[Keleti Oldal] Jiayu G4

2013.07.27. 10:00 ][-][alo

Előszó

Korábbi Felhívásunkat követően ezennel elindítjuk Keleti Oldal rovatunkat! Időhiányban, valamint ínhüvelygyulladásban szenvedők kedvéért egy rövid összefoglaló, mit is szeretnénk ezzel a rovattal.

Először is rávilágítani arra a tényre, hogy nem csak a Nagy Gyártók Agyonreklámozott Termékei vannak jelen a piacon. Kína már embert juttatott a világűrbe! Mindezt dzsunka technológiával nem valósíthatta volna meg. Ez nem jelenti azt, hogy minden kínai táblagép és telefon korunk legmodernebb eszközének számítana, viszont az európai... bocsánat, magyar ember pénztárcájához sokkal közelebb áll egy-egy ilyen készülék. 

A megfelelő ár-érték aránnyal bíró eszközökről szívesen olvasnak az emberek, nem is beszélve azokról a készülékekről, melyekre tesztelőjük rásüti a "Távozz tőlem sántán!" billogot. 

Szeretnénk azt hinni, hogy rovatunk hatására hazánkban csökkennek az egekbe emelkedett készülékárak, bár tudjuk, hogy ez hiú ábránd. Viszont hiszünk az alulról jövő népi kezdeményezésben - ha más területen is sikerült, miért pont az Androidos Társadalom ne tudná mindezt megvalósítani? :-)

A következőkben tehát rendszeres időközönként bemutatunk egy-egy hozzánk elküldött, vagy általunk felkutatott távol-keleti készüléket. Várjuk észrevételeiteket, valamint a további teszteket: androlib.blog.hu {kukac} gmail.com címre.

Következzék a rovatindító cikk hun_gery tollából, ki a kezdetektől bennünket olvas.

bevezetokep.jpg

 

Bevezető

Aki figyelemmel kíséri a kínai belpiacos telefonok fejlődését, az nagy valószínűséggel találkozott már a márka nevével.
Az elődmodell G3-hoz hasonlóan jelen cikk tárgya is hasonló utat járt be: előzetes képek, specifikációk kiszivárogtatása, megjelenési időpont többszöri elhalasztása, rajongói bázis (tovább) építése, majd a dühös, várakozásba beleunt (leendő) felhasználók nyugtatása, ilyen-olyan kifogások, majd' nagy sokára: készülék piacra kerülése.

Eljött azonban 2013 májusának vége, amikor a sokszor elhalasztott megjelenési dátum egyszer csak valósággá vált. Korlátozott darabszámban ugyan, de elérhetővé vált a készülék először hazai piac, majd a nemzetközi oldalak vásárlói számára is.

Mindezeket megelőzte azonban egy általam még sosem hallott/látott marketingfogás a Jiayu részéről (persze csak a "rajongók mielőbbi kiszolgálásának megkezdése, illetve a kedélyek lenyugtatása miatt"):
a hivatalos megjelenés előtt néhány héttel eladták a mintadarabokat (engineering sample). Mindezt legalább úgy, hogy a cég hivatalos weboldalán feketén-fehéren leírták, hogy milyen készülékek ezek, mit vállal az, aki ezeket szeretné megvenni, stb. (Instabil működés, váratlan zavarok, ilyesmi.)
Ez azonban nem zavarta meg a készülékre éhes kínaiakat, pikkpakk elkapkodták ezeket a darabokat is.

