Érkezik a Samsung Galaxy S4 Active

2013.06.06. 07:45 Mirrmurr

A dél-koreai mamutcég hivatalosan is bejelentette, hogy piacra dobja az S4 vezérkészülék buckós változatát, a por- és vízálló kivitelű, Active névre keresztelt modelljét. A korábbi pletykák arról szóltak, hogy a Samsung kihoz a Galaxy S4 hardveréhez képest valami visszafogottabb darabot, és mára kiderült, hogy ez egy masszívabb burkolattal ellátott, nagyteljesítményű eszköz lett.

SamsunGalaxyS4Active.jpg

A tervezők hallgattak a kőművesek és kertészek igényeire, ezért az S4 Active tokozását IP67-es minősítésűre alakították ki, hogy a keményebb behatásoknak is ellenálljon. (Az IP minősítés annak osztályozása, hogy az adott elektronikai termék milyen mértékű védettséget élvez, esetünkben a 6-os a porral szembeni teljes ellenállást jelenti, a 7-es pedig azt, hogy a készülék burkolata 30 percig nem ázik be a legfeljebb egy méter mély vízben.)
A maroktelefon kijelzőjének képátlója 5 hüvelyk lesz, 1080p felbontásban jeleníti meg a képet, és elvileg egy néven még nem nevezett, 1.9 Ghz-es, négymagos processzor végzi majd benne a számításokat. Operációs rendszere 4.2.2-es Android lesz, a legnagyobb testvér 13 Mpx-es kamerájához képest az Active-nak 8 Mpx lesz a felbontása, de a készüléket LED-vakuval szerelik, és LTE-képes is lesz.
Nyilván sokan szeretnének majd telefonnal a fürdőnadrágjukban rádiókabarét hallgatni, ezért a telefonon vízzáró fejhallgató-csatlakozó is lesz, Samsung-kesztyűs kézzel is lehet majd bánni vele, a strandélményt pedig az erre a célra létrehozott vízalatti üzemmód fogja teljessé tenni, hogy kiváló bokafelvéteket készíthessen a pancsoló felhasználó.
Várhatóan júliusban kerül a boltokba a Galaxy S4 Active szürke, mélykék és narancs színekben, kiskereskedelmi áráról még nincsenek hírek.


Címkék: telefon vízálló strand porálló

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr535346141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.06.06. 08:44:42

Valószínűleg ilyet fogok lőni magamnak, ha lesz pénzem. Hollandiában kimondottan hasznos lesz (random időközönként beborul az ég és a fejedre ömlik egy dézsa víz tíz perc alatt).

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.06.06. 09:11:20

@Gerusz: Én a Note2-őmet rendszeresen áztatom az esőben és sose lett még semmi baja :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.06.06. 10:40:22

@Tomi from Space: talán mert van rajta egy izmos szilikontok? :)

ergerberger 2013.06.07. 13:38:12

1. Mi a túrókarimás kócbatekert istenfhasza az a "buckós"?

2. "Maroktelefon" - b+

3. Az kimaradt, hogy kikapták belőle az OLED kijelzőt, és belebasztak egy mezei LCD-t, hadd szopjál, ha vízálló telefont akarsz.

gaber 2013.06.24. 06:48:48

Rádiókabarrét? Nincs is benne rádió.

Google+
süti beállítások módosítása