Bemutatkoztak Magyarországon is az LG újdonságai

2013.10.17. 21:00 Hrobert

Ma délelőtt mutatta be hivatalosan a kisebbik koreai mobilgyártó legújabb csúcskészülékeit a magyar sajtó képviselőinek. A rendezvényre mi is hivatalosak voltunk, alábbiakban röviden meg is osztom a tapasztalataimat, és remélhetőleg hamarosan hosszabb teszttel is jelentkezünk.

A mai napon nem csak az LG új csúcstelefonjára tehettük rá a kezünket, hanem az új G Pad 8.3 tabletre is, amivel hosszú kihagyás után tér vissza a cég a táblagépek általa eddig hanyagolt piacára.

G2_Global_Range (3).jpgLG G Pad 8.3_03.jpg

A G2-t (angolos kiejtéssel eldzsídzsítú) alighanem kevés embernek kell bemutatni, mivel a versenytársak már év elején bemutatták csúcskészülékeiket, az LG viszonylag légüres térben villoghatott a magáéval (mostanában jött a Note 3 is tudom, de az más kategória). Ennek ellenére nem bízták a véletlenre, a G2 sok érdekes megoldást vonultat fel, amelyeknek létjogosultságát új "Learning from You" filozófiájukkal magyarázza a gyártó, tehát elvileg a felhasználói tapasztalatok, visszajelzések alapján rakták össze az új modellt. 

A legszembetűnőbb húzás, hogy gondoltak egy nagyot, és az összes fizikai kezelőszervet száműzték a készülék oldaláról a hátlapra. Ez elvileg azért jó, mert a mutatóujjunk amúgyis mindig a készülék hátlapján pihen, tehát ezzel érjük el legkönnyebben a kezelőszerveket, ha alá rakják őket. A rendezvényen levetített promóvideóban szintén nagyon hangsúlyozták a mutatóujj - a legokosabb ujj koncepciót, bemutatva mennyi mindent csinálunk ezzel az egy ujjal - épp csak az orrtúrás maradt ki belőle.

Bevallom ez volt az az újítás, amire leginkább kíváncsi voltam, hiszen fényezni minden hülyeséget lehet, de a puding próbája az evés, az okostelefoné pedig a nyomkodás. Sokáig persze nem volt időm szokni a megoldást, de annyit azért leszűrt minden ottlévő, hogy az LG nem találta fel a spanyolviaszt ezzel, de legalább semmivel sem kényelmetlenebb, mint a hagyományos oldalsó gombok használata.

furefly.JPG

Igazából kb annyira, vagy talán kicsit kevésbé kényelmetlen a hátsó gombokat elérni egy ekkora telefonon, mintha a szokott helyeken lenne, de persze ez kézméret kérdése is, mindenesetre a gombok nyomáspontja elég jól van belőve, nem fog emiatt kibukni a kezünkből a telefon hangerőszabályzás közben. A hangerőgomboknak egyébként extra funkciója is van, a felső alapértelmezés szerint a QuickMemo funkciót indítja hosszan nyomva, az alsóval pedig alvó állapotból is indíthatjuk a kamerát, sőt, exponálhatunk is vele.

Egyelőre nem törnék pálcát efelett a kétségtelenül formabontó koncepció felett, néhány napos használat biztosan kell a megszokásához.

De az LG mérnökei gondoltak arra is, hogy mi van akkor, ha a készülék hátlapját valamiért - pl. autós tartóban - nem érjük el. Ilyen esetekre találták ki a KnockOn funkciót, ami kicsit hasonló az Acer A1-ben megtalálható TouchWake App-hoz, csak ez sokkal jobban működik. Két koppintással aktiválható illetve lezárható a képernyő, és ezt sikerült tisztességgel implementálni a gyakorlatban is, tényleg gondolkodás nélkül sikerült így minden alkalommal felébreszteni a telefont.

Idén minden gyártó nagy hangsúllyal promózta saját készülékeiben a Vendég módot, amivel két különböző felhasználói fiókot hozhatunk létre, ez megvan az LG-nél is, ezzel igazából már számtalan helyen találkoztunk. A távirányító funkció sem igazán nagy durranás, itt QuickRemote-nak nevezték el, tudja ezt a HTC One is, de tavaly az Xperia Tablet S is ezzel haknizott, hogy tovább ne is menjünk vissza az időben. Mindenesetre jó, hogy lehet egy alternatívánk a gyakran elrejtőző távirányítók mellé. 

DSC_1276.jpg

A kamerát sem vették félvállról az LG-sek, főkamerája egy 13 MP-es, optikai stabilizátorral ellátott egység, ami elméletben jobb képélességet kell, hogy biztosítson, mint a szoftveres megoldások. Emellett bemutatkozik a telefonban az Audio Zoom funkció, ami lehetővé teszi, hogy egy adott hangforrásra koncentráljon a mikrofon, a kamera zoomolásával egyidejűleg. Mindezek mellett persze rengeteg beállítással szöszmötölhetünk a kameraszoftverben, erről szintén egy hosszabb tesztben érdemes beszámolni.

