos tulajdonuk és igényt tartanak az ebből származó jogdíjakra." gondolom mennyi valóság alapja lehet :)

Darkcomet 2012.10.18. 06:42:05

Ez biztos csak valami poén, vagy valamelyik kínai mobilgyártó virusmarketingjének a része.

blog.sancho.hu · http://blog.sancho.hu 2012.10.18. 15:05:16

Ha ez komoly, és csak most ásták elő ezt az edényt, akkor is felmerül bennem, hogy hogyan másolhat le valaki egy ilyet, ha eddig el volt ásva? :)

decoati 2012.10.18. 15:12:28

@blog.sancho.hu: látod, milyen különös dolgokat produkál az élet :)

blog.sancho.hu · http://blog.sancho.hu 2012.10.19. 10:48:26

@decoati: A Maják és az Egyiptomiak is perelhették volna egymást a piramisok miatt. :D

Kobaljov 2012.10.24. 19:12:17

Újabb kacsa Kínából?

decoati 2012.10.25. 13:12:13

@Kobaljov: mármint éjjeli edény? Tátsd ki a szád, R2D2. :)

Google+
süti beállítások módosítása