Csomagolás, külső

Ennyi kis kitérő után térjünk vissza a készülékhez: a telefon  a vásárlás után 10 naptári nappal már a kezemben volt, a Minideal most sem hazudtolta meg magát, nem trükköztek a raktárkészlettel, a fizetés utáni napon már fel is adták SingPosttal, ahol szintén nem egerésztek sokat, hozták a csomagomat gyorsan, pontosan, követhetően.
Egy buborékfóliával vastagon körbecsomagolt, fehéres színű kartondobozt rejtett a csomag, benne a készülékkel, egy töltőfejjel, egy adatkábellel, illetve az akkumulátorral, valamint néhány, kínai nyelvű prospektussal, illetve gyorsbeállítási útmutatóval.

g4_doboz.jpg


Az első benyomásaimat a készülékről - csakúgy, mint szinte mindenki más, akit ez a modell érdekelt - a neten felbukkanó renderelt képeknek köszönhettem, majd az idő múlásával megjelentek az első kézben készült (hands-on) képek, illetve hosszabb (de főleg rövidebb) videók, majd az utolsó lökést Andy Gizchina-s tesztje adta meg.

Kézbe fogva a telefont feltűnik, hogy a hátlap egyúttal félig az oldalsó keret szerepét is betölti, hiszen a készüléknek nagyjából a kétharmadáig körbeöleli az oldalsó éleket is.
Ezzel a megoldással a tervezők elérték, hogy hiába aránylag vékony a plasztik hátlap, nem nyiszog, nem nyekereg, hanem stabilan rögzül a készülékhez.
Felületkezelését tekintve örülhetnek azok, akik a hajukat tépik a mostanában uralkodó "mindent szórjuk le fényesre, hadd csillogjon" trend miatt, ugyanis a lepattintható borítás matt fekete (vagy színválasztástól függően fehér), és minden lakk jellegű bevonatnak híján van, így ugyan nem tudjuk tükörként használni, viszont az ujjlenyomat-vadászoknak is nehezebb a dolga, hiszen nem látni méterekről eme egyedi azonosítónkat.

g4_back.jpg

Hátulról szemlélve a készüléket a bal felső sarokban találjuk a 8 megapixeles fő kamerát, mellette jobbra a villanót, a felső negyed közepén a gyártó logóját, a kettő között a zajszűrésért felelős másodlagos mikrofont, alul pedig a cégnév logotípiáját, illetve attól balra lefelé a kihangosítást biztosító hangszórót fedezhetjük fel.

A telefon jobb oldalán a felső harmad környékén árválkodik az egy szem ki/be kapcsoló gomb (direkt nem írom, hogy a képernyőzár feloldására használható, hiszen a hangerő gombokkal is felébreszthetjük a készüléket), vele szemben a bal oldalon a hangerő állításáért felelős kezelőszervek lapulnak. Színezésük fényes fekete, körbeöleli őket a matt fekete keret. Kicsit talán vékonykák, nyomáspontjuk határozott.
Alul mindössze a micro-USB aljzatot találjuk, a készülék tetejére pedig a szabvány 3,5 mm-es fülhallgató aljzata került.
Számomra örvendetes ez az elrendezés, hiszen mostanság egyre több készüléknél figyelhetjük meg, hogy a töltőcsatlakozó oldalra, esetleg felülre kerül, ami autós tartóban használva okozhat meglepetéseket.
A ház elején a képernyő felett középen a hangszóró, attól jobbra az előlapi másodlagos kamera, illetve a szokásos szenzorok vannak, a hangszórórács bal oldalán, rejtve lapít az állapotjelző led, mely kék-piros-zöld színekben képes pompázni, így informálva a felhasználót az egyes eseményekről.

A megjelenítő alatt jön a feketeleves: a korai prototípusoknál a fekete széria fehér rajzolatú kapacitív gombokat kapott, ezt azonban a gyártásra kerülő modellnél sötétkékre cserélték, így elérve azt, hogy az érintőgombok nagyjából semmilyen körülmények között nem láthatóak...
Az már csak hab a tortán, hogy sikerült kispórolni a LED-es háttérvilágítást, így pusztán az emlékeinkre támaszkodhatunk, hogy merre is találjuk a három Androidos gombot (menü, home, vissza).
Olyan hiba ez, ami igazából érthetetlen, de öröm az ürömben az, hogy némi tanulási folyamatot követően azért nagyon nagy pontossággal el lehet találni a pontot, amit megnyomva a kívánt utasítást teljesíti a készülék.