Multitaskingra több megoldást is kínál a G2, egyrészt megtalálhatóak a QSlide alkalmazások, amik már például az Optimus G-ben is megtalálhatóak, ezek kvázi minialkalmazások, amiket kedvünkre méretezhetünk, egymásra nyithatunk többet is, és az átlátszóságukat is szabályozhatjuk. Másrészt ott a Slide Aside nevű fícsör, amivel három ujjunkat oldalra húzogatva váltogathatunk az appok között.

A telefon "lelke" egy Qualcomm Snapdragon 800-as chipset, ebben egy négymagos, magonként 2,26 Ghz-es processzor dolgozik, a RAM mérete 2GB. Nyers erőből tehát nincs hiány, az UI pedig megfelelően van optimalizálva, ennek nyomán próbálgatás közben elvárható módon nem találkoztam gondolkodással, de várhatóan komolyabb nyúzásra sem fog rosszul reagálni ezekkel a specifikációkkal.

A kijelző az LG-től megszokott IPS panel, természetesen Full HD felbontással, mérete 5,2 hüvelyk, de a kijelzőt körülvevő keretet a végletekig csökkentették, ennek köszönhetően alig nagyobb maga a készülék, mint 4,7-es elődje. Tudjuk, hogy az LG paneljei eléggé rendben vannak, ezzel a vékony kávával pedig valóban komoly benyomást tesz a telefon már első pillantásra.

DSC_1279.jpg

Végül az akkumulátorról is ejtsünk pár szót, 3000 mAh-s, rétegzett áramforrást építettek a G2-be, ami speciális gyártási eljárásnak köszönhetően követi az ívelt hátlap vonalát, amennyire lehet, ezzel minimalizálva az üres réseket. Ennek tetejébe azt ígérik, hogy teljesítménye is jobb, mint az eddigiek, 2 napos használatot ígértek a bemutatón, bár a sajtóközleményben már csak egy napos intenzív használatról van szó, a végére fogunk járni ennek is.

A készülék hamarosan elérhető lesz a szolgáltatóknál és kártyafüggetlenül is, árról nem esett szó.

LG G Pad 8.3_02.jpg

Kicsit elhanyagolva, a G2 árnyékában érkezik azonban egy másik készülék is, a G Pad 8.3, amivel a koreaiak 2 év után szállnak vissza az egyre bővülő tabletpiacra. Valamelyest hasonló a helyzetük a Sonyhoz, akiknek szintén nem hozott sikert az első nekifutás, de ők azért nem hallgatták el az elődöt, itt egy szó sem hangzott el a nem túl szép emlékű Optimus Pad-ről, amivel 2011-ben egy kísérlet után évekre elhaltak az LG táblagépes ambíciói.

De valóban, borítsunk fátylat a múltra, az egy sötétebb korszak volt az LG számára, és ahogy az a sajtóeseményen elhangzott, a gyártó szépen kúszik felfelé a ranglistán, nyugodtan mondhatom nem érdemtelenül.

A G Pad 8.3 is ezt erősíti, hangsúlyozottan prémium tabletet tettek le az asztalra, fémes hátlap, dupla hangszóró, és (nyilván) 8,3 colos, full HD kijelző jellemzik az eszközt. Itt megint csak a felhasználói visszajelzések fontosságát emelték ki, elvileg ezért lett épp 8,3 col a kijelző, ami még egy kézben is markolható. Csak a saját nevemben beszélhetek, tényleg átfogható egy kézzel, de azért nálam lényegesen kisebb kezű emberek is élnek a Földön, ők nem biztos, hogy ezzel egyetértenek. A táblagép tömege viszont még a kiskezűeknek is kellemes meglepetés lehet, mindössze 338 grammot nyom.

DSC_1280.jpg

Ebben a kütyüben "csak" 1,7 Ghz-es Snapdragon 600 dolgozik, szintén 2 giga RAM-mal, és 16 GB belső tárhellyel, utóbbi persze bővíthető.

Ez a része a prezentációnak nem volt annyira részletekbe menő, mint a G2 bemutatása, ami valahol érthető, hiszen annak a funkciói nagy részben elérhetőek a G Tabon is, van itt is KnockOn, Quickremote, SlideAside és társai. 

Ami itt kiemelendő, az a Qpair szolgáltatás, amivel egyszerűen összekapcsolhatóaka háztartásban található eszközök, és például a telefon értesítéseit a tableten is megtekinthetjük, akár sms-ekre is válaszolhatunk.

Mindkét készülék Android 4.2.2-es verzióval kerül a piacra, ahogy már említettem a G2 napokon belül, a G Pad 8.3 pedig néhány héttel később.


Címkék: lg sajtótájékoztató tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr275572321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása