Ultrapixel história - utolsó felvonás

2013.06.27. 12:02 decoati

A tegnapi naptól kapható a Play-en a Samsung Galaxy S4 és a HTC One Google Play Edition verziója stock JB-vel, a'la Nexus. A változások listájával oldalakat lehetne megtölteni, mint ahogy meg is töltenek külföldi tech portálok, én most ennek egy apró, de fontos darabkájával szeretnék foglalkozni: mi lett a HTC Ultrapixelével?

htc-one-google-play-hands-on-2.jpg

Köztudott hogy a HTC már az One megjelenése előtt nagy erőkkel nyomatta a "forradalmi" kameraszenzorát, ami egy megnövelt pixelméretű 4MP-s BSI szenzor. A teló megjelenése után a tesztképek finoman szólva vegyes visszhangot keltettek, a független techportáloknak minden diplomáciai érzéküket össze kellett szedni annak érdekében, hogy ne ordítsák világgá: "gyerekek, ez szar lett" (kevésbé független portálok persze gátlástalanul ajnározták az Ultrapixelt, pedig a tényekkel nehéz vitatkozni). A HTC is érezte hogy valami nem csíkol (érezte... tudta. Hát hogyne tudta volna.), ezért másfél hónapja kiadtak egy firmware frissítést, ami elsősorban a kameramodul javítását tartalmazta. A Pocketnow volt olyan jó és érzékelhetővé tette számunkra a változást, amiről mi is megemlékeztünk. A frissítés után a rettenetes zajcsökkentő algoritmus kivételével minden összetevője javult a képeknek, így az ember joggal gondolkodott el rajta: ennyit tud az Ultrapixel? Tényleg ennyi? De hát a HTC nem gyárt kameramodult, az általuk használt modulokat más is használja, ennek ellenére az a képeken látható bugyborékoló zaj olyan ismerős kb. az összes HTC-ről, hogy az egy vakteszten is megismerhető. Ki lehet a hunyó?

Ezért nagyon jó apropó megvizsgálni a Google Play Edition One-t ebből a szempontból, és szerencsére az AnandTech lőtt is összehasonlító képeket, ezek idevonatkozó, 100%-os kivágatait mutatom (balról az eredeti, jobbról a Google Play Edition):

One_1.pngOne_1_GE.png

One_2.pngOne_2_GE.png

One_3.pngOne_3_GE.png

One_4.pngOne_4_GE.png

A különbség jól látszik, ránézésre teljesen más zajcsökkentő algoritmus dolgozik a két készülékben, a jobb oldali képekről teljes mértékben hiányzik az a túlélesített, homogén felületeknél is zajként jelentkező, tipikusnak nevezhető (izé) műtermék. (Távolról nézve a jobb oldali képek ugyan homályosabbnak tűnnek, de valós információtartalom szempontjából sokkal jobb az új, egy egyszerű képszerkesztő program élesítés funkciójával sokkal szebb eredményt kapunk a réginél, és ugyanolyan élesnek hat.)

No hát ez érdekes fejlemény. Bár azt nem tudom hogy a Google Play Edition verzióban ki a felelős a kamera képminőségéért, de szerintem ha a HTC lenne, akkor semmi sem változott volna. Tehát az Ultrapixel nem csak annyit tud amennyit a HTC elsőre kihozott belőle. Már csak a kijelzőben dolgozó postprocessinget kell lelőni (bár gyanítom az is megtörtént), és lassacskán tényleg egy kompromisszummentes készüléket kapunk.

Jó munka volt, Google izé HTC.


· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr55380207

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.28. 12:11:18

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kdennis 2013.06.27. 13:12:01

Hát ez egy homályos szar. Ez lenne a jó? Sokkal szebb a baloldali. A google hozzá tett valami életlenítő szűrőt, amitől az élek is eltűntek a zajjal együtt. Ez aztán a hozzáértő kritika.

decoati 2013.06.27. 13:31:09

@kdennis: megnézted az Anandtech-en a teljes képeket? Van olyan kis cserépköcsögöd otthon? (nekem van) Van fehér rúzs a festések találkozásánál? (nem, nincs) Homogén felületet fotózva normális hogy mindenféle nagy kontrasztú szeméttel van tele? (nem, nem normális) Tudsz olyan képelemet mutatni az eredeti képen amiről egyértelműen állítható hogy valós információ, és a jobb oldali párján nincs rajta? (nem) Tudsz olyan pixelelem-csoportot mutatni az eredeti verzióban ami biztosan műtermék? (igen, tele van vele a kép) Kipróbáltad amit ajánlottam (az új verzió élesítése)? (gondolom nem) Mit is akartál mondani? :)

Koris 2013.06.27. 14:09:43

Nekem is jobban tetszenek a baloldali képek.A One-nak nem a közeli,makro képeknél van problémája hanem tájképeknél.Makroban tökéletes,én pl. szoktam vele scannelni és hibátlan.

geplovagx 2013.06.27. 14:14:50

@decoati: érdemes lenne több oldalt is megnézni. A Verge-n például van egy szép BMW motorról készült kép ahol egyértelműen látszik, hogy a GE annyira mos, hogy a váltóházon lévő BMW felirat szinte kivehetetlen annyira elmossa. [url]http://www.theverge.com/2013/6/26/4466600/samsung-galaxy-s4-htc-one-google-play-edition-stock-android-review[/url]

