A Note-ok támadása - Samsung Unpacked Event 2013 Episode 2

2013.09.08. 19:43 Való

A napokban került megrendezésre Berlinben az IFA kiállítás, ahol a Samsung bemutatta Note készülékeinek a legújabb generációját. Azoknak, akik tőlünk eltérően nem kütyümániások elárulom, hogy ez az a készülékcsalád, melynek tagjai mindig hatalmas kijelzővel vannak szerelve, és egy különleges digitális tollat is kapunk melléjük, rengeteg extra szolgáltatással. Szóval valóságos geek mágnesek! A legelső Note készüléket 2011 októberében mutatták be. Az 5,3 hüvelykes megjelenítőjével, új kategóriát teremtett, ezek lettek a "roppant ötletes" névre keresztelt phabletek. Akkor még mindannyian elképedtünk ezen a méreten, de az eladási adatok felbátorították a gyártót a folytatásra. Menetrend szerint meg is érkezett tavaly szeptemberben a Note 2, amely végre nem csak hardverben, hanem szoftverben is hozta, amit kellett. Jött is a geek karácsony, (vagy halloween) és ezt is "vitték, mint a cukrot". A kijelzőméretek, mára már odáig fajultak, hogy a legújabb csúcskészülékek mind 5 hüvelyk környékén kezdődnek, a 2011-ben még igencsak kontrasztos határ, elmosódni látszik telefonok, phabletek, kistabletek, törpök, tündék, entek között. Most itt van a Note 3, egy Gear elnevezéssel mellé lökött(No, nem ám ingyen!), hozzá tartozó "okosórával"(-.-'), és le került a lepel a Note 10.1-es táblagép 2014-es változatáról is. 

Screenshot_1.png

Lássuk először a legjobban várt versenyzőt! Félszáraz specifikációk Note 3-ról:

  • Kijelző: 5.7inch (144.3mm) Full HD Super AMOLED (1920 x 1080) Ismét nőtt! Nem túl sokat, de nőtt és persze az előre borítékolt Full HD is megvan. 
  • Processzor: LTE 2.3 GHz Quad-Core Processor / 3G 1.9 GHz Octa Core ( A15 1.9 GHz + A7 1.3 GHz) Az LTE és a 3G szabvány szerint 4, vagy 8 magos processzort kapunk. Szerintem csúcs kategóriában ez jó ideje tényleg csak az elvakult "hardverotománokat" érdekli.
  • Memória: 3 GB Itt megint sikerült hozni a kötelezőt és elé menni a piacnak 
  • Belső tárhely szerint, csak 32, illetve 64 GB-os változatban lesz kapható
  • Kamerák: 13 megapixeles hátlapi, 2 megapixeles előlapi

Érdekesség még, hogy a videórögzítés akár 2160p 4K UHD felbontásban is történhet, méghozzá 30 fps(kép/másodperc) gyorsasággal, így már aztán láthatóak lesznek még a szubatomi részecskék is a családi nyaralások, születésnapok, esküvők felvételein. Már csak egy UHD felbontású televíziót kell beszereznünk, amelyen családi montázsainkat teljes pixelpompájukban élhetjük újra!  Íme a különbség(YouTube feltöltés után persze): mezei Full HD és 4K ULTRA HD

  • Akkumulátor: Li-ion 3,200 mAH

Pontosan 100mAH növekedés az elődhöz képest, a tartós tesztek majd eldöntik, hogyan viszonyul ez a picit nagyobb, és immár Full HD kijelzőhöz, szerintem nagyjából hasonló üzemidőre lehet számítani, így valószínűleg továbbra megmarad kiemelkedőnek. 

A Galaxy Note 3 Szeptember 25-én jelenik meg világszerte, az operációs rendszer természetesen a legújabb 4.3-as Android, telerakva az eszköz saját, extra szolgáltatásaival. Ezeket remekül összefoglalja a Samsung hivatalos videója, bár azt hozzá kell tennünk, hogy az ilyen bemutatók túlságosan is tökéletes élethelyzetekkel illusztrálják a 'fícsőröket, szóval az új funkciók hasznosságáról érdemben, csak kipróbálás után tudunk valódi véleményt alkotni. Az mindenesetre látszik, hogy sokat dolgoztak a gyártó programozói annak érdekében, hogy még praktikusabbnak érezzék a felhasználók az S-PEN-t. 