Semmiképp sem szeretném azonban, hogy a külcsín taglalását ezzel a rossz szájízű bekezdéssel zárjam, ezért most térnék rá a telefon lényegére, a megjelenítőre:
A készülék elejének legnagyobb részét természetesen az érintőképernyő foglalja el, amely 4,7 col átmérővel, illetve 1280*720 képpontos HD felbontással, valamint IPS gyártástechnológiával büszkélkedhet.
Ez az a pont, ahol a gyártó már az elődmodellnél is nagyot alkotott, illetve a tesztalanynál továbbfejlesztett: a színek ragyogóak, a betekintési szögek hatalmasak, a fényerő pedig fantasztikus, az olvashatósággal az elmúlt napok verőfényes napsütésében sem volt semmi problémám.
Karcok, kisebb mechanikai behatások ellen Gorilla Glass II. típusú védelem óvja a kijelzőt, illetve az OGS (One Glass Solution) technológiának köszönhetően a képernyő az elődeihez képest vékonyabb, pontosabban reagál az érintésre.

Hardver

A hátlap alatt egy 28 nanométeres gyártástechnológiájú, ARMv7 architektúrájú MediaTek MT6589 chipset hajtja meg a készüléket, melynek lelkét egy négymagos, Cortex-A7-es, 4*1,2 GHz-ig skálázható processzor, egy Series5XT SGX544 GPU, valamint 1GB RAM alkotja.
A belső tárhely 4 GB, ez a nálam található készüléknél - gyárilag - nincs szétosztva a telepítendő programok, illetve a szabadon felhasználható rész között, egy egyszerű trükknek köszönhetően az egész belső tárhely a programokat várja, külső tárolóként pedig a MicroSD memóriakártyát használhatunk, ebből akár 64 GB méretűt is.
Szintetikus tesztekben - mint az több helyen olvashattuk - a fenti SoC elmarad ugyan az Exynos vagy Qualcomm négymagosaitól, azonban a mindennapokban kiválóan teszi a dolgát, akadás, lassulás, lefagyás egyáltalán nem jellemző a platformra, szépen teszi a dolgát.

teszt_g4.jpg

Szenzorokból a szokásos repertoárt kapjuk: mágnesesség-, fény-, távolságérzékelő, giroszkóp, gyorsulásmérő, ezekről túl sok mindent nem tudok írni, teszik a dolgukat. :)

Szoftveres téren nem lehet okunk panaszra, a készülék frissességét a 4.2.1-es verziójú Android biztosítja 3.4.5-ös kernellel. A bemutatott készüléken gyárilag egy kinézet szempontjából némileg módosított launcher fut, mely színeiben, megjelenésében leginkább a MIUI megoldására emlékeztet, erről azonban nincs túl sok emlékem, ugyanis szinte az első dolgom volt feltenni egy főzött (módosított) rendszert. Nem mintha bármi baj lett volna azzal, amivel érkezett, hanem mert... csak. Mert megtehetem. :D

Szinte az összes módosított ROM esetében szembesülnünk kell azzal, hogy (érthető módon) elég sok kínai szoftver (Baidu kereső, Kínai market-szerűség, ilyesmik) előre van telepítve, ezek azonban percek alatt eltávolíthatóak, így a továbbiakban nem zavarnak sok vizet.