Amúgy a többihez annyit, hogy az Anandtech például az egyik legjobb mobilos kamerának nevezte a One-ban lévőt a saját One tesztjében.

decoati 2013.06.27. 14:45:14

@Koris: Ha a gsmarenán összenézem a tesztképeket más (pl. Samsung) telók tesztképeivel, nekem nagyon sok a zaj és a mesterséges élesítés.
@geplovagx: A Verge-t direkt nem hoztam fel (kiraknak az oldalra olyan "stúdiófotót" is ami olyan életlen, hogy kiüti a szemem), azt a képet nem nagyon tudom értelmezni, nem látom teljes méretben, csak azt az egy kivágást. (ezzel az erővel azt is mondhatnánk hogy miért fűrészes a BMW alatti oldalidom képe az eredeti HTC-vel) Reméljük lesz majd több kép is, szerintem pozitív a változás.
Az AnandTech-et nem követtem, azt tudom hogy a fw frisssítés után 1 nappal a(z egyébként nagyon krákogó) gsmarena újrafotózta a teljes galériát, és a régi minősítése nagy részét törölte.

decoati 2013.06.27. 14:48:59

@decoati: *miért fűrészes a BMW jel alatti oldalidom éle nna

a_n_d_r_e_w 2013.06.27. 15:27:57

Hat a google standard camera megoldasa valoban nagyon gyatra kepeket csinal, ahogy meg is josoltak korabban, hogy ez lesz. Nem csak messzirol homalyos, hanem barhonnan nezve. Gyakorlatilag a HTC kepekbol ez barmikor eloallithato egy kiskerneles atlagszurovel, de megneznem mikor lehet egy elesitessel a jobb oldali kepekbol a baloldaliakat megkozelito minoseget kinyerni.

decoati 2013.06.27. 16:16:43

@a_n_d_r_e_w: a gond annyi az egésszel, hogy az eredeti One képei olyan szinten vannak túlélesítve (minden létező kontraszthatár mellett ott a fehér csík, sok helyen rendesen kockás az él), hogy földi halandó meg nem mondja mire képes valójában a kamera.
Mindannyian tudjuk milyen egyszerű olyan szűrőket alkalmazni ami az éleket meghagyja, ezektől lesznek ilyen szép olajfestmény-szerűek a fotók. Az új képek nem ilyenek, a Google nem annyira hülye hogy egy sima Gauss filtert használjon, tehát mesterséges életlenítés nincs a dologban.
Ha egy eredeti One fotóján pl. csinálok egy 1px-es Gauss szűrést, akkor lesz pont olyan "életlen" mint az új, de még ekkor is több lesz benne a műtermék, mint az újban. Viszont ha az újon végzek pl. egy 0.1px-es "életlen maszk" szűrést 1-es intenzitással GIMP-ben, az eredmény pont olyan "éles" lesz mint az eredeti One, viszont ismételten sokkal kevesebb műtermékkel annál.
Ebből egyértelműen következik hogy az új képek több hasznos információt tartalmaznak mint a régi.

decoati 2013.06.27. 16:26:13

@decoati: (sőt, ha csak egy sima élesítést lökök neki, és addig tekerem amíg olyan "élesnek" nem érzem mint a régit, akkor is sokkal kevésbé lesz zajos mint a régi)

a_n_d_r_e_w 2013.06.27. 17:04:57

@decoati: Megnezegettem gyors oket, valoban igazat adok, hogy sokat segit ha kicsit elesitunk a GE kepeken, de ahhoz hogy megkozelitoleg hasonlo eredmenyt kapjunk, azert kicsit erosebb elesites kell, es akkor mar bezajosodik az is. Mas jellegu lesz a zaj, kicsit kellemesebb a szemnek, de igy sem lesz olyan eles mint a Sense (pl erdemes a kamera objektivjen lathato szamokat nezni), meg valamivel a kontraszt is jobbnak tunik a Sense kepeken.
De valoban nem jobb annyival, es igazat adok abban is, hogyha valoban annyival tobbet er a nagyobb keperzekelo, mint ahogy beallitani probaljak, akkor szoftveresen sok van meg a dologban.

decoati 2013.06.27. 18:00:20

@andrew: jaja, várjuk meg a többi képet

decoati 2013.06.27. 18:03:20

@a_n_d_r_e_w: ráadásul kiadták a kernelt is, ha más nem, majd a CM belecsap a lecsóba

S=klogW 2013.06.28. 22:43:32

@kdennis: egyetértek.

hogy lehet valamit "túlélesíteni"? micsoda hülyeség már.

decoati 2013.06.29. 08:56:54

@S=klogW: a matematikai eljárásokkal történő utólagos élesítés nem olyan eredményt ad mint mikor az optikai rendszeren állítod a fókuszt, járulékos, nem kívánt hatásai vannak az él közvetlen környezetére is. Ráadásul egy nyers képen nem lehet eldönteni hogy egy intenzitásváltozás valós leképezés, vagy elektronikus zaj eredménye, így ezzel a problémával az algoritmusok nem is foglalkoznak. Mint az köztudott. Micsoda hülye kérdés már.

Google+