Android-trendek 2013-ban - Kínában

Miközben a fél nyugati civilizáció a Galaxy SIV érkezését várja, addig egy nem is olyan messzi-messzi galaxisban teljesen más, itthon alig, vagy egyáltalán nem ismert gyártók idei üdvöskéi tartják lázban az okostelefonok rajongóit. Kínáról van szó, amelyről manapság a legtöbb embernek az Abibas cipő és az 50 dolláros, gagyi Galaxy S3-klón jut eszébe - nem véletlenül, hiszen az utóbbi években ezek a termékek valósággal elárasztották az eBay-en és a Vaterán keresztül az európai piacokat is. Pedig Kína hatalmas ország, egyre szélesebb fizetőképes réteggel, akik ugyanúgy igénylik a minőséget, mint nyugat-európai társaik - egy a nagy különbség: mivel Kína hatalmas ország olcsó munkaerővel és a nyugatiak által odatelepített technológiák tömkelegével, ők inkább legyártják maguknak a cuccokat, és a gagyi mellett természetesen ott is létezik a felső, illetve prémium kategória.

lando-x02-quad-core-5-inch-Chinese-phone.jpgLando X02: Luxus 130 ezerért

 

Pár hónapja engem is elért a keleti fertőzés, és olyan szinten beleástam magam a kínai androidos csodák világába, hogy kapásból rendeltem is magamnak néhány ilyen kütyüt (róluk a későbbiekben még bőven lesz szó) és nagy tervem az idei évre, hogy minél több ilyen eszközt kipróbálhassak a felsőbb kategóriából. Addig viszont, míg meg nem érkezik az első csomag, amolyan kedvcsinálóként bemutatok párat az idei évben piacra kerülő legjobb kínai modellek közül.

 

Lando X02

Kívül: 5'' FULL HD kijelző Gorilla Glass védelemmel, egyedi dizájn, ultravékony keret, fémötvözet burkolat - belül négy processzormag, 1.7 GHz, 2GB RAM, és egy hatalmas, 4500MAh akksi. A Lando nem ontja magából futószalagon az újdonságokat, de amikor nagy ritkán kihoz egy új modellt, mindig odateszi magát. Ehhez az egyedi, európai szemmel is stílusos készülékhez ráadásul európai szemmel igen különös árcédula társul, bár ez nagyjából minden, a posztban említett készülékre jellemző: a 2500 Yuan-os alapmodell mellett 3480 Yuan-ért aranykeretes luxuskiadás is választható (a poszt írásának pillanatában 1 CNY = 36.2 HUF, vagyis az árak nagyjából 90 és 126 ezer Forintról indulnak)

lando-x02-hero.jpg

UMi X2

A tavalyi kétmagos X1 hazájában hatalmas sikert aratott, így a gyártó nem habozott a folytatással: az X2 belső tulajdonságai megegyeznek a Lando X02-éivel, azzal a különbséggel, hogy a négymagos processzor a Mediatek műhelyéből kikerülő új MT6589 lesz (a MT processzorcsalád igen nagy népszerűségnek örvend Kínában: alacsony ára és energiafogyasztása mellett igen korrekt teljesítményt nyújt, emellett támogatja két SIM-kártya kezelését is, amely megoldás - számomra érthetetlen módon - Kínában virágzik, itthon viszont mint ha nem is létezne)

umi-x2-photo-15-1024x682.jpg

Ha a Lando X02 ára barátságos, akkor az UMi X2-é már-már mesébe illő: mindössze 1500 Yuan, vagyis alig több, mint 50.000 Ft környékén várható a 32 GB belső memóriával szerelt készülék.