Multimédia

Zenei téren a készülék hozza az elvárhatót:
(A magam részéről mp3 lejátszásához a Playerpro alkalmazást használom, míg FM rádió hallgatásához a gyári programot veszem igénybe.)
A kihangosító szépen teszi a dolgát, nagyobb hangerőn sem torzít, dinamika, mély-közép-magas van ugyan, csodát nem szabad tőle várni, nem hifi ez, azonban munkahelyi, strandolós, vagy egyéb "háttérzajnak" tökéletes.
A gyári csomagban fülhallgató nem található, ezt azonban - ismerve a gyári tartozék fülhallgatók minőségét - inkább előny, mint hátrány.
A saját, párezer forintos fülhallgatómmal egészen korrekt hangzást sikerült elérnem, azonban sem vájtfülű, sem audiofil nem vagyok, viszont utazáshoz, kocogáshoz, ilyesmihez biztosan elég lesz a hangminőség.

Kamera

A platformnál általánosan alkalmazott komponensek jelen készüléknél sem lógnak ki a sorból.
Az előlapi, másodlagos kamera 1280x720-as felbontásban képes videót, míg 1600*1200 pixeles méretben állóképet rögzíteni, így elmondható, hogy videotelefonálásra maximálisan alkalmas.
A hátul található optika 8 megapixeles fotókat készít, videofelvételt pedig 1080p-ben készíthetünk 30 fps sebességgel.
Mivel nem mondhatom el magamról, hogy túlzottan járatos lennék a fotózás terén, így azt hiszem, hogy az alábbi tesztképekre teljesen jogosan mondhatjuk, hogy "átlagfelhasználó" készítette őket.
Minden alapbeállításon készült, mindössze annyi különbséggel, hogy a gyári kameraszoftver helyett az általam preferált Camera-FV5-öt használtam a képek elkészítéséhez.

kulter1.jpg

kulter2.jpg

makro1.jpg

makro2.jpg

Ami számomra is látható: a gép főleg makróban erős, egyébként elég erős zajszűrést használ, így az elkészült képek kissé olajfestmény hatásúak. Mindent összevetve azonban azt gondolom, hogy egy-egy pillanat gyors megörökítésére, közösségi oldalon való közzétételre, vagy akár 10*15-ös papírképhez teljesen használható, aki viszont ezzel a telefonnal váltaná ki normál fényképezőgépét, az csalódni fog.

Adatkommunikáció

Adatkommunikációs szempontból nem teljesít rosszul a készülék, hozza a középkategória átlagát.
A 4.0-ás EDR, illetve A2DP-képes Bluetooth, 802.11b/g/n-es Wifi, természetesen az internetet is megoszthatjuk rajta keresztül, illetve képes a WiFi Direct funkcióra is.

A beépített A-GPS modul kinőtte az előd hibáit, EPO-val megtámogatva pillanatok alatt fog jelet, anélkül az első hidegindítás némileg tovább tart, de ha megtalálta, jól tartja a jelet.

Sokan panaszkodtak, hogy a GPS nem jól méri a sebességet az egyes sport-tracker programoknál. Részemről a GPStracker programot, illetve a Waze navigációját használtam, rendellenes működést egyiknél sem tapasztaltam, a kijelzett értékek pontosak voltak.

Nem említettem még, de a készülék Dual SIM, Dual Active funkcióval rendelkezik (elvileg a SoC támogatja a Dual Active funkciót is), ami annyit tesz, hogy két kártyánk tud egyszerre feljelentkezni a hálózatra, ám hívás közben a másik kártya nem elérhetőt jelez, vagy adatkártya esetében megszakad az internet. Ez a hiányosság bosszantó lehet, azonban könnyedén orvosolható, ha - két hívható SIM esetén - egymásra irányítjuk őket az "átirányít, ha nem elérhető" funkció segítségével. Így ugyan, ha felvesszük a másik kártyáról bejövő hívást, lehet, hogy fizetnünk kell az árirányításért, azonban ha nem, akkor is legalább látjuk, hogy míg az egyik kártyán beszéltünk, ki keresett a másikon.
Jó hír a vidéken mobilinternetezésre Vodafone-t használóknak, hogy a készülék támogatja a 900 MHz-es frekvenciát is, amit a piros szolgáltató több helyen használ adatkapcsolat céljára.

dual.jpg

A két sim kezelése hibátlanul megoldott, beállíthatjuk, hogy melyik milyen funkciót, illetve szolgáltatást nyújtson. (Melyik kártyáról menjen a mobilinternet, melyikről a videohívás, beállíthatjuk, hogy melyik SIM-et használja hanghívásra, stb.)
Egy hasznos kis alkalmazással - mely DualSim Ringer névre hallgat - megoldottnak tekinthető a kétkártyás telefonok régi átka, miszerint nem lehet a csengőhangból azonnal tudni, hogy melyik kártyára érkezik a hívás.

dualsimringer.jpg

Akkumulátor

Az elődmodell 2750mAh-s akkumulátora megjelenésekor (a készülék méretéhez képest) kimagaslónak számított, nem csak a kínai modellek körében, hanem globálisan is. Az utód erre még rátett egy lapáttal, így a mostani telep 3000mAh-ra hízott. Szerencsére a gyártó nem követte el a régi trükköt, miszerint: "nyomda mindent elbír", a készülék valóban kimagaslóan teljesít társaihoz képest. (természetesen egy 5-5,3-5,7"-os "tepsibe" nagyobb akku fér, de ne feledjük, hogy a G4 "mindössze" 4,7"-os) A készülék visszafogott nyomkodással szerintem röhögve elmegy akár 3 napot is.

akksi.jpg

Azt hiszem, jól látszik, hogy - hála a visszafogott fogyasztású A7-es magoknak, illetve a hatalmas telepnek - kimagasló rendelkezésre állási, illetve használati időket érhetünk el.

Összegzés

A Jiayu az előd G3-mal hatalmas sikert aratott, ami köszönhető volt a minőségi anyagokból, precízen összeszerelt készüléknek, amely gyönyörű képernyővel, illetve hatalmas akkumulátorral rendelkezett, tette mindezt a konkurenseihez képest igen alacsony áron.
Az utód G4-ben igyekeztek kijavítani az előd hibáit, mint a gyengécske GPS-antenna, illetve a SoC-váltásnak köszönhetően már nem találkozunk a "deep-sleep" problémájával.
Azonban az élet sosem habostorta, ez a készülék sem mentes a hibáktól: elég, ha a gombok háttérvilágításának hiányára, vagy a mosott fényképek re gondolunk, illetve ne feledjük, hogy az első sorozatban gyártott készülékek - hardveres, de remélhetőleg csak szoftveres okok miatt - nem tudják az OTG funkciót. (Nem tudunk rá egeret, billentyűzetet, merevlemezt, pendrive-ot, egyebeket kötni)

A visszafogott árcédula szintén a múlté: a készülék a kategóriatársaknál mintegy 25%-kal magasabb áron nyitott, ez azonban a "hype" csillapodásával nagy valószínűséggel beáll egy elfogadható szintre.
Összességében azt gondolom, hogy aki a fent említett hiányosságokkal együtt tud élni, az egy igen jó minőségben összerakott, fürge, gyönyörű kijelzővel, és hatalmas üzemidővel rendelkező készülék birtokosa lehet.
Én a magam részéről ajánlom a telefont.

Specifikáció
Szín: Fekete/Fehér
Chipset: MT6589 1.2Ghz quad-core
Memória: 1GB RAM+4GB ROM
Képernyő: 4.7" IPS
Felbontás: 1280×720 pixel (OGS Multi-touch,Gorilla Glass 2)
Kamera: Előlapi: interpolált 3 mega-pixel (valós:2 megapixel)
Kamera: Hátlapi: interpolált 13 Megapixel BSI CMOS (valós: 8 megapixel) LED vilanó , Autofókusz
Hálózatkezelés: WCDMA:2100MHz, GSM:850/900/1800/1900MHz
SIM-foglalatok: Egy normál, egy mikro-SIM
GPS: GPS/A-GPS/EPO
Érzékelők: Giroszkóp, Iránytű, Gravitációs s, Gyorsulásmérő, Közelségérzékelő
WIFI: 802.11b/g/n
Bluetooth: 4.0-(EDR, A2DP)
FM rádió: Stereo, RDS-funkcióval
Bővíthetőség: MicroSD kártyával akár 64GB-ig
Akkumulátor: 3000mAH
Operációs rendszer: Android 4.2 JB (Jelly Bean)
Tartozékok: Készülék, töltő, adatkábel, képernyővédő fólia
Méretei: 3000mAh-s akkumulátoros változat: 133 × 65 × 10mm

 


Címkék: teszt készülék [Keleti Oldal]

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr85414905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.07.27. 10:59:06

60 ropiért nem rossz bár nálam ilyen csájníz cuccra még mindig 50 ezer a határ :)

Giannichedda 2013.07.27. 12:20:20

Az a Dual Active nem Dual Standby akart lenni?
Amúgy valóban nem rossz cucc. És köszi az írást!

Fausto(tm) 2013.07.27. 13:11:49

Örülök ennek a rovatnak, várom az első tablet teszteket!
Amit miatt egy kicsit tartok a kínai cuccoktól, hogy nem tudom, mennyire lesznek tartósak, kéne egy "fél évvel később" teszt :)

nemtomki 2013.07.27. 15:07:46

lehet, hogy félreértek valamit, de mellékelt ábra nem a hosszú üzemidőre utal: 9,5 óra alatt lemerült az akku meglehetősen visszafogott használat mellett (kijelző 3%).

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2013.07.27. 17:45:01

@nemtomki: Ha kilenc órával korábban lett újraindítva, akkor is ilyesmit ír.

Amúgy a 3000mAh-s aksi nekem kicsit túl nagynak tűnik. Kiindulva abból, hogy a felrobbanó telefonok többségében Kínából származó, méretükhöz képest túl nagy kapacitású aksikat használtak, ez semmiképp sem jó jel.

nemtomki 2013.07.27. 18:29:52

érdekes, nálam az újraindítástól nem nullázódik az akkustatisztika, csak a teljes feltöltéstől.

nemtomki 2013.07.27. 18:30:48

@Giggsy: "Kiindulva abból, hogy a felrobbanó telefonok többségében Kínából származó, méretükhöz képest túl nagy kapacitású aksikat használtak, ez semmiképp sem jó jel."

hááát, a felrobbanó iphone-ok esetében azért nem hinném, hogy ez lehetett az ok...

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2013.07.27. 20:01:08

@nemtomki: az iPhone-ok esetét nem ismertem(mivel nem cserélhető házilag az aksi, valószínű nem, bár...), de több droidos készüléknél is az volt az indok, hogy gázos akksit vett hozzájuk a tulaj. Most is volt nemrég egy eset, ahol egy S3-as robbant fel, ott is kiderült, hogy Kínából rendelt, Samsung által nem hitelesített akksit használt a lány. Nem véletlen, hogy az ekkora teljesítményű megbízható aksikat rendszerint saját hátlappal adják, mert nem férnek be a normál mögé.

glezmen 2013.07.27. 20:31:55

en Lenovo A820-at hasznalok, nagyon szeretem :)
a GPS problemak itt is megvannak, apptol fugg hogy melyik mennyire jo, jellemzoen a Google appok (Maps, Waze, Ingress, stb) teljesen jol mennek

a cikkben emlitett GPStracker az melyik a marketen levo kb. 1000 ugyanilyen nevu kozul?

Zol 2013.07.30. 07:02:45

Amiről írsz, az a dual standby. A dual active-nál telefonálás közben is elérhető a másik sim.
Én nagyon vártam a g4 turbó verzióját, de sajna még most is csak presaleben lehet kapni. Így umi x2 turbó lett helyette. Nem rossz, de a full hd szerintem sok ezeknek a telefonoknak

Google+