A Motorola 10 000 forintos okostelefonokat ígér

2014.01.23. 12:31 Yarner

Sokat szerepel mostanában a Motorola az androidos hírekben. A minap például Dennis Woodside, a Motorola egyik vezére tett egy érdekes kijelentést a Trustedreviews-nak adott interjújában:

A világ nagy részében 179 dollár rengeteg pénznek számít, úgyhogy nagy piaca van a 179$ alatti árkategóriának. Ezt fogjuk megvizsgálni, és hihetetlenül fontos, hogy ebben az értékben hozzunk ki valamit. Úgy értem, miért is ne kerülhetnének ezek az eszközök 50 dollárba? Nincs rá ok, hogy ez ne történhetne meg, úgyhogy ennek fogunk nekifeküdni.

moto_g_0.jpg

50 dollár, az mai árfolyamon 11 143 forint. Tudom, mire egy ilyen készülék ideér inkább 15-20 rugó körül lenne az ára, de legyünk kicsit optimistábbak... A jól hangzó kijelentés már csak azért is hangzik hitelesebben, mert a Google által felvásárolt és új életre keltett Moto újabban éppen arról híres, hogy a többi nagy gyártóval szemben, akik egy-egy csúcskészülék kiválóságát a minden évben kicsit feljebb tornászott árral is próbálják éreztetni, kifejezetten kellemes árfekvésben adják ki az új telefonjaikat - amelyek ugyanakkor nem a magszám-kijelzőméret-egy főre jutó trükkös feature versenyt akarják megnyerni, csak egyszerűen veszett jól működő készülékek.

A fent közölt idézetben emlegetett 179 dollár a Moto G ára - a telefon bemutatóján amúgy elhangzott, hogy a célközönség a "következő kétmilliárd felhasználó", azaz a cég (ami egyszerre a Google és a Motorola is, tudjátok, a Googorola) nem egyszerűen az okostelefon-használók jól kiképzett piacában gondolkodik - el akarja juttatni az okoseszközöket a világ olyan tájaira is, ahol széles körölben még csak éppen hogy kezdi felütni a fejét a digitális korszak. India, Afrika, Latin-Amerika.

Egy ilyen lépés ugyanakkor elindíthatná azt az érdekes árversenyt, amit már a Nexus 4 megjelenésekor vízionáltam (bár akkor még elhamarkodottan): ha elkezdenek kiváló készülékek megjelenni elfogadható árkategóriában, kétszer is meg fogja gondolni az átlagos felhasználó, hogy megér-e neki párszáz dollárral többet befektetni egy úgynevezett "zászlóshajóba". 

Ugyanakkor ez a kijelentés egyelőre csak egy hosszabb távú stratégia belengetése volt, nem kell elkezdeni sorban állni a Motorola boltjai előtt. Viszont ezeket az interjúkat a konkurencia is figyeli, így egy-egy ilyen kijelentés beindíthatja a koreai, japán, tajvani kollégák fantáziáját is... Meglátjuk, mi lesz belőle!


Címkék: hírek motorola

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr475778019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ElPadre 2014.01.23. 12:47:51

fontosabb: MIKOR LESZ MÁR VÉGRE MOTO G ITTHON?!

csak erre a telefonra várok. már nagyon unom a desire-om hülyeségeit, de nem fogok akármire váltani. a moto g meg pont jó lenne. csak nincs. de meddig?

meglivorn 2014.01.23. 13:32:22

Egyetértek. Idevele!
A cikknek meg: legyen úgy. Sajnos ehhez gy interjúban szépeket mondani még kevés. De szurkolok a dolognak.

napalm 2014.01.23. 14:50:38

a memória bővíthetőség hiányát sajnálom....

Argus 2014.01.23. 18:15:51

Azért az elgondolkodtató, hogy szeretett kis hazánkban egy használható telefon ára egy havi átlagfizetés.

2014.01.23. 19:50:28

@Argus: Az is elgondolkoztató, hogy Ausztriában kevesebb, mint a fele a telefonálás tarifája. Érdekes módon így is megéri nekik, pedig jóval nagyobb a lefedetlen területek aránya a hegyek miatt.
A készülékeket pedig automatikusan adják egy előfizetéshez (a legutóbb vásárolthoz egy Galaxy S III-at adtak, előfizetés 20.-EU /hó, szinte korlátlan használat). Mobil internet dettó. A fizetéshez mért arányokat nem is említem.
Ez hogy van?

Mocsár 2014.01.24. 03:45:27

@ElPadre: még fontosabb kérdés: MIKOR LESZ MÁR MOTO X ITTHON?!

Google+
süti beállítások módosítása