JiaYu G4

A JiaYu G3 azon ritka kínai készülékek közé tartozik, melynek - európai elérhetetlensége ellenére - itthon is aktív rajongótábora van, akik tanácsokkal látják el egymást magyarítás, custom ROM-ok és egyebek kapcsán. A leírások és a fórumok olvasása rögtön arra sarkallt, hogy magamnak, saját használatra is rendeljek egyet, így ha minden igaz, nemsokára olvashattok róla egy tartóstesztet a blogon. Utóda, a hamarosan érkező G4 a szerényebb úttörők közé tartozik majd: Full HD helyett "csak" 720p felbontású lesz 4,7 hüvelykes kijelzője (mielőtt bárki elszomorodna: ez még mindig 312PPI, vagyis az Apple-féle "retina" felbontás méltó vetélytársa) és kárpótlásul egy OGS névre keresztelt gyártási eljárás segítségével sokkal vékonyabb lesz: a 3000mAH kapacitású akksival 10, 1850-essel pedig mindössze 8.2mm vastag változatban lehet majd választani. Ezt a megoldást miért nem tudja egy, itthon is ismert gyártó is elsajátítani? :)

jiayu_g4.jpg

Az OGS technológiával egyébként állítólag az Apple is csak mostanában kísérletezik...

A G4 folytatja az előd által kitaposott utat a legkíválóbb ár/érték arány megszerzéséért folytatott harcban: 999 Yuan, vagyis 36.000 Ft-os árával igazán kihagyhatatlan vételnek ígérkezik, akit pedig ez sem győzött meg, választhat majd egy szerényebb változatot, melyben 2 helyett 1 giga RAM és 32 helyett 4 giga memória található. Igazán dícséretes a JiaYu-tól ez a fajta hozzáállás, hogy a vásárló választhat vékony vagy sokáig üzemelő, olcsó vagy még olcsóbb telefont...

ZTE Grand S

A ZTE-t a Huawei mellett pár éve (leginkább olcsóbb készülékeiről) itthon is ismerhetjük. A Blade majd a Blade II sokáig az alsó-középkategória koronázatlan királyai voltak, lássuk hát, hogyan áll a gyártó zászlóshajó-fronton. Grand S nevű új csúcskészülékük leginkább a méreteivel csábít: 6,9 milliméteres vastagsága bizonyára sokakat elkápráztat majd, bár aggodalomra ad okot, hogy az akkumulátor kapacitása nem ismert, és a rendkívüli karcsúság az üzemidő rovására megy majd. Én a JiaYu G4-hez hasonlóan szívesebben választanék egy 9mm "vastag" változatot korrekt táppal, ráadásul 3000 Yuan a "drágább" modellek sorába emeli, úgyhogy valószínűleg a tehetős, inkább a külsőségekre adó vásárló (röviden: sznob) az elsődleges célközönség...

zte-grand-s.jpg

Lenovo K900

Az idei CES-en tűnt fel a Lenovo legújabb üdvöskéje, melyről már ránézésre egyértelmű, hogy egy nem mindennapi készüléknek ígérkezik. A rozsdamentes acél burkolat egy igazi vadállatot rejt: 5,5'' méretű kijelző, természetesen Full HD felbontás, 2GB RAM - mindezt az Intel által fejlesztett négymagos szörnyeteg hajtja, ennek köszönhetően, ha lehet hinni a megjelent screenshotoknak, közel 25.000 pontot ér el az Antutu benchmark tesztjén (bár a benchmarkok eredményei önmagukban nem sokat számítanak, de mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a Galaxy S3 ugyanezen a teszten 12.000 pont)

lenovo-k900-hero.jpglenovo-k900-benchmarks.jpg

[Forrás: GizChina]


Címkék: "Made in china"

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr275108418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.i.L 2013.03.06. 15:25:26

Engem igencsak érdekel ez a fajta trend.FHD kijelző,2GB ram,viszont kerestem specifikációkat,amit eggyenlőre nemtaláltam : kamera minősége,vagy teszt.Kifejezetten a tesztek érdekelnek,hogy tudjak dönteni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.03.07. 02:07:01

@B.i.L: Kifejezetten ráállok erre a vonalra a következő hónapokban, hamarosan indul egy videórovat itt a blogon, amelyben ilyen eszközöket mutatok majd be részletesen - egyébként meg is lehet őket majd venni jó áron. Ha érdekel, itt is követheted majd a műsort: www.facebook.com/GreyVshop

B.i.L 2013.03.07. 15:07:24

Igen,köszönöm!Ez nagyon felcsigàz.Követem,mert jó gépek,fantasztikus árakon.Szívesen segítek.

Google+