Ahogy a Galaxy S 4 bemutatóján láthattuk a dél-koreaiak újabban igyekeznek minél több kiegészítővel ellátni termékeiket, így van ez most is. A már megszokott "kivágott" hajtogatós tok mellett, most egy "okosórát" is vásárolhatunk a Note 3 mellé. Egyelőre tényleg csak ahhoz, hiszen más Samsung eszközökkel még nem használható a Gear névre keresztel smartwatch.
Screenshot_2.pngA kütyü vegyes fogadtatásban részesült, a CNN riportere Adrian Covert egyenesen haszontalan és fantáziátlan eszköznek titulálta, amely messze áll az innovációtél, és még drága is! Az árcímkén egyébként 299$ áll jelenleg, de ez nyilván csökkenni fog, ha már elszállt az újdonság varázsa. Mindenki többet várt ez tény, főleg a netes pletykák(Pl.:hajlékony kijelző) alapján. A dizájnt én nem nevezném feltétlenül csúnyának, de az tény, hogy a kémkamera, azon túl, hogy szerintem teljesen haszontalan, kifejezetten ormótlanul is fest, főleg az élénkebb színű darabokon. 

Specifikációk:

  • 1,63 colos, 320x320 pixeles AMOLED kijelzőt,
  • 800 MHz-es processzor
  • 2 megapixeles kamera
  • Android 4.3 operációs rendszer

Extraként, íme az első nagyobb lélegzetvételű hands-on videó, a SamMobile jóvoltából, melyen egy igencsak idegesítő hangorgánummal megáldott hölgy mutatja be nekünk, miként is képes együttműködni a phablet, és az óra!

note10.1.jpg

Végül pedig a Note 10.1 2014-es változatának száraz specifikációi: 

  • Android 4.3 a legújabb TouchWiz felülettel, és természetesen a Note termékek extra szolgáltatásai
  • 2.3GHz Snapdragon 800 Processzor az LTE szabvánnyal ellátott változatban
  • és 1.9GHz Exynos Octa Core CPU a 3G modellekhez 
  • 10.1-inch WQXGA (2560x1600) Super Clear LCD megjelenítő 
  • 8MP hátlapi kamera mellé LED villanó
  • 2MP előlapi kamera és BSI szenzor
  • Full HD 1080p videófelvétel 
  • 3GB RAM
  • 16/32/64GB belsőtárhely és microSD kártya bővítőhely
  • 8220mAh akkumulátor
  • S Pen és annak szolgáltatásai: Air Command: Action Memo, Scrapbook, Screen Write, S Finder, Pen Window, Direct Pen Input

Erről is készített egy nagyon jó kis bemutatóvideót a SamMobile. Láthatjuk, hogy táblagép is megkapta a legújabb szolgáltatásokat, a brutális hardveren túl. Összefoglalóként abszolút szubjektíven, nekem az a véleményem, hogy a hardverben történt fejlődésen kívül, nem láthattunk sajnos igazi innovációt. Egyik készülékre sem mondanám azt, hogy megéri rá lecserélni az előző modellt. Ugyan szoftveresen is történtek változások, de ezeknek a nagy részét minden bizonnyal megkapják majd az előző generációs eszközök is. Ahol igazán nagyot léphetett volna a Samsung az az óra, de Gear szinte semmiben sem különbözik, más kevésbé ismert gyártók, sokkal kedvezőbb áron kapható okosóráitól.  

 

 


Címkék: hírek samsung 3 android note galaxy gear samsung galaxy note IFA s-pen okosóra note 3 galaxy gear smartwatch

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr135500632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.09.08. 20:07:55

Fú, a nőnek tényleg karcol a hangja. Milyen lehet, amikor veszekszik. Jaj.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.09. 13:54:51

@Tomi from Space: rásadásul elég erős koreai akcentussal beszél. Mi a fenének nem tudtak szerezni egy anyanyelvi beszélőt egy angol nyelvű videóhoz...?

AndroIDguru 2013.10.05. 16:43:20

Tegnap birtokosa lettem egy ilyen csodának. SII után olyan mintha átmentem volna a csillagkapun. Note3 szeretlek!

Google+
süti beállítások módosítása