Bejelentették a 6.3"-os Galaxy Mega árát. Te mit vennél ennyi pénzért?

Ahogy anno mi is szóltunk róla, a Note II  5.5"-os képernyőjével nem állt meg a sokak által Isten- és felhasználókáromlásnak ítélt Samsung-féle kijelző kokszolás. Míg a már csak szóbeszéd-alapon vetélytárs iPhone alig mert a 4 colra nőni, az 5.5-ös hű után a Samu bejelentette a 6.3-as kijelzőt is, ami már tényleg egy baromi nagy képernyő ha továbbra is mobiltelefon-kontextusban beszélünk róla, viszont sikerült rendkívül kicsi kávával megoldani, ami számomra nagyon tetszetős, hiszen azért nincs és nem is lesz 7"-os tabletem, mert egyszerűen zavar a nagyon nagyra hagyott keret (persze kell a hely a kéznek, de én inkább azt áldozom fel, mint a méretet).

A mérete mellett viszont egy dolog bődületesebb, ez pedig az ára. Szék karfáját, asztal lapját megfogni, továbbolvasás előtt hátranézni, lecsekkolni mire estek, szóval az ára nem több, nem kevesebb, mint 899 euró, mai napi áron számolva 267.000 forint. A technikai részleteibe most nem mennénk bele, mert ennyi pénzért igazából már tök mindegy, hogy mit raknak bele, nem fogja megérni, úgyhogy inkább úgy voltunk vele, hogy megnézzük, hogy mi kerül még ennyibe, aztán döntsétek el Ti a végén, hogy mire adnátok ki azt a 267.000-et, ha kötelező lenne:

Szóval vehetsz 267.000 forintból egy 6.3"-os Samsung Galaxy Mega-t:

megaar.JPG

vagy vehetsz egy 46"-os, 3D-s LED Samsung TV-t:

Samsung_UE46ES6560.jpg

esetleg egy automata váltós Audi 80-at:

audi_a80_automata.jpg

netán egy Ford Explorer 4.0-át, automata váltóval, V8-as motorral

ford_explorer_40_v8_atomata.jpg

beruházhatsz egy egy hetes trópusi nyaralásra a csajoddal:

Tropical-Island-Escape_1.png

minden este nyomulhatsz egy kétszemélyes, óriási 178x130-as hidromasszázs kádban:

hidromasszazskad_egyedi-aszimmetrikus_vesta_178.jpg

vehetsz egy üveg jó minőségű bort (Chateau Cheval Blanc 2006)

Chateau Cheval Blanc_2006.jpg


vagy vehetsz 1.271 üveg fél literes kólát:1271.jpg
vagy  1.443 doboz Borsodit:

borsodi_vilagos_1443.gifesetleg 133 gramm mariskát:

marihuana_133.jpeg

ha meg borzasztóan ott vagy, akkor elköltheted 17,8 gramm kokainra is:

kokain_178g.jpg

a végére pedig az egészségeseknek és a szomjazók vásárolhatnak akár 1.095.000, azaz 1 millió 95 ezer liter vizet:

water.jpg


Címkék: Samsung Galaxy Mega

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr105233111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.04.18. 14:17:47

látom, samu-éknál elgurult a gyógyszer -.-"

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.04.18. 14:47:33

@RosszQtya: Őszintén szólva nem náluk gurult el. Az áraikat szinten kell tartani és külföldön 899 eur teljesen korrekt árnak számít egy ilyen eszközért. A probléma az, hogy Hozzánk is ennyiért kell hozniuk, nem korrigálhatják az itteni pénztárcához az árat (akkor mindenki innen venné, Magyarországról, féláron), úgyhogy mi alapvetően nem a Samsung miatt ehetjük a kefét, hanem azok miatt, akik miatt ilyen anyagi szinten ragadt a többi országhoz képest Magyarország. Ennek a ludasai pedig nem a Samsung HQ-n ülnek, hanem a duna parti házban a Margithíd és a Lánchíd között...

Bumpkin 2013.04.18. 15:41:10

"iPhone alig mert a 4 colra nőni"

Ők embereknek csinálnak telefont, nem állatoknak :)

Omlás88 2013.04.18. 15:46:58

Ha belegondolunk hogy egy iPhone 5 64GB is 270k kártyafüggetlenül, és ott szó szerint jóval kevesebbet kapsz...:D ebbe meg beleteszel 10 rugóért egy 64 GB-os kártyát ebayról, és van 128 gb tárhelyed, az android rendszer által adott pluszokról nem is beszélve :)

Mindennek ellenére, nekem egyenlőre az 5 col a határ, még az is elgondolkodtatóan nagy méret :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.04.18. 17:16:46

Itt az S4 ára! 229.900 Ft Ebből is kérnék egy tucatot! :DD

Pepinke 2013.04.18. 17:20:34

Biztosan sörre költeném.
:D

meglivorn 2013.04.19. 20:58:43

Őszintén szólva felújítanám öregecske számítógépem kb 100Kból, a maradékot meg félretenném. De ha muszáj elkölteni, vennék egy új telót (egy SGS2 nekem bőven elég lenne), és a maradékból még mindig felújítanám a konyhát :D

Brgitta Szekeres 2013.06.19. 04:15:53

Nem kerül,csak 140 ezer ft-ba.Nem igazán tudom honnan ez a 260 ezer,de csekkoljátok:www.arukereso.hu/mobiltelefon-c3277/samsung/i9205-galaxy-mega-6-3-p167750434/

